Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-06 / 31. szám

1995. február 6., hétfő HÁTTÉR Szívek a semmi ágán 1. Nem könnyű felkészíteni az állami gondozott fiatalokat az életkezdésre A kastélyról is híres Tiszadob Kováts Dénes, Orémus Kálmán Tiszadob (KM) — Élénk visszhangja volt a tiszadobi gyermekvárosban egy ko­rábban megjelent írásnak, melyben a nyíregyházi Ná­dor utcai hajléktalanszállón lakó, egykori tiszadobi álla­mi gondozott fiatalok is meg­szólaltak. Szerintük nem készítik fel őket kellően a kinti életre. A nevelőintéz­ményben másképp látják a dolgot. Még egykori társaik között is akadtak, akik túl­zásnak tartották a sirámo­kat. Hogyan élnek ott, a megye csücskében a családból ki­taszított, eldobott fiatalok, mit lehet, mit tudnak egyáltalán tenni értük? Ezek a kérdések motoszkáltak bennünk, ami­kor ellátogattunk a szép kör­nyezetben lévő gyermekváros­ba, melynek éke a gyönyörű Andrássy-kastély. Zárt világ — Naprakészen tudunk mind­egyik innen eltávozott egykori növendékünkről — fogad li­lémé Ancsán Aranka otthon­vezető — hiszen az utógondo­zás is feladataink közé tarto­zik. A távozóknak igyekszünk munkát, szállást szerezni, sőt, az egyik kolléga volt az, aki a hajléktalan szállásra bekönyö­rögte őket. Mert hiába intéz­tünk munkahelyeket a fiúk­nak, nem maradtak ott meg... Más manapság a helyzet, mint korábban volt — derül ki az otthonvezető szavaiból — hiszen az egykori olcsó mun­kásszállások, melyek az állami gondozásból kikerültek zömé­nek hajlékát jelentették, mára vagy megszűntek, vagy átala­kultak drágább intézménnyé. Állást is többnyire akkor kap csak a fiatal, ha van bejelentett lakhelye, de hol szerezzen fe­delet feje fölé, ha nincs mun­kásszálló, albérletbe pedig — ez a tapasztalat — nem na­gyon fogadják be őket. A ne­velők és az utógondozók ren­geteget járnak azért, hogy szállást és munkahelyet talál­janak a kikerülőknek, sok idő megy el, míg eredménnyel jár­nak. Volt, akinek féltucatszor kerestek állást, mert mindig továbbállt, de pénze nem volt. Tulajdonképpen zárt világ­ban élnek ezek a családjuk ál­tal eldobott gyerekek, hiszen napjaikat — mondjuk Tisza- dobon — a külső környezettől elszigetelve töltik. Itt bent hozzászoknak ahhoz, hogy van hol lakniuk, enni kapnak, komfort veszi őket körül, nézhetik a színes tévét, a vide­ót. Innen távozva már maguk­ra vannak utalva, nem könnyű megállni a saját lábukon. A putriba, ha visszakerülnek, mások az addig megszokott körülmények, amik hiányát joggal érzik. Pénzügyek — Nem olyan egyszerű ám felkészíteni a gyerekeket az életre, mert bár rojtosra be­széljük a szánkat, zömében pusztába kiáltott szavak ezek — fogalmaz Illésné. — Már jóval a kikerülésük előtt téma a pénz beosztása, az, hogy mi­hez kezdjenek majd, ha ma­gukra lesznek utalva, bár igyekszünk később is segíteni. Vannak, akik vissza-visszaté- rő társaik rossz példájából sem tanulnak, mert bár megfogal­mazzák: ők ugyan okosabbak lesznek; amint odáig jutnak, elverik az összegyűjtött csalá­di pótlékot drága ruhákra, Mountain Bike kerékpárra, videóra, s ki tudja még, mire. Pedig hajtjuk a magunkét: gyerekem, fizesd be hosszabb időre előre a szállást, legyen fedél a fejed fölött, próbáld meg beosztani a pénzt, ne kérd ki egyszerre az összest, itt mindig kapsz belőle, ha szük­séges — mennek a saját fejük után. Míg itt vannak, szakmát ta­nulhatnak, kapnak ruhára, s fogyóeszközre is pénzt, kevés­ke ösztöndíjat, s gyűlik szám­lájukon a családi pótlék. Emellett a munkába álláskor is kapnak tízezer forintos támo­gatást, hogy az első hónapot legyen miből átvészelni fize­tésig. Sajnos egyesek, akik már eltávoztak a gyermekvárosból, szinte „utaznak” azokra, akik az életkezdés előtt állnak, csábítják őket magukkal a sza­bad élet reményével kecseg­tetve — s mivel nekik elfo­gyott a pénzük — megbolon- dítják a fejeket. Jól tudják Orémus Kálmán felvétele egymásról, ki mikor kapja meg a családi pótlékot, ami 150 ezer és egymillió pár száz­ezer forint között van, utóbbi akkor, ha árvaellátásban is részesül az illető. Levegőben lógnak A legnagyobb gondot az jelen­ti, hogy a csecsemőkortól a felnőtté válásig — úgy ahogy — működik az állami gondo­zás rendszere, de azután jön a nagy semmi. Mert ugyan — bizonyos feltételek esetén, mondjuk ha még tanulnak — 24 éves korig maradhatnak például Tiszadobon, s műkö­dik az utógondozói hálózat is, mégis talaj nélkül maradnak a fiatalok. Talán az lehetne a megoldás, ha a távozók beke­rülhetnének a felnőtt család- gondozásba, hogy legyen, aki a gyakorlatban adjon segítsé­get az életkezdéshez, taná­csokkal szolgálni a mikén­tekhez. Persze igazából a kez­detekhez kellene visszanyúlni, abban segíteni a családoknak, hogy ne állami gondozott gye­rekeket „gyártsanak”. Ez vi­szont nem elsősorban a gyer­mekvédelem feladata... (További részletek lapunk hol­napi számában)-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------. * j \ II A z építkezéssel megál­dott sorstársaim igazi harci feladatai közé tartozik a mesteremberekkel való kapcsolattartás. Aho­gyan egyik kedvenc íróm, Esz- terházy Péter megfogalmaz­ta, ez aztán férfimunka a ja­vából. A dinnyevásár kismis­ka ahhoz képest, ami a meg­bízás és a dolgok elkészülte között lezajlik, kezdve a pénz­beli ügyek tenyérbecsapós alkujától egészen az elkészült dolgok szemrevételezéséig. Sajnos néha a legnagyobb óvatosság is kevésnek bizo­nyul, mert az ember akarva akaratlanul is olykor Mek- mesterek hálójába keveredik, akik aztán mindenhez értenek, csak az elvégzendő munkák­hoz alig. Közülük a legesendőbb ta­lán Feri bácsi volt, akit a bel­ső retesz és néhány polc fel­rakására kértünk meg. Feri bácsi- áldott jó ember volt, öröm volt a szemébe nézni. Béke, bizalom és becsületes­ség áradt belőle. Ezekkel az erényekkel nem is volt semmi baj. Ráadásul hihetetlenül olcsón dolgozott. Csak épp az asztalosszakmához nem értett. Szóval a mi Feri bá­Mesterek és margaréták csinkat arra kértük meg, hogy az ajtón, a zárak mellé rakjon fel egy belső reteszt is, nem árt ez a mai világban. Nem látszott bonyolult ügy­nek, némi vésés, pár szög, és kész. Magára is hagytuk a mestert, aki a lakásban ma­radt, miközben mi a kertben tettünk, vettünk. Némi kopá- csolás, aztán egyre erősödő kiabálás: Engedjenek ki, en­gedjenek ki! Feri bácsi volt. Bár az ajtót nem zártuk be, a kisöreg valahogy bezáródott. Kiderült, hogy a reteszt olyan hosszú szeggel rögzí­tette oda, hogy bizony az aj­tót is a félfához szögelte. Be­zárta magát a kisöreg. Rá­adásul az Istennek sem akar­ta megérteni, hogy nem mi tréfálkozunk vele. Ezek után a polcok felrakásától eltekin­tettünk. Még megeshetett vol­na, hogy szétveri a falat. Jó benyomást keltett Imre, az alkalmi kőműves, aki még vízszintmérőt is hozott magá­val, és ráadásul még olvasott embernek is bizonyult. A baj csak az volt, hogy Imre bará­tunk akkor is olvasott, ami­kor nálunk bérmunkában dolgoznia kellett volna. Ezt már a szomszédok mondták, akik Imréhez jártak olvasni­valóért. Igaz ami igaz, ráért a dolog, Imrének és a barát­jának egy vízelvezetőt és egy kivezető járdát kellett csinál­nia, és eső sehol. Na, két könyv elolvasása után kész is lett a járdácska, ami a laká­sunktól vezetett az utcára. Imréék valami egészen érde­kes dolgot hoztak ki a mun­kából, ugyanis a vízszintes talajra lejtős járdát készítet­tek, amely a lakás felé lejt. Ezt szemmel is jól lehetett látni, ám Imrus oly ügyesen zsonglőrködött a műszerrel, hogy az érdekes módon sem­mi hibát sem mutatott. A műszer meggyőzött, fizet­tünk. Imréék már a város másik végén ügyeskedtek, amikor leesett a járda elké­szülte utáni első eső. Mon­dani sem kell, az összes víz a lakás felé folydogál vissza, a mélyebb járdarészbe. Ez két évvel ezelőtt történt. Eső ide­jén még mindig Imrére és a vízszintmérőjére gondolunk. Sanyika, a vízvezeték-sze­relő költői lelkületű ember volt. Munka után mindig a kedveséhez igyekezett. Ezt onnan tudtuk, hogy mindig megkért, hadd szakajtson né­hány rózsát, margarétát, vagy más virágot a kiskert­ből. A szerelem szép dolog, megengedtük. Sajnos Sanyi­ka újabb és újabb hibát fede­zett fel a kútunkban, kezdve a lábszivattyúktól a csövekig. Az egyiket megcsinálta, már­is felfedezett egy újat. Nem akartuk elhinni neki, hogy ennyi alkatrész van egy szi­vattyús kút ban. És ráadásul mind rossz, amit ki kell cserélni. Ám neki lett igaza! Tény, hogy úgy másfél hóna­pig eltartott a munka. Mire elfogyott a virág, a munkával is kész lett.-» -r éhány hónappal ké- l\J sőbb újra láttam Sa- X Y nyikát, amint az egyik szép virágos kertben javítgat­ta a kutat. Gondolom, a sok bokréta meghozta az ered­ményt, és nem lepődnék meg, ha a szíve hölgye iránt oly fi­gyelmes barátunkat néhány év múlva 4-5 ábrándos cse­metével látnám újra. Árvízveszély Balogh Géza P ontosan egy hét után elmúlt az árvízve­szély, február elsején a Félső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság megszüntethet­te a Túron a készültséget. Az első, aggodalomra okot adó hírek január 25-én érkeztek a nyíregyházi központba, s egy kisebb stáb nyomban út­nak is indult Nagyhódosra, és megkezdte az előkészüle­teket, hogy felvegye a küz­delmet a közelgő áradással. A román vízügyesek és a magyar meteorológusok semmi jót nem ígértek, to­vábbi árhullámokat, s bősé­ges esőket jósoltak. Sze­rencsére csak az előbbiek jóslata vált valóra, de az aztán igazán, hiszen volt olyan éjszaka, hogy két mé­tert duzzadt a folyó. Minden jel arra mutatott, hogy eléri a kilencvenhármas kará­csonyi árszintet, amikor már-már attól kellett tar­tani, hogy kénytelenek lesz­nek kiüríteni a lokalizációs gát mögé szorított három falu, Garbolc, Kis- és Nagyhódos lakosságát. Hála az égieknek erre mégsem került sor. Néhány nagyon fontos tapasztalatot azonban leszűrhettek a víz­ügyesek, újból beigazoló­dott, hogy szárazság ide, aszály oda, a természet tel­jeséggel kiszámíthatatlan. Elég pár napos bőséges csapadék, a négy nagy fo­ly ónk bármelyike megárad­hat, s ki kell mondanunk, messze vagyunk attól, hogy a gátjaink tökéletes bizton­ságot nyújtsanak. Igaz, erre talán soha nem is számítha­tunk, de sok helyen még az ésszerű mércét sem ütik meg a töltések. Nem csupán arról van szó, hogy az évekkel koráb­ban nagy lendülettel megin­duló töltéserősítések drasz­tikusan visszaestek, de saj­nos igen sok szakaszon még a nyári aszály okozta káro­kat sem tudták helyrehozni a pénzhiány miatt. Most elmúlt a veszély, el­vileg megnyugodhatunk. Igazán gondtalanok akkor lennének azonban csak az álmaink, ha folytatódnának a lelassult munkák, ha meg­erősítenék a zsilipeket, gá­takat. Uram! Ezzel a típussal messzire elkerülheti a benzin­kutak környékét Ferter János rajza Nyúlügy Nábrádi Lajos / smét bebizonyosodott megyénkben, hogy pénzt csak pénzzel lehet csinálni. A régi szólásmon­dáshoz hozzátehetjük: mun­kahelyeket teremteni is csak pénzzel lehet. De hol a pénz mostanában? Miért ilyen szigorúak a bankokban a pénzügyi feltételek? Miért nem kezdheti meg a ter­melést egy szabolcsi község­ben egy nyúlfeldolgozó üzem? Miért káromkodnak, miért türelmetlenek a ter­melők? S vajon mit szólnak majd a franciák, akik már fenték a fogukat a szabolcsi nyúl húsra? Az utolsó perc-' ben meghiúsult üzlet miatt vajon tovább romlik-e ha­zánk megítélése? Ám min­denek előtt kérdés: mi lesz azzal a sok szabolcsi mun­kanélkülivel, aki nyúlte- nyésztéssel akart havi 5-6, esetleg több ezer forintot keresni? Az ügyben még több kérdést is feltehetnénk az il­letékeseknek. De kik is az il­letékesek? A legilletéke­sebb persze az évek óta vál­ságban lévő, személyi gon­dokkal küszködő pénzügyi kormányzat. A pénzpoli­tikánk, a hitelpolitikánk gyakran szerepel a sajtó glossza rovatában. Ez ért­hető. Az is érthető, hogy szigorú feltételekhez kötik a hitelek, kölcsönök folyósí­tását. Az is igaz, amit sok­sok termelő cég vezetője hangoztat: a bankok na­gyobb kockázatot vállalhat­nának! A szóban forgó konkrét ügy részleteit nem ismerjük. Az biztos, hogy a nyúlfel­dolgozó 20 munkanélküli munkába állításához kapott volna támogatást a munka­ügyi kormányzattól. A kör­nyéken 800, azaz nyolcszáz család foglalkozhatott vol­na a tenyésztéssel. Az biz­tos, hogy a franciák és az olaszok szeretik a nyúlhúst — és fizetőképesek!! A ma­gyar bankok ennyi (illetve több) információ tudatában vajon nem lehettek volna li- berálisabbak? A válasz igen. Elmondhatjuk azt is, hogy nem egyedi esetről van szó. Stílusosan szólva a Pénzügyminisztériumban ki kellene ugratni a nyulat a bokorból... 111 %' I £>• xFVJ *Y* | a | M Xelet-Magyarország 31 Kommentár ......................................

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents