Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-04 / 30. szám
Í995* FEBRUÁR 4SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete m szonkettek csapdái A maradványok: tojáslepény, halfilé, grillcsirke, saláták, sültek Papírra kerül, amit fél év után tudni kell A hír mindössze annyi volt, hogy huszonketten, a munkanélküliség lélekölő állapotából kitörési pontot keresve elvégeztek egy féléves tanfolyamot Vásárosnaményban és most vizsgáznak. Gyorsétkeztetési és vendéglátó szakmáról kapnak szakképesítést. Egy reménysugarat, ami a jövő felé mutat. Egy esélyt az esélyre... Médiaháborús korunk napjain információrobbanások repeszdarabjai süvítenek át. Közöttük egy ilyen értesülés úgy hullik a semmibe, mintha meg sem történt volna. Mert ki figyel oda a jó hírre, amikor vaskos személyi kérdések terpeszkednek az újságok címlapjain és harcterekké vált távoli városok utcáin heverő, cafatokra szaggatott tetemek látványa sokkolja a hírműsorok nézőit. Hogy jön ezek közé a gyorsétkeztetés? Hogy mától huszonkettővel többen tudnak szendvicset készíteni vagy franciasalátát keverni, mint eddig? Hogy ők huszonketten bíznak. Magukban, másban, valamiben. A téli tájon áthaladó utasnak ritkán társa a derűlátás. A szürke ég, a szürke föld és a szürkévé kopott hófoltok határai között szürke madarak szántják a teret. A szembejövő forgalom egyhangúságában mintha messzebbnek éreznénk Vásárosna- ményt, mint amilyenek valóságos esélyei a nagy dolgok fő vonulataihoz képest. A város hangulata derűt sugárzik. Úgy is lehetne fogalmazni: Vásárosnamény arányos önmagához, arányos a lehetőségeihez, amit nyilván igyekszik kihasználni. Például azzal, hogy Ipari Kereskedelmi és Vendéglátóipari középiskolája megyére szóló tanfolyamot vállal munkanélküliek segítésére. A valamikori Kormorán étterem ma az intézmény vendéglátó kabinetje. A íőútra néző üvegtáblái mögül talán még olyan is kiérezné a vizsgadrukk semmihez sem hasonlítható feszültségét, aki nem tudja, hogy belül tényleg egy frissen megszerzett tudás visszakérdezése folyik. ...vannak még habzóborok, desszertborok, fehér és vörös bor, illetve a pezsgő. A pezsgőket nyolc Celsius-fokon tároljuk... — Jó, ezek szeszipari termékek, velük most ne foglalkozzunk. Ismertesse a raktárak fajtáit! ...A raktárak között megkülönböztetünk italraktárt, göngyölegraktárt, élelmiszer- raktárt, tisztítószerraktárt... törekedni kell a szakosított raktárrendszerre... fontos követelmény a tisztaság, hogy az élelmiszerraktár mentes legyen a kártevőktől, a nedvességtől... — Cukrot például hogyan tárolna? ...Attól függ, milyen kiszerelésben van. Ha zsákban, akkor raklapra helyezem... Az ajtóval egymagasságban balra a vizsgabizottság, jobbra a szervezők és vendégek hosszanti asztala. A feleltetők mögött pult, közvetlen mellette bejárat a konyha felé. Ennek nyílásában a tételhúzásra várók topognak, a terem négyszemélyes asztalainál pedig a sorban következő vizsgázók készülnek feleletükre. — Ismertesse a tojásételeket, elkészítésüket, tálalási módjukat. — Ismertesse a számlák típusait és főbb tartalmi ismérveit. Tündöklő blúzok, vakító ingek, csillogó szemek. És a távolban, túk a vizsga és a bizonyítvány kiosztásának emelkedett pillanatainak hátterében nyiladozó vagy újraéledő remények. De vajon ennyire egyszerű és ennyire természetes mindez? Gergely Sándor eredetileg erősáramú szerelő volt. Három évig Mátészalkán dolgozott, de a cég csődbe ment sokadik nekirugaszkodásával is, így többedmagával őt is az utcára tették. Kilencvenkettő augusztusában történt. — Muszáj volt másik szakmát tanulnia? — Muszáj. Nem tudok másképp megélni! A Munkaügyi Központban hirdették meg ezt a képzést, én voltam az első jelentkező. Utána elég lassan jött össze a létszám, de számomra így is szerencsésen alakult a dolog: augusztus 22-én járt vol— Arra, hogy Szabolcs-Szatmár- ban, szinte alig látok lehetőséget. Errefelé még nincs úgy kiépülve a vendéglátásnak ez a hálózata. Az a néhány magánvállalkozó, aki ezzel foglalkozik, monopol helyzetben van és ami a munkát, de különösen a fizetséget illeti, ki vagyunk szolgáltatva nekik. Ezért is gondoltam, hogy inkább felmegyek Pestre és megpróbálok valamit. — Ismerős gondolkodás: itt megtanult valamit és azt máshol hasznosítja. Ez a megye, legyen bármilyen berendezkedés, rendre kifosztja magát. — Az igazság az, hogy ilyenfajta vendéglátásra alig van fizetőképes kereslet. — Maga szerint mire van? — Most már egyre inkább semmire... A tanfolyam egyik szervezője épp arról beszél, hogy amikor megpályázták a támogatást, abból indultak ki, a beregi tájnak ma is nagy a vonzereje az urbanizált környezetben élők számára. Sokan szívesen jönnének, de a tárgyi feltételek hiányosak és a szolgáltatás emberi összetevői is hagynak kívánnivalót maguk után. Ahogy fogalmazta: a vendég, ha idejön, infrastruktúrát vár és nyelvtudással rendelkező szakembereket keres, méghozzá minden évszakban nyitvatartó egységekben. Ennek felismerése vezetett a tanfolyam megtervezéséhez és benne egy komplex tematika megvalósításához. A résztvevők tanultak vállalkozói ismereteket, ha javulnának az önállósulás feltételei. Száz órában falusi turizmust, amiben ismereteket Mit ért állandó és mit változó költségen? A gyakorlati vizsgán sok zöldséget össze lehet hordani na le a segélyem, addigra viszont már beindult a tanfolyam. — Eeltűnő otthonossággal mozog ebben a házigazdái szerepkörben. Volt valamilyen előzménye a választásának? — Ezt a szakmát szerettem volna eredetileg is választani, de akkoriban még más volt a helyzet: demográfiai hullám, óriási túljelentkezés, helyhiány! Le kellett mondanom róla. Aztán megszerettem az erősáramú berendezéséket, csak azzal most nem lehet elhelyezkedni. — Milyen reményei vannak arra nézve, hogy gyorsétkeztetési és vendéglátó eladóként megél? szerezhettek a hagyományok ápolásától a lakások berendezésén át a szabadidős programok ajánlásáig, megszervezéséig. Na, és száz órában nyelvtanulás is folyt. Nem irodalmi magasságokban, az elemi kommunikálás szintjén. Apropó, kommunikálás. Azt is tanultak. És amennyire a felvételi elbeszélgetésen még érződött rajtuk a helyzetükből adódó félszegség, hogy sokuk mögött több hónapos magány áll, amelynek során elszoktak a közösségben való megnyilvánulástól, mára annyira megváltozott a fellépésük. Megtanultak vagy újra tanultak mosolyogni, megtanulták eladni magukat, eladni a szolgáltatást, amit kínálnak. De mi lesz a szaktudással és az önbizalommal, ha nem tudnak bizonyos időn belül elhelyezkedni? Meddig konzerválható az új állapot? Jónás István kereskedőként jelentkezett a tanfolyamra. Korábban egy kft.-nél dolgozott egyszemélyi felelősséggel, de elmondása szerint nem tudott kijönni a főnökeivel. így lett munkanélküli. Ezzel a vizsgával újabb szakmát szerez. — Azért van lehetőség. Már megkerestek bennünket munkaadók a tanfolyam ideje alatt is. — Én hivatásos sportoló voltam — kezdi a történetét Perényi Csilla. — Kosárlabdáztam Miskolcon, de abbahagytam. Korábban egy újság szerkesztőségében dolgoztam, de szakmám, képesítésem nincs, ezért jelentkeztem a tanfolyamra. A szüleim Kisvárdán élnek, úgy kerültem ide. — Mennyi ideig nem volt semmi kötelezettsége? — Hét hónapig. Mondhatom, nagyon rossz érzés ha az ember céltalan, ha jóformán azt sem nagyon tudja, miért él. Azt hittem én már kinőttem a tanulásból, de menet közben rá kellett jönnöm, hogy nem így van. Sőt! Ha lenne rá lehetőség, másik tanfolyamra is jelentkeznék. A nagynak nem nevezhető konyhában a gyakorlati vizsga maradványai: tojáslepény, halfilé, grillcsirke, kaszinótojás, madártej, saláták, vagdaltak, sültek. Még leírva is ínycsiklandó mindegyik. Hát még elkészítve, hát még feltálalva. A vizsgázottak társaságában Károlyi Attila palacsintájáról beszél. Az a specialitása. Még abból az időből, amikor édesanyja hosszú betegsége alatt a bátyjával együtt vezették a háztartást. — Milyen elhelyezkedési lehetősége kínálkozik? — Semmi. Illetve lenni lenne, csak nem fizetik meg. Az mondják, tizenötezer itt Szabolcsban már jó fizetés. Hát... nem tuA szerző felvételei dóm, ki hogy van vele? Az iskola és a továbbképző képviselete újabb tanfolyam indítására készül. Úgy érzik, segítenek vele, elvégre nem adhatják fel, elvégre nem törődhetnek bele abba, hogy mások, főleg fiatalok föladják. Az állomásra az egyik hallgató viszi régi kis kocsijával az újságírót. Útközben miről is eshet szó, mint sokadszorra is a lehetőségekről: — Pénz nélkül semmit sem lehet kezdeni. Az meg nincs. Talán a határon túl kellene üzletelni... üzemanyaggal, vagy mit tudom én... Réti János
