Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-03 / 29. szám
1995. február 3., péntek HÁTTÉR Tologatják az iskolaszéket Törvény írta elő a létrehozásukat • Csak közösen lehet együttműködni Nyírbátori gimnazisták — tanítás után Harasztosi Pál felvétele Páll Csilla Nyírbátor (KM) — Egy évvel ezelőtt minden oktatási intézmény nagy lázban égett az iskolaszék alapítása miatt. Túlélve a féléves hercehurcát, sokan úgy gondolták: egy újabb kölönc a nyakukon, és már a születésekor kétkedve fogadták az egészet. A „szék’" minden általános és középiskolában létrejött (ezt törvény írta elő), s általában több-kevesebb eredményességgel működik is. Meg vagyok győződve arról, hogy a nyírbátori Báthory István Gimnázium, ahová ellátogattunk iskolaszékügyben, nem tartozik az egyedi esetek közé. Az eltelt esztendő arra volt a legtöbb esetben elegendő, hogy a legégetőbb problémákat megoldják, de csodákat ez a szervezet sem tudott tenni. Az intézmény igazgató-helyettese, Báthory Gábor tájékoztatott a szervezeti szabályzatról. — A minimális kilenc fővel alakult meg a testület. Tagjai jó szándékú emberek, mindenben lehet rájuk számítani. A közösen elkészített szervezetiműködési szabályzatba megegyezés alapján került, hogy tanácskozási, szavazati, gyülekezésijoggal rendelkeznek a tagok. Jelen voltak az intézmény házirendjének születésekor, segítséget ad(hat)- nak gazdasági kérdésekben, s minden más, az intézményt érintő ügyben az iskolavezetés kikéri a véleményüket. Mindenki másképp — Nemrégiben Európa különböző országaiban (Hollandiában, Dániában, Németországban és Ausztriában) vizsgáltam, hogyan működnek tőlünk nyugatra az ilyen, „sulit javító” szervezetek. Ott előfordul az is, hogy az igazgató egy takarítónő nyugdíjaztatását előkészítendő, éjszakába nyúló tanácskozásokon vesz részt. □ Milyen eredményt sikerült elérni egy esztendő alatt, kérdeztem a „szék” pedagógus tagját, Molnár Gábornét. — E rövid idő alatt a „szék” nem pedagógus tagjai (az ön- kormányzat és a szülők képviselői) az iskola életével ismerkedtek meg. Nem volt arra lehetőségük, hogy nagy dolgokat alkossunk. Az is kérdés, hogy a képviselő-testület változása mennyiben módosítja az eredeti felállását. Szükségtelen...? Arról, hogy mennyire aktívan működtek együtt az eltelt tizenkét hónapban a tanácsadó testület tanárai a többi taggal, más vélemények is vannak. Szeretnék komolyan venni azt, amit csinálnak. Látszatfunkciókra nincsen szükségük. Annál sokkal drágább mindannyiuk ideje. Annak ellenére, hogy tanácsadó testület, az igazgató úr nem kíváncsi véleményükre. Személyes sértésnek vette a javaslataikat. „Úgy látom, hogy az iskolaszék tagjai illetve egyik tagja nincsen megelégedve az iskolavezetés munkájával” — mondta az egyik ülésen. A foglalkozásuk révén olyan információk birtokában vannak és lehetnek, aminek köszönhetően többet tudnak segíteni a sulinak. Semmilyen véleményezésre nem kérte fel a tagokat az intézmény első számú vezetője. Nincs rájuk szüksége. — Egy igazgatónak nem lehet érdeke egy, az iskoláját segítő szervezet akadályozása — nyilatkozta Balogh Károly, a gimnázium direktora. Amit visszautasítottam (de nem vettük le a napirendről), egy jótékonysági bál rendezése volt. Úgy gondolom, nagyon sok a városban az ilyen jellegű rendezvény. Nem hiszem, hogy igazán tetemes összeg áramlott volna be a belépőkből és a tombolákból. Az iskolaszék titkárával szinte napi kapcsolatban vagyok. Mindenről tájékoztatjuk egymást. ö Úgy tudom, hogy ebben a tanévben nem hívták egyszer sem össze az iskolaszéket? — Októberre terveztünk egy ülést, de betegségem miatt ez elmaradt. Ha a félévi teendőkön túlleszünk, február végére összehívjuk az iskolaszéket. Arra nincsen lehetőségünk, hogy olyan ütemben és gyakorisággal ülésezzünk, mint ahogy halmozódnak a feladatok. A tanácsadó testület tagjai nagyon elfoglalt emberek. Nyitott iskola Munkájuk miatt — többen — igen keveset tartózkodnak a városban. Bármelyiküknek lehetősége van arra, hogy bejöjjön az iskolába, személyesen beszéljen a tanárokkal, esetleg órát látogasson. — Az iskolaszék országosan is új kezdeményezés. Gyakorlattal, tapasztalattal nem rendelkezünk, nagyon kiforratlan ez a szervezet — nyilatkozta Hajnal Ferencné, az iskolaszék titkára. Az előttünk álló lehetőségeket kutatjuk. Nekünk kell megtalálnunk azt a formát, amelyben valóban eredményesen tudunk együttműködni. Az igazgató — megítélésem szerint — gyakran kér tőlünk tanácsot, és a problémákat igyekszünk közösen megoldani. Arra kell törekedni, hogy mind a két félnek szüksége legyen és támaszkodhasson egymásra. A barátom gyakran mondogatja, hogy semmivel se vagyok megelégedve. Számomra a siker nem elég nagy, a szép nő nem elég kívánatos. Mert a tökéletesben is van valami hiba. Lehet, hogy igaza van, bár én mindig azzal szoktam védekezni, hogy az örök elégedetlenség hajtja előre a világot. Olykor azonban kénytelen vagyok ebben is kételkedni. Az öregedés egyik legjellemzőbb tünete, hogy az ember a múltba fordul akkor is, ha nem a tudós kíváncsisága hajtja. Jobban emlékszik arra, ami húsz-harminc évvel ezelőtt történt, mint ami délelőtt. A gyermekkor is olyan fényes, mint az órákig tisztított rézedény. Vastag hó ropogott a talpunk alatt, pedig könnyűsúlyú gyermekek voltunk. Loptuk áfát az erdőből vagy becsületesen gallyat szedtünk. Kimentünk megnézni, hogy a nyulaknak állított hurokban vergődik-e egy-egy zsákmány. A nyúlpaprikás ígérete. Összefutott a nyál a szánkban, pedig a baromfiólSzép, de szegény ban libák, kacsák szorongtak. Totyogtak, mert mozdulni is alig tudtak. Enniük kellett. Akkor is, ha kifordult a csőrükből az étel. Anyukám tömte őket. Sebesek lettek az ujjal, de nem volt mese. A sovány föld nemigen volt képes megtermelni az adót. Az pedig gyűlt rendületlenül. Mindig a végveszély elhárítása lett a cél, aztán pedig csak a reménytelen küzdelem maradt. Nem lehet kifizetni. Nincs a világon annyi pénz! Aztán hirtelen mégis elolvadt az utolsó fillérig! Csak egy aláírás kellett a belépési nyilatkozatra, s egykettőre az „Ady Endre” termelőszövetkezet tagjai lettünk. De most még csak a hó ropogott a cipőnk alatt. Már hetek óta. Mert akkoriban a karácsony előtt leesett hó hetekig fehérítette a határt. S annyi esett, hogy „alagutat” kellett mélyíteni a kútig s a baromfi istállóig. Az volt az igazi szépségre nevelés, amikor a gyermek szeme tanítói biztatás nélkül csodálkozott a nagyvilágra, s érezte meg annak minden apró rezdülését. Meg tudta nevezni a fákat és a madarakat, s úgy tájékozódott a természetben, mint egy gyakorlott hajóskapitány a nyílt tengeren. Amikor aztán nem bírtuk tovább, s hazakergetett bennünket a hideg, odabújtunk a vaskályha közelébe, néztük a réseken kikandikáló fényeket. A petróleumlámpa bóbiskoló remegésében alig lehetett olvasni, meg aztán a tankönyveken kívül nem is nagyon volt mit. Sutyorogtunk valamiről, majd kimentünk az istállóba a tehenek és a lovak közelébe. Ott legalább őszintén kiadhattuk a bennünk lévő gyöngédséget, amelyre a zártabb kisparaszti közösség — különösen az ötvenes években — nem nagyon adott más lehetőséget. De nem is éreztük a hiányát. Túlestünk már a vacsorán is, amikor anyukám váratlanul megszólalt: —Azt gondoltam, hogy süthetnénk egy kis krumplit! — Lett is erre nagy lelkesedés. Pár pillanat múlva már tompán dübben- tek a gumók a sütőben. Nem telt el olyan sok idő, kész lett a fejedelmi „lakoma”. Mert bármennyi kacsa és liba is volt az ólban, számunkra mégis a sült krumpli maradt az elérhető álom. Megsóztuk az ízletes csemegét, s talán átfutott az agyunkon, hogy mégis nagyon szép a világ. Odakint rettenetesen hideg van, de idebent a konyhában, tenyérből tenyérbe dobálva a forró krumplit, mégiscsak szép a világ. Szép, de szegény. ok éve már ennek, ezért V is emlékszem minden- L/ re olyan pontosan. De úgy látszik, valóban nem tudok örülni igazán semminek sem. Valamelyik nap arra gondoltam, milyen jó lenne sütni egy kis krumlit a sütőben. Dobálni egyik tenyérből a másikba a forró gumókat, szétnyitni, megsózni és jóízűen elfogyasztani. De most már nem vagyok olyan gazdag, hogy megtehessem, mint amikor olyan szegények voltunk, hogy vele ünnepelhettünk. x. Kompenzáció Balogh József M egírjuk majd részletesen is, milyen terheket ró a megyeszékhely lakóira a közüzemi díjak emelése, amiről a hétfői ülésén döntött Nyíregyháza képviselő-testülete, arról azonban csak jóval később tudunk majd beszámolni: milyen kompenzációra, segítségre számíthatnak azok a családok, akik már most sem képesekfizetni a villanyért, a fűtésért, a gázért. Csak emlékeztetőül: február elsejétől az oktatási és szociális intézményekben az ellátásért egyaránt 20 százalékkal kell többet fizetni. Az ivóvíz- és csatornadíj 27,6, a szemétszállítás — mivel az utóbbi négy évben nem volt árrendezés — 100, míg az autóbusz-közlekedés 18 százalékkal drágult. A távfűtés- és melegvíz-szolgáltatás díja március 1-jétől nő. A vita meglehetősen élénk volt, majd elhangzott az SZDSZ frakcióvezetője szájából egy javaslat helyi árkompenzáció kidolgozására. Az idei költségvetésben erre a célra 75 millió forintot szántak, mivel azonban ezt többen kevésnek tartották, s az összeg valószínű emelhető. Ha tekintetbe vesszük, hogy a nyíregyházi családok jó része már az áremelés előtt képtelen volt fizetni a közüzemi díjakat, s a szolgáltató vállalatoknál több mint 100 millió forint tartozás halmozódott fel, természetes törekvés a segítséget jelentő támogatás folyósítása, hiszen ha tovább növekedne a kintlévőség, az már a közüzemi cégek működőképességét veszélyeztetné. Az eredményes segítséghez azonban minden bizonnyal az is hozzájárulna, ha a díjakat, vagy azok egy részét az önkormányzat egyenesen a közüzemi vállalatoknak utalná ű tartozó családok helyett. Így nem juthatna a segítség a céltól eltérő helyre, s nem keverednének gyanúba azok sem, akik a támogatás és akaratuk ellenére is adósak maradnak. Mondd tesókám! A karika fülbevalómat nem láttad valahol?... Ferter János karikatúrája r Magyar karrier Orémus Kálmán O lvasom, hogy a karriertörténetek vonzzák az olvasókat, nézőket. Milyen jó is látni, hogyan lesz az utcai cipőpucolóból gyáriparos, a matrózinasból hajómágnás, a konyhalányból filmsztár! Legalább a könyvben, vagy a filmvásznon. Mert hiába nézünk körül ebben az országnyi Közép-Európá- ban, alig, vagy egyáltalán nem látunk ilyet. Egyáltalán nem véletlen, hogy a karriertörténetek általában a tengerentúlon születnek. Pedig igenis van magyar karrier. Amerikai szemmel talán kicsit furcsa és megmosolyogtató, de szegény ember vízzel főz. Egyik ismerősöm jól menő mesterember volt, mert annak idején családi problémák miatt nem végezhette el az egyetemet. Már akkor nyugati autóval járt, amikor legtöbb polgártársa még csak Trabantról álmodott. Am, makacs ember lévén,, nem tett le a tanulásról. Óriási áldozatok árán diplomát szerzett. Jelenleg tanár egy iskolában és a fizetéséből alig tudja eltartani a családját. Egy másik, aki egy vállalatnál dolgozott, már akkor állandóan továbbképezte magát, amikor a legtöbben még nyugodtan ültek a babérjaikon. Két nyelvvizsgával sem léptették elő soha, mert a főnökének csak sima érettségije volt, és nem vet jó fényt a cégre, ha a beosztottja okosabb nála. Aztán a vállalatot felszámolták. Jelenleg portárs, állítólag itt jól hasznosíthatja a nyelvtudását. Persze tudom, hogy bizonyos szinten felül nem ez a jellemző. A lapátra tett politikusból például nálunk általában bankelnök lesz. Igaz, manapság naponta változik a helyzet. Nem csodálkoznék, ha hamarosan világelsők lennénk az egy főre jutó leváltások számát tekintve. Sokszor utólag derül ki, hogy a leváltottak kifejezetten jól jártak az egésszel. Persze, csak anyagilag. Ilyen összevisszaságban aztán ember legyen a talpán, aki eldönti, tulajdonképpen karrier-e a magyar karrier. I i ' f JT T ¥ Y * J § 1 Jlli
