Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-24 / 47. szám

1995. február 24., péntek MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Több pénz szociális ellátásra Halogatás nélkül Nyíregyháza (KM — BJ) — A két miniszterjelölt és a Nemzeti Bank elnökjelölt­jének nyilatkozataiból is ki­derül, hogy talán már látha­tó változás van a két koalí­ciós párt politikájában ab­ban a tekintetben, hogy a féléves tapasztalat alapján az ország ügyeiről beszél­nek a mértékadó politiku­sok — mondta nyíregyházi sajtóbeszélgetésén újság­íróknak Csintalan Sándor, az MSZP ügyvezető alel- nöke. — Nincs idő arra, hogy halogatást szenved­jenek a gazdasági rendszer- váltással összefüggő olyan feladatok, mint a privatizá­ció, törődni kell az ország pénzügyi rendbetételével, mert ha ebben az évben nagy szigorral és nagy ko­molysággal nem kezdjük el, a koalíciós pártok meg fognak bukni. Arra kérdésre: találnak-e a szabaddemokraták szo­cialista politkai államtitkárt a kulturális minisztérium­nak, azt válaszolta az MSZP ügyvezető alelnöke: a szabaddemokraták fog­nak találni szocialista párt­tagsággal, vagy akár képvi­selői mandátummal is ren­delkező államtitkár-jelöltet. Azt is hozzátette: ez a véle­ménye nem mond ellent an­nak, amit annak idején Debrecenben mondott. Ak­kor azt mondta: a szocialis­ták, akiket felkértek, azok nem vállalták. Hangsúlyoz­ta: ő személy szerint azok között van, akik támogat­ták, hogy az SZDSZ állít­son jelöltet erre a posztra. A társadalmi-gazdasági megállapodás megkötésé­nek esélyeiről szólva azt hangsúlyozta: ilyen megál­lapodást nem lehet gyorsan kötni. Most is abban bízik, tovább folytatódnak a tár­gyalások, s ennek révén lét­rejönnek majd részmegálla­podások. Ennél is fonto­sabb, hogy a munkaerőpiac és a gazdaság legfontosabb szereplői, a munkaadók, a munkavállalók és adott pil­lanatban az állam egyfajta új politikai kultúrát valósít meg és az ország állapotára való tekintettel az összes konfliktust példaadó mó­don tárgyalásos úton akarja rendezni. Az eddigi ered­ménytelenség nem elsősor­ban a kormányzati magatar­táson múlt, hanem vélhető­leg az érdekképviseletek nehéz helyzetével függ ez össze. Az alelnök szerint rossz stratégiát választva a politikai viták terepére vit­ték saját gyengeségeiket, aminek sok oka van. Üzemi tanácsi választások lesznek, amit meg kellene nyerni, de összefügg azzal is, hogy milyen lesz a szakszerveze­ti vagyon végleges megosz­tása. li eftra í. ' >* fi -.ő* ,.1.. l ■■ vvi Az ENSZ. Elmaradt a bosszú Moszkva (MTI) — Dzso- har Dudajev elnök,, illetve a csecsen nép kongresz- szusának „népi bosszúra” vonatkozó hét közepi fel­hívása ellenére csütörtö­kön semmi sem utalt arra, hogy a csecsének beválta­nák a fenyegetőzést. A cse­csen és az ingus nép kite­lepítésének 51. évfordulója alkalmából kilátásba he­lyezett akció elmaradt és csak szórványos harcok voltak Groznij peremkerü­leteiben. A város déli részén csü­törtök hajnalban mintegy 80 csecsen fegyveres hét harckocsi támogatásával ismét megpróbálta áttömi az orosz védvonalat, de a támadást visszaverték. A csecsének a város észak részén is kisebb csoportok­ban támadtak, de szintén sikertelenül. Tanút keresnek Nyíregyháza (KM) — Ha­lálos baleset történt február 18-án 9 órakor Vásárosna- mény és llk között. Vásá- rosnamény felől Kisvárda irányába közlekedett Moz- dalevszkij Vaszilij Vszevo- lodovics ukrán állampolgár az I 44-93 IK forgalmi rendszámú ezüstmetál szí­nű Audi 100-as személy- gépkocsival. Előtte, vele azonos irányban közleke­dett kerékpárral egymás mellett az úttest jobb olda­lán Gáti Béla jándi és Al- gács József vásárosnamé- nyi lakosok. Mozdalev- szkij a kerékpárosok elő­zését figyelmetlenül kezd­te meg, a bal oldali úttestre való áthaladáskor vette csak észre, hogy a kocsijá­nak az előzését már egy másik jármű megkezdte, ekkor visszakormányzott a jobb oldalra és fékezés közben a kerékpárosokat elütötte. Guti Béla a hely­színen életét vesztette, míg Algócs József súlyos, élet- veszélyes sérüléseket szen­vedett. A baleset bekövet­kezését feltehetően nem észlelő, Lada típusú, isme­retlen forgalmi rendszámú személygépkocsi vezetője továbbhaladt. A baleset körülményei­nek tisztázása érdekében szükséges lenne a Lada személygépkocsi vezetőjé­nek meghallgatása, ezért kérik, hogy jelentkezzen a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedési osztály kisvárdai közlekedési al­osztályán. Tárlat Nyíregyháza (KM) — A Zrínyi Ilona Gimnázium tanára, Tő key Péter alkotá­saiból nyílik kiállítás Nyír­egyházán a Központi Sta­tisztikai Hivatal székházá­ban február 24-én 13.30.- kor. A képzőművész munkái megtalálhatók köz- és ma­gánygyűjteményekben itt­hon és külföldön egyaránt. Számos megyei és orszá­gos tárlaton vett részt gra­fikáival és festményeivel. Budapest (MTI) — A kor­mány megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy egyes sajtó- orgánumok államtitkot szi­várogtattak ki, és tényként kö­zöltek bizonyos elképzelése­ket — tolmácsolta a kabinet véleményét Csák Elemér szó­vivő a csütörtöki kormány­ülést követő sajtótájékoztatón. Mindezt azzal kapcsolatban közölte, hogy néhány lap hírül adta a kormány rövid távú gazdasági stabilizációs intéz­kedési tervének részleteit. A szóvivő leszögezte: valószínű, hogy egy közhivatalnok „tá­lalta a témát” a sajtónak. A kormány tárgyalt a gaz­dasági stabilizációt rövid tá­von erősítő elképzelésekről. Csák Elemér megfogalmazása szerint e témában még több­szöri megbeszélésre és egyez­tetésre kerül sor. A Pénzügy­minisztérium előterjesztését a stabilizációról a kormány munkaközi vitaanyagnak te­kintette, amelynek alapján konkrét intézkedést nem kíván tenni. A pénzpiacon tapasztal­ható rövid lejáratú spekuláció lehűtése érdekében a Magyar Nemzeti Bank felemeli a repo­Nyíregyháza (KM) — A Fel- ső-Tisza Alapítvány munka­társai február 22-én reggel ki­terjedt, hosszú kilométereken elhúzódó olajfoltokat észleltek a megyeszékhelyünket átszelő Ér-patak vizén. Jelzésük után a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Fel­ügyelőség nem kevésbé éber szakemberei rögtön az olajfol­Nyíregyháza (KM — K. D.) — Halálos baleset volt az elmúlt időszak legtragikusabb történése, a rendőri jelentések­ben egyébként zömmel kisebb súlyú ügyek szerepeltek. Per­sze a kis kár is kár a tulaj­donosnak... Kálmánháza felől Petőfita- nya irányába közlekedett egy személygépkocsi 22-én nem sokkal 18 óra előtt, vezetője nem vette észre a vele azonos irányba közlekedő kerékpáros férfit, s hátulról elütötte. Az áldozat belehalt sérülésébe. Nyírjákón az ittasság volt előidézője egy súlyos sérülés­sel járó balesetnek. Egy ittas férfi át akart menni az út egyik oldaláról a másikra, miközben kamatokat, mégpedig az egy­napos ügyletnél 35 százalékra, az egyhetes ügyletnél pedig 33 százalékra. Ezzel a jegybank olyan irányú jelzést kíván adni a piacnak, hogy nem érdemes a forint ellenében spekulálni. Rendeletet alkotott a kor­mány a nyugdíjszerű rendsze­res szociális ellátások emelé­séről. Mint ismeretes, az Or­szággyűlés határozott a nyug­díjak márciusi, január 1-jétől visszamenőleges hatályú 11 százalékos növeléséről. A par­lament az egyes rendszeres el­látások emelését e mértékből kiindulva a kormány hatáskö­rébe utalta. A kabinet rendele­tében döntött többek között ar­ról, hogy az özvegyi járadék áprilistól 7780 forint, a rok­kantsági járadék 7500 forint lesz, az egészségkárosodási já­rulék pedig 10 százalékkal emelkedik, maximumösszege 20 000 forint lehet. A kabinet ugyancsak ren­deletet fogadott el a kisebbségi önkormányzatok költségveté­séről, gazdálkodásáról, va­gyonjuttatásáról. A sajtótájé­koztatón a rendelet részletei­vel Tabajdi Csaba, a Minisz­tok nyomába eredtek, s né­hány óra elteltével meg is találták a szennyezés forrását: a több vállalkozásnak is ott­hont adó Simái út 9. szám alat­ti telephelyről szivárgott az olaj a patak vizébe. A Környe­zetvédelmi Felügyelőség igaz­gatója, dr. Balogh Árpád el­mondása szerint a látszólag je­lentős szennyezés nem oko­egy személyautó érkezett a színhely felé. Fékezett a sofőr, megpróbálta kikerülni a gya­logost, de ő ittassága miatt hátrabillent, s az autó oldalá­nak ütközött. Egy férfi és egy nő ügyében a Nyíregyházi Ügyészség ren­delt el nyomozást, akik be­mentek egy magánlakásba, molesztálták az albérlőt, majd miután az illető kitessékelte őket, az ajtón kezdtek szitko­zódva dörömbölni. Az oda ér­kező szomszéd határozott fel­lépésére távoztak el. Egy férfi ellen azért indítot­tak eljárást, mert ellenőrzés során kiderült, a Volkswagen­je adatait meghamisították, s a gépjármű eredetét hamis adás­terelnöki Hivatal államtitkára ismertette meg az újságírókat. Hangsúlyozta, hogy a rendelet átmeneti jellegű, módosítására fél év múlva kerül sor. A kor­mányrendelet szabályozza többek között az országos ki­sebbségi önkormányzatok gazdálkodási rendjét, számuk­ra az ingatlanok biztosítását, illetve a települési önkor­mányzatokkal való viszonyu­kat. A kabinet magyar-szlovén vegyes bizottságot hozott lét­re, melyről még 1992-ben ál­lapodott meg a két ország. A vegyes bizottság magyar társ­elnöke Tabajdi Csaba állam­titkár. A kormány módosította a menekülteket befogadó állo­másokról szóló 1989-es ren­deletét. A jövőben a menekül­teket befogadó állomások a BM Menekültügyi és Migrá­ciós Hivata alá tartozó, rész­ben önálló költségvetési szervként tevékenykednek, így működésük hatékonyabbá válik, s könnyebben lehet el­lenőrizni a menekültek ellátá­sát szolgáló pénzeszközök fel- használását. zott környezeti kárt, kárelhárí­tási beavatkozást nem igé­nyelt, mért 10-15 km-es sza­kaszon felszívódik. Minden bizonnyal az elmúlt napok nagyobb esőzése ki­mosta a szűrőként szolgáló perlitet, ezt néhány órán belül pótolták az illetékesek, s a to­vábbiakban gondoskodtak a rendszeres megfigyelésről is. vételi szerződéssel próbálta bizonyítani. Három tuzséri férfit azzal gyanúsítanak, hogy az egyik kift. telephelyén lévő autók közül 13-nak ellopták a pót­kerekét. Három fiatalkorú elkövető­nek feltehetően rágcsálni tá­madt kedve, ezért egy parkoló nyitott személygépkocsiból ropogtatni valót (snack, stb) vittek el hétezer forint érték­ben. A tolvajok nem voltak válo­gatósak, loptak malacot, ke­rékpárt, alkatrészeket, feltör­tek pincét és hétvégi házakat. Közöttük — a dolog ter­mészetéből adódóan — sok az ismeretlen elkövető. ...Biztonsági Tanácsa egye­lőre elvetette egy gyors bevethetőségű nemzetközi erő létrehozását, de határo­zottan állást foglalt a béke- fenntartó tevékenység foly­tatása mellett. (MTI) Az Opel autógyár... ...egy apró javításra vissza­rendeli az öszes Astra típu­sú személygépkocsit, mert az utóbbi időben az autók tankolásakor több ízben láng csapott fel, bár szemé­lyi sérülés egyszer sem tör­tént. Ez a visszahívás Eu­rópában több mint 2,3 mil­lió Astrát érint. A gyár egy­Budapest (MTI) — A hét végén fokozott óvatosságra lesz szükségük a légköri változásokra érzékeny köz­lekedőknek — tájékoztatta csütörtökön az Országos Balesetmegelőzési Bizott­ság az MTI-t. Pénteken és szombaton a melegfront miatt — az arra érzékenyekben — fokozott belső feszültség, kismérté­kű érzéketlenség alakulhat ki a külvilág ingereire. Vasárnap a hideg- és a melegfront már egyszerre lesz jelen a légkörben, így Nyíregyháza (KM) — Má­sodik alkalommal rendezte meg február 23-án a Kö- lyökvárban a Bessenyei György Középiskolai Kol­légium „Szűkebb hazám” helytörténeti és műveltségi vetélkedősorozat megyei döntőjét. A verseny témakörei ál­landóak (helytörténet, kul­túra, néprajz), azonban úttal ellenőrzésre vissza­hívja légzsákkal felszerelt összes autóját. (MTI) Jugoszlávia... ...polgárainak négyötöde ellenzi, hogy Belgrád elis­merje Horvátország nem­zetközi határait — állítja a Telegraf című belgrádi he­tilapban megjelent közvé­lemény-kutatás. (MTI) Óránként... ...átlagosan másfél ezer pél­dány fogy Észak-írország postahivatalaiban a szerdán kihirdetett brit-ír keret­egyezmény ingyen ter­jesztett kópiáiból. (MTI) közérzetünk még ingado­zóbbá válhat. Ezek a jelen­ségek figyelmetlenségre és pontatlansághoz vezethet­nek. A közlekedést nehezíti továbbá, hogy a hét végén többször megerősödik a szél, sokszor megeredhet az eső, sőt szombaton a he­gyekben akár hó is eshet, így az utak csúszóssá vál­hatnak és gyakran számít­hatnak az úton lévők korlá­tozott látási viszonyokra — áll a közlekedésmeteoroló­giai előrejelzésben. minden évben más történel­mi korszak és tájegység ke­rül porondra. Az idén a diá­kok a megye históriáját a mohácsi vésztől a reform­kor kezdetéig dolgozták fel. A benevezett nyolc csapat Nyíregyháza szellemi éle­tének elindítóiról, a Nyír­ség néprajzáról és népi ha­gyományairól versengett a dobogós helyekért. Caracas belvárosában szerdán felgyújtott egy kukát az a venezuelai egyetemista, aki ezzel a tettével akarta tiltakozását kifejezni egyik társa meggyilkolása ellen. A 17 esztendős Miguel életével feltehetően rendőrök végeztek egy valenciai tün­tetés során, a fővárostól mintegy kétszáz kilométerre AP-felvétel Olajfoltok az Ér-patak vizén Forró nyomon Kerékpárost gázolt halálra Belső feszültség „Szűkebb hazám"

Next

/
Thumbnails
Contents