Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-24 / 47. szám
1995. február 24., péntek HÁTTÉR Keiet-Magyarország 3 Befürödtünk a Sóstóval Nincs elegendő reklám, vendég híján még inkább csökken a színvonal Balogh József Nyíregyháza (KM) — Ha a program készítőire hallgatnánk, három év múlva kezdődne valami, s nyolc év múlva lenne látszata a közben eltelő öt év munkájának. Hát ez hosszú idő. A baj csak az, hogy három évvel ezelőtt is sokalltuk volna, aztán úgy eltelt, hogy észre se vettük. Legfeljebb visszatekintve láthatjuk: terv nélkül is milyen változások történtek. Csak éppen nem fejlődött, hanem lepusztult Sóstó, a megye valamikori egyetlen kedvelt kiránduló-, fürdő-, üdülőhelye. — Pedig már az előző ön- kormányzat működésének idején is megfogalmazódott: kellene Sóstón segíteni, hogy Nyíregyháza és a megye méltó szabadidő-, kulturális-, üdülő központja, a családi, baráti események megrendezésének helyszíne legyen — mondja Giba Tamás, Nyíregyháza alpolgármestere, aki a napokban a Sóstó fejlesztéséről készített koncepció versenytárgyalásán vett részt —. Sajnos a nem is régen közkedvelt hely szemünk láttára kezd az enyészeté lenni. Ez semmiképp nem tartható állapot, meg kellene próbálni visszaállítani régi rangját, szerepét. Nem praktikus Az első lépés egy fejlesztési koncepció készíttetése volt, amire a Phare program keretében nyílt lehetőség. Verseny- tárgyalás alapján a tanulmányt a Lancashire ENTER-PRISES cég készítette a Primommal közösen. Hogy milyenre sikerült? Azt mondja Giba Tamás, hogy nem valami jóra. — Az a legnagyobb baj, hogy nem elég praktikus, nem a városban élők, a város fejlesztéséért felelős vezetők koncepcióját tartalmazza, hanem a pályázat készítőiét. Rövid távra nem ad megoldást. Abból indul ki, hogy ez egy elmaradott régió. Erre mondjuk azt mi: az elmaradottság ellenére is lehet megoldást találni. Azt mondja: nincs autópálya, az idegenforgalom pedig ezen zajlik, ma már nem vonattal utazik országjárásra az idegen, a jelenlegi útviszoA kádfürdő epülete még üvegezés előtt. Ki tudja hány évvel... nyok mellett pedig a nyugati turista ide nem jön. Nincs telefon, s ezt az elmaradottságot ma már nem tudják tolerálni az idegenek. És nincs idegen szó, nyelveket beszélő vendégfogadó, nem tudnak kapcsolatot teremteni ha bemegy a külföldi például a boltba. A tárgyilagosság kedvéért hozzáteszi az alpolgármester, hogy a tanulmánynak sok használható eleme is van. Például rávilágít: külföldi szemmel hogyan ítélik meg ennek a régiónak a lehetőségeit. Amiért mégis a terv elutasítása mellett döntöttek, az az, hogy noha van a városnak, a megyének is elképzelése, van megyei idegenforgalmi koncepció, a tanulmány ezt teljesen figyelmen kívül hagyta. Elméleti elképzelés — Több tanulmányt nem akarunk. Azt gondoljuk, hogy az első lépések megtételére nincs három évünk, ennél hamarabb kell valamilyen eredménynek mutatkoznia. Bár a városnak és a megyének sem igen van pénze a fejlesztésre, találnunk kell olyan befektetőket, akik áldoznak erre. És ez a harmadik gyenge pontja a tanulmánynak. A kiírásban szerepelt, hogy konkrét befektetőkkel segít kapcsolatot teremteni, tehát olyan programelem beépítését reméltük, amelyhez konkrét befektetők szándék- nyilatkozatait is csatolják. Ez sem történt meg, s ez is arról árulkodik, hogy amit elénk tártak, az egy elméleti elképzelés. A leggyakorlatiasabb feladat viszont a magántulajdonba került sóstói központ volt középületeinek sorsára megoldást találni, hiszen Kínál úr tulajdonában van, fejlesztése nem lehet a város feladata, ám tovább pusztulni sem hagyhatja az önkormányzat. Mire számíthatunk? — Kínál úrral felvettük már a kapcsolatot — mondja az alpolgármester —, rövid időn belül újabb találkozóra van kilátás. Pillanatnyilag az látszik, hogy Kínál úr anyagi lehetőségei is korlátozottak, ezért nincs rá remény, hogy saját forrásból fejlesztésbe kezd. Azt viszont ő is érzékeli, hogy a Sóstó centrumában lévő épületek az ő tulajdonában vannak, s tudja, hogy valamilyen elmozdulásra van szükség, amit az önkormányzat joggal szorgalmaz. Megérti törekvésünket, érzi, hogy minden városlakó azt szeretné, ha itt rend lenne. Szeretné bizony, s nem is érti: ha ő vesz egy telket, három éven belül beépítési kötelezettséget ró rá az önkormányzat. Kínál úr birtokára akkor ez miért nem vonatkozik? Elek Emil felvétele Azt válaszolja erre Giba Tamás, hogy mert Kínál úr nem a várostól, hanem az ÁVÜ-től vásárolta a Svájci-lakot, a víztornyot, a Krúdy Szállót, egyedül a fürdő épülete volt önkormányzati tulajdonban, így nem is írhattak elő számára feltételeket a vásárláskor. Ezért kell keresni a mindenki számára elfogadható megoldást, ennél konkrétabb lépésre egyelőre nincs kilátás. Elterelés ellen Ismét visszatérünk a fejlesztésre kiírt pályázatra, amely alapállását tekintve is eltér a megyei elképzelésektől. Az abból indul ki, hogy Sóstót önmagában fejleszteni, úgy, hogy a régió elmarad mellette, nem lehet. Vagyis benne egy általános fejlesztés szükségessége fogalmazódott meg, amire viszont nincs pénz. Igaz, Sóstó kiragadása, az igények leszállítása nem idegenforgalmi színvonal, sajnos azonban egyelőre ez látszik csupán elérhetőnek. Az viszont tény — s egyértelműen kilvasható volt a tervpályázatot készítők szemléletéből is —: hírnevünk rosszabb a valóságnál, ez a rossz imázs köszönt vissza benne, s ha nem tesz valamit ellene a város, a megye, még azokat is elterelik Pesten az ország más tájai felé, akik eredetileg ide akartak jönni. Orémus Kálmán tárcája A csöndes kárpátaljai kisváros fölött elvonult a háború vihara. Pontosabban, a vihar ebben az esetben erős túlzás, mert talán egyetlen puskalövés sem dördült. Reggel eltűntek a német és magyar katonák, este pedig bevonultak az oroszok. Az új hatalom első két intézkedése tulajdonképpen már jelezte is az őslakosok számára, hogy mire számíthatnak. A főtéren gyorsan felállítottak egy hatalmas Sztálin-szobrot, aztán néhány hét alatt mindenkit elhurcoltak, aki valamit is számított, akinek egy kis szava is volt korábban a városban. Már aki korábban nem menekült el. Vitték a hivatalnokot és az újságírót, az orvost, a papot és az ügyvédet. Persze, Gazsinak, az öreg cigányprímásnak semmi bántódása sem esett, róla aztán senki sem feltételezte, hogy nem fogadja kitörő örömmel a felszabadítókat. Ennek ellenére Gazsira is Demonstráció nehéz idők jártak. A nagymúltú étteremben, ahol évek óta muzsikált, alig volt vendég. Csak orosz katonatisztek tértek be néha, de azoknak más muzsika kellett, hiába kezdte nekik húzni, hogy „Van egy szőke asszony...”. Egy este, amikor nem tudta nekik eljátszani a Kalinkát, az egyik pisztollyal hadonászott, majd összetörte az öreg cigány hegedűjét. Gazsi hetekig ragasztgatta a hangszert, végül sikerült is valahogy helyrehoznia, de már sohasem lett az igazi. Gazdája sem heverte ki a csapást, ivásnak adta a fejét. Olykor, ha már nagyon felöntött a garatra, leült a Sztálin-szobor tövébe és órák hosszat muzsikált. A hatóságok persze nem vették jó néven ezt a foglalatosságot, politikai indítékot sejtettek mögötte. Néhányszor be is vitték és egész éjjel vallatták, ám reggel kénytelenek voltak kiengedni. Az öreg ugyanis azzal mentegetőzött, hogy merő hálából és tiszteletből hegedül a szobor tövében. Mint mondta, a hegedűn kívül nincs semmije, ezért az általa rendkívül nagyrabecsült Vezért csak egy kis muzsikával tudja megajándékozni. Beindult azonnal a propagandagépezet, még az újságok is megírták, hogy az öreg, nincstelen cigány, akit az elmúlt rendszerben mindvégig elnyomtak, milyen megható módon fejezi ki háláját Sztálin elvtárs iránt. Ettől kezdve egészen kivételes bánásmódban volt része, megengedték, hogy újra játsszon a régi étteremben, türelmesen tanítgatták az orosz nótákra. Ennek ellenére Gazsi továbbra is kijárt a szobor mellé muzsikálni, ahol mindig szép számú közönsége akadt. A politikai hatóságok nem tudták felfogni, hogy ilyen esetekben mért veszi körül az öreg cigányt annyi derűs, sőt életvidám őslakó, amikor állandóan egy nótát játszik, az is szomorú. Egy borús napon azonban, néhány hét elteltével, fény derült a titokra. Az új hatalom ekkor már elég kiterjedt besúgóhálózatot alakított ki. A besúgók egyike, aki jól beszélt magyarul, csöndesen elvegyült a bámészkodók között. Előbb csak az ismerős dallamok ütötték meg a fülét, de ezeket nem tudta hová tenni, mert sohasem volt nagy zenebarát. C sak nagysokára jött rá, hogy Gazsi a Sztálin-szobor óvó árnyékában egész este a „Hazugság volt minden szavad... ” kezdetű nótát húzza. Ez volt az öreg cigány utolsó fellépése. Soha többé nem látták. Kanálisaink karbantartásukra. így aztán nem csoda, hogy az állapotuk fokozatosan romlik, a laikus is megjósolhatja: ha beköszöntene egy hirtelen esős időszak, ezek a kanálisok képtelenek lennék elvezetni a belvizeket. Eddig könnyű dolgunk volt, a föld használói, a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok általában biztosították az érdekeltségi hozzájárulást, s az állam is mélyen zsebbe nyúlt. Mára azonban gyökeresen megváltozott a helyzet, a földtulajdonosok zöme öt-húsz holdas kisgazda, akik közül csak kevesen fizetik be a hozzájárulást. Az államnak sincs pénze, de sokan, akik nem rendelkeznek földdel, eleve azt kérdezik, milyen alapon finanszírozza az állam az ő adóforintjaikból a farmereket, hiszen azok sem támogatják, mondjuk a földnélküli szülők gyermekeinek taníttatását. Feloldhatatlannak tűnik az ellentmondás, kiutat csak a vízügyi törvény hozhat. De biztos, hogy az sem nyeri majd el mindenkinek a tetszését. Balogh Géza M ásfél évszázada még vadvizek borították a Felső- Tisza mentét. A néprajzzal foglalkozó kötetek lapjain gyakran találkozhatunk ma már hihetetlennek tűnő leírásokkal, aztán jött az ember. Szabályozták a Tiszát, a Krasznát, a Túrt, lecsapolták a lápokat, mocsarakat, termővé tették az egykori in- goványokat. Akkor alakult ki a megye vízrajzi' térképe is, azóta csatornák hálózzák be a földeket. Kettős célt szolgálnak ma is: levezetik a belvizeket, s öntöző vizet szállítanak. Ma többezer kilométerre tehető a kanálisok hossza, ám azok jó része rendkívül elhanyagolt. E csatornák ugyanis nem olyanok mint a folyók, azok csak ritkán igénylik a korrekciót, a kanálisokat azonban folyamatosan kell ápolni. A szakembernél nem tudja ezt jobban senki, de ők így módosítják az iménti mondatot: kellene, hiszen rendkívül kevés pénz jut a Akkor fél kiló velőscsont, csak nem ünnepi ebéd lesz Boris mama? Ferter János rajza Gyanús lányok Páll Géza-m—^ Iső hallásra bizony bántotta az önérze- JL-J tem, amikor azt hallottam: egyes nyugati országokban nem örülnek a csinos, csábító külsejű magyar nőknek. Nemhogy nem örülnek, de akad olyan eset is, amikor be se engedik őket az országba, mert egyértelműnek vélik, hogy a lányok a testüket kívánják áruba bocsátani a kiszemelt országban, nem turistaútra készültek, hanem egészen másra, s nincs csupán néhány dollárjuk, amiből egy napig sem tudnának megélni. A hírek szerint Olaszországból fordították vissza leginkább a testi örömöket árusítani akaró magyar lányokat, s ekkor már nem annyira a nemzeti önbecsülésem, mint inkább a szégyenkezésem erősödött, amin azóta is nehezen tudok napirendre térni. Eny- nyire rosszak lennének az életkörülményeink, hogy a magyar lányok fogják szolgáltatni Nyugat-Európa örömlányainak utánpótlását? Ez még akkor is igen elszomorító, ha annak is hírét veheti az ember, hogy nem is annyira a magyar lányoktól tartanak bizonyos országokban, hanem az ukrán, az orosz és más nemzetiségű lányoktól, akik valósággal ellepték egyes nyugati nagyvárosok utcáit. De hogy állunk a vendég- ’ lányokkal itthon? Ez a kérdés nem csupán szónoki, hisz a megyeszékhelyen is láthat az ember egyre több, feltűnően csinos lányt, akik itt élnek hónapok, vagy évek óta, a gazdáik csinos főbérlő nélküli lakásokat bérelnek számukra és valamelyik ukrán vagy orosz városból, faluból jöttek. Ok nálunk árulják, állítólag magas áron a testüket, s uralják a hazai szexpiacot. Sajnálhatunk minden lányt, legyen magyar vagy bármilyen nemzetiségű, aki odáig jut, hogy a testét tekinti árucikknek, de azt is tudomásul veszi az ember, hogy olyan világjelenségről van szó, amely nem, vagy aligha állítható meg. De ettől még nem kellene beletörődni, mert egy-egy nép jó, vagy rossz hírét, jó vagy rossz lányai is keltik. Es akkor még nem beszéltünk á fiúkról... ,r,———
