Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-23 / 46. szám
SZÍNLAP 995. február 23., csütörtök Egyazon körön belül Nyíregyháza (MJ) — Január utolsó vasárnapján remélhetően voltak néhá- nyan, akik nem találták a helyüket. Elmaradt egy meghitt hangulatú, közkedvelt találkozó: a nyíregyházi Művészkör. Többén azt gondolhatták: lezárult egy népszerű társasági életre ösztönző színházi forma. Ám a kör nem szűnt meg. Február 26-án, vasárnap, 18 órától ismét várja híveit, barátait, kedves vendégeit a megszokott helyen, s a megszokott művészkömye- zetben. Amolyan beszélgetősre hangolták a műsor összeállítói az elkövetkező estet. Szakmabeliek, méghozzá ezúttal színházigazgatók ülnek majd egy asztal köré. A beszélgetés témája: színházigazgatás, színházcsiná- lás. S akik a fátylat felleb- bentik munkájukról: Halasi Imre, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, Hegyi Árpád Jutocsd, a miskolci Nemzeti Színház, Konter László, a békéscsabai Jókai Színház. SpírÓ György, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, valamint Radó Vámos nyugalmazott színidirektor. Bepillantást nyerhetünk a művész-igazgatók küzdelmeibe, napi gondjaikba, örömeikbe, álmaikba, terveikbe, s várhatóan körképet kaphatunk majd á színjátszás jelenlegi helyzetéről. A témához bizonyára lesz hozzáfűznivalója a 2Ö órától kezdődő újabb beszélgetés vendégeinek: Csabai Lászlóné nyíregyházi polgármesternek és Zilahi Józsefnek, a Megyei Közgyűlés elnökének is. Az est szerkesztője: Pánkó- tay Éva, házigazdája pedig Verebes István. Premierek a főváros színházaiban Budapest — Szakonyi Károly, Móricz Zsigmond, a brit John Chapman és három fővárosi színházi bemutatói között Szakonyi Károly Vidám finálé című groteszk és lírai játékának ősbemutatóját csütörtökön tartják a Várszínházban. A Vidám fináléban színpadra lép: Máthé Erzsi (vendég- művész), Bartal Zsuzsa, Zolnay Zsuzsa, Kállai Ferenc, Moór Marianna, Agárdy Gábor, Sinkovits Imre, Pataky Jenő, Horkai János, Dániel Vali. John Chapman és Anthony Marriott szerzőpáros Hunyd be a szemed, és gondolj Angliára! című komédiáját a Játékszín tűzte műsorára. Az előadás szerepeit Kértési Péter, Vasvári Emese, Gera Zoltán, Tóth Judit, Kovács István, Bárdy György, Pogány Judit és Nagy Gábor játssza. Ä darabot Bálázsovits Lajos állította színpadra. A komédia magyarországi bemutatóját csütörtökön rendezik a Teréz körúton. A Móricz Zsigmond Úri muriját a Nemzeti Színházban láthatják az érdeklődők. Szakhmáry Zoltánt Kozák András, feleségét. Rhédey Esztert Hámori Ildikó, Zse- lyei Balogh ezredest Széley Imre, Csörgheő Csulit Körtvélyessy Zsolt, Borbírót Huszár László formálja meg a pénteki bemutatón. A színművet Bodolay Géza rendezte.------------------------......... Verebes István... ...a kassai Thália Színházban vendégrendez. A különös vállalkozást nagy várakozás előzi meg. ugyanis a nyíregyházi színház rendező-igazgatója egy közismert és nagy port felkavaró amerikai filmtémát adaptált színpadra. A darab címe: Egy becsületbeli ügy. (KM) Pregitzer Fruzsina... ...mostanság Győrben vendégszerepei. A Nap Színházban lép fel Osborne: Dühöngő ifjúság című darabjában. (KM) Térdmütéten... ...esett át a közelmúltban Avass Attila színművész. A kényes, de mára már szerencsére rutinműtétnek számító beavatkozás csak rövid időre rabolta el a színpadtól, a közönség ismét láthatja őt a Bors néniben és a Marat halála... című darabban. (KM) Márciusban... ...Nyíregyházán vendégszerepei a Holló együttes. A népszerű társaság A bolond kalapja címmel zenés játékot mutat be a művelődési központban. (KM) A Honvéd... ...Táncszínház szintén Nyíregyházára készül. Az együttes a Művészeti Hetek keretében a Lúdas Matyi című mesemusical szerepel. (KM) Pillanatkép a színészbálról Harasztosi Pál felvétele Felsőbb osztályba léphet A Hókirálynő a szeretet próbája • A vizsgaelőadáson remekeltek az előképzősök Szirbik Bernadett és Mészáros Árpád Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Amikor még hosszú volt a tél. és nem kellett hóért könyörögni, reggelenként odamentünk a szobaablakokhoz gyönyörködni a jégvirágban. Gyermekkoromban ugyanúgy hozzátartozott a természeti szépségekhez, mint a vadvirágok, a gyors szitakötők, vagy a félénkén bámuló nyulák. Mesét mesélt á jégvirág, S gyermeki képzeletünk beleszőtte azt is, amit az egyetlen meséskönyvben olvastunk. A Hókirálynő volt az! A szeretet és a hűség, az önfeláldozás és a világfelfedezés katartikus története. Gerda úgy magasodik a környezete fölé, hogy nála tisztább embert aligha lehet elképzelni. Talán ezért is hajlik meg előtte á rossz (milyen kár, hogy ésak a mesében), s válik a végérvényesen és visszähozhatatlänul tovatűnt gyermekkor jelképévé. Ha Verebes Isnán csak any- nyit csinált volna Nyíregyházán, hogy lehetőséget ad az ifjú tehetségeknek, már az is dicséretet érdemelne. A színház vonzásában élő fiatalok legutóbb azt mutatták meg, mire jutottak az eltelt egy év alatt. Mennyi „ragadt" rájuk, mennyit sajátítottak el tudatos tanulással. Az előképzősök előadásában láthattuk Svarc: Hókirálynő című mesejátékát. Soksok munka lehet egy vizsgaelőadásban, nagy-nagy türelem és segítőkészség kell a létrehozásához Jó volt látni, hogy a társulat profi tagjai közül sokan ott szorongtak a nézőtéren, drukkoltak, együtt lelkesedtek a közönséggel. Az előképzősök között — már most is érzékelhetően — jó néhány tehetséges fiatalt láttunk, akik természetesen mozognak a színpadon, tudnak bánni a hangjukkal, képesek a mozdulataikat a cél érdekében felhasználni. Természetesen nem mindenkire esik a főfény. így ebből az ismertetőből is kimaradnak néhá- nyan. De senki sincs, aki bántóan gyenge lett volna.; Tetszett Mészáros Árpád a mesemondó szerepében, szellemes és kedves volt. A feladata egyáltalán nem volt könnyű, hiszen folyamatosan kapcsolatot kellett tartania a közönséggel is. Bűbájos, belülről sugárzó volt Kövér Judit, „átütött ” a bőrén a szeretet. Annyi „férfias” érő rejtőzött el benne, amennyi átsegítette őt tűzön- vizén, hogy szembeszálljon a gonosszal. Mert, ha nincs, aki leolvassza az emberek Szívéről a rosszat, ha nincs, aki még hisz a jóság erejében, akkor nincs értelme a világnak. Kövér Judit játéka arról győzött meg bennünket, hogy nem szabad a reményt feladni. Keit Tóth Zoltán alakította. A mindig többet tudni akaró férfihiúság még ebben az egynemű figurában is megfogalmazódott a játékában. Kei nem akar gyávának látszani, meg egyébként is vonzza-ta- szítja őt a Hókirálynő. Csak Gerda konok hűsége és sze- retete győzi meg arról, hogy a felszínes szépség olyan, mint a jégvirág: egy kis melegségtől pillanatok alatt elolvad. Megvolt a szükséges méltóság és hűvösség Erdős Borosában (Hókirálynő), a ravasz alázatosság Pipó László ban (jégtanácsnok), a mesébe kívánkozó bugyutaSág Felhőfi- Kiss László ban (IX. Kelemen). S a többiek: Tucker András, Kontha Nelli. Szirbik Bernadett, Járó Zsuzsa, Dóra András, Gyuris Tibor, Siktár Zoltán mindnyájan nagy lelkesedéssel és szeretettel formálták meg azt a szerepet, amellyel Verebes István, az előadás rendezője megbízta őket. Máthé Eta jóságos nagy- anyót alakított, de úgy tűnt, hogy nemcsak az unokáit veszi körül nagy szeretettel, hanem a Hókirálynő minden szereplőjét is. Felhőfi-Kiss László játéka szellemes volt, míg Gedai Mária a rablómama szerepét egy kicsit túljátszottá. Balázs Attila felvétele Érdekes volt a közönség viselkedése. A gyermekeknek szóló előadások gyakori fogása. hogy a színész bevonja a közönséget is a játékba. Ez dinamikus, együttélő kapcsolatot eredményez, ami rendkívüli élménnyel ajándékozhatja még a nézőket is, á színészeket is. De, ha egyszer ez a kapcsolat létrejön, nem lehet többé a közönséget „megállítani”, akkor is beleszól a játékba, amikor nem kellene. Az ifjú színészeknek arra is futotta a lélekjelenlétükből, hogy olykor csendet parancsoljanak. Ami érdekes volt: a gyermekközönség nem tudott különbséget tenni a rossz és a jó között! Segítette .a tiszta emberséget ugyanúgy, mint az ártani akaró gonosz szándékot. A vizsga után szokás jegyet adni. Remélem, hogy Verebes István, miután figyelmezteti tanítványait egy-két sutaságra, azt mondja: mindenki jeles osztályzatot érdemel. A képzeletbeli bizonyítványba pedig bekerül: felsőbb osztályba léphet. Színházi előadások a végeken Eddig minden előadás teltházas volt, sokszor még pótszékekre is szükség volt Bodnár István Kisvárda, Mátészalka, Vásá- rosnamény (KM) — Ha Nyíregyházán kívül, megyénk városai, nem is dicsekedhetnek ónálló társulattal, e települések lakóinak mégis gyakran nyílik lehetőségük a színház varázsos élményére. Több városban ugyanis rendszeresek a színházi előadások, a művelődési központok igazi színházi csemegékkel várják a nézőket. A színházi évad felén túljutva, három városban egy kis számadásra kértük meg az intézmények munkatársait. A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza ebben az évadban Összesen 11 színházbérlet-sorozatot indított a színházkedvelő gyerekek részére, hatot az általános iskolásoknak, ötöt a középiskolásoknak. Színház Mándokon is Szinte valamennyi Kisvárda környéki település iskolájából járnak a tanulók színházba, így Nyírkárászról, Rétközbe - rencsről. Újkenézről, Tornyospálcáról. Szabolcsbáká- ról, Ánarcsról. Pátroháról, Dögéből. Kékeséről. Nyírlövőről, Tiszakanyárról, Szabolcsveresmartról, Berkeszről. lékéről. A mándoki, mezőladányi és benki iskolából olyan sok gyerek jelentkezett, hogy jobbnak látták egy kihelyezett bérletsorozatot indítani Mándokon. Az új bérlet az Ady nevet kapta, és összesen 330 gyerek nézheti végig ott az előadást. Eddig minden előadás teltházas volt, sokszor még pótszékekre is szükség volt. A helyi és környékbeli általános iskolások, valamint óvodások — mert számukra is indítottak előadássorozatokat — összesen 2615 bérletet váltottak. Ebben az évadban az általános iskolai bérletsorozatban a nagyváradi Szigligeti Színház bemutatta a Tündér Ilonát, a miskolci Bagaméri Együttes, a Hupikék törpikéket. a szekszárdi Holló Együttes a Meseálom című darabot, és hátra van még a miskolci Premier Színház Bors néni című előadása. A középiskolások részére öt bérletet indítottak, amelyet a helyi középiskolásoknak, valamint azoknak az általános iskolásoknak szántak, akik már felnőttesebb darabokat is szeretnének látni. A szervezők igyekeztek a tananyaghoz kapcsolódó műveket választani a kínálatból. így került az évad előadásai közé a budapesti MU Színház A kékszakállú herceg vára, a kassai Thália Színház A makrancos hölgy, valamint a komáromi Jókai Színház Liliom című darabja. A középiskolás bérlettulajdonosok száma közel 2300 fő. Kedvezményes bérletek Nem panaszkodhatnak a mátészalkaiak sem, a szatmári városban is rendszeresek a színházi előadások. Havonta egy-két alkalommal megszólal a színházi csengő, és a legjobb produkciókban gyönyörködhet a közönség. Van is irántuk igény, a nagy terem rendszeresen megtelik, a látogatottság 96 százalékos. Több bérlet teszi kedvezményesebbé a színházba járást. A leggyakrabban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata kap meghívást Szálkára: itt is sikeresen játszották például a Kasszasikert, A három nővér című darabot, és lekötötték A revizor és a Jó estét nyár, jó estét szerelem több előadását is. Nem ritka vendég errefelé más társulat sem, a Klapka Színház neves előadókkal A francia szobalány című vígjátékot mutatta be. a tatabányai Jászai Mari Színház pedig egy zenés darabbal szerzett örömet. A Mandalások is gyakran játszanak a szatmári városban. Mátészalkán egyébként legközelebb március 8-án az egri színház mutatja be A szegény Dániel című darabot. Nem kis gondok közepette, egy év kihagyással a vásáros- naményi művelődési központba is elgördült Thália szekere. A szervezés ugyanis egy kis 400 férőhelyes intézményben nem kis gondot okoz. Az előadások több, mint 100 ezer forintba kerülnek, és ha nem lenne támogatás, bizony nem lenne bemutató Vásárosna- mértyban. Éppen ezért nagyon számítanak az idén is a megyei önkormányzat támogatására. A leggyakoribb vendég itt is a Móricz Zsigmond Színház, legutóbb épp a Maude és Harold került színre. Február végén pedig a Kasszasikert láthatják a naményiak. Határontúli társulatok Szeretnék a határontúli társulatokat is meghívni, és keresik a kapcsolatot a mátészalkai művelődési központtal, ugyanis a közösen szervezett tájolások mindenképpen előnyösek lehetnének. Vásárosnaményban egyébként bérletsorozat nincs, de jövőre tervezik bérlet kibocsátását is.