Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-23 / 46. szám

1995. február 23., csütörtök MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kelel-Magyarország 9 A kockázat a miénk Az erőművet a nyugat-európai országok nem engednék Új profil Nyíregyháza (KM — K, J.) — A megyei közgyűlés a napokban döntött a tisza- löki Teleki Blanka Gimná­zium profilmódosításáról. Ennek értelmében 1995. szeptember 1-jéfől az ed­dig általános tantervű gim­náziumban elkezdődik a számítástechnika-közgaz­dasági szakközépiskolai képzés is. Az iskola az egri Neu­mann János Közgazdasági Szakközépiskola világban­ki programja alapján végzi majd az indítandó osztály­ban az oktatást. A tiszalöki új szakra a tanulók pótfelvételivei jut­hatnak be. Ebből követke­zően, a „Telekibe” azokat a diákokat várják, akiket kerethiány miatt más, ha­sonló típusú szakközép- iskolákból elutasítottak, de a tanulmányi átlaguk négy egész fölötti. Budapest (ISB — D. Á.) — A magyar kormány külpolitikai szempontjait a lakosság érde­kei elé helyezi, nem is tájékoz­tatta időben a lakosságot, s na­gyon megkésve kezdett el az országhatárunkhoz oly közel épülő mochovcei (mohi) atomerőmű tervezett befejezé­sével foglalkozni— hallhat­tuk az Energia klub és további zöld szervezetek szerdai buda­pesti sajtótájékoztatóján. Ed­dig másfél millió aláírás futott be Ausztriából, illetve a nem­zetközi zöld szervezetektől. Magyarországon kilenc nap alatt 30 ezer aláírást gyűjtöt­tek, s további aláírásokra szá­mítanak, hogy nyomást gya­koroljanak a magyar kor­mányra. A tájékoztatón Kindler Jó­zsef', a Közgazdasági Egyetem professzora a kockázati ténye­zőkről beszélt. Kifejtette, hogy az atomerőmű létesítésé­nek vannak előnyös oldalai — például a francia cég számára igen nagy hasznot biztosít. A magyar lakosságra a tudo­mányban úgynevezett mél­tánytalan kockázat viselése vár, hiszen az atomerőmű léte­sítésének kizárólag csak hát­rányaiból részesülhet. Ráadá­sul „kihasznált” is ez a kocká­zat, mert nem is közük vele a várható összes kockázati té­nyezőt. Az Energia klub képviselői bemutatták azt a levelet, ame­lyet Boci Péter Ákosnak cí­meztek. Ezt azért írták, mert az EBRD-ben dolgozó igaz­gató-bankár utóbbi hetekben megjelent nyilatkozatai alap­ján úgy vélték: nincs kellőkép­pen tájékoztatva a mohi atom­erőmű környezeti és biztonsá­gi tanulmány-tervezetéről. Márpedig a magyar kormány nevében szavazó igazgatónak pontos adatok alapján kellene döntenie a pénzek odaítélése­kor. A levélben a zöld szerveze­tek kifejtik, hogy az erőmű legkisebb költségi tanulmánya rossz alapadatokkal dolgozik. A biztonsági jelentés több fontos kérdés tárgyalásától el­tekint. Ezt az erőművet seme­lyik nyugat-európai ország nukleáris hatóságai sem en­gedélyeznék. A környezeti hatástanulmány nem felel meg a vele szemben támasztott nemzetközi követelmények­nek. Az 1995. február 10-i közmeghallgatáson a lakosság megjelent képviselői vagy nem kaptak választ kérdéseik­re, vagy a beruházók rágalom­ként jellemezték azokat a jo­gosan felmerült kételyeket, melyeknek a megjelentek han­got adtak. Az osztrák kormány a lakossági tiltakozás folyo­mányaként (1,2 millió aláírás) valamint szakmai felelőssége teljes tudatában döntött úgy, hogy kilép az EBRD-ből, ha odaítélik a kölcsönt. A Szarajevóban tartózkodó UNPROFOR katonák ENSZ repülőgépbe tesznek egy kislányt, akit kedden Olaszországba vittek, ahol az orvosok megfelelő ellátásban részesítették. 1992-ben Zinaida volt az első, akit a különleges program keretében kitelepítettek az ostromlott városból és megkezdhették gyógykezelését, de rajta kívül ma már több ezer ember köszönheti életét a jól szervezett akcióknak és a külföldi gyógykezelésnek AP-felvétel Arany Oklevél a megyeieknek Bessenyei hónapja Nyíregyháza (KM — K. J.) — A magyar felvilá­gosodás kiemelkedő jelen­tőségű fdozófusa, poétája és tudósa munkássága előtt tisztelegve, a Bessenyei György Irodalmi és Műve­lődési Társaság e hó végén három rendezvényt tart. A nyíregyházi Evangé­likus Gimnáziumban feb­ruár 23-án 17 órakor kez­dődik a Bessenyei öröksé­ge című ünnepi műsor. A tanárképző főiskola előte­rében levő Bessenyei- domborműnél február 24- én 11 órakor helyeznek el koszorút, majd az olvasó­teremben a hallgatók adják elő műsorukat. Szomba­ton, 11 órakor a Morgó te­metőben a társasági tagok és városunk polgárai kere­sik fel Bessenyei sírját. Szlovákok Nyíregyháza (KM) — A kisebbségi helyzetből adó­dó feladatokról tárgyalt szerda délután Nyíregyhá­zán ä város vezetőivel dr. Július Alt, a Magyaror­szági Szlovák Szövetség titkára. A helyi szlovák ön- kormányzat tagjainak je­lenlétében Giba Tamás al­polgármesterrel, és Faze­kas János jegyzővel a leg­fontosabb tennivalókat te­kintették át. Nyíregyháza (KM) — A napokban a legjobbaknak ki­járó díjjal. Arany Oklevéllel jutalmazta a nyíregyházi igaz­gatóság elmúlt évi munkáját dr. Bordás György, az Nati- onale-Nederlanden Magyar- országi Biztosító Rt. elnök­vezérigazgatója, amelyet a Kongresszusi Központban megtartott ünnepségen 1500 munkatárs jelenlétében Lu­Nyíregyháza (KM — K. D.) — Ismét számos bűncselek­ményt követtek el az elmúlt időszakban a törvényt vagy egymást nem tisztelő állam­polgárok. A kerékpárlo­pástól a késelésig sok min­denről beszámolnak a jelen­tések. Egy helybeli asszony halálá­nak ügyében indult államigaz­gatási eljárás Záhonyban, akit férje holtan talált a félig telt fürdőkádban. Bűncselek­ményre, idegenkezűségre uta­ló adat nem merült fel. Késelés színhelye volt a na­pokban a kisvarsányi presszó, ahol egy férfi mellkason szúrt egy másikat. A támadó sze­rencséjére a sértett csak köny- nyebb sérülést szenvedett, de komolyabb baj is bekövetkez­hetett volna. Mátészalka-Nagyszőlőn egy helyi férfi szóváltásba kevere­dett egy másikkal, akit gyom­kács János megyei igazgató vett át. — A megyében továbbra is óriási igény van az N-N nyu­gati színvonalú élet- és nyug­díjbiztosításaira—nyilatkozta a kitüntetés átvétele után la­punknak a megyében tíz üzleti igazgatóságot összefogó és 100 fős munkatársi gárdát irá­nyító megyei igazgató. — Há­rom és fél éve a nulláról indul­ron rúgott, majd kézzel is bán­talmazott, bordatörést okozva áldozatának. Vasvillával ütötte fejen szomszédasszonyát egy kis- várdai férfi, a sértettnek 8 na­pon túl gyógyult a sérülése. Nem tudni kilétét annak az elkövetőnek, aki bement egy kállósemjéni nyugdíjas ottho­nába, majd bántalmazta a há­zigazdát, aki orsócsonttörést szenvedett. Szó szerint meglovasított Tyúkodon két pacit ismeretlen elkövető, aki ellen a mátészal­kai rendőrkapitányság indított eljárást. Az elkövető a keríté­sen mászott be az udvarra, az istállóból elkötötte a két lovat, majd az éj leple alatt távozott. A gazda kára 270 ezer forint. Nem tudni a kilétét annak a tolvajnak sem, aki tavaly júni­us és december között (köze­lebbről eddig meg nem határo­zott időpontban) a tiszavasvári Alkaloidából két adóvevőt, tunk, a mostani eredményünk a cégen belül is kimagasló, hiszen ügyfélkörünk eléri a 10 ezret. Évekkel ezelőtt az életbiz­tosítási kultúra hazánkban nagyon alacsony szinten volt. Most viszont úgy érzem, a megyei igazgatóság nagyon sokat tett azért, hogy az em­bereknek a jövőről való gon­doskodása életcéljukká váljon. CB-rádiót, szabályzópanelt és vezérlőkártyákat, valamint egyéb elektronikai cikkeket tulajdonított el 478 ezer forint értékben. A nyíregyházi KGST-pia- con egy salgótarjáni lakostól 229 karton, két ukrán állam­polgártól 240 karton zárjegy nélküli cigarettát koboztak el. A jövedéki törvény megsérté­se miatt indult eljárás ellenük, a lefoglalt áru a Vám- és Pénzügyőrség raktárkészletét gyarapítja. Székelyben egy nagykállói férfi bukott le az el­lenőrzés során, akinél 406 kar­ton bizonytalan eredetű ciga­retta volt, két ibrányi férfinél pedig Ukrajnából származó, 350 liter gázolajat találtak, ezeket is lefoglalták. Két nyíregyházi fiatalember ellen azért indult eljárás, mert a Magyar Honvédség behívó- parancsának nem tettek eleget, megtagadták a katonai szol­gálatot. rOrrO nyOfrtOfl * Halott a fürdőkádban Tessék kopogtatni! Angyal Sándor-» j cm az első alkalom J\l volt, hogy megyénk 1 V képviselői lobbyzási szándékkal ültek le tárgyal­ni a kormány egyik tagjával (ezúttal Lotz Károllyal),fel­tárni azt a mérhetetlen hát­rányt, ami elválasztja Kelet- Magyarországot az ország többi részétől. Legfeljebb arról van szó: a kezdeti té­továzás és tanácstalanság után végre egyre sűrűbben hallhatunk róla, hogy ko­pogtatnak, kilincselnek, s bár rossz a szó csengése, mégis írjuk le: kijárni igye­keznek képviselőink az or­szágos hatóságoknál a me­gye javára. Teszik ezt a ha­sonlóan siralmas helyzetben lévő szomszéd Borsod kép­viselőivel együtt, meg külön is, mint tegnap olvashattuk, ezúttal az M3-as autópálya építéséért. Okkal ez a téma tartja iz­galomban az országnak ezt a részét, hiszen dőreség volna elképzelni, hogy meg­indul a nyugati befektető tőkések konvoja akkor is Szabolcs-Szatmár-Beregbe, ha Füzesabonynál elfogyna a zötyögők nélküli út, s on­nan Nyíregyházáig több idő kellene az utazásig, mint Hegyeshalomtól Budapes­tig. Hasonló a nyíregyházi repülőtér helyzete, amely­nek állítólag azért nincs vámjoga, mert nincsenek meg itt hozzá a feltételek. Miféle feltételek ezek? Egy épület? Két-három szoba. Vagy néhány vámtiszt (akikből mellesleg találni megyeszékhelyünkön is)? Másutt ezt könnyebben megoldották, repülnek is a helyszínig a befektetők dél­előtt, hogy este már haza­térhessenek. A példa is mu­tatja: nem minden szinten képzelik még bele magukat az illetékesek a halmozot­tan hátrányos helyzetbe, bi­zonyára ez húzódik meg a pénzügyminiszter-jelölt mi­napi kijelentése mögött, hogy tudniillik az ország­nak ezt a távol eső részét csakis a kormány segítségé­vel lehet felzárkóztatni. Biztatni szeretném a ked­ves kormánypárti és ellen­zéki képviselő urakat és hölgyeket: ne riadjanak vissza a bezárt ajtóknál, ko­pogjanak, dörömböljenek, ha kell pozitív diszkriminá­ciót követeljenek, sírjanak ki, mert a jelenlegi helyze­tért talán az itt élőket leg­utolsóként lehet hibáztatni. Ez a hátrány nem önmagá­tól született, ennek létrejöt­tében sokáig kormányszin­ten hibáztak. Hát tegyék jóvá mielőbb, kárpótolják végre az el­szenvedett sérelmekért ezt a távoli országrészt! Három év alatt... ...leállítják a mecseki urán- bányászatot és felszámol­ják a Mecsekurán Kft.-t. Ezt az ÁV Rt. sajtótájékoz­tatóján közölték, hozzáté­ve, hogy a több mint ezer dolgozóból már az idén 500-at elbocsátanak. Amerikai... ...hivatalos forrásokból kedden elutasították Slobo­dan Milosevic szerb elnök­nek azt a közlését, hogy Belgrád csak azt követően ismémé el Boszniát és Hor­vátországot, ha előbb fel­oldanák a Jugoszlávia elle­ni gazdasági tilalmakat. (MTI) Az észtet... ...tette Észtország egyetlen hivatalos nyelvévé egy ked­den elfogadott törvénnyel a tallinni parlament. (Inter­fax) Igénylés nélkül is Nyíregyháza (KM) — A társadalombiztosítási jog­szabályok változásai, az eb­ből adódó feladatok volt a témája annak a megbeszé­lésnek szerdán, melyen a megye gazdálkodó szerve­zeteinek képviselői vettek részt. A sóstói oktatási köz­pontban Virág Gyula, a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatója elő­adásában kitért a március elsejétől bevezetésre kerülő új táppénzszabályzatra. Szólt arról, hogy az ország- gyűlés a napokban fogadta el a 11 százalékos nyugdí­jemelést. Ezzel kapcsolatban a szakember kifejtette: az emelés az 1994. december 31-ig nyugdíjba vonulók­nak jár, s minimum 900, maximum 3850 forint le­het. Az összeget az érintet­teknek nem kell külön igé­nyelni. Megégett a nádasban Nyíregyháza (KM) — 1995. február 13-án Nyír­egyházán, a Tokaji út re­pülőtérrel átellenben lévő nádas területén ismeretlen személyazonosságú férfi holttestet találtak össze­égett állapotban. A halott­vizsgálati adatok szerint az elhalt kb. 30-35 éves, kb. 165 cm magas, közepes vagy inkább vékony testal­katú, barna hajú. Ruházata: szürke színű kabát, szürke zakó, zöld parolin betéttel, szürke műszálas pulóver, barna műszálas garbó, kék munkásnadrág, kék melegí­tő, fekete magas szárú cip- záras cipő, karján Vosztok típusú karóra, melynek hát­lapjára felragasztott papí­ron Valent András név ta­lálható. A fején fekete színű sísapka volt. A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik az elhaltra vonatkozó­an, illetőleg az elhalálozás körülményeivel kapcsola­tosan érdemleges adatokat tudnak szolgáltatni. Jelent­kezni lehet munkanapokon a Nyíregyházi Rendőrkapi­tányság életvédelmi alosz­tályán.

Next

/
Thumbnails
Contents