Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-16 / 40. szám

1995. február 16., csütörtök 2 Kelet-Magyarorszag HAZAI HOL-MI Cselényi György A z idős asszony most értesült egy évekkel ezelőtt hozott ren­deletről: az I., II. csoportbe­li rokkantak mentesülnek a Magyar Televízió előfizetési díja alól. Az igazolást a kérelemmel együtt az ille­tékes szervhez el kell juttat­ni. Igenám, de a nyugdíja folyósításának alapját ké­pező határozat hiányzik a családi levéltárból. Gondolta: kérvényt ír a megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnak: a hatá­rozatról küldjenek másola­tot, vagy a meglétéről ad­janak igazolást. A levelet— valamennyi szükséges adat­tal és indoklással — roko­nai társaságában személye­sen adta be. Egy alkalma­zottnak el is mondta, miről van szó, mire az közölte: az efféle iratokat nem ebben az épületben tárolják, így a kért okmány előkerítése, kiküldése akár egy hónapba is belekerülhet. A néni várt türelemmel, megértéssel de az igényelt igazolást, vagy másolatát két hónapig sem kapta meg. Gondolta: személyesen ér­deklődik. Bevonatozott Nyíregy­házára, majd a Vörösmarty téri épületben egy óra- hosszat álldogált, sorako­zott. Szomorúan tapasztal­ta, a szépen legépeltetett, s beadott papírjáról senki sem tud. Elnézést sem kér­tek érte. Egy főnökforma nőhöz is hiába fordult. Állítólag a megyeszékhe­lyen nem tudnak segíteni, mert a rokkantsági nyugdíj­ba menetelével összefüggő iratokat már kiselejtezték. Várhatott volna rá ítélet­napig. Budapesten, a Nyug­díjfolyósító Igazgatósághoz kell fordulnia. Ezt a ké­relem beadásakor szóban, vagy később írásban is tu­dathatták volna vele. A néninek a hozzáállás, a szolgálatkészség hiánya még a betegségeinél és az áremeléseknél is jobban fáj­Mindenféle Koncertet... ...rendeznek Csók Noémi és Márföldi Péter emléke előtt tisztelegve február 18-án 18.30-tól a nyíregyházi Vá­ci Mihály Művelődési Köz­pontban. A belépődíj össze­ge tetszőleges; a teljes be­vételt a Magdaléneum Re­formátus Gyermekotthon javára ajánlják fel. (KM) Farsangi bált... ...és jelmezbemutatót ren­deznek — általános iskolás tanulók részére — február 18-án 15 órától a vásáros- naményi Petőfi Sándor Általános Művelődési Köz­pontban (Iskola út 54.). Véradónapot... ...tartanak február 16-án 8- tól 14 óráig a nagycserkeszi kultúrházban és a papi ifjúsági házban; 17-én 9-től 14 óráig Omboly község­ben. (KM) Tanárklub... ...foglalkozást szervez február 20-án 18 órától a nyíregyházi Columbiában a New York Nyelviskola; az összejövetelre az angol és a német szakos kollégákat várják. (KM) Alkalmassági... ...vizsgát tartanak február 20-án 8 órától a nyíregyhá­zi Bánki Donát Ipari Szak- középiskolában. A hat, kü­lönböző szakon induló első osztályba jelentkezett nyol­cadikosok a vizsgán számot adnak tudásukról matema­tikából, fizikából, techniká­ból, és bizonyíthatják szak­mai rátermettségüket. A Zrínyis Fü­zetek sorozat első kötete­ként jelent meg a Valami elindult című verseskönyv, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium diákjainak an­tológiája. A mintegy száz alkotás szerzői vala­mennyien az iskola diákjai, s szerkesztői munka is két negyedikes — Illés Zoltán és Piskolczi Miklós — hoz­záértését, elkötelezettségét bizonyítja. A poétái termésből a válogatást szintén ők vé­gezték. Tervezik a versek megzenésítését, valamint a kazettás változat kiadását. Mozi KRÚDY MOZI: Fran­kenstein. Előadások kez­dete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Junior. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS: 1492 — A Paradicsom meghódítása. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. Kiállítások A Korok, stílusok a magyar művészetben: A historiz­mus. A kiállítás február 27- ig Nyíregyházán, a Városi Galériában tekinthető meg. A Kállay Gyűjteményben (Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.) látható az Érmek és kitüntetések című kiál­lítás. A mátészalkai Szatmári Múzeumban Oravecz Attila Elveszett szerelmek című aktfotó kiállítása látható március 3-ig. Bocsi Krisz­tián szociófotó kiállítását szintén március 3-ig tekint­hetik meg az érdeklődők. A Városi Galériában a Tisztelet Munkácsynak című kiállítás február 27-ig tekinthető meg. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban február 16-án 11 órától tartják a Hókirálynő című darab nyilvános főpróbáját. Embert vesztett hálózat A második fél évben már az agrárkamara rendezi a falugazdászok sorsát Nyakunkon a tavasz, kezdődhet a mezőgazdasági munka Elek Emil felvétele Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — Feb­ruár 1-től nyolc falugaz­dásszal kevesebbre számít­hatnak munkájuk tervezé­sénél megyénk mezőgazda- sági termelői, egyéni és tár­sas vállalkozói. Ä szerződés nélkül maradt gazdászok többsége ma saját birtokán kamatoztatja szakmai tudá­sát, de a létszámcsökkentés közvetve több ezer agrárter­melőt is érintett. A nyolc embert azért veszí­tette el a falugazdászi hálózat, mert nem sikerült előteremteni a feladatuk ellátásához szük­séges pénzt. A Földművelés- ügyi Minisztérium ugyanis az eddigi 50-el szemben 29 fa­lugazdász munkájának anyagi fedezetét vállalta magára, to­vábbi 19 ténykedését támogat­ja abban az esetben, ha a költ­ségek egyik felét az érintett önkormányzatok teremtik elő. Kevesebb körzet A teljes hálózat megmentése érdekében a megyei földmű­velésügyi hivatal körlevélben jelezte az érintett önkormány­zatok felé: milyen anyagi ál­dozatra lenne szükség a gaz­dászok munkájának folytatá­sához. Az igyekezet csak rész­ben járt sikerrel, a teljes keret foglalkoztatásához szükséges mintegy másfél millió forint helyett csupán alig egymillió jött össze. így a korábbi 50 he­lyett maradt a 42 tagú hálózat, amely csak szűkített költség- vetéssel működhet az elkö­vetkező időben. Ismét kellemetlen feladattal találta szembe magát Szén­égető László, aki a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Föld­művelésügyi Hivatal élére kerülve néhány évvel ezelőtt szintén létszámcsökkentéssel volt kénytelen kezdeni vezetői tevékenységét. — Senkinek sem könnyű olyan emberektől megválni, akikre a jövőben is számított, s kiknek munkájára nagyon nagy szükség lett volna — fo­gadja el nehezen a könyörtelen tényeket Szénégető László. — Bár a kiválasztás kizárólagos szempontja a pénzügyi háttér hiánya volt, nehéz ezt szakmai oldalról elfogadni. Úgy érzem, az önkormányzatok többsége nem értette meg azt az igényt, amely a mezőgazdasági vál­lalkozók, egyéni és társas gazdálkodók részéről jelent­kezett, s amely az idő haladtá­val csak erősebb lesz. Most a 48 körzet 42-re csökkent, egy falugazdászra a korábbi 4,5-el szemben átlagosan 6-7 tele­pülés jut, de a szórás nagy, ez a szám 4 és 12 között változik. Könnyen átlátható, hogy ahol az önkormányzat nem tudott vagy nem akart áldozni a falugazdászok működésére, ott a lakossági szolgáltatás szenved csorbát. Az elmaradt vagy drasztikusan csökkentett időtartamú fogadóórák pótlá­sára a mezőgazdasági terme­lőnek most választania kell: vagy fizetett szaktanácsadó­hoz fordul, vagy eljön a me­gyeszékhelyre, de a földmű­velésügyi hivatal jelenlegi ka­pacitása ezt úgy sem bírná el. Politikai vádak Az érintettek számára nyilván nem örömünnep, hogy eggyel kevesebb helyen számítanak munkájukra, de úgy tűnik, egyikük sem hagyja el eredeti szakmáját. — Nem ért váratlanul, hogy velem sem hosszabbítják meg a szerződést — vette tudomá­sul a hírt kissé rezignáltan Ko­hón György, aki a 21-es körzet falugazdásza volt. — Koráb­ban főkertészként dolgoztam, a szakmánál maradva most saját gazdaságom fejlesztésére fordítom minden erőmet. Hiába keresik most már a 19-es körzetben Szabó Lász­lót, ő is a nyolc kiválasztott közé került. — Nem hordtam kalapot körbe az önkormányzatokon, s csak Petneháza önkormányza­ta járult hozzá a falugazdászi költségvetéshez. Szomorú, hogy ezt a fiatal s tisztán szak­mai szervezetet máris politikai okokra hivatkozva érte a leg­több támadás. Senki sem állí­totta, hogy mi minden ter­melői panaszra gyógyírt hoz­tunk, de azt mindig megmond­tuk: adott problémát hol s hogyan lehet megoldani. Kör­zetemhez szegény települések tartoztak, ahol magas volt az alacsony iskolai végzettségű­ek aránya. Nekik napi segít­ségre van szükségük ahhoz, hogy mezőgazdasági vállalko­zásuk eredményes legyen. Mire kezdték megismerni a falugazdászt, az agrárvezetés akkor szűkíti a hálózatot. Vég­zettségemnek megfelelő szak­területen maradok, kérvényez­ni fogom felvételemet a szak- tanácsadók hivatalos névjegy­zékébe. A megtartott 42 falugazdász helyzete is tartalmaz azonban bizonytalansági elemeket. A január 31-én (visszamenő- leges hatállyal) megkötött szerződésük június 30-án lejár, az agrárvezetés elkép­zelései szerint ezt követően az időközben felálló agrárkamara venné át a falugazdászok irá­nyítását, a hálózat működte­tését. A Magyar Agrárkamara szaktanácsadói rendszerének kialakítási és működtetési tervvázlatából kiderül: indu­láskor mezőgazdasági bizott­ságok munkáját 300-400-as szaktanácsadói kör szolgálja ki, a mai felülről irányított fa­lugazdászok helyébe lépve. Nem titkoltan kisebb A falugazdászok számára (FM-rendelettel) előirányzott anyagi források birtokában személyenként rendezik majd a január 1-el állományban tar­tandó és átmeneti vagy tartós alkalmazásban nem lévő fa­lugazdászok ügyét. A meg­maradó — a mainál nem titkoltan kisebb — apparátus a megyei kamarák alkalmazá­sában a községi-városi bizott­ságok munkájába kapcsolódik be. A mozgáskorlátozottakért Nyíregyháza (KM - D. M.) — A HIT Alapítványból ala­kult Hiteltech Kft., mint a Mozgáskorlátozottakért Ala­pítvány hivatalos terjesztője a napokban megyénkben is megkezdte munkáját. Az ala­pítvány szerződésben kötelez­te magát, hogy a mozgássérült festő- és grafikusművészek munkáiból, a mindennapi igé­nyeket szolgáló képeslapokat Nyíregyháza (KM - K. D.) — A csempészek nem nagyon tanulnak lebukott társaik pél­dáiból, hiszen az elmúlt idő­szakban ismét jó néhányan pórul jártak. Persze a haszon- szerzés vágya minden bi­zonnyal erősebb a félelemnél, esetleges sikereik is tetteik folytatására ösztönözhetik őket. A Vám- és Pénzügyőr­ség munkatársai az utóbbi idő­szakban az alábbi felderíté­seket könyvelhették el. A záhonyi vámhivatal négy esetben intézkedett különböző bűncselekmények, 47 esetben szabálysértések elkövetése miatt. Az összesített elköve­tési érték megközelíti a há­rommillió forintot. Az elköve­tők közel 80 százaléka külföl­di volt. Lefoglaltak 476 ezer cigarettát, több mint 225 liter vodkát, elektromos fűrész­gépet. parabolaantennát, bar- kácsgép tartozékokat, fúró- és gyalugépeket, benzint és rezet. Egymilliót ér az a Volkswagen és egyéb nyomdai termékeket árul és a nyereség teljes egé­szét a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szö­vetségének (MEOSZ) és a tag­egyesületeinek ajánlja fel. Áz állampolgároknak álta­lában rossz a tapasztalata az együttérzést igénylő sorstár­sak érdekében fellépő háza­lókról, akik gyakran kizárólag egy-egy vállalkozás számára személygépkocsi, amelyikről kiderítették, hogy lopott, egy lengyel állampolgár akarta kivinni az országból. A beregsurányi vámhivatal kirendeltségein tíz jogellenes cselekményt derítettek fel, közel 140 ezer forint értékben. Vodka és cigaretta volt a csempészáru. Csengersimán négy román állampolgár az autóbusz kü­lönböző helyein elrejtve kísé­relt meg hazánkba becsem­pészni 313 liter különféle pá­linkát és 26 600 darab cigaret­tát. Egy honfitársuk személy- gépkocsijában próbált meg a vámellenőrzés alól elvonva 641 autóalkatrészt behozni — sikertelenül. A devizahatóság engedélye nélkül két román állampolgár négy ötezer forintos és 32 darab ezer forintos bank­jeggyel próbált bejönni Ma­gyarországra, de lebuktak. Az elkövetési érték e határátkelőn összesen 335 460 forint. próbáltak nyereséget szerezni, alap nélkül hivatkozva a sérült emberekre. A Mozgáskorláto­zottak Megyei Egyesületének vezetése szeretné felhívni a la­kosság figyelmét, hogy a fény­képes igazolványokkal ren­delkező terjesztők, a MEOSZ emblémájával ellátott termé­keket valóban a mozgáskorlá­tozott emberek javára kínálják fel eladásra. A nyírábrányi vámhivatal a tételes vámvizsgálat eredmé­nyeként a devizajogszabály megsértése miatt indított eljá­rást, forintcsempészet miatt. A belterületi vám- és nyo­mozóhivatalok három deviza­jogszabálysértés, öt vámsza­bálysértés, három vámellenőr­zés akadályozása szabálysér­tés és egy visszaélés a ren­delkezési jog korlátozásával vámkezelt árukkal szabály- sértés, valamint egy adócsalás bűncselekmény elkövetését fedték fel. Több mint kilencmillió fo­rint értékben foglaltak le jövedéki ellenőrzés alól elvont dohányterméket, kőolaj szár­mazékot és szeszes italt. Az el­lenőrzések alkalmával közel félszáz esetben vizsgálták a HTO-igénylők felhasználási jogosultságát. Az elvont jövedéki ter­mékek után 11 esetben szabtak ki jövedéki bírságot, 484 124 forint öszszegben. Rajz­pályázat Nyíregyháza (KM - P. Cs.) — A Gyermekalkotá­sok Galériája ebben az esz­tendőben is meghirdeti a X. Országos Képző- és Iparművészeti pályázatát. Négy és tizenhét év közötti gyermekek nevezését vár­ják a szervezők. A téma és a technika szabadon vá­lasztható. A méret térbeli, iparművészeti és textil al­kotásoknál valamint grafi­kánál kötetlen, festői, kréta és pasztell munkáknál 21x30, 30x42, 42x60, 50x70 cm kell, hogy le­gyen. Minden pályázónak legalább két munkát kell beküldenie, Gyermekalko­tások Galériája címére: „Pályázat ’95” Gyermek­üdülő-Centrum Zánka, 8250 kell eljuttatni 1995. március 31 -ig. Nyíregyházán sürgős ese­tekben a Szent István u. 16. szám alatti rendelőin­tézetben látják el a bete­geket este 7-től reggel 7 óráig. A megyeszékhely gyógyszertárai közül ezen af héten a Szent István u. 61. sz. alatti tart ügyeletet este 8-tól reggel 8 óráig. Még mindig a cigaretta ; ? rfTFf- ;’*Z5 ítéletnapig... ....._____________ . •........

Next

/
Thumbnails
Contents