Kelet-Magyarország, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-09 / 7. szám
1995. január 9., hétfő HAZAI HOL-MI Libero, o! Karádi Zsolt L ényeg és jelenség (tudjuk a filozófia történetéből) csak nagyon ritkán esik egybe. Amikor azonban az én észleli a jel és jelentés közötti ellentmondást, akkor nagy a kétségbeesés sötét kínja, a tehetetlenség meddő fájdalma, nagy az irónia fintora, esetleg a röhögés remegése lesz úrrá rajta. Súlyosabb esetekben fölteszi a hamleti kérdést: „Lenni vagy nem lenni...?" Történt ugyanis, hogy a napokban betértem a boltba vásárolni egy csomag Liberót. Emlékeztem rá, hogy pár hónapja nyolcszáz forintba került. Óhajomat rezzenéstelen orrcimpákkal végighallgatta a csupa-fog eladónő, majd térült-fordult, s elém tette a pelenkát. Rajta a szám, tollal írva: — 850. Mivel kezdett gyanús lenni a dolog, a biztonság kedvéért megkérdeztem, mennyivel is tartozom. — Kilencszáz! — hangzott a válasz a föntebb említett (mű)fogak közül. Venni vagy nem venni? — visszhangzott bennem a tragikus kérdés. De hát mit lehet tenni? Benyúltam a zsebembe — elvégre liberózni necesse est — és leperkáltam az összeget. Az eset mindennapi, tulajdonképpen szót sem érdemelne, hiszen a szavak jelentésvesztése nem újkeletű. A jelenség azonban a lényegre hívja fel a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy ne higgyünk a saját szemünknek és a saját fülünknek, mert nem biztos, hogy az az igaz, amit látunk, s hogy az a helytálló, amit hallunk. Egy bizonyosság van csupán: az örömteli pelenka... Mindenféle Tiszadadáról... ...szól a Petőfi Rádió Hogy tetszik lenni? című nyugdíjasműsora hétfőn, január 9- én 13.10-től. A 86 éves, Hódmezővásárhelyen élő Till Aran szobrászművész tiszadadai, istállóból varázsolt kiállítóterméről beszélget a riporterrel. (KM) Új buszjáratot... ...indít a Volán január 9-től a Nyíregyháza-Kálmánháza útvonalon. Az új járat tanítási napokon közlekedik, 14 órakor indul Kálmán- háza, Rákóczi Termelőszövetkezet végállomásig, s 14.36-kor indul vissza. Nyíregyháza... ...történetéről — különös tekintettel az Alvégesre — tart előadást dr. Margócsy József január 9-én 15 órától az Alvégesi Művelődési Házban. (KM) Gratulálunk „Summa cum laude” minősítéssel tette le doktori szigorlatát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen Lakatos Sarolta, a Jósa And- • rás Múzeum munkatársa — aki többször publikált már a Kelet-Magyarországban is. Tudományos dolgozatának címe: A máltai lovagok magyarországi falerisztikája (falerisztika: rendjel-, kitüntetéstan). A nyíregyházi kutató hazánkban ötödikként szerzett tudományos minősítést a történelem segédtudományainak e speciális ágában. Nemrégiben szép albuma jelent meg a nyíregyházi múzeum Kál- layaktól származó kitüntetés- és rendjelgyűjteményéről. Mozi KRÚDY MOZI: Specialista. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Csoda New Yorkban. Előadások kezdete: 16, 18 óra. A pokol angyala. 20 óra. MONTÁZS: Mina Tannenbaum. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. Kiállítások Az állandó kiállítások mellett Nagy Sándor Munká- csy-díjas szobrászművész időszaki kiállítása látható a Jósa András Múzeumban a „Kortárs művészet” és „A biedermeiertől az eklektikáig” c. tárlatokon kívül. A mezőtúri Nemzetközi Művésztelep alkotásai január 15-ig tekinthetők meg — hétfő kivételével — naponta 10 és 18 óra között Nyíregyházán, a Városi Galériában. Gál Balázs amatőr festőművész képző- és népművészeti kiállítását nyitják meg január 9-én, hétfőn 10 órakor a nyíregyházi ÉVISZ-ben, az alkotó egykori iskolájában. A kiállítást január 22-éig tekinthetik meg az érdeklődők. A tárlatot a 25 éves fennállását ünneplő szakközépiskola jubileumi rendezvényei közt tartják számon. A vásárosnaményi művelődési központban L. Dobos Klára gobelinművész kiállításával találkozhatnak az érdeklődők. A nyírbátori Báthory István Múzeumban Kletz László festőművész Konstruktív álmok című tárlata tekinthető meg. Nagy Lajos Imre alkotó- művész munkáiból nyílt kiállítás a tiszavasvári Városi Művelődési Központban látogatható. A mátészalkai Szatmári Múzeumban Csutkái Csaba és Antall István Elszármazottak című, valamint Szabó Zsigmond márványfaragó Kő-Dekor című kiállítása tekinthető meg január végéig. Az alaposabb tudásért A négyéves tanítóképzés újdonságairól Miklovicz Árpád intézetvezetővel beszélget Kállai János Miklovicz Árpád intézetvezető Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM) — Egy novemberben született kormányrendelet hatályba lépése következményeként: 1995. szeptember l-jétől a tanítóképzés időtartama háromról négy évre növekszik. A nyíregyházi tanárképző főiskola tanítóképző intézetének vezetője a legspontánabbul kikívánkozó „miért”-re a következőket mondta el. — A meghosszabbodó képzési idő alatt megszerzett elméleti és gyakorlati ismeretek, a szakmailag megalapozottabbá váló tudás feljogosítja a majdan végzőket, hogy az általános iskolák I-IV. osztályaiban minden tárgyat oktathassanak. Az V. és a VI. évfolyamon pedig a maguk választotta műveltségterülethez kapcsolódó stúdiumokat. A változások □ Ha jól értelmezem: a műveltségterület kiválasztása a hallgató döntésétől függ. Továbbá: ez az új típusú specializálódás markánsan megváltoztatja az eddig létezett kétszakos rendszert. — Nagyon fontos tudnivaló, hogy a tanító-tanár (valamilyen szakos) képzés az új szisztéma belépésével fokozatosan megszűnik és levelező formában másoddiploma szerzésére sem indul tanítói szak. A megjelent felvételi tájékoztatóban még szerepelnek a szakpárosítások, de ezekre — az 1995-ben kezdődő tanévre értendő — már nem veszünk fel hallgatókat. — Visszatérve a műveltség- területekre, a következők jöhetnék számításba — először azokat sorolom, melyek nálunk megtalálhatók a kínálatban: magyar nyelv és irodalom, matematika, idegen nyelv (német, angol), ember és társadalom (ebbe a történelem és az állampolgári ismeretek tartozik), vizuális nevelés, testnevelés-sport; az említetteken kívül még létezik (nálunk ezek nem indulnak) a természetismeret, az informatika, a technika, a családi, háztartási, gazdasági ismeretek. □ Mikor választ a hallgató? Befolyásolják-e valamilyen módon az egyes területekre „kívánkozók" létszámalakulását? — A műveltségi területek közül a sikeres felvételi után — kötelezően — választ a hallgató. Persze nem egészen ad hoc módon; valamilyen szelekciós elv érvényesítsére szükség van. Annál is inkább, mert az egyes területi speciali- zációk jellegétől függően másképpen alakulnak az óraszámok. Az idegen nyelvék esetében pedig külön megszorítás, hogy a felvettnek legalább középfokú nyelvvizsgája legyen, vagy érettségije az adott nyelvből; ez utóbbi esetben a „besorolást” megelőzendő még lesz egy tájékozódó meghallgatás is. Pályaalkalmasság □ Módosul-e magának a felvételinek a procedúrája? — Úgyanúgy bonyolódik majd le, mint ahogyan a tájékoztatóban megjelent. Vagyis: a jelöltek írásbeliznek magyar nyelv és irodalomból; szóbe- liznek magyar nyelv és irodalomból, illetve történelemből vagy matematikából. El ne felejtsem: mindezekhez társul a kizáró jellegű alkalmassági vizsga, ami kiterjed a beszéd- készségre, az ének-zenei, a vizuális és a testi, mozgásbeli képességekre, a megfelelésre. □ Mennyire népszerű a tanító szak a jelentkezők körében? Hogyan alakul a felvételi keretszám? — Tavaly háromszoros volt a túljelentkezés, és az alkalmassági szelekciót követően is kétszeres maradt. A keretszámunk ötvenről nyolcvanra módosult (mivel, mint mondottam, tanító-tanár szakpárokat már nem indítunk). □ Vannak-e felvételi mentességek, kedvezmények? — Aki az alkalmassági vizsgán megfelel, valamint 55 pontot hoz a középiskolából, vizsga nélkül felvesszük; aki magyar nyelv és irodalomból, illetve történelemből vagy matematikából a középiskola III— IV. év végén és az érettségin jeles érdemjegyet kapott, annak e tárgyakból nem kell szó- beliznie. Magasabb óraszámok □ Végezetül egy, most még inkább csak a feltételezés szintjén megválaszolható kérdés: miért és mitől lesz jobb a négyéves időtartamú tanító- képzés? — Jósolgatni nem akarok, ezért csak arra szeretnék utalni, ami „megfogható”. A hosz- szabb képzési idő az óraszámok növekményében „mutatja magát”. A négy év alatt 3200 órát teljesítenek a hallgatók. Ez szükséges a már hivatkozott kormányrendelet hitelesítette képesítési követelmények teljesítéséhez. — Az elmélet és a gyakorlat aránya: 80% : 20%. Az eddig háromszáz órás gyakorlat ötszáznegyven órányira terebélyesedett. Ez nagyon jó dolog, mivel a tanítóképzésnek általában is a gyakorlat irányába kell elmozdulnia. Végezetül egy, inkább szemléletbeli ho- zadékát villantom meg a tanulmányi időtartam megnövelésének. A négy évre „hosszabbodás” távlataiban az elmélyültebb, minőségibb oktató, képző, felkészítő munka lehetőségeit teremti meg, s ezzel az alapjait a tanítói szakma sajnos eléggé lejáratott presztízse emelésének, javításának. A pótlás: ötszáz Budapest (Magyar Hírlap) — Az új társadalombiztosítási kártyák kiadására immár kizárólag az egészségbiztosítási pénztár megyei igazgatóságai jogosultak. Ézek az elveszett vagy megrongálódott kártyákat 500 forint befizetése után pótolják illetve cserélik ki. Az új biztosítási lapról hiányoznak azok a kis szelvények, melyek egyike a munkáltatóhoz, másika pedig a választott háziorvoshoz került. Az új szisztéma szerint ugyanis megszűnik a munkáltatók kártyakiadási joga. Feladatuk január elsejétől részben közvetítői — dolgozóik kártyaigényét eljuttatják az egészségpénztár területileg illetékes megyei igazgatóságára, illetve innen a kártyát az igénylőhöz —, részben adatszolgáltatói. Szigorodik a kártyaleadás rendje is. A kilépő dolgozó kártyájának érvényességét igazoló betétlapot a munkaviszony megszűntét követő három napon belül kötelező leadni. A jelenlegi kártyák változatlanul használhatók, a cserét nyilván azok szorgalmazzák majd, akik úgy gondolják, személyiségi jogaikat sérti személyi számuk szerepeltetése e dokumentumon. Ám a cserével nem árt várni, mivel a szükséges nyomtatványok illetve nyomtatógépek eljuttatása valamint telepítése a megyei igazgatóságokra január végére fejeződik be. Ezért úgynevezett átmeneti igazolást kapnak mindazok, akiknek nincs régi kártyájuk, ám az elkövetkezendő hetekben mindenképp szeretnének egészségbiztosítást kötni a tb- vel. Mivel ez az igazolás egyenértékű a kártyával, az egészségügyi intézmények, illetve orvosok kötelesek elfogadni, mint a biztosítás dokumentumát. Öreg néni galambokkal Balázs Attila felvétele Kölese: szemétlerakó, gáz, telefon Kölese, Tiszabecs (KM - Cs. Gy.) — Kölesén az idén befejezik a szemétlerakó, valamint a szennyvíztisztító telep építését. Mindezekre 48 millió forintot költenek. így, a településen a szemételhelyezés gondja mintegy 30 évre megoldódik. A szemétszállító kocsit már beszerezték. A szennyvíztisztító telep Kölesé és Sonkád problémáin enyhít, de más községek szennyvizét is képes lenne fogadni, s megtisztítani. Tóth János jegyzőtől megtudtuk: Kölesén megépült a gázvezetékhálózat is, amelyre az 505 lakás közül 420-ba kérték a bekötést. Várhatóan a következő fűtési idényben a lakosság többségének már vezetékes gáz varázsol meleget otthonába. A telefonvezeték esetében az építési engedély rendelkezésre áll, tavasszal a Matáv nekilát a beruházás megvalósításához. Az idén a tervek szerint út-, járda- és árokfelújítást is végeznek Kölesén, valamint az egyre növekvő átmenő gépkocsiforgalom miatt gyalogátkelő helyeket szeretnének kijelölni. Tiszabecsen is megkezdődött a telefonhálózat építése, sőt december 31-én már 120 lakásból telefonálni is lehetett. Tamás István, a tiszabecsi polgármesteri hivatal főelőadója elmondta: a településen összesen 200 telefonvonal lesz. A gázberuházás Tiszabecsen is kezdetét veszi. A határátkelő- hely bővítése folyamatban van. Nyíregyházán sürgős esetekben á Szent István út i 6. szám alatti rendelőintézetben látják el a betegeket 19-től másnap reggel 7 óráig. A megyeszékhely gyógyszertárai közül január 9-től január 16-ig a Rákóczi út 16. szám alatti patika tart ügyeletét 20 órától reggel 8 óráig. Ysifc 1#*s>c cArAlét