Kelet-Magyarország, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-07 / 6. szám

1995■ JANUÁR 7., SZOMBAT Fürnek, óhajok, nézők Bernátt Lásatlo Már megnt szemlére készül a magyar film­szakma. 1995. február elején rendezik Bu­dapesten) Már megint megkérdeznék so­kan: vat-e még egyáltalán magyar film? Már mejint nehéz a; ilyen hegyes kérdésre válaszold. / Mert ehet azt mondani, hogy igazában nincs is magyar fim, hiszen a mozikban bemutat>tt hazai nunkáknak igen csekély a látogaottsága. 1 tavalyi csúcstartó, Kol- tai Róbert Sose hiúnk meg-je is csak 200 ezernél \alamive több mozilátogatót von­zott, és föl van e a hajdani egymilliós Sze­génylegényekbe'képest. Másrészt hol van­nak a mai magar filmek a Koltaiéhoz ké­pest? Viszont iX is lehet válaszolni a léte­zést is kétségbtonó kérdésre, hogy manap­ság semelyik rszág filmgyártása sem di­csekedhet nay látogatottsággal. Még az amerikai ser pedig a mozik programjá­nak 60-80 stzalékát a tengeren túl gyárt­ják, s nekilmég a reklámra is van elég pénzük. Enik ellenére száz amerikai pro­dukcióból ji ha évente négy-öt akad, ame­lyik igazárfiagy kasszasiker. Aztán Net a kiinduló kérdésre is úgy válaszolnihogy igen is van magyar film­gyártás, flit igen sokan néznek — a te­levízió Ipernyőjén. A Duna Televízió például 993 végéig 182 olyan magyar művet rJtatott be, amelyek mind 1945 után kóültek. Az MTV a hazai közszol­gálati ndia, és nem az angol nyelvű zenés csatorr 1992-ben ötvenként, majd 1993- ban hjvannyolc magyar filmet mutatott be. 194-ben a Játékfilm Szemle idején mindé este magyar munkákat közvetítet­tek. Ebri Zoltán halála után sorozatot kezde az MTV és a Dunatévé. A 80 éves Tóin; Klárit is sorozattal köszönti az MTV és újra iadult a Csak nézünk, mint a mciban cínű sikeres sorozat, most kezdtk a hatvanas évek filmjeit vetíteni. Az e:jén feltett kérdésre tehát teljes jog­gal lóét azt É válaszolni, hogy a magyar film ;oha mm volt annyira jelen a nézők előtt mint "na. Ha pedig így van, akkor mártsak zt a következő kérdést lehet (kell)félteni: képes-e ez a mai magyar film olyat jeletős, az ország közgondolkodá­sába», viíiban is nagy szerepet vállaló munkákkl előállni, mint annak idején a SzegényUények, a Falak, a Tanú vagy a Szerelem Erre acérdésre majdnem olyan nehéz válaszol:, mint az elsőre. A válasz előtt ugyanisudni kell, hogy a hatvanas évek óta a kmlmények lényegesen megváltoz­tak. Ar. azt jelenti, hogy politikai, tör­ténelmiagy érzelmi ügyekben nem kell az Magzat — Mészáros Marta uj hímje a beranyasagrol. A képen: Kovács Adél Ladányi Klára (MOKÉP) felvétele irodalom vagy a film kicsit mindig elvont, esztétikai nyelvén üzengetni a közvéle­ménynek. Márpedig a fent felsorolt filmeket — és számtalan másikat — az tet­te igazán izgalmassá, vonzóvá, hogy olyas­miről szóltak, amiről abban az időben nem volt ildomos, vagy éppen nem is lehetett beszélni. Ma elég kinyitni hétfőn és ked­den a televíziót a parlamenti közvetítések idején, hogy a legkülönbözőbb politikai, történelmi, erkölcsi érvek nyilvános csa­táját figyelhessük. Ezért nehéz is elvárni, hogy ma olyan ha­tású művek szülessenek, mint a Falak, a Szegénylegények, a Tanú vagy akár a Szerelem. Va­lószínűleg jól megfigyel­hetjük majd ezt Bacsó Péter új vállalkozásán, a Megint tanú-n. (Remény van rá, hogy ezzel nyitják februárban, a sorrendben 26. Magyar Filmszemlét.) Bacsó maga is tudja — sok nyilatkozatában meg is fogalmazta ezt — hogy most „csak” egy jó víg­játékot, esetleg szatírát készíthet a mai közállapo­tokról, régi hőseivel, min­denekelőtt a már nyugdí­jas Pelikán József gátőr­rel. Ám tízéves betiltással — mint az első Tanúnál — és az ezzel járó külön kíváncsisággal nem számolhat. A Megint tanú-nak politikai pikantéria nélkül kell megállni a lábán. Másfajta sikeres, értékes filmek azért az elmúlt évben is készültek. A legnagyobb el­ismerés-sorozatot Szász János Woyzeckje érte el egyetlen év alatt. (A magyar közön­ség valószínűleg azt sem tudja, hogy mit kezdjen a lengyelesen hangzó névvel, pedig a már több mint másfél száz éves dráma a gyilkossá lett német ka­tona-borbélyról, az utób­bi időben nem hagyja nyugodni a színházak, zeneszerzők és a filmesek fantáziáját. Szász áttette a történetet a mába, és a borbélyból MÁV vasúti váltóőrt kreált, ami nagy hasznára vált a filmes feldolgozásnak.) A mű, szinte elkészülte pillana­tában megkapta a Ma­gyar Filmszemle — meg­osztott — első díját, aztán a magyar filmkritikusok díját, Bergamóban egy második helyet, Szocsiban is díjat kapott, és most a legjobb európai filmek Felix-díját. Valóságos díjeső hullott az előző évben Szabó Ildikó Gyermekgyilkosságok című filmjére is. Nemrég érkezett a hír, hogy Puszt Tibor A gólyák visszatérnek című műve egy amerikai gyermekfilm-fesztiválon első díjat kapott. A kitűnő magyar animá­ciós művészek díjait tán össze sem lehet számolni, de mindenképpen meg kell emlí­teni Csákó Ferenc Hamjának berlini Arany medvéjét. Ha a fesztiválsikereken mérnénk a magyar film nemzetközi jelenlétét, akkor még mindig az élvonalhoz tartozónak te­kinthetjük magunkat. A fesztiváldíjak azonban csak jelzések. Nem jelentékte­lenek, hiszen nemcsak a film, hanem az ország jó hírét is terjesztik, egyelőre ered­ményesebben, mint mondjuk a magyar ipar. Ám a lényeg természetesen az: mit szól, pontosabban mit néz a hazai közön­ség. A jelek szerint a mozikban nem sokat, de otthon a képernyő előtt, papucsban sokat és szívesen. Az egyetlen mentsége és igazolása annak, hogy továbbra is szük­ség van magyar filmművészetre. Woyzeck — a címszereplő Kovács Lajos A Magyar Filmintézet felvétele zik az útpadka oldalában. A fenyvesben meghúzódó öreg temető arcával. A roskadt présházakéval, meg a köveken sárgálló zuz­mókéval. A márgabánya és a partifecske- telep csupa-üreg arcával. A Burnót-patak egykori vízimalmának ablakszemeivel. A két arabsió, a Bence és a Bori tekinteté­vel. A nyári rekkenőben árnyékba húzó­dott rackanyáj rezzenetlen pillantásával. Ez a világ, mely részben magához szelí­dítette, részben általa született, a modell­je. Nem tudni, hol az az imaginárius pont, ahol e kettős igazság — a teremtő és a te­remtett egymást felvillantó rejtett tükre ta­lálkozik. Csak az bizonyos, hogy minden tájképe, parasztportréja, Biblia-parafrázisa és állatábrázolása önarckép. Ez a megálla­pítás akár lapos is lehetne, de az ő esetében sorsa hitelességével telített. Mert a boró­kafenyőket ugyanúgy érintésközelből isme­ri, mint a remetekúti Pálos-kolostor málla­dozó köveit. A bogáncskórót ugyanúgy, mint a talicska nyelét. Nem az impresszió futó hangulatával, az sem kevés, hanem a maga sorsába ágyazva. A kerítések léceit, a gólyafészket, a trágyadombot meg a ha­rangszót. A napraforgókat és a mezei pa­csirtákat. Sorsa valamiképp a szamár — ha úgy tetszik, a saját szamarai, a Dani és a Mari — keresztje jegyében telik. Egyszer, a remetekúti romoknál baran­golóban mesélte el, hogy minden szamár hátán ott látható a kereszt. Nem a terhek­től megrokkant sorsé, amit keserűen szok­tak emlegetni, hanem a hajdani virágva- sárnapra emlékeztető, amikor Jézus sza­márháton vonult be Jeruzsálembe. Nagy Tamás illusztrációja kezdetnozzá hasonlítani. Meg kell tanul­ni „sabldiül”. Nem az ottani szavakat, ez kevés tt volna. Meg kellett tanulnia az évszakkat. A mediterrán nyarat, a téli ka­rantén A széra illatát, a szőlők kacsait. Az arck és a vállak görbületeit. Az ölyvek hangjá; a bírták bégetését: A rétekből ki­bukkan) köteket. És amikor megtanulta, a „törtétet” valamiképp megfordult, ettől fogva a falukezdett rá hasonlítani. Tatanztra házát, s a homlokzatra pa- rasztbarok' díszt festett. Aztán segített a többi ház lújításában. Az útszélek bum­fordi feszi-teinek felújításában. Rétet vá­sárolt, és egtanult kaszálni. Birkákat, lo­vakat és szamarakat vásárolt, és megta­nult velük bánni. Paraszt lett, ahogy ma­ga mondja: paraszt és művész. És ahogy beletanult ebbe a világvégi élet­be, valamiképp hitelesítette a sorsát. Meg­ismerte a falut, szelíd öregasszonyaival, szorgos gazdáival és kerge részegeivel. Megismerte a kutyákat, a házfalakat, a mohos tetőket és a környék kanyargó ös­vényeit. Ezáltal egészen megismerte önma­gát. Mert ahogy az ember a világot nézi, a világ ugyanazzal az arccal néz vissza rá. Somogyi Győzőre „somogyigyőző-arc- cal” néz vissza Salföld. A tolókocsis öreg rokkant arcával, aki nyaranta ott sütkére­U I MÚZSA Tűnődések Kiss Benedek A „van”-pillanat Tűnődni langyos kőre ültem, gyíkként nyúlnak el lábaim. S gyík rezzen, ím, a törek fűben, mint sivatagi napverésben zsibbadt imából beduin. Rezzenek én is, összetörve az arany burát körülöttem. Fáradt vagyok. De csendéletbe, merevedni nincs semmi kedvem. Fáradt vagyok, s betelhetetlen. Úgy fogadom magamba ezt a nap szentülést, mint esőt a földek. Bőröm a vörös fényt szivacsként issza, mintha soha már, soha többet. És soha eddig. Mint gimnazista­korom első igaz-szerelme: előtte, utána reménytelenség. Csak a van-pillanat hajlik szívemre, hagyom hát, hogy minden rendjén beteljék — így leszek a múltak fejedelme. Utazom mindig a lenyugvó Nappal, így köszönt furton-furt új ébredés. Állok bár, mint koldus sarkon kalappal, én mindent újra-élek minden nappal — tengernyit éltem már, s ez is kevés. Megnyugszom egyszer majd, szívemnek fogytán. De addig zaklass csak, hangyálló vérem! Sötétebbre égjek már a koromnál, így állok — s fekszem majd hófehéren. Zaklass csak addig, te hangyálló vérem! Nagy Tamás illusztrációi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents