Kelet-Magyarország, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-07 / 6. szám
1995. január 7., szombat- HÁTTÉR Keiet-Magyarország 3 Elmúltak a régi szép idők, amikor még félméteres hó is hullott télen. Úgy látszik, az infláció annyira magasra szökött, hogy már a hófellegekben is hiány van. De sebaj, a nyáj ettől vígabban legel, hiszen nem kell kapargasson a fagyos hórögök között Kemecse határában Harasztosi Pál felvétele Csak az áremelésekkel operálnak Kell-e vagy nem a kormányátalakítás? • Sokak szerint az értékelésre kevés az idő Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — A kormányátalakítással kapcsolatos hírek szinte naponta elhangzanak, változnak. A különféle nyilatkozatok eltérnek abban, szükség van-e a változtatásra, vagy maradjon minden úgy, ahogyan közel fél éve a koalíciós pártok megegyeztek. Egy biztos, az igenlőknek és a tagadóknak is vannak elfogadható érveik. Összeállításunkban annak néztünk utána, miképpen gondolkodnak megyénkben a témáról egyesek. Lipták Lajos, a nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium igazgatója: — Nekem is feltűnt, hogy két-három hete a televízióban és az újságokban a fő helyen szerepel a kormányátalakítás híre. Úgy érzem, egyesek úgymond „lebegtetik” a témát, bár nem tudom, miféle politikai szándék van mögötte, csak sejtem, hogy van ilyen. Véleményem szerint a miniszterek munkáját fél év után értékelni nehéz, ezt saját tapaztalatom- ból is tudom. Más kérdés persze, ha egy-egy minisztérium magának csinál leltárt. Látom azt is, vannak sztárminisztériumok és sztárminiszterek, akik szinte naponta szerepelnek a médiákban, s vannak olyanok, akikről alig esik szó. Bukás és dicsőség A kormányátalakítás ez időpontban szerintem szükségtelen, hiszen a miniszteri kinevezések annak idején politikai alku tárgyát képezték, s szeretném remélni, hogy a megegyezések megalapozottak voltak. Látványos bukásról és látványos dicsőségről az eddigi teljesítmények alapján nem beszélhetünk, s aki reálisan gondolkodik, s akinek fontos az ország nyugalma és érdeke, nemigen akarhat most változtatást. Ha rajtam múlik, szóba sem hoztam volna, legfeljebb egy év után, amikor már tudni lehet, ki mit tett le az ország asztalára. Szerintem nemhogy a fél év, még a négyéves ciklus is rövid ahhoz, hogy egy-egy program, egy-egy koncepció kifusson. Főképp ha figyelembe vesszük, hogy a kormányok megalakulása után, és az utolsó időszakban már mindenki a választásokra koncentrálj érdemi munka alig folyik. Én a stabilitásra, a nyugodt munkára, a tervezhetőségre és a kiszámíthatóságra szavazok, miközben elismerem és elfogadom, hogy nem minden politikus álma ez. Áremeléssel operálnak Miló Andrásáé, nyíregyházi vállalkozó, fogtechnikus: — Szerintem kormányátalakításra semmi szükség nincsen. Mondom ezt annak ellenére, hogy én az előzővel sem voltam elégedett, és a mostanival sem vagyok az. Az előzőek csak magukkal törődtek, a mostaniak meg csak az áremelésekkel operálnak. Lehet persze, hogy így akarják pótolni azokat a hiányzó forintokat, amelyeket az előzőek „rájuk hagytak”. Személyekben nem is igen gondolkodom, csak úgy érzem, az a gazdaságpolitika, amit most folytatnak, helytelen, mert a bérből és fizetésből élők vállára rakja a terheket, de agyonnyomja a kisvállalkozókat is. Vállalkozóként magas tb-já- rulékot fizetek, de öt éve nem voltam táppénzen, mert nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Fel vagyok háborodva amiatt is, milyen kevés a pénze a ma egészségügyének, amit napi munkámban is igencsak megtapasztalok. A fogászati költségeket már az egekig emelik, így sokan már SZTK-ra sem nagyon tudják a fogcsinálást megfizetni. Számokkal bizonyítható, hogy öt éve, amióta vállalkozó vagyok, közel ötszáz százalékkal nőttek az árak. Nem helyeslem tehát a kormányátalakítást, úgy tartom, akárcsak a költözés, ez is egy csomó pénzzel járna. Semmi szükség arra, hogy egy újabb elit réteg járjon jól, miközben a lakosság tovább szegényedik. Várják ki a négy évet, teljesítsék amit ígértek, és dolgozzanak, ők is, sokat. Merre tovább? Balogh József, Ofehértó immár 23 éve első embere, jelenleg is polgármestere: — Nem tudom, kell-e átalakítani a mostani kormányt vagy sem. Bizonytalan azért vagyok, mert azt gondolom, érdemi munkát még az idő rövidsége miatt nemigen tudtak végezni. ’94-ben, amikor átvették az irányítást, a helyzet felmérésével, az ország gazdasági állapotának tisztázásával voltak elfoglalva. Úgy gondolom, tanácsos lenne megvárni, míg beváltják ígéretüket, s elkészítik azt a hároméves kormányprogramot, amiből kiderülhet, merre haladunk, mit is akarunk. Ennek a kormányprogratnnak birtokában lehet majd aztán véleményt mondani. Annyit bizonyosan kijelenthetek, a mi településünk számára — akárcsak az ország más városára és falvára — igen feszített, kemény év vár az idén. Az áremelkedések ellenére mi ’95- ben is a 93-as tarifákkal számolhatunk, így igen kérdéses, hogyan fogjuk tudni működtetni intézményeinket, kapunk-e kompenzációt vagy nem. Naponta tapasztalom, hogy a vezető politikusok az újságokon, a rádión és a televízión keresztül üzengetnek egymásnak, de hát ez a politika, és lényeges szempont, ki mit mond, és miért mondja. A kormányátalakítás ténye egyébként sem biztos, ha én jól értelmeztem a hallottakat, Hóm Gyula csak azt mondta, hogy fél év elteltével felül kell vizsgálni a kormány, egyes minisztériumok működését. Sokan ezt úgy értelmezték, hogy a felülvizsgálat egyben cserét is jelent. Hogy ki megy és ki marad, azt a magamfajta nemigen tudhatja, a döntés előtt neveket mondani és híreket kiszivárogtatni szerintem tisztességtelen dolog. zinte minden nap V ugyanabban az idő- L/ pontban érkezik a boltba a bundás hölgy. 0 itt a pénztár mögött szinte megérzi, hogy na most jön, a mindig frissen festett vörös haját lobogtatva, szoláriumbarnította arcából kivillan hófehér porcelán fogsora, búzakék szeme (ami némely rosszmá- júak szerint azért olyan tökéletes, mert kontaktlencse) a fülében óriásméretű karika függ, amely biztosan arany. Kétnaponta változik rajta a bunda — hol rövid, hol hosz- szú — a cipő meg naponként. Maga sem tudja, miért, de amikor ez a nő belép az üzletbe vacsorának valót vásárolni, ő itt a kettes pénztárból hol valóságosan, hol meg csak gondolatban állandóan figyeli. Mi tagadás „az egyik legdivatosabb vásárló, bárki bármit is mond róla, és ahogy Széttört ábránd megy, ahogy leemeli az árut a polcokról, ahogy mindig nyugodtan mosolyog, abban könnyű felismerni az igazi eleganciát. Na és a holmi, amit a kosárba rak! Drágábbnál drágább áruk, a korszerű táplálkozás kellékei: sovány tej, halfélék, déligyümölcsök, import üdítők, rozscipó, nagy joghurt, import sajtok. Ha italt akar, csakis a márkásak előtt áll meg, skót whisky, francia konyak, ötputtonyos aszú... Állítólag valami jól menő káeftéjük van, a férje a főnök, de azt még nem látta, ő — állítólag — mindig úton —főleg külföldön — jár. Már többször beleképzelte magát, milyen lehet ilyen nagylábon élni? Mondjuk ők sem csak lecsókolbászt, sertéssajtot, csirke- meg kacsa- farhátot, olykor bocsi világost vennének, s kólát is a leértékeltből, hanem úgy, mint ez a bundás: mindent a javából. Most például közeleg a férje nevenapja, jönnek majd a sógorék, néznének, mint Jani a moziban a sok finomság, drágaság láttán. Arra gondolt, ha többet nem is, de egy üveg Napóleon konyakot azért csak szerez az emberének, megérdemli, állandóan csak rohan egész héten át. A középső lánynak szólt, hogy ha estére jön vásárolni, válasszon egy Napóleont is. így történt, s amikor a lánya, Ircsi a pénztárhoz ért, átvillant az agyán, hogy a konyakot nem kellene beütni. Rakta a tejet, a kenyeret, az előrecsomagolt tepertőt a másik kosárba, s járt a keze a pénztárgépen, mint a motolla. A konyak következett. „Most... ki veszi észre, hogy nem ütöm be...? mi az a boltnak...?" Nyakánál fogta meg a hamvas külsejű üveget, közben az iroda felé vetett egy pillantást, s mielőtt a másik kosárba tette volna a Napóleont, az izgalomtól nedves tenyeréből kicsúszott az üveg s leesett a kőre. A csörrenésre jött a főnök úr s mondta: — Kollegina, ez a maga kára. — Tudom, főnök, tudom — mondta, s akkor vette észre, hogy már a törés előtt automatikusan beütötte az ezerötszázat a kis vékony szalagra. Épülgetünlc Esik Sándor T em (tkartam hinni a l\/ szememnek a mi- 1 V nap, amikor egy statisztikai jelentésben szinte hihetetlennek tűnő adatokra bukkantam. A rideg számsorok között szívet melengető módon húzódott meg egy adat: a megyék között második Szabolcs- Szatmár-Bereg a tavaly tető alá hozott házak számát illetően. Csaknem kétezerhez közelít a summa, és alig marad el az első helyen végzett megye összes felépített lakásától. Nem kis dolog ez, hiszen első helyünk egyelőre megdönthetetlennek tűnik a munkanélküliségi rátában, és még néhány olyan mutatóban, amelyek kétségtelenül elkedvetlenítőek. Persze a sikerlistához is oda lehetne még sorolni egy-két dolgot, hogy mást ne mondjak: a telefon, a gáz nagymértékű térnyerése, amelyekről túlzás nélkül elmondható, hogy szinte új kultúrát teremt az ilyesmivel csak most találkozó emberek körében. Utóbbiak persze nemigen jöttek volna létre az állam segítő erszény nyitogatása nélkül, ám a házépítés, az más. Ott a saját erő összehasonlíthatatlanul nagyobb arányt kell képviseljen, mivel arra már nem futja a nagy kalapból. A nagyértékű ingatlanok megszaporodásának tulajdonképpen második üteménél tartunk. Az első a rend- szeiyáltás előtti évtizedben volt, amikor az akkori jól kereső nómenklatúra és a korai vállalkozók fektették be pénzüket. Ez a második, amiről a már említett statisztika megemlékezik, szinte csak az új vállalkozói réteg beruházása, beleszámítva a pénzvilág magas jövedelmű tagjait is. Egy bizonyos nézőpontból akár önvédelemnek is volt tekinthető a pénz idecsoportosí- tása, mert a társasági adó nem munkahelyteremtő beruházásokra ösztönzött. Elseje óta viszont úgy fordult a helyzet, hogy inkább benn tartani érdemes a profitot, azzal pedig munkahely terem, és még többen örülnek majd a statisztikának. A fejés nem állhat meg Ferter János karikatúrája nass ^ Agrár BÚÉK Galambos Béla-m—t légedetlen az új i-j kormánynak az agI— J rárágazat érdekében tett eddigi lépéseivel a Mezőgazdasági Szövetség. Ez derült ki a MOSZ január II- én kezdődő, egy ötéves ciklust lezáró kongresszusát mindenütt megelőző megyei közgyűléseken is. Az elmúlt fél évtized alatt, a jelenleginél eddig egyértelműen jobban működő — de szó, ami szó, bizonyos pontokon már a kifulladás jeleit is mutató — mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk mára rendkívül nehéz helyzetbe került. Hozzá kell tenni nem egyedül a nemzetgazdaságon belül. A szövetségben feldolgozott ötéves adatok szerint különösen nagyot zuhant az élelmiszergazdaság állapota, és vele termelési színvonala megyénkben. A föld tulajdonviszonyai nálunk a legrendezetlenebbek, a táblák itt aprózódtak szét leginkább. A parlagterületek, egészen a múlt évi fordulatig, rohamosan nőttek az ágazat jövedelmi helyzetének országos átlagot jóval meghaladó romlása miatt. A tájtermékeink — mint például az alma, rozs — gazdasági pozíciója különösen visszaesett. A szántóföldi növényeink vetésterülete csökkent. Romlott a termesztéstechnológia, ezen belül a trágyázás a növényvédelem, a vetőmagfelhasználás és erőteljesen a műszaki alapok színvonala. Az almatermés nagyságát tekintve szinte változatlan ültetvényfelületen öt év alatt közel felére csökkent. A hosszan tartó aszályos időjárás már csak ráadás volt mindezekre. Az állatállomány, különösen a szarvasmarha ágazatban, katasztrofális csökkenést szenvedett él a múlt év közepéig. A felsoroltak következtében a mezőgazdasági termelés mintegy a felére esett vissza. Ezzel összefüggésben a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 1989-től hetven százalékkal csökkent, anélkül, hogy a megmaradt létszám keresetszínvonala elmozdult volna a mondhatni szégyenletesen alacsony szintjéről, országosan is utolsó helyéről.
