Kelet-Magyarország, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-05 / 4. szám
1995. január 5., csütörtök TOLLPRÓBA „Itt is itthon vagyunk..." Hároméves kutatómunka a szatmár-beregi régióban • Az átalakulást vizsgálták Ivaskin Attila Hároméves kutatómunka összegzésére készül a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Széchenyi István Szakkollégiumának falukutató csoportja. Az anyaggyűjtés három településre terjedt ki a szatmár- beregi régióban. A magyarországi Ököritófülpös mellett az erdélyi Genesen és a kárpátaljai Borzsován végeztek a csoport tagjai kutatást. A munka eredményeiről kérdeztem Csi- te Andrást, az MTA Politikai Tudományok Intézetének tudományos munkatársát. □ Melyek voltak a kutatás főbb céljai? — Három évvel ezelőtt a rendszerváltás folyamatának figyelemmel kísérését és a három országban végbemenő átalakulások összehasonlítását tűztük ki magunk elé. Sikerült egy kis kutatócsoportot toboroznunk, melyben a budapesti egyetemisták mellett ungvári és kolozsvári diákok és fiatal kutatók is részt vettek. Őszintén megmondva azt valószínűsítettük, hogy a határok megnyílásával a háború előtt és alatt meglévő regionális kapcsolatok újjászövődnek. Azonban be kellett lássuk, a szocialista évtizedek során oly mértékben átalakultak ezek a társadalmak, hogy erre kevés esély van. □ És miért éppen erre a régióra és abban Ököritófül- pösre esett a választás? — Ezen a vidéken sűrítetten vannak jelen a magyar társadalmat egészében jellemző problémák. Itt elsősorban a munkanélküliségre és a cigányság magas lakosságarányára gondolok. Ugyanakkor mint történeti régióban, mindhárom kutatott országban a magyar lakosság van többségben. Nyilvánvaló, hogy a nyelvi akadályok leküzdése nehezebb lett volna mondjuk az osztrák-szlovák határhoz közel. Külön izgalmas vizsgálódási terepet kínált, hogy a magyar társadalom a szatmári részeket mint különösen elmaradott régiót tartja számon, ugyanakkor Románia és Ukrajna határközeli települései az ott legfejlettebbek közé tartoznak. Ököritófülpöst végül is azért választottuk, mert a régió egyik átlagos faluja. O Említette ezen régió hátrányos társadalmi és gazdasági helyzetét. Miben jellemezhető ez a viszonylagos lemaradás? — A leggyakrabban hangoztatott válasz erre a kérdésre, ami persze igaz is, a rossz képzettségi struktúra, az ipar hiánya és a túlnépesedés. Ez még kiegészül egy etnikai jellegű feszültséggóccal is, nevezetesen a cigány-magyar ellentéttel. Ami számomra, egy dunántúli számára új volt, az a statisztikai adatokból ki nem következtethető elmaradottsági tértudat. □ A rendszerváltás és az azt követő társadalmi átalakulás hogyan érintette Ököritófülpöst? — A legnagyobb hatású tényező a termelőszövetkezet megszűnése. Ez ugyanúgy, mint a tsz-ek létrehozása, jelentős szaktudást, munkaerőt tett feleslegessé. Az elbocsátottak java része máig sem tudott elhelyezkedni, ugyanakkor önálló vállalkozások létrehozására sem vállalkozik tőke, szaktudás és piac hiányában. Mivel a helyi vállalkozók sem tudják foglalkoztatni a feleslegessé vált munkaerőt, ezért ha nem következik be a központi forráselosztásban egy olyan változás, mely lehetőséget teremtene munkahelyek létrehozására, akkor a kb. 30 százalékos munkanélküliség tartós fennmaradásával kell számolni. Az elmúlt években a visszaosztásos rendszerrel olyan programokat preferáltak (iskolaépítés, gázprogram, tornateremépítés stb.), melyek ideje a jelenlegi gazdasági szint mellett még nem érkezett el. így aztán pl. a gáz- vagy telefonhálózatra csak kevesen tudtak rácsatlakozni, így a beruházások megtérülése is kétségessé vált. Az önkormányzatok pedig annyira eladósodtak, hogy középtávon új beruházásra nem gondolhatnak. □ Az etnikai konfliktusok, a cigány-magyar ellentét milyen formákban nyilvánult meg? — Először is abban, hogy mindhárom községben mindenki tisztában van azzal, hogy ki a cigány és ki a magyar. Ha valakire azt mondják, hogy cigány, akkor azzal nemcsak etnikai hovatartozását határozzák meg, hanem értékítéletet is mondanak róla. Másodszor nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy bár a cigányság erős akulturalizációs folyamaton ment keresztül, vagyis tradicionálisnak mondott, vándorló kultúrájukat elvesztették. Ugyanakkor az erős paraszti tradíción épülő magyar közösségekbe nem igazán tudtak integrálódni. □ A kisebbségi önkormányzatok megválasztásával kezelhetők lesznek-e ezek a problémák? — A választ illetőleg bizonytalan vagyok. Nem tudom, hogy a törvényhozók kellőképpen modellezték-e, hogy milyen hatásokat is fog a törvény kiváltani. De pl. az új önkormányzati törvény kétségeket ébreszt bennem. Itt elsősorban a jelölés során megnyilvánult zavarokra gondolok. — A kisebbségi önkormányzatok felállítása mögött az a meggondolás húzódik meg, hogy az asszimilációval szemben a nemzeti identitások újjáteremtését, vagy a romák esetében épp annak megteremtését kell előnyben részesíteni. A szocializmus negyven éve az előbbi, az asszimilációs utat preferálta. És ennek vannak bizony eredményei is. A nemzeti-nemzetiségi identitások előtérbe helyezése viszont nagyon gyorsan oda vezethet, hogy Magyarországon egy négyszázezres nemzetiség jön létre a maga értelmiségével, intézményeivel és nyelvével. Hogy erre a magyar többség hogyan reagál majd, az még nem látható. □ A másik vizsgált két faluban hogyan jelennek meg ezek a problémák? Egyáltalán, mekkora a hasonlóság a vizsgált települések között? — A kárpátaljai Borzsova társadalmát alapjaiban átalakította a szovjet típusú modernizáció. Ez a folyamat a falu háború előtti elitjének a szó szerinti megsemmisítésével kezdődött, majd az iparosítással folytatódott. Jelenleg még nem került sor semmiféle privatizációra, így a falu a késő nyolcvanas évek állapotában „szendereg”. Az erdélyi Genesen ezzel szemben azt láttuk, hogy a szocializmus negyven éve „jegelte” a falu társadalmát. Persze ehhez hozzájárult a román reprivatizáció is. Mivel a faluból csak kevés volt vezetőt, nagygazdát vittek el, ezért a földek, állatok visz- szakapása után visszaállni látszik az ötvenes évek előtti gazdasági és társadalmi struktúra. Ezt úgy neveztük el, hogy visszaparasztosodik a község. — Viszont itt is problematikus a cigány-magyar és a cigány-román kapcsolat is. A túlnépesedés olyan mértékű, hogy a falu gazdasága képtelen integrálni a cigányokat. Ci Egy ilyen kutatómunkának mi a hozadéka a kutatás alanyai, a helybeliek számára? — Én azt hiszem, hogy közvetlenül kevés. Bár nagyon sokat beszélgettünk a polgármesterekkel, a képviselő- testület tagjaival, az egyszerű helybeliekkel, és ez a legtöbbször közös gondolkodás volt, amelyből mindkét fél tanulhatott, de konkrétan problémákat megoldani mi sem tudtunk. A kutatásban részt vevő diákok, tanárok viszont sok mindent megtanultak. Hogyan kell egy kutatást megtervezni, hogyan kell interjút készíteni, és hogy hogyan élnek az ottlakók a három faluban. így egy kicsit mindahányan ököritóiak, gen- csiek és borzsavaiak lettünk. Ahogy egyik kollégám megfogalmazta: , Jó tudni, hogy itt is otthon vagyunk.” A belga tanár kedvtelesei Nagy Tibor Ha azt írnám Halász Istvánról, hogy belga tanár, az akár sértő is lehetne. Az ő esetében mégsem az, mivel belgaságát nem viselkedése, hanem útlevele tanúsítja. Legalább annyira magyar is, hiszen édesapja 56-os magyarként telepedett le Belgiumban. Magát francia anyanyelvűnek vallja, pedig édesanyja angol. Zavarban van, amikor sorba kell állítani a nyelveket, amiket beszél. Francia, magyar, angol, flamand — mondja végül. Még egy nyelv van, amit szeretne beszélni. A gyerekek nyelve. Ezért már a középiskolában is a pedagógia A nyár végén lapunkban újságíró-stúdiót hirdet* tünk a hírlapírás iránt érdeklődőknek, A „műhely” októbertől működik, néhány írás már megjelent a Kelet-Ma- gyarországban stúdiósaink tollából. Ez az oldal a csoport munkája. (A szerk.) fakultációt választotta. Még az sem szegte kedvét, hogy a nevelőtanári vizsgán egy zavarba ejtő elméleti kérdésen megbukott. Elvégezte a tanítóképző főiskolát, és két évig Belgiumban tanított 6-12 éveseket. Budapestre azért jött, hogy magyar tudását tökéletesítse. Édesapja egykori iskolájában, a Fasori Gimnáziumban vállalt munkát. Az első év után annyira megszerette a magyar embereket, hogy itt szeretne letelepedni. Elhatározásától csak egy dolog tántoríthatja el, az anyagiak. 23 évesen megkapta a magyar közalkalmazottak álmát, az F-es fizetést, és nem érti, hogy magyar kollégái hogyan tudnak ettől kevesebb pénzből is családot fenntartani. Magánórákat ad, hogy megéljen, mivel otthonról nem vár támogatást, a maga lábán akar megállni. Tanév közben pedig nem gondol szerződésbontásra, korrekt akar maradni. A gyerekekkel jól kijön. Hasznosítja a főiskolán megszerzett gyakorlatias tudását, és a Gordon-féle módszert, amit szintén még Belgiumban tanult. Úgy látja, hogy gimnáziumi kollégáinak ugyanaz a gondja, mint a belgiumi tanároknak. Az egyetemeken csak a tudományokkal tanulnak meg foglalkozni, a diákokkal nem. Ajánlaná nekik a Gordon-módszert, ami kellemes meglepetésére nálunk is elérhető a T. E. T. könyv formájában, de érthetetlen ellenérzést, tekintélyféltést tapasztal., O is megpróbál egyre nagyobb tekintélyt szerezni, de nem a katedrán. A snooker asztal az, ami mellett máris félni lehet tőle. A magyar válogatott tagja, a ranglista harmadik helyezettje, országos csúcstartó. Szeretne első lenni, és világszínvonalú biliárd versenyzővé válni. Első dákóját teenager kori kedvesétől kapta nyolc éve. Később szakítottak, mert túl sokat edzett, és nem maradt ideje az udvarlásra. Azóta már új a dákó, profi. A kedves pedig magyar. Érdekes történetként meséli, hogy játékát látva órákat kért tőle egy szenvedélyes, de képzetlen biliárdos, aki jól meg is fizette. Egyszer kapott tőle egy rockkoncertre szóló meghívót. A tanítványa volt a dobos. El is ment. Gondolta megnézi, milyen egy amatőr magyar zenekar. A teremben több ezer ember zsúfolódott össze a Tátrai Band koncertjére. A dobos pedig a nem kevésbé híres Solti János volt az LGT-ből. Azóta jó barátok. János atya Tanyik József A nyírbátori katolikus templommal szemben lakom, így akarva-akaratlan is tanúja vagyok annak a sok kulturális rendezvények, amelyek a templomban, az előtte elterülő téren és a minorita rendház udvarán játszódnak, illeszkedve, részét képezve Nyírbátor kulturális életének. Az itteni munka motorja, lelkes szervezője P. Horváth János esperes, a minorita rend tagja, közismerten János atya. Negyven évvel ezelőtt Geszteréden született a fekete körszakálla mögül mosolygó köpcös lelkipásztor. Az általános iskolát és az esztergomi ferences gimnáziumot az egri hittudományi főiskola követte. Szolgált beosztott lelkészként Füzesabonyban, Kisvárdán, Miskolcon, önállóként pedig Tiszadadán, Tiszalökön és Tiszadobon. A szeretett Tiszát és a sok barátot hagyta ott, hogy Nyírbátorban szolgáljon, a város aktív tagja legyen. Sok épület őrzi keze nyomát. Felújított, tatarozott templomokat, kápolnát alakított ki iskolaépületből, új templomot épített Tiszalökön és Kisfástanyán. Egyik öröme, hogy múzeumot hozott létre kétszázhatvan szobor számára a tisza- dadai parókia gazdasági épületéből. Nyírbátorban egy teljesen lakhatatlan minorita rendház fogadta, a templom tetőszerkezete is felújításra szorult. A tőle megszokott módon vette fel a kesztyűt, látott munkához. A város kulturális életébe is hamar beilleszkedett János atya. Az ismert Nyírbátori Zenei Napok jó néhány koncertje mellett saját szervezésű előadásokat is rendezett a templomban. Legutóbb a kenyérmezei csata évfordulója tiszteletére adott orgonahangversenyen László Margit, az operaház örökös tagja is közreműködött. A rendház belső udvarának rendbehozatala adott lehetőséget színművek bemutatására. A Szárnyas Sárkány Hete alkalmából három előadásra került sor. A minorita templom másfél éve felújított orgonája jövőre lesz 100 éves. Az örökmozgó esperes fájdalma, hogy nem koncertorgona. A rá jellemző szorgalom és kitartás talán ezen is változtat. Óda a 911-eshez Nuszer Tamás Szeretem én is a szépet, mint mindenki más. De ő a szívem mélyébe hatolt, szerelem volt az első látásra. Még közelebbről nem is ismertem, de úgy éreztem,r régóta közel áll hozzám. Ég és a föld, a szép, gazdag királylány és a szegény, csúf koldus találkozása volt az első pillanat. Titkom még nem jutott el hozzá. Reménytelenül bíztam benne, változnak az idők és ő eljön hozzám avagy én jutok fel a csúcsra, és kettőnk találkozása örök emléket hagy bennem. Egyszer csak elkezdtem gyűjteni róla a képeket, rajzokat, mindent, ami hozzá közel állt, ami róla szólt. Kecses, kihívó formája, nagy kerek szemei az éj sötétjében vakítottak. Ha mással láttam, szívem ösz- szeszorult, s a torkomban dobogott. Mindenkor meg- igézett. Voltak, akik rútul bántak vele, elhanyagolták, mintegy rejtve szépségét a világ szemei elől. Pedig szerette az életet, a nagyvilági mulatók körül tetszel- gett, ott, ahol én be se tehetném a lábamat. Csillogott a napsütésben, suhanva száguldott sok-sok kilométeren át. Erős és temperamentumos, korát nem kell letagadnia. 30 éves is elmúlt már, de az idő vasfoga nem hagyott nyomot rajta, sőt. Egyre bájosabb nagyszülő, kinek unokája a fővonásokat örökölte. Csak tökéletesebb lett. Mások jöttek- mentek, ő megmaradt szimbólumnak. Sokan tisztelik és joggal tartanak tőle. Amint megpillantottam ott, a kereskedőnél, melegség árasztott el, s öntudatlanul megálltam. Kihívóan rámkacsintott és mintha szólt volna: gyere közelebb. Kissé félve léptem hozzá, az első pillanatok kínos csendje hamar megtört. Beszélgettünk. Körbefordult, megmutatta magát. Tudtam, ennél több nem történhet, hiú álom, hogy ő meg én. A társadalom magas gátakat taszított kettőnk közé. A sors nem engedte, hogy játszadozzam a gondolattal. Testőre eltaszított mellőle, látta talán, hogy 6 nem lehet az enyém, féltette. De tőlem?! Én aki... Végre újra láthattam. Az eső kopogott a fején, de ő dacolt vele. A szivárvány csillogó fényei színezték át kosztümjét. A napfény visz- szatükröződött tűzpiros keblein. Fiatal volt, négyéves, előtte állt az élet. Küllemét a durva számok ékte- lenítették: 3 600 000 Ft. Tudtam, másnak nem ér meg ennyit. Annyiért egy másikat, egy újabbat kaphat. Hetek múltak el, kint, az időjárás szeszélyeinek kitéve magányosan várt. Várta azt a valakit, aki elviszi, hogy dicsekedjen vele. A tündöklés az ő világa, nem e hétköznapi sivár élet. Egyre jobban unatkozott, de én nem bántam, hogy ott maradt. Legalább mindennap láthattam. Bekövetkezett, amitől féltem, szörnyű dolog történt. Nem volt ott, hiába kerestem a szemeimmel. Hirtelen olyan ürességet éreztem. S másnap sem volt a helyén. Szürke idők jöttek el, hiányát nem pótolták az ócska élettelen képek. De most váratlanul ott termett. Mint a hős, ki küldetése után visszatér. Ismét boldogság öntött el. Ép és egészséges. Olyan, mint amilyennek mindig is elképzeltem. Kihívó, erőtől duzzadó, egy kis remekmű. Porsche 911. Az autó. Figyelem, nyugalom A szerző felvétele
