Kelet-Magyarország, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-05 / 4. szám

1995. január 5., csütörtök HÁTTÉR Fegyelem papírba csomagolva Kevesebben, de jól dolgoznak, osztrákoknak is »Akikre számítani lehet Exportra készülnek a bevásárlószatyrok Nábrádi Lajos Nyíregyháza (KM) — Ahol az elbocsátás réme fenyeget, ott növekszik a termelékeny­ség, szilárdul a technológiai és a munkafegyelem. így volt és így van ez a fejlett orszá­gokban. Érthetetlen, hogy az utóbbi pár évben hazánk és megyénk számos üzemében ennek pont az ellenkezőjét tapasztalhattuk: a politikai és a gazdasági bizonytalan­ság demoralizálta az em­berek jelentős részét, vissza­esett a termelés. Örvendetesnek mondható, hogy a legtöbb munkahelyen mostanra stabilizálódott a lét­szám, sok helyen eredménye­sebben gazdálkodnak. így van ez a Dunapack Papír és Cso­magolóanyag Rt. Nyíregyházi Gyárában is. Minőség, munkamorál A változásokról, a kilátásokról a cég vezetőjét, egyik közép­vezetőjét és egy munkását kér­deztük. A válaszokból, a ta­pasztaltakból következtetése­ket lehet levonni más munka­helyeken is... A biztos piac, a bér, a technológiai fegyelem, a politikai hangulat, a minőség és a munkamorál szorosan összefügg, állapítottuk meg egybehangzóan Sárái Sándor gyárigazgatóval. Nyomban hozzátette, ezek a mutatók a létszám alakulásában is meg­látszottak. A „boldog békeidő­ben”, a nyolcvanas években 1350 volt a gyár létszáma, a rendszerváltás után folyama­tos volt a karcsúsítás, s 1995. január 2-án 413 papírgyári dolgozó kezdte ezt a gazdasági évet. A leépítéseknél a végzett munkát, a fegyelmezettséget, vagy a fegyelmezetlenséget vették főleg figyelembe, és csak aztán a dolgozó szociális helyzetét. A gazdasági változásokat említve jó hírrel szolgált az igazgató. Mint mondta, a 90- es évek elején csak belföldre termeltek. Aztán piackutatás és minőségjavítás után elkezd­tek szállítani Romániába, Szlovákiába, Ausztriába, mi több: a valaha nagyban expor­táló déli szomszédainknak is szálltának a nyíregyháziak. Mégpedig világszínvonalon álló környezetbarát hullámpa­pírokat, zsákokat, csomagoló­eszközöket. Az exportmunka hozza a pénzt, de csak egy sor szigorú követelmény teljesíté­se után. Nos, e teljesítéseknek köszönhetően tavaly növeke­dés indult el a gyárban, (a ki­lencvenes évek elejéhez ké­pest) a cég eredményesen zár­ta a múlt esztendőt. Az ered­mény eléréséhez költségcsök­kentésre és az ennél fájdalma­sabb létszámcsökkentésre volt szükség. Jól és pontosan Külön kis fejezetként szólt az igazgató arról, hogy szakértők bevonásával elkészítették a minőségi kézikönyvet, létre­hozták a nemzetközi normák­nak megfelelő minőségrend­szert. Ebben a rendszerben pedig csak minőségi munka­erő dolgozhat. A szigorú előírásokhoz tar­tozik, hogy minden dolgozó a maga területén végezze el az önkontrollt. Tavaly már érezhető volt a rendszer ked­vező hatása. A „nemzetközi színtű megfelelőség” 97,5 százalékra nőtt, s ez szakmai berkekben igen jónak számít. A reklamációk száma a felé­re csökkent. Külön hang­súllyal mondta az igazgató, hogy egyharmadára csökkent a reklamációkkal kapcsolatos kárérték. Mozog a bér Az anyagi ösztönzésről is hal­lottunk tájékoztatót, ami szin­tén összefügg a kétféle fe­gyelemmel. A fizikai dolgo­zók között több esetben 300 százalékos különbség is volt a tavalyi béremeléseknél. A ke­vésbé jók bruttó bére 18 ezer forint volt, a fegyelmezett, ki­magasló teljesítményt elérőké több mint 50 ezer forint. A ha­vi mozgóbér szintén befolyá­solja a dolgozók magatartását és teljesítményét. Aki súlyo­san megsértette a technológiai fegyelmet, vagy igazolatlan távollétre ragadtatta magát, az nem részesült a mozgóbérből! Azt is megtudtuk az igazga­tótól, hogy az idei év első ne­gyedében valamivel kevesebb mint ötszázalékos létszám- csökkentés lesz a gyárban. Nem kétséges, hogy kiktől igyekeznek majd megszaba­dulni. Az év közepén viszont munkásfelvétel lesz, minden­kit szerződéssel vesznek fel. S csak azokat véglegesítik, akik megfelelnek a követelmé­nyeknek. Nagy Imre üzemvezető arról szólt, hogy a mozgóbér elosz­tásánál körültekintőnek kell lenniük. Tavalyelőtt regiszt­ráltak jó néhány igazolatlan mulasztást. S a kollektív szer­Balázs Attila felvétele ződés előírja: akinek három, vagy több igazolatlan napja van, annak fel kell mondani a munkaviszonyát. Sajnos, egy esetben ezt is „meg kellett lép­ni” tavalyelőtt. Tavaly szintén volt néhány igazolatlan nap, ez mozgóbérelvonással járt, de elbocsátani nem kellett senkit. Igaz egy fegyelmezetlen dol­gozót humánus okok miatt rábírtak, hogy „megegyezés­sel” távozzon a gyárból. A szemléletváltozás tehát kedve­ző, a középvezető szerint most könnyebb fegyelmet tartani, mint a 90-es évek elején. Hrotkó Istvánt egy gépsor mellett találtuk. A közelben éppen torták csomagolására alkalmas, színes papíredényt készítettek német megrende­lőknek, német felirattal. Hrot­kó István érettségizett gépla­katos és papíripari szakmun­kás. Mint mondta, ezzel a két szakmájával nehezen tudna másutt elhelyezkedni, ezért is igyekszik teljesíteni a meg­növekedett követelményeket. Ám hozzá tette, hogy néha az alapanyagban is van hiba, s az igazán jó havi keresetet csak akkor éri el, ha túlórázik. Mu­tatta a korszerűnek mondható gépsort és ezt mondta: „Itt a nyolc órából nyolcat oda kell figyelnem. Társaim is fegyel­mezettek, mert már megros­tálták a kollektívánkat. Ránk lehet számítani”. . I-rjr ivételes képességeire már gyermekkorában felfigyeltek és nagyon szép jövőt jósoltak neki. Egyszeri olvasás után fújta a szorzótáblát, betéve tudta a történelem évszámait, később pedig fejben vezette a saját naplóját, és évekre visszame­nőleg meg tudta mondani, hogy mikor mi történt vele. Az emlékezőművész karri­erje azonban már a kezdet kezdetén derékba tört, sorra elbukott az egyetemi felvételi vizsgákon. A szerencsétlen ugyanis nem csupán a tan­anyagra emlékezett, hanem annak ellentmondásaira, sőt a tanárok itt-ott elejtett sze­mélyes megjegyzéseire is. A biológiavizsgán például felmondta a tankönyvet, az­tán megjegyezte, hogy hülye­ség az egész, mert az elmé­letek legtöbbjét az újabb ku­tatások már szinte kivétel nélkül megcáfolták. Nem tudhatta szegény, hogy a vizsgáztató azonos a tankönyv szerzőjével. Mint ahogy később könnyűnek ta­láltatott a történelemvizsgán is, mert ama véleményének Az emlékezőművész adott hangot, hogy az is­kolában tanultak zöme sze- menszedett hazugság. Am ennek felismerése abban az időben még főbenjáró bűn­nek számított. így aztán az egyetemre nem vették fel, ezért hol itt, hol meg ott helyezkedett el. Munkahelyeiről korántsem mindig a saját jószántából távozott, bravúros emléke­zőtehetsége ugyanis sokszor hozta kellemetlen helyzetbe. O volt az egyetlen, aki min­dig emlékezett arra, mennyi fizetésemelést ígértek a dol­gozóknak, mennyi volt a vál­lalat vesztesége, és eközben mennyi jutalmat vett fel a vezetőség. Mivel emlékeit szerette megosztani ember­társaival, hamar az utcán ta­lálta magát. Aztán változtak az idők, és úgy gondolta, most végre új­rakezdhet mindent. Hogy jobban átlássa a helyzetet, rendszeres újságolvasóvá vált. Hamarosan azt a kö­vetkeztetést vonta le, hogy a szerzők nagy része krónikus emlékezetkiesésben szenved, és kutya kötelességének érez­te, hogy nyilvánosan igazítsa helyre a tévedéseket. Amikor az egyik lapban X. író arról beszélt, hogy az előző rend­szerben mennyit üldözték áll­hatatos ellenzékisége miatt, ő egy olvasói levélben szó szerint idézte annak tíz évvel korábban megjelent, a hata­lomhoz írt hozsannáját. Egyre rendszeresebben je­lentek meg az írásai. Hol ar­ra hívta fel a figyelmet, hogy az örökifjú színésznő szüle­tési dátuma tíz évvel korább­ra teendő, hol arra, hogy a rendkívül demokratikusan megválasztott állami válla­latigazgató — persze egé­szen véletlenül — sógora az illetékes miniszternek, hol meg azt tette szóvá, hogy a frissiben kinevezem tévéel­nöknek nem hogy diplomája, még televíziója sincs. Társadalmi aktivitására és kiváló képességeire hamaro­san felfigyelt az egyik párt is, 6 beadta a derekát és megen­gedte, hogy ennek támoga­tásával induljon a választá­sokon. Ment is minden, mint a karikacsapás, a közvéle­mény-kutatások szerint az emlékezőművész népszerűsé­gi indexe meghaladta a ki­lencven százalékot. Am ekkor újra beütött a krach. Azt még csak elnézték neki, mikor egy választási nagygyűlésen ki­fejtette, hogy pártjának gaz­dasági programja teljesség­gel megalapozatlan és ezt a világ vezető gazdaságkutató­inak naprakész mérési ada­taival támasztotta alá. Am amikor kifejtette, hogy a párt elnöke teljesen alkalmatlan, a vezetésre, mert emlékezete szerint korábban három ter­melőszövetkezetet és két vál­lalatot tett tönkre, akkor gyorsan lapátra tették. A z emlékezőművész ezt követően teljesen el­vesztette a talajt a lá­ba alól, mostanában kérege­tésből tartja fenn magát. Azt mondják, fél évre visszame­nőleg el tudja sorolni, hogy ki mennyit dobott a kalapjába. Hasonlatossag Angyal Sándor ■y y olt kezdetben a kávé, 1 / aminek folyamato­V san emelték az árát, mondván, hogy az ültetvé­nyekben iszonyatosan nagy kárt tett a fagy, ezért egyre drágább a beszerzési ár, leg­inkább dollárban. Ráfize­tésből még a kávéforgal­mazók sem tudnak megél­ni, s mihelyt tudták, át is hárították a megnövekedett importárat a káros szenve­délyéért mit meg nem adó magyar kávéfogyasz­tókra. Egyszer aztán kiderült, hogy nem oda Buda, a Ver­senyhivatal kiszimatolta a turpisságot; azt ti., mintha kartellszerűen összebeszél­tek volna a forgalmazó cé­gek, hogy mindnyájan szép haszonhoz jussanak, ergo a versenyszellemnek még az írmagját is kiirtották s egy­ségesen drágítottak. Száz­milliós büntetéssel bűnhőd­tek a tisztességtelen össze­játszás miatt... Igaz, nem a más kárán, de okultak és jó- váteendő korábbi lépésü­ket, most csaknem negye­dével csökkentették a pör­költ kávé árát... Más. Volt kezdetben a benzin meg a gázolaj — no nem a szőkített szépség! —, ame­lyet elérhető áron tudott ko­csijába tankolni az úr(?)ve- zető. Aztán, mondván, hogy bizony, bizony, emelkedett a beszerzési ár — legin­kább dollárban — kezdték emelgetni az üzemanyag kúti árát. Napvilágot láttak mindeközben kimutatások arról, hogyan „csapolja meg” az állam a legkülön­félébb adómódozatokkal a benzinárat (amihez nem­igen fér kétség) nosza, te­gyünk rá még egy lapáttal. Mostanra már a százas kö­rül járja literje, s csodák- csodája, mintha csak kar- telibe tömörültek volna a kutak, mindegyik egyszerre emelt. Egyszer azonban a Ver­senyhivatal __la, bocsánat, ez esetben még nem tartunk itt... Talán majd, ha beváltják fenyegetésüket a forgalma­zók, hogy ti. nemsokára újabb emelésre lehet majd számítani. Talán akkor va­lakik kíváncsiak lesznek rá, hogy milyen ráfizetésből épülnek a városokban két­száz méterenként azok a pa­zar kiállítású kutak, körbe­véve milliókat érő forga­lomirányító lámpákkal, örökzölddel meg shopok- kal. Talán akkor... Te, Lajos! Nem lett volna egyszerűbb, ha csak a dugót húzod ki7... Ferter János karikatúrája Kommentár Miénk a tér Balogh Géza Tk T éhány éve a Jó- l\j savárosban élő ba- » rátom különös mó­don búcsúztatja az óeszten­dőt. Fákat ültet a szemközti parkban. Ebéd után, amikor még nem kezdődikmeg a mu­latozás, beül gyermekeivel öreg autójába, beteszi a máskor gilisztavájásra használt ásóját, s kikocsi- káznak a Sóstóra. Az autót valahol a vadas­park környékén hagyják, s bevetik magukat az erdőbe. Szép, sudár fákat néznek ki, kedvencük a kőris, a vad­cseresznye, meg a rezgő nyár, s kivájnak fél tucatnyi csemetét. Aztán szépen el­ültetik a lakótelepet övező fasorba. Az első évben az ütődöt- teknek kijáró pillantások kísérték őket a toronyházak félrehúzott függönyei mö­gül, de mostanra már meg­békéltek a nem mindennapi hóborttal az emberek. Sőt, újságolta a minap, leg­utóbb már követője is akadt. Sajnos csak egy, pedig milyen jó lenne, ha minél többen tekinteténk otthonunknak ezt a várost, az utcáit, tereit, parkjait, s ha nem várnánk az önkor­mányzatra. Ha elnézzük a két-három éve átadott új lakótömbö­ket, szomorúan konstatál­hatjuk, az odaköltözők fü­lük botját sem mozdítják azért, hogy valamicskét is szebb legyen a környezetük. A házat övező járda, az ud­var, a garázsok melléke ugyanolyan sivár, mintha csak most hurcolkodtak volna oda, mintha csak nem az ott élők érdeke lenne a fás, virágos környezet. A teljes közöny azonban szerencsére már a múlté, bizonyítják például azok a kemény hangú telefonok, melyeket akkor kapunk, mikor vágják a fákat a vá­rost övező kertekben, par­kokban, fasorokban. Örül­nünk kell e felháborodott szavaknak, hiszen azt mu­tatják, mégis csak vannak olyanok, akiknek szívügye a fás Nyíregyháza. Örömre azonban csak akkor lenne igazán okunk, ha nem csu­pán háborognánk, de ültet­nénk is. Ilii k *T* il l 111 '

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents