Kelet-Magyarország, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-30 / 25. szám

1995. január 30., hétfő HÁTTÉR A meleg ágyból az utcára Második lépcsőfok: a Bokréta utca • Egy éjszakai hajléktalanszemle tapasztalatai Jólesik a hidegben egy tál meleg étel Szűcs Róbert felvétele Gyógynövények Gyüre Agnes Nyíregyháza (KM) — A haj­léktalanok száma napról napra változik, így csak be­csült adatok állnak rendel­kezésre a nyíregyházi pol­gármesteri hivatalban. A legutóbbi felmérés a Bokréta utcai éjszakai szálló megnyi­tása előtt történt. Csabai Lászlóné polgármester, Gi- ba Tamás alpolgármester, dr. Illésné Erdős Judit, a szociális iroda vezetője és a rendőrség szakemberei egy éjszakai szemlén keresték fel azokat a helyeket (pályaud­vart, elhagyott lakásokat), ahol e periférián élő embe­rek felbukkanására számí­tani lehetett. Az alpolgármester urat és a szociológus irodavezetőnőt ar­ra kértük: a legfrisebb tapasz­talatok birtokában adjanak összképet a peremhelyzetbe került polgárok ellátásának, pályára állításának jelenlegi állásáról. Bevándorlók Megtudtuk: a nemrég felállt önkormányzat a legsürgősebb megoldandó feladatai között tartotta számon azt, hogy a fe­dél nélkül maradottakról há­rom héten belül viszonylag pontos képet szerezzen, s problémájukat, ha egyelőre ideiglenesen is, de orvosolja. Lépéskényszert jelentett maga a tél is, hiszen ilyen időjárási viszonyok mellett életveszély­ben van, aki éjszaka az utcán marad. A bejárás során kiderült: akik miatt e gyakorlati felmé­rést szervezték, azok egy része a megye kisebb településeiről vándorolt be, remélve, hogy a nagyvárosi tömegben jobban el tudnak bújni, illetve na­gyobb eséllyel jutnak alkalmi munkához. Itt számukra job­bára abból csurran-cseppen pénz, hogy piacozóknak segí­tenek, meg üveget gyűjtenek. Tavasszal és nyáron viszont a gyógynövénygyűjtés, gyü­mölcsérés idején vidéken adó­dik több lehetőségük. Sok esetben van otthonuk vala­mely kisebb településen. Ezért fontos hangsúlyozni: a hajlék­talanügy kezelése nem lehet csupán a megyeszékhely ügye. A rászorulók döntő hánya­dát már régebbről ismerte a szociális iroda vezetője. Az is elmondható: teljes életpályá­jukat — az általa használt szó­val: klienskarrierjüket — tud­ja. Körülbelül 50 százalékuk olyan, akit komoly beilleszke­dési zavarai miatt igen nehéz elhelyezni a szállások bárme­lyikén. Mert nem hajlandó el­fogadni például, hogy a férfi­akat és nőket külön szobában helyezik el, hogy este tízig be kell érni a szállásra, ahol tilos az alkoholfogyasztás és köte­lező a tisztálkodás. Gondozószolgálat Többször elhangzott már az il­letékesek szájából: nem akkor működik jól a szociális gon­doskodás, ha halat ad a rászo­rulónak, hanem akkor, ha megtanítja halászni. Tehát, a szocializáció során, több lép­csőfok beépítésével oda kell eljutni, hogy a kliensnek le­gyen rendszeres jövedelme és tudjon gondoskodni magáról. Az első lépcsőfokot a mos­tanában létrejött hajléktalan­felkutatással foglalkozó utcai gondozószolgálat jelenti. Az ebben dolgozó öt fiatal szo­ciális munkás dolga a Bokréta utcai éjszakai szállással kap­csolatban a rászorulókat fel­világosítani a lehetőségekről, meggyőzni a jobb körülmé­nyek fontosságáról. A január 19-én megnyitott intézmény egyelőre 12 embert fogadhat. A tervek között sze­repel a bővítés. Délután 5-től reggel hétig lehet ott tartóz­kodni ingyenesen, a már em­legetett viselkedési normák megtartásával. Az itt lévők nappal általában népkony­hákról jutnak ételhez. A cél, hogy fél évnél többet senki ne töltsön itt. Körülbelül ennyi idő szükséges a rendszeres jö­vedelem (rokkantnyugdíj, szo­ciális támogatás) megítélésé­hez, elbírálásához, a hiányzó papírok beszerzéséhez, az or­vosi vizsgálatok elvégzéséhez. Itt, a második lépcsőfokon a Közterületfenntartó Vállalat is tud időnként napszámosi rend­szerben munkát adni a szállás­lakóknak. A belvárosba, a Csillag utcai segítőházba azok kerülhetnek, akik rendszeres jövedelemmel rendelkeznek és képesek önmagukról gon­doskodni. A segítőház tulaj­donképpen a vízválasztó. Er­ről a harmadik lépcsőfokról vagy eljutnak tovább, egy al­bérletbe, vagy visszacsúsznak a Bokréta utcába. A hajléktalanellátásról a polgároktól pozitív és negatív reagálás egyaránt érkezik. Az előbbihez tartoznak azok a vé­lemények: jó, ha ezek az em­berek nem a belvárosban, lép­csőházakban, pályaudvarokon vannak. A negatív visszajel­zések inkább arra irányulnak: miért költ a hivatal ennyit a hajléktalanokra. Bár felesle­ges elhallgatni: minden egyén felelős a sorsa alakulásáért, de emberi jogon megilleti, hogy az őt körülvevő közegből se­gítséget kapjon, ha bajba ju­tott. Program Ehhez az állam részéről egy vertikum (teljesebb körű szo­ciális intézményrendszer) kia­lakítása szükséges. Ezért sze­retne a hivatal tavaszig az új menedékhely fenntartására a Népjóléti Minisztériumtól és az állami költségvetésből egész évre elegendő forrásokat, fede­zetet találni, és a hozzá tartozó programot kialakítani. Vonalak. Párhuzamosak és merőlegesek, amelyek csak a végtelenben talál­koznak. Csak előtte ott, a magasban elvégzik a fel­adatokat és már kezdőd­het is a nagy találkozás Balázs Attila felvétele Balogh Géza •m—r vek óta tart a termé- M-j szetes gyógymódok Lfj reneszánsza, egyre többen cserélik fel a szin­tetikus orvosságokat külön­féle gyógyteákra, balzsa­mokra, főzetekre. A szakem­berek szerint a belföldi gyógynövényforgalom ta­valy is meghaladta a hat- milliárd forintot, melynek nagyságát csak akkor érez­zük igazán, ha tudjuk, hogy a magyar lakosság ugyan ebben az időben húszmilli­árdot költött gyógyszerekre. Az orvosságok ára azon­ban folyamatosan emelke­dik, nem maradnak ki a sor­ból az üzletekben kapható gyógynövények sem, a szá­mítások szerint az infláció és az áfaemelés miatt ez az idén több mint tizenkét szá­zalékot tesz majd ki. Köny- nyű megjósolni, rengetegen lesznek azok, akik elkerülik majd a szaküzleteket, s az erdőket, mezőket veszik a nyakukba, azaz maguk pró­bálják majd összegyűjteni a már bevált növényeket. Jó ha tudjuk azonban, hogy a gyógynövények kö­zött nem mindig könnyű el­igazodni, s van köztük na­gyon sok, mely kimondottan veszélyes az egészségre, ha tudatlan emberek kezébe jut. Nem csupán a rendkívül mérgező farkasalmára, be­lé ndekre, vagy tiszafára gondolunk most, hanem azokra a szelídnek hitt nö­vényekre, melyek használa­ta szinte mindennapos. Ma még csak a tél dere­kán járunk, így nem késtünk el talán, amikor azt mond­juk, még van idő a közössé­gi házakban megszervezni a gyógy növény-ismertető tanfolyamokat. Szerencsére a megyében igen sok, elismert szakte­kintély él, akik minden bi­zonnyal vállalkoznának ar­ra, hogy megosszák ismere­teiket a tudásra vágyókkal. Ha én lennék a szervező, az előadók sorából semmikép­pen sem hagynám ki azon­ban az orvosokat. Mert a gyógyítás folyamatát azért mégiscsak ők hivatottak kézben tartani. A hercegi kert most, ja­nuár derekán olyan, mint a mesében. A parkot két arasznyi, érintetlen hó borítja, az öreg fenyők nyögnek a súlyos, fehér lepel alatt. A lehajtó ágak mögül a kastélyt nem is nagyon látni, csak a szikrázóan kék téli eget, meg a hatalmas, öreg fákat. Még így, maradékában is lenyűgöző a park. Száz, száz­ötven éves tölgyek, fekete fenyők, ezüst hársak dacol­nak a múló idővel. Tuzséron vagyunk, az egykori Lónyay- Odescalchi kastély parkjá­ban, Révész László polgár- mesterrel törjük, tapossuk a havat. A főbejáratot kikerülve egy kis, oldalsó kapun léptünk a kertbe, s mindjárt utunkat állja egy öreg hárs. Törzse akkora, hogy öt-hat ember is kényelmesen elférne benne, s miután mi csak ketten va­gyunk, akár keringőzni is keringőzhetnénk. S ez úgy igaz, ahogy mondom, hiszen a fának a belseje már elpusz­tult, csak egy vékony háncs­réteg tartja. Azért a hárs él, és virul. — Szinte hihetetlen, de az az odú még az én gyermekko­romban is megvolt — mond­A hercegi kert ja elmélázva a polgármester —, pedig annak testvérek között is jó harminc éve. Kemény, zord a tél, de a hárs ágai már rózsaszín bar­nába hajlanak, s ha nem lát­nánk, nem is hinnénk talán, már márciusra emlékeztető­én feszülnek rajta a rügyek. Nem úgy a mogorva töl­gyek! Szigorú, konok hallgatás­ba burkolóznak, s még min­dig ott zörög néhány, tavalyi levél rajtuk. Ám a tölgy már csak ilyen, rossz adós. A földtől, a humusztól kikö- nyörgi az éltető táplálékot, májusban kividül, de mikor eljön az idő, semmiképp sem akarja megadni a kölcsönt. A végsőkig ragaszkodik leve­leihez. A Lónyay grófok, Ode- scalchi hercegek egykori kastélyának parkja fényko­rában a Felső-Tisza leg­szebb kertjei közé tartozott. A mai futballpálya helyén alagcsövezett teniszpálya volt, abban az időben egye­dül Wimbledon dicseked­hetett ezzel. A háború után azonban nemcsak a teniszpálya sem­misült meg, hanem a park nagyobbik része is. A leg­szebb fákból gyufát gyártot­tak... Am ennek a kertnek a ma­radéka is lenyűgöző. Ma nem igen több két holdnál, de azok áfák ha mesélni tudná­nak! A park végében kis tisztás, parányi sírkerttel. Itt nyugszik a család egyik legti­tokzatosabb fia, Odescalchi Miklós, a magyar honvédség pilótatisztje is, aki a második világháború utolsó előtti évében Olaszországba re­pült, hogy ott felvegye a kap­csolatot a szövetséges csapa­tokkal. Rossz helyen landolt, német területen, akik kiadták a nyilasoknak. Sopronkő­hidán végezték ki, a há­ború után hozták haza a te­temét. Itt nyugszik a lánya, az anyja, a nagyanyja, és a sí­rokat övező kovácsoltvas ke­rítésre zuhanva egy hatal­mas, vihardöntötte tölgyfa. A természet különös, megren­dítő kompozíciója. Mementó móri! Emlékezz a halálra! rvs — Mennyi is a jövedelme? No, akkor most sóhajt­son... Ferter János rajza ESS A krumpli és a kamat Esik Sándor T gyszer ettem életem­ig ben pármai sonkát, J—J mégpedig a hazájá­ban . Filmvékony szeletet tet­tek belőle sárgadinnyére, ízesítésnek. Az árát le se merem írni, mert szinte már el se hiszem, pedig saját sze­memmel láttam. Mint ahogy az is majdnem hihetetlen, hogy ez a minőség akár több éves pácban állást is jelent. Mindez a krumpli áráról ju­tott eszembe, amely hovato- vábba banánéval versenyez. Mi az összefüggés? Nem sok közös vonás van a két élelmezési cikk előállításá­ban, egy azonban feltétle­nül közös. Mindkettőben tenger sok ideig áll tenger sok pénz. Még az olcsó krumpli idejében beszélget­tem egyszer egy vállaji sváb ismerősömmel, és szóvá tet­tem, hogy némely ottani ínyencség mintha belül nem volna oly ízletes, mint rég. Hajaj, volt a válasz, ilyen bankkamat mellett nem ér­lelődhet annyi ideig, mint régen. Könnyű néki gondolhatja a krumplitermelő, mert ha csal is egy kicsit, de hama­rabb lát pénzt. A burgonyát azonban tárolni kell az újig, mert azért senki sem vesz fel személyi kölcsönt, hogy az évi szükségletét előre megvegye. Mint azt az előbb már érintettem, a ve­tőgumó, a gépsor, a méreg­drága növényvédelem költ­sége, mind ott áll a krump­liban. Átlagban legalább egy évig. Ha az az összeg a bankban pihenne, senki sem háborodna fel, hogy több mint harmadát kama­tozza. így azonban... Nem vigasz, hogy egész Európa szenved a krumpli- hiánytól. Még a ködös Al- bionban is meglepő mérték­ben emelkedett a keszeghez sütött csípsz, azaz szalma­burgonya ára. Az időjárás, a kártevők, a... Szóval van még néhány súlyosbító té­nyező. A kereskedőket úgy­szintén átkozzák, megy az egymásramuto gatás. A krumpli ettől drága marad, és csak imádkozni lehet, maradjon annyi szakmai rátart iság a gazdákban, hogy a vetőnek szánt anya­got el ne adják. Mégha anyagilag jobban is járná­nak. Mert az ára többet ka­matozna, mint amennyit a prizmában tartva hoz. IÉÉ!!§ k í #|;íi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents