Kelet-Magyarország, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-25 / 21. szám

1995Január 25., szerda GAZDASÁG A MÁV Záhonyi Üzemigazgatóságát kiemelt fontosságúnak tekinti ebben az évben is a szakminisztérium és a vezérigazgatóság. Fuvarszervezéssel, egyéb támogatással akarják működésben tartani ezt a fontos csomópontot, illetve körzetet. A tervek közt szerepel, hogy a záhonyi és a csapi átrakó közös vállalkozásként működik majd, ezzel az érdekeltség is közös lesz. Remény van arra, hogy idén élénkül a kelet-nyugati forgalom. Felvételünk a záhonyi átrakóban, tolatás közben készült Balázs Attila felvétele A rohamkocsi már úton van Szatmári falvak és Fehérgyarmat gazdasági társulása az egészségéért Fehérgyarmat (M. K.) — Az új esztendő második hetében szándéknyilatkozatban fo­galmazták meg a szatmári falvak, illetve Fehérgyarmat polgármesterei: gazdasági segítséget nyújtanak Fehér- gyarmat és városkörzete egészségügyi ellátását nyújtó városi kórház gépműszer fejlesztéséhez. Szövetkeztek egy rohamkocsi működteté­sére is. A társulási megállapodás szer­kesztésével Szabó István Fe­hérgyarmat jegyzőjét bízták meg. Tőle érdeklődtem a rész­letekről. — A társulásban részt vevő önkormányzatok a térség egészségügyi ellátásának kö­zös fejlesztése érdekében azt vállalták, hogy január elsejétől kezdődően, az önkormányza­tok megbízatásának időtarta­mára településük lakosságá­nak arányában pénzbeni hoz­zájárulást nyújtanak. Ez tele­pülési lakosonként évi 250 fo­rint. A viták elkerülése érde­kében a lakosságszám megál­Gyorsítani... ...szeretné a mezőgazdasá­gi termelő üzemek magán­kézbe adását az ukrán el­nök, Leonyid Kucsma ren­deletben szabályozta a pri­vatizáció menetét. (MTI) A Magyar... ...Szállodaszövetség egye­lőre még nem kapott hiva­talos felkérést, hogy ve­gyen részt a HungarHotels szállodalánc privatizáció­jának előkészítésében. A fejlődő... ...országok tavaly rekord­nagyságú tőkét — 227,4 milliárd dollárt — kaptak külföldről, ugyanakkor a tőkebevitel gyarapodása lassabb volt. (MTI) Tavaly... ...35,6 százalékkal emelke­dett a kínai elektronikai termékek exportja, és elér­te a 11 milliárd dollárt, amely az évtized végére elérheti a 25 milliárd dol­lárt. (MTI) Az Egyesült... ...Államok és Vietnam rövidesen aláírhatnak egy megállapodást a vietnami háború végén az amerikai­aktól lefoglalt vagyonkár­térítésről és a befagyasztott vietnami bankszámlák fel­szabadításáról. (MTI) lapításának alapján az éves ál­lami költségvetésben elfoga­dott állandó népesség képezi. A polgármesterek azt is el­fogadták, hogy az esedékessé­gig történő átutalás elmulasz­tásakor a társult önkormány­zatók hozzájárulnak az azon­nali beszedési megbízással va­ló leemeléshez. A társulásba való belépés, illetve abból tör­ténő kilépés az önkormányza­tok szabad elhatározásán alap­szik. □ Az alakuló ülésen jelen volt a kórház orvosigazgatója, dr. Bakai Zoltán főorvos, or­szággyűlési képviselő is. Neki milyen szerepe van a társulás­ban? — Tanácskozások összehí­vását a társult önkormányzat, illetve a kórház orvosigazga­tója kezdeményezheti. Évente tartanak legalább egy együttes tanácskozást, melyen áttekin­tik a megállapodásban foglal­tak érvényesülését, meghatá­rozzák a következő év felada­tait. A tanácskozás beszámol­tathatja a közös képviselőt, s az orvosigazgatót a megálla­Amerikai Washington (MTI) — A pénzügyi válsággal küszködő Mexikó megsegítését célzó amerikai segélyterv maga is segítségre szorul — írta hétfői számában a Wall Street Jour­nal. Az AP-DJ idézte cikk sze­rint a tíz nappal ezelőtt meg­hirdetett washingtoni SOS- tervről azóta is vitatkozgatnak, s Robert Dole szenátor, a re­publikánus többség vezetője is azt mondta a CBS „Szemtől szemben a nemzettel” című műsorában, hogy ha „holnap” kellene megszavazni a segély- csomagot, nemmel szavazná­nak. „Még mindig igyekszünk egyberakni a dolgokat, de még nem jutottunk el a célhoz” — mondta. A washingtoni bizonytalan­kodás hatására a mexikói peso árfolyama megint csökkent. December 20., a peso devalvá­lása óta a mexikói valuta árfo­lyama 39 százalékkal csök­kent a dolláréhoz képest. Az AP a mexikó pénzügyi vál­Flint (MTI) — Vasárnap a szakszervezetek követelésé­nek elfogadásával véget ért a négy napja tartó sztrájk a Ge­neral Motors fiinti (Michi­gan) motorgyárában, az ipari komplexum kulcsfontosságú üzemében —jelentette az AP. podásban foglaltak teljesítésé­ről. A társulási megállapodást aláíró polgármesterek felkér­ték Fehérgyarmat város pol­gármesterét és a kórház orvos­igazgatóját, hogy a megállapo­dásban foglalt feladatok meg­valósítása érdekében kezde­ményezzék megállapodás megkötését a társulás és a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat között. Nem titkoltan annak érdekében, hogy megszerezzék a megyei önkormányzat fontos támoga­tását. □ A törvényes működés mi­ként alakul? — Fontos, hogy a tanácsko­zás csak akkor határozatképes, ha a társult önkormányzatok képviselői közül legalább a fe­le jelen van. A társulást érintő kérdésekben egyszerű szó­többséggel, nyílt szavazással dönt. Minden képviselőnek egy szavazata van. □ A társulás létrejöttnek te­kinthető? — A társulás az érintett tele­pülési önkormányzatok képvi- selő-testületeinek döntésével ságot elemezve arra a követ­keztetésre jut, hogy sokakat hideg zuhanyként érte, hiszen Mexikó gazdasága a fejlődő országok „Rolls-Royce-ának” számított, s mindenki tartós felvirágzásra számított, sem­mint ilyen váratlan és gyors hanyatlással számolt volna. Az AP az előző mexikói kormány „túlköltekezésére” vezeti vissza a történteket, és úgy véli, hogy Carlos Salinas de Gortari kormánya alatt túl sok beruházást eszközöltek a termelésbe, az infrastruktúra fejlesztésébe, s költöttek tartós és közvetlen fogyasztási javak behozatalára. Az export nem tartott lépést az import növe­kedésével, és Mexikó eladóso­dott. A kereskedelmimérleg-hi- ány az 1990. évi 7,5 milliárd dollárról tavaly 28 milliárdra növekedett. Mindez nem jár feltétlenül összeomlással, hi­szen az Egyesült Államok még ennél is magasabb kereskedel­mi hiánnyal kénytelen szembe A dolgozók azért szavaztak a munka felvételére, mert a GM vezetősége vállalta, hogy 1996 közepéig újabb hatszáz állást létesít, s új termékekkel bővíti az eddigieket. A szakszervezetek főleg at­tól tartottak, hogy az amerikai jön létre. A megállapodást a települési önkormányzatok polgármesterei írják alá. Valójában azt vállalták a polgármesterek, hogy január 31-ig képviselő-testületeikkel ismertetik a szándéknyilatko­zatban foglaltakat. A testületi határozatot megküldik a fehér- gyarmati polgármesternek. Itt említeném, hogy a társult ön- kormányzatok a társulásból való kilépési szándékukat a feladatok meghatározásának és megvalósíthatóságának ter­vezhetősége érdekében a tárgy évet megelőző év december 1-ig jelenthetik be. Bár jogilag még nincs ugyan társulás, de a valójában leglátványosabb, a rohamkocsi már jáija a szat­mári településeket. Nemegyszer megmentve életveszélyben lévő embere­ket. Tény, sok mindenre kell pénzt adnia, tartalékolnia az önkormányzatoknak a leosz­tásból. Korábban többen ódz­kodtak, most azonban szinte egységes volt a szándék, csak remélhetjük, hogy a megvaló­sítás is. nézni. A kérdés lényege az, hogy akad-e olyan külföldi be­ruházó, aki részvények és értékpapírok vásárlásával be­ruház. Mexikóban a 90-es évek elején sok amerikai vásá­rolt ilyen papírokat abban a re­ményben, hogy nagyobb hasz­not húzhat belőle, mint odaha­za, 1994-től azonban csökken­ni kezdett a beruházási kedv, és az amerikai kamatlábeme­lés miatt a tőke irányt vál* toztatott A növekvő kereske­delmi deficit és a csökkenő tő­keberuházás hirtelen óriási terhet rótt a mexikói gazdaság­ra, s súlya alatt a peso össze­omlott. Az AP a Wall Street-i tőzs­dét is hibáztatja a történtekért. „Most hónapokra, ha nem évekre lesz szükség ahhoz, hogy a bizalom helyreálljon. Mexikó nagyon nehéz idők­nek néz elibe, nagyon kevés pénzt fog kapni” — vélekedett Rudiger Dombusch, a Masse- chusetts Institute of Techno­logy közgazdásza az AP-nek. ipari óriás Mexikóba telepít át egyes üzemeket, mert ott olcsóbb a munkabér, odahaza pedig leépíti a létszámot — in­dokolta az akciót Scott Camp­bell, az amerikai autóipari munkások szövetségének kép­viselője. segély Mexikónak A washingtoni SOS-ről még mindig vitatkozgatnak Befejeződött a GM-sztrájk HATÁRIDŐK cégvezetőknek Nyíregyháza (KM) — Folytatjuk sorozatunkat a Cégvezetés című lap se­gítségével. Január 28. — A fo­gyasztási adó 1995. január havi előlegének befizetése. — A társasági adó előle­gének befizetése (havi két­szeri előleg fizetők). — Az útalap-hozzájáru­lás 1995. január havi előle­gének befizetése. Jogszabályváltozások Távhődíjak Magánszemélyeket érin­tő változás, hogy a 2/1995. (I. 13.) IKM rendelet értel­mében a Magyar Villamos Művek Rt. erőművei által szolgáltatott hőenergiáért a 44/1994. (XI. 27.) IKM rendeletben meghatározott díjakat az ott felsorolt tele­püléseken — január 1 -je helyett — 1995. március 1-jétől kell fizetni. (Magyar Közlöny 1995/2. szám I. kötet) Afa-visszaigénylés A 3/1995. (I. 13.) IKM rendelet lényege, hogy a 24/1992. (XII. 29.) IKM rendeletben meghatározott építőanyagok, épületszer­kezeti elemek stb. áfáját csak azok az építkezők kap­ják vissza, akik visszai­génylésüket legkésőbb 1994. december 30-ig elju­tották az illetékes adóható­sághoz. (Magyar Közlöny 1995/2. szám I. kötet) Aktuális Szövetkezeti törvény A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény újabb módosításáról az 1994. évi C. törvény rendelkezett. Az 1995. január 5-én hatályba lépett jogszabály új rendel­kezése, hogy a szétválást kezdeményező tagi cso­porthoz a kívülálló üzlet­rész-tulajdonosok már nem csatlakozhatnak, szétválási szándéknyilatkozatot tehát csak a szövetkezet tagjai te­hetnek. Lényeges még, hogy a szövetkezetek az alapszabályoknak az 1994. évi XLV. törvény módosí­tása alapján szükségessé váló változtatását 1995. jú­nius 30-ig kötelesek elfo­gadni. (Magyar Közlöny 1994/128. szám I. kötet) Hegyközségek Az Országgyűlés tör­vényt alkotott a hegyközsé­gekről. A hegyközségi szervezetek megalakítását, önkormányzatuk szerveze­tét, működését, közcélú fel­adataikat, valamint azok el­látásához szükséges jogo­sítványokat részletesen sza­bályozó 1994. évi CII. tv. fogalommeghatározása szerint a hegyközség az azonos település szőlő- "és bortermelői, felvásárlói ál­tal e tevékenységükhöz fű­ződő közös érdekeik elő­mozdítására, valamint az általuk előállított termékek származás- és minőségvé­delmére létrehozott köztes­tület. A törvény területi ha­tálya alá tartozó — az 1. számú mellélkletben felso­rolt — borvidéki és borter­mőhelyi — településeknek akkor kell hegyközséget alakítaniuk, ha azok közi­gazgatási területén legalább 50 hektár árutermő szőlőte­rület van, és ezek az ingat­lanok legkevesebb 10 ter­melő használatában van­nak. A hegyközségek tagjai lakóhelyüktől, telephelyük­től, székhelyüktől függetle­nül a tevékenységüket a hegyközség működési terü­letén végző termelők, illet­ve az említett területen egy naptári éven belül legalább 2 tonna szőlőt, illetve 15 hektoliter bort vevő felvá­sárlók, valamint a törvény­ben meghatározott esetben házikert-szőlő-bírtokosok is lehetnek. A hegyközség kötelező érvényű szakmai szabá­lyokat állapít meg. (Magyar Közlöny 1994/128. szám I. kötet) Tőzsde Index (ideiglenes) jauár 24-én: 1310,79 (-9,59) Hivatalos árfolyamok ■■■■■■ Érvényben: 1995. január 24. Valuta Deviza Kanadai dollár 77,33 78.9) 78,16 Pénznem ______Vétel Eladás Közép árt. Kuvaiti dinár 367,01 374,25 37022 Német márka 72.46 73.88 73,24 Angol font 174.91 17829 176.98 ffowég korona 16,57 16719 . 16,74 Ausztrál dollár. 84,71 8621 . 8525 Olasz lírai 1000 ) 69,17 70.57 69,78 Belgafrank(lOO) 351,47 358.39 355,17 Osztrák x. 10.30; 10,50 IMI. Dán korona 18,37 18.73 1827 Port. esc.(IOO) 70,10 7120 70.82 Finn márka 23,38 2324 2329 Spanyol pest' 100) 83,05 84,74 83,86 Francra frank ■' 20,94;, 2126 2U6 Svájci frank 86.30 88.00 87,22 Holland fonni 64.80 66.06 65.30 Svédkwona 14,70 15.00 . 142Í ír font 173,30.17676 ' 175,15 USA dollár 109.71 111.85 110.66 Japán jen (100) 109,90 112,10 111,16 ECU 137,07 .139,79 .13849

Next

/
Thumbnails
Contents