Kelet-Magyarország, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-19 / 16. szám

1995. január 19., csütörtök HAZAI HOL-MI. A „hatalomátmentés" lehetőségei Elit és a posztkommunista átmenet; 1990-1994 (4.) Fónai Mihály Előző írásomban az elit és a rendszerváltás viszonyát vizs­gáltam. Állításom szerint a késő Kádár-kor tagolt elitjé­nek egyes csoportjai aktívan részt vettek a politikai rend­szerváltás előkészítésében és levezérlésében. A politikai rendszerváltás számos kérdést vet fel: hogyan értelmezzük magát a rendszer- váltást, mi történt a korábbi elit-csoportokkal és mi jel­lemzi az új elitet. A politikai rendszerváltás az ún. poszt- kommunista átmenet része. Elitek cseréje A posztkommunista átmenet az államszocialista rendsze­rekből — a totális diktatúrák­ból — vezet a demokrácia felé és a politikai rendszerváltás annak csak egyik, bár meg­határozó része. A posztkom­munista átmenet a régi elit egyes csoportjai és az új elit­csoportok készítik elő — a la­kosság különböző részeinek eltérő részvétele és aktivitása mellett. Ebben az értelemben a politikai rendszerváltás az átmenet része, és magát a poli­tikai rendszerváltást megelőzi az átmenetet előkészítő, több­nyire tárgyalásos szakasza. Maga a politikai rendszervál­tás is egy folyamat, bár hoz­záköthető az első szabad és demokratikus választásokhoz. A politikai rendszerváltás le­zártságát —, hogy tehát mikor fejeződik be — nehéz meg­határozni. Magyarországon a rend­szerváltás kapcsán megfogal­mazott bírálatok rendszerint a rendszerváltás mélységét és a hatalmi elitek cseréjét kérdő­jelezik meg (lásd pl.: nem tör­tént rendszerváltás, csak kor­mányváltás, a kommunisták átmentették a hatalmat stb.). A posztkommunista átmenet nemcsak a politika szféráját érinti, hanem a gazdaságét, a kultúráét és a társadalom éle­tének legkülönbözőbb vonat­kozásait. Az utóbbi szférák átmenete időben lényegesen hosszabb, mint a politikai rendszerváltásé — sokak sze­rint a teljes átmenet akár egy évtized, vagy még hosszabb időt is igénybe vesz a társa­dalom életének felsorolt terü­letein. És mi a helyzet az elitekkel? Hogyan alakult át az elit, mi történt az egyes csoportjaival? A „régi” elitnek alapvetően a politikai hatalmi és a gaz­dasági csoportjai tűnnek el. A korábbi nómenklatúra a poli­tikai rendszerváltás logikájá­ból következően teljesen el­tűnt. Ez részben igaz a gaz­dasági vezetők és az állami iparvállalati vezetők egy ré­szére is. A régi elit, ha csak tehette, nyugdíjba vonult. Hát­térbe vonulását és nyugdí­jazását részben a Németh-kor- mány vitte véghez. Ez termé­szetesen nem jelenti azt, hogy 1990-ben a régi elit vala­mennyi tagja a biztos nyugdíj fedezékéből szemlélte az ese­ményeket. Fiatalabb tagjai meglepő módon a korábban ősellenségnek kikiáltott pia­con kamatoztatták kapcsola­Németh Miklós taikat, mint pl. tanácsadók. A kései Kádár-kor elitjének kul­turális és tudós elitjében nem történtek radikális változások, a korábbi pártállam által fel­tűnően protezsált és a pártál­lamnak feltűnően gazsuláló tagjai ugyan kiestek a pikszis- ből, ám a kulturális és a tu­dóselit befolyása és össze­tétele alig változott, sőt. Mivel a kulturális és tudóselit a rend­szerváltó elitek közé tartozott, közülük kerültek ki az új poli­tikai-hatalmi elit meghatározó része. Önként távozott Mi történt a rendszerváltó eli­tekkel a rendszerváltás után? A korábbi hatalmi szisztéma reformelitjének (a reform­kommunistáknak) egy része a szabad választások után be­tagozódott a politikai hatalmi elitbe, mint politikai ellenzék. A rendszerváltók másik cso­portja nem méltányolta kel­lően a reformelit történelmi érdemeit. A volt reformelit másik csoportja a nemzetközi és a hazai bankélet és pénz­ügyi világ jól fizető posztjait foglalta el — mint pl. Németh Miklós, Medgyessy Péter, Bokros Lajos — egyéni eg­zisztenciája ezáltal biztosított volt, sőt még szakértői mi­voltában is elismerték. A rendszerváltó elitek másik pólusa is nagy átalakuláson ment át. A leglényegesebb változás magának az új poli­tikai hatalmi elitnek a kiala­kulása volt. A korábbi kul­turális és tudóselit, és a disszi- dens értelmiség politikussá alakult át, ami óriási kihívást jelentett az elitek önértelme­zésében. A kulturális és a tudóselit ugyanis értelmisé­giként is értelmezte önmagát és politikusi mivoltukat sok esetben maghasonlottan, az igaz értelmiségi értékek elá­rulásaként élték át. Ennek hatására az új politikai-hatal­mi elit mindkét pólusának szá­mos tagja — megcsömörlve a politikától, önként távozott a politikai hatalmi elitből (nem így a kulturális és tudóselitből, melynek változatlanul a tagjai maradtak). Mik jellemezték az elmúlt négy év elitjeit a vázoltakon túl? Az Antall-éra új politikai hatalmi elitje sokat tanult elődjeitől, erre mutat, hogy el­sősorban az állami tulajdonú vállalatoknál és az államigaz­gatásban is kiépítette a klien- tizmus új rendszerét. A kli­ensek a korábbi második, har­madik vonalból — az osztály- vezetőkből és helyetteseikből — kerültek ki, és egyéni karri­Grósz Károly Elek Emil felvételei érjük módja valamint egzisz­tenciájuknak az államtól való függése és bizonytalansága szinte automatikusan hozta magával a klientizmus szelle­mét. A Kádár-korszak politi­kai megbízhatóságát egy újtí­pusú megbízhatósági elv vál­totta fel, ami szorosan össze­függött a hatalmi elitek között dúló kultúrharc mindenkori ál­lásával is. A kultúrharc a poli­tikai hatalmi elit két pólusa, a népi-nemzeti-konzervatív és a liberális pólus között folyt, né­miképp kirekesztve abból a szocialistákat. E kultúrharc meghatározó területe volt a médiaháború, amely az elitek között éles konfrontációhoz vezetett. A kultúrharc nem kerülte el a kulturális és rész­ben a tudóselitet sem. A kul­turális elitnek a hatalommal legintenzívebben érintkező csoportjai maguk is a kultúr­harc részeseivé váltak. A tudóselit képviselői zömmel az ellenzék csendes hátorszá­gát alkották, néhány szakma és annak képviselői kivételé­vel. A klientizmus és a kultúr­harc mellett új jelenség a hazai nagyvállalkozói elit kialaku­lása és erőteljes fellépése. En­nek az elitnek a jellegzetes­sége az üstökösszerű karrier mellett, hogy állandóan a bo­rotva élén táncol, siker és bu­kás túl közel jár egymáshoz. Másik markáns vonásuk, hogy számos képviselőjük a nagy- politikában is hallatja szavát, nemcsak mint lobbizó nagy- vállalkozó, hanem mint lehet­séges politikus is ( pl. Palotás János). Az elmúlt négy év ma­gyar elitjeinek más vonatko­zásban is jellemző vonása a politizálódás, az egyes elitcso­portok tagjai, függetlenül at­tól, hogy pl. a kulturális vagy a tudáselit, esetleg a vállalkozói elit tagjai-e, elit helyzetüket automatikusan megfogalmaz­ták a politikai-hatalmi szfé­rában is. Átmentési akciók Beszélhetünk-e arról, mint ahogy a magyar politikai élet szereplői közül számosán megfogalmazzák, sőt közke­letű véleményként is elterjedt, hogy az elmúlt négy évben nem történt rendszer- csak elitváltás, és hogy a régi elit átmentette a hatalmát? Az első kérdésre a válasz alapvetően nemleges. Ma­gyarországon a demokrácia intézményei kiépültek, a poli­tikai rendszerváltás végbe­ment, ami egyben elitváltás is, ám az átmenetnek, főként a gazdaság és az értékek, a habi­tusok területén, még az elején tartunk. A hatalomátmentés kérdése már jóval összetettebb probléma. Az elitek tudniillik bárhol a világon képesek az ál­taluk birtokolt politikai, gaz­dasági, kulturális és kapcsolati tőkéket, vagy javakat a másik­ra átváltani. Ebben az értelem­ben bizonyára a régi elit is arra törekedett, hogy a tőkéit és javait átmentse. Kérdés, az mennyire sikerült neki. A ké­sei Kádár-korban felhalmozott vagyonokat minden bizonnyal nem veszítette el, más kérdés, hogy korábbi politikai be­folyását át tudta-e közvetlenül váltani anyagiakra. A priva­tizáció és a kárpótlás folyama­ta arra mutat, hogy a korábbi elitek legalábbis részben képe­sek voltak előnyeik átváltá­sára, konvertálására, erről szólnak pl. a menedzsment egy részének kivásárlásai, amiben viszont legalább annyi szerepe volt az új politikai hatalmi elitnek és az általa teremtett viszonyoknak, mint a régi elit hatalomátmentő tag­jai ügyeskedésének és mani­pulációinak. (Vége) Szupervízió a tehermegosztásra Nyíregyháza (KM - B. A.) — Szupervízió? Nem szabad belegondolni a szóösszeté­telbe, mert úgysem fedi a valóságot. A szó egyébként még ismeretlen hazánkban, Magyarország jelenleg egyet­len szakdiplomás szupervizo- ra, Wiesner Erzsébet Buda­pestről hetente egyszer utazik Nyíregyházára, hogy az egész­ségügyi főiskolán 23 jelent­kezőt szupervízióban részesít­sen. S hogy mit is fed valójában ez a kifejezés? A segítő szak­mákban dolgozók — szociális munkások, családgondozók, pszichológusok — folyamatos lelki megterhelésnek vannak kitéve, hisz saját személyi­ségük, teherbíró képességük a munkaeszközük. A segítő kap­csolatokban gyakran kelet­keznek olyan konfliktusok, melyeket a segítő egyedül nem képes feloldani, így a folyamat megreked, vagy tévútra kerül, s a segítő is megsérül, hisz saját sikertelenségeként éli meg az eseményeket. A szu- pervizor lesz ilyenkor a segítő megsegítője, továbblendítője, aki megtanítja a terhek értel­mezését. A csoportos szuper­vízión minden alkalommal el­mond valaki egy-egy esetet, s azt közösen megbeszélik, ér­telmezik. Nem lehet azonban önis­mereti csoportként, vagy eset- megbeszélésként jellemezni, sőt, nem is terápia, hanem mindezek keveréke, az „én és a szakmám” gondolat körül mozog. Védett, a szupervizor és a szupervízió résztvevői közti különleges kapcsolat, mely teljes őszinteséget kíván, épp ezért kiszolgáltatottságot rejt magában, így a trénin­geken idegenek nem is vehet­nek részt. Wiesner Erzsébet annak ide­jén tolmácsként került közel a segítő szakmához, amikor egy német szociális munkásokból álló csoporttal két héten ke­resztül szociális intézménye­ket látogatott. Olyannyira közelállónak érezte ezt a te­rületet, hogy családgondozó lett egy nevelőotthonban, majd továbbképzése során, a kasseli egyetemen hallott elő­ször a szupervízióról. Egy né­met szupervizomő vállalta, hogy egyéni szupervízióban részesíti, ezután kapott ösztön­díjat az előbb említett egye­temre, ahol szupervizor szak- képesítést nyert. Az egyetem professzorával, Norbert Lip- penmeierrel jött haza Magyar- országra, hogy kapcsolatot ve­gyenek fel valamelyik felső­fokú oktatási intézménnyel — így bukkantak rá Nyíregyhá­zára. Egerből, Miskolcról, Debrecenből is jelentkeztek az „üléseire”, a nyíregyházi pol­gármesteri hivatal a szociális irodában és az ügyfélszolgá­latban dolgozók közül hat al­kalmazottat is beiskolázott. Akik most elvégzik ezt a tré­ninget, 1996-ban posztgradu­ális képzés keretében jelent­kezhetnek a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem diplomát adó szupervizor kép­zésére. Hozzáállás Györke László M indig is tiltakoz­tam az ellen, ha valakit, valamit vidékinek, vidékiesnek ne­veznek — természetesen fővárosiak. A pejoratív töl­tetű szó mást is jelent: azt is, hogy elmaradott, sötét, nem eléggé pallérozott, gyenge, amatőr, satöbbi. Azért til­takozom, mert végtére is a vidéki embernek sokkal hosszabb utat kell megten­nie bármilyen célt is tűz ma­ga elé. Sőt! Ha valaki —- Veres Péter-i hitvallással— ide akarja hozni a nagyvilá­got,azt csak díjazni lehet. És erre, hál’Isten, van példa szép számmal mifelénk is. Természetes, hogy nem ezzel van gondom, hiszen nap mint nap adunk hírt szőkébb pátriánk sikeres embereiről, akik a közös­ségért vállaltak fel valamit, akik életüket szentelik a választott ügynek. Hanem azzal a mentalitással porol­nék, mely szerint „jó az ne­künk úgy is”, „nincs rá igény", a „szabolcsi ember lapos erszénye nem engedi meg” stb., stb. Igaz, mifelénk az embe­rek jó részének a lapos er­szény szabja meg igényeit. De az igényt ne a keres­kedő, esetleg a kisiparos döntse el. Hiszen amikor a vásárló hallja a kereske­dőtől, hogy erre vagy arra nincs igény, ezert nem ta­lálja a boltban, akkor ott már valami sántít. Hiszen a vásárló érdeklődése, az, hogy keresi ezt vagy azt az árucikket, önmagában az igényt jelenti. Itt inkább egy kényelmességi szempont ér­vényesülését vélem fölfe­dezni. Persze, most is, mint mindig, akinek nem inge, ne vegye magára. Mert isme­rek én is néhány kereske­dőit, aki a világ végéről is előkeríti a kért árucikket, s nem azzal küldi el a vásár­lót, hogy itt, a keleti vége­ken nincs rá igény, és ezért nem rendeli meg, nem is foglalkozik vele. Más. A komolyabb gon­dok akkor jelentkeznek, amikor valaki igénytelen — saját magával, pontosab­ban saját munkájával, a szakmájával szemben. A mottó itt is ugyanaz: jó az ide úgy is. Hát, kérem, til­takozom az „ide”, meg az „úgy is” ellen. Miért lenne jó teszem azt egy olyan könyvespolc bárkinek is, bárhol a világon, amelyik­nek más erezetű faanyagból készült az egyik fele, megint másból a másik? Ez már nem is igénytelenség, ha­nem a szakma megcsúfo­lása. Mondjuk olyan, mint amikor egy nadrágnak az egyik szárát sima, a má­sikat pedig kockás anyag­ból varrnák. Ha nem láttam volna, el sem hinném, hogy ilyen létezik. Elvben elkelt... ...a Forgách-kastély Mán- dokon, amelynek becsült értéke 15 millió forint volt 1990-ben, a felújítás akkor 8 millióba került volna. Ma már ez nyilván sokkal töb­be kerülne. (KM) A kilencven... ...lakosú Komlódtótfalunak negyvenöt portáján van gázcsonk, húsz lakásban pedig már gázzal fűtenek. Dialógus... ...címmel új sorozat indul, melynek keretében az adó- rendelkezéseket érintő vál­tozásokról tartanak előa­dást január 25-én 10 és 16 óra között a VMMK-ban. Előadó: Alföldi Csaba, a Pénzügyminisztérium osz­tályvezetője, a Társasági Adó szakértője. Vendégek: dr. Lázár Erzsébet, a Pénz­ügyminisztérium osztály- vezetője, áfaszakértője, Ka­rácsony Imréné főtanácsos. (KM) ' Bujon... ...533 portán van gázcsonk a közületekkel együtt. 344 lakást, illetve 7 középületet fűtenek vezetékes gázzal. A falu „gázszámlája” egy hó­napra (1994-es áron) 1 mil­lió 936 ezer forint. (KM) író-olvasó... ...találkozót szervez a Má­tészalkai Nőegylet január 20-án 5 órai kezdettel a színház kamaratermében. Vendégük Gál Éva Emese Erdélyben alkotó, de Ma­gyarországon is jól ismert költő. (KM) Hosszú az út Pestig még az InterCityn is. Jut idő, töb­bek között, erre is Harasztosi Pál felvétele V 'V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents