Kelet-Magyarország, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-14 / 12. szám
1995■ JANUÁR 14., SZOMBAT bergi, regensburgi motívumok ragadták magukkal. Gyakran örökítette meg a Dunát. S a császári család felvilágosult, tudós tagjának, Rudolf főhercegnek a megbízására az Osztrák-Magyar Monarchiáról készítendő album számára számos természeti és művészeti emléket örökített meg. Rudolf főherceg bízta meg Libayt itáliai utazással, a táj megörökítésével. Velence, Firenze, Róma, Nápoly jellegzetességei tűnnek fel Libay akvarelljein, amelyek a művész életművének is kiemelkedő munkái, ezekről írja Bajkay Éva, hogy szín- és kompozíciós bravúrok. Éppen akkor utazott Libay Egyiptomba, amikor dívott az Európán túli utazások festői megörökítésének divatja. Megihlette a festőt a táj különleges varázsa, a különös fényhatások. Naplójában olvashatjuk: „...ma este a világítás gyönyörű volt. Az égboltozat narancsszínű, majd sárga, azután rózsaszínű viola, sötétkék volt, legfelül feltűnik az aranyos szende holdvilág és egy csillag” — és egy Nílus-parti, motívum nélküli táj vízszintes színsávjaiban megörökítve láthatjuk is ezen elragadottság képi megjelenítését. Egyiptomi útiképeiből Bécsben a korszak legismertebb vedutistája, Rudolf von Alt színes litográfiákat készít, és ezen együttműködés eredménye Libay legszebb, a hatvan-lapos díszkiadásos Egyiptomi mappája. Ez hozta meg számára a világhírt, Alex- andes von Humbolttól kitüntetést, Arany Jánostól a Magyar Tudományos Akadémia nevében dicsérő levelet. Kisfaludy mappája és egy Tátrai-sorozat után újból felkereste szülőhazáját, rajzokat készített a Balatonról, az alföldi látnivalókról, egy meg nem valósult mappa számára. Hetven-éve- sen is friss szemmel tudta észrevenni Besztercebánya és Salzburg vidékének látványát, erről osztrák magántulajdonban lévő utolsó vázlatkönyvei tanúskodnak. M km « «fl \ y y», <: / Kádár Márta Felettébb szerencsés festő volt a száznyolcvan évvel ezelőtt született és több mint száz éve (1888-ban) elhunyt Libay Károly Lajos, Európa egyik legizgalmasabb korszakának szülötte. Akinek megadatott a tevékeny és sikeres élet, s aki egész életét egy nagy utazás állomásainak fogta föl. Ezekről a besztercebányai, osztrák és magyarhoni, meg itáliai és keleti utazásairól számol be a Magyar Nemzeti Galéria Libay Károly Lajos: Festői utazások című kiállítása, amely február végéig látogatható. Az akadémián alapos rajzkészséget szerzett, fiatal tanára, Thomas Endre hatására a természet szépségeinek tanulmányozásába kezdett, s akadémiai ajánlásra lett a mecénás Breuner grófi családnál házitanító. Tanítványával, az ifjabb Breuner gróffal később, 1855-ben Egyiptomba utazhatott. De ez már Libay művészetének kiteljesedésével esett egybe. Érdekes motívumokat, szép részleteket örökített meg Bécs-közeli kirándulásain, olyan módon, ahogyan korának veduta festői nem ábrázolták ezeket. A szépnek talált motívumot harmonikus, andalító kompozícióba foglalta. Egy festő barátja hívására részt vett Salzburg és környékének albumGastein látképe dél felől (1840-es évek) Természethű rajzok, bravúros sárga alá- festésű akvarellek, festői értékeket hordozó, finom, ám mindig valós tájak, vedut- ták, pevezetes épületeket, tengerpartokat, fürdőhelyeket, hegyvidéki tájakat, városrészeket ábrázoló munkák töltik meg a termeket. Ez a kiállítás a művész első gyűjteményes kiállítása, amelynek anyagát a kiállító múzeum eddig be nem mutatott kollekcióján kívül több hazai és külföldi, elsősorban osztrák köz- és magángyűjteményből válogatták. S ez alkalomból jelent meg a galéria kiadásában Bajkay Éva és Hes- sky Orsolya tollából az a tanulmánykötet, amely Libay életútját, működését elemzi, sok illusztrációval, s amely katalógusként is szolgál. Libay Besztercebányán született, ott tanulta ki apja műhelyében az aranyműves- séget, az ötvösmesterséget. Amikor szülei a mesterlevél megszerzése után Bécsbe küldték tanulni, ő nem elégedett meg a nemes kézművességgel, a festészetet választotta, és a bécsi Művészeti Akadémiát kezdte látogatni. Bár hamar túllépett az akadémiai stúdiumokon, ezek az évek többszörösen is meghatározók lettek későbbi sorsában. ba foglalt bemutatásában. Festői akvarel- leket készített Salzkammergut vidékén, és a többször felkeresett népszerű üdülőhelyen, Bad Ischlben. Bajorországban nürnKeleti táj (1856) Egy festő külhoni utazásai Megihlette Salzburg és a többször felkeresett népszerű üdülőhely, Bad Ischl valószínűleg soha életében nem hallhatta ezeket a neveket, mert kérdően nézett rám, s szinte elnézést kérve, bizonytalanul mondta: — Ilyen utcák nincsenek errefelé... — Ja, persze, persze... Akkor legyen szíves, induljon a Lenin körút felé, és a November 7-t téren forduljon rá a Népköz- társaság útjára. Arca felderült, indította a kocsit, s már úton is voltunk. Közben beszédbe elegyedtünk. Érdeklődött, honnan érkeztem. Megmondtam, de a Kárpátalja szó hallatán legalább annyira érteden kifejezés ült arcára, mintha újra Oktogont mondtam volna. Ukrajna, Szovjetunió — tettem hozzá. Ez már tetszett neki, s én beletörődve vártam a kérdést: hol tanultam meg ilyen szépen magyarul. De nem, ő inkább Gorbiról kérdezgetett, de olyanformán, mintha biztos lenne abban, hogy naponta együtt ebédelek a Nagyfőnökkel, s a tény, hogy oroszból jöttem, engem azonnal a szovjet bel- és külpolitika felkent papjává tett volna. Már az Andrássy úton, akarom mondani a Népköztársaság útján jártunk, s én persze nem mondtam, hogy még átvághatnánk a Király utca felé (véletlenül tudtam: ezt a taxisok nemes egyszerűséggel Majának hívták), dehogy: inkább kiszálltam, hogy egy kis sétával kárpótoljam magamat a nem épp felemelő diskurzusért. Még kiszállva hallottam, hogy a pilóta telefonon jelentkezik a központnál: „Tizennégyes szabad, egy ruszki gyereket most tettem ki a...” Hogy a helyet, ahol megálltunk, hogyan határozta meg, már nem hallottam, de a ruszki gyereken azért megütköztem... ...Aztán, talán évekig, eszembe se jutott ez az epizód. De nemrégiben újra taxiznom kellett a belvárosban, s akkor fantáziám furcsa játékkal lepett meg. Elképzeltem, amint a fiatal taxis találkozásunk után pár (jópár!) hónappal először tapasztalta, hogy á pesti utcákat sorra átkeresztelik. Amikor az új névtáblák felkerültek a régiek, pirossal áthúzottak mellé, nem akart hinni a szemének. Hogy megbizonyosodjék, nem csalódik-e, kiszállt a nyolcszögletű téren, megállt ott, ahonnan a befutó utcák tábláját is elolvashatta. Földbe gyökerezett lábbal betűzgette: Teréz körút, Oktogon, Andrássy út. Aztán káromkodott egyet, köpött is talán. Ahogy indult a kocsijához, bosszúsan dünnyögte maga elé: — Itt továbbra is az oroszok irányítanak mindent. Az a ruszki gyerek már akkor tudta, mik lesznek az új utcanevek. 13 MÚZSA Nagy István Attila Hajnalban Térdre hullottam, s mint akit megvertek, nem remélve semmit se már, csak még egyszer beszívni a közeledő hajnal illatát, úgy vártam a csendben. Jött is lassan lopózva, felkúszott a hátamon, befúrta magát a hajamba. Megadtam magam a sorsnak, de az utolsó pillanatban tekintetem beléd ütközött. Balázs Attila illusztrációja Egy másik mosoly elfutni a kérdő tekintetek elől megölelni a hosszú útra készülőt fejet hajtani ha megindul a zápor becsukódni a vallomások előtt ott maradni ha omlanak a falak nézni ahogy a nap belebukik a kilátástalan éjszakába magunkkal vinni egy nevetést hallgatni valakinek a szívverését kiugrani a robogó vonatból belépni egy másik mosoly udvarába Birodalom Az én birodalmam lábbal könnyen bejárható, nem jelzik cölöpkarók, sem elsárgult térképek. Nem állhatok a tornácra, amíg csendesen emelkedik a nap, sugarai nem jelölik a határokat. Az én birodalmam lábbal nem taposható, s csak azt engedem erre az ember nem látta vidékre, akit magába zárt a szívem. Aki megérti: amit kezével szorít, s magához von féltékenyen, azért nálam semmi se kapható. Futó percek Futó percek futó órák napokban mért asszony-jóság fejem fölé bánat felhők felszakadó szépség ernyők gyülekeznek várakoznak fenyegetnek nem riadnak mi lesz velünk hogyha tél lesz? hideg csöndtől nagyon félek mi lesz majd ha gyönge vállad nem feszül az éjszakának? ki dobbantja meg a vágyad ha két kezem görcsbe fárad? hova készülsz messzi útra szemem elől szabadulva? haragodnak fenyvesében villámodnak ívfényében sápadt arcom holtra dermed lángos szavak térdepelnek negyven tölgyfa árnyékában idő-tenger morajában
