Kelet-Magyarország, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-12 / 10. szám

1995. január 12., csütörtök Kelet-Magyarország 3 HÁTTÉR Gazdagodva szegényedünk Legmagasabb élet színvonala a fővárosi vállalkozóknak és vezetőknek van Hajnal Béla Nyíregyháza — Miközben a növekvő infláción, a magas munkanélküliségen, a gazda­ság alig orvosolható bajain és az adósságállomány megál­líthatatlannak tűnő emelkedé­sén kesergünk, tulajdonkép­pen egész gondolkodásunkat a több mint egy évtizede tartó romló életszínvonalunk féltése határozza meg. A válságot és gazdasági visszaesést kísérő életszínvo­nal-romlást a háztartások leg­többje nemcsak érzi, hanem kisebb részük meg is szenvedi, de mégsem lehet az elmúlt év­tizedet az általános elszegé­nyedés folyamatával jelle­mezni. Gyarapodás A lakásépítés látványos csök­kenése ellenére az utóbbi 8-10 évben is megfigyelhető volt egy általános gyarapodás, ami egybek között a különböző modernizációs javak tömeges elterjedésében jut kifejezésre. E gazdagodás a legszegé­nyebb rétegek kivételével el­térő mértékben ugyan, de min­den rétegre jellemző volt. A Központi Statisztikai Hivatal által végrehajtott felmérés sze­rint 1986-ban a háztartások majdnem fele, 47 százaléka egyetlen modem fogyasztási eszközzel sem rendelkezett, ugyanakkor ez az érték 1993- ban csupán 18 százalék volt. Közismert, hogy legmaga­sabb életszínvonala a fővárosi vállalkozóknak és vezetőknek van, így nem meglepő, hogy a legmodernebb fogyasztási es­zközök is náluk jelennek meg először. Bizonyos időeltoló­dás után a különböző társadal­mi — foglalkozási csoporthoz tartozók és a községi háztartá­sok számára is hozzáférhetővé válnak ezek a javak. Különbségek A térbeli sajátosságokat tük­rözi az a körülmény, hogy 1986-ban — a legjobban fel­szerelt háztartásokat összeha­sonlítva — mintegy hétszeres KSH grafika különbség volt a budapesti és a községi háztartások között, ami 1993-ra háromszorosra mérséklődött. Mindez arra utal, hogy a modem fogyasz­tási eszközöket tekintve a köz­ségi népesség részéről felzár­kózás tapasztalható. Szabolcs- Szatmár-Bereg megye háztar­tásainak a fővárostól való tá­volsága és az itteni népesség jövedelmi helyzete miatt is jó­val kevesebb számú modem, életminőséget jelentősen ja­vító eszközzel kell beérnie. Különösen kevés háztartásban található nálunk még személyi számítógép, saját parabolaan­tenna és mikrohullámú sütő. E felvétel lehetőséget ad a gaz­dasági aktivitás, a településtí­pusok, a korcsoportok és a tár­sadalmi csoportok közötti különbségek feltárására. He­lyettük azonban most az egyik legérdekesebbet, a magán- és a nem magánszektorhoz tar­tozó háztartások jellemzőit mutatjuk be. A ’90-es évek el­ső harmadának mobilitási folyamatai azt jelzik, hogy bi­zonyos társadalmi rétegek ese­tében számottevő törekvés van a magánszektorba való beju­tásra. Bár a magánszektorba tartozók összetétele hasonlóan heterogén, mint a nem magán- szektorba tartozóké (sőt kö­zöttük is számosán tartoznak a szegényekhez), mégis szem- betűnőek a különbségek, ha az összes modem fogyasztási eszközt vesszük alapul. Leg­nagyobb, majdnem három­szoros eltérés a saját parabola- antennával való felszereltség­nél és a személyi számítógép­nél van. Teherviselés Megállapítható tehát, hogy a háztartások anyagi jóléte szempontjából a magánszek­torba bejutók már az átala­kulás első időszakában jelen­tős előnyökre tettek szert az e szektoron kívüliekkel szem­ben. Az viszont szintén a mai magyar valósághoz tartozik, hogy a közteherviselés na­gyobbrészt a nem magánszek­torhoz tartozó háztartások vál­lára nehezedik. Több minőségtanúsítványt várnak Budapest (MTI) — Az Orosz­országba exportáló vállalatok tevékenysége a jövőben nehe­zebbé válik, mert a szakembe­rek várakozásai alapján bővül­ni fog az a termékkör, amelyre GOSZT-R tanúsítványt kell beszerezni. E tanúsítvány nél­kül a listán felsorolt, GOSZT- R köteles árukat nem lehet Oroszországba exportálni. Az idei, új lista megjelenéséig még az 1994-es árulista van érvényben. Az árulista való­színűleg egyes ipari termé­kekkel szélesedik majd. Jelen­leg GOSZT-R tanúsítvánnyal kell ellátni az orosz piacra ex­portált fogyasztási cikkeket: például az élelmiszeripari, ru­házati és kozmetikai cikkeket, valamint bizonyos iparcikke­ket: számítógép-alkatrészeket és elektronikai cikkeket. Az iparcikkek közül főként az elektronikai termékek labo­ratóriumi bevizsgálását a TÜ V Rheinland Hungária Kft. vég­zi. A kft. igazgatója, Czitán Gábor a GOSZT-R tanúsít­vány kapcsán az MTI-nek el­mondta: Magyarország másik jelentős külkereskedelmi part­nere, az Európai Unió is egyre inkább megköveteli biztonsági tanúsítvány és minőségi jelzés feltüntetését. A termék bizton­ságosságát tanúsítja a „GS” jel. Magyarországon a TÜV Rheinland Hungária eddig több, mint 20 gyártó termé­keire adta ki a GS jelzés hasz­nálati jogát: például a Lehel- Zanussi hűtőgépeire, a Kun- plast elektromos vízmelegí­tőire. Az EU-ban használatos termékminőségi szimbólum a „CE” jelölés. házatáján mindig el if szabadult a pokol, X •amikor valami meg­hibásodott, széttört, bedugult, kiégett. A familiáris üzem­zavarok szemvillanás alatt kaotikus állapotokat terem­tettek az alig hatvan négy­zetméter „ lakófelület’’ legap­róbb zugában is. Merthogy K.-ra sok mindent rá lehetett fogni, csak egyet nem: ne­vezetesen azt, hogy barkács- tudományban, reparálásban világbajnok. Mit világbajnok, mégcsak egy szimpla kerületi fúró-faragó vetélkedőn is leg­feljebb csak a győzelmi dobo­gót tologathatná, rá sohasem állhatna. A dolgok hátterében vala­miféle freudi elfojtások hú­zódhattak meg, mivelhogy hősünk — mert minden bu- gyutaságától eltekintve, aki­ről beszélünk, a maga mód­ján igazi kiválóság volt — gyermekkorában alaposan kiélhette bütykölő szenvedé­lyeit, s így az akkori len­dületéből, ötletes megoldá­saiból mostanra szinte sem­mi sem maradt. Pedig hát, a jó öreg Mur­phy megmondta: ami elro­molhat, az előbb-utóbb fel is mondja a szolgálatot, bekra- chol, kifúj, bezengi az „unal­mast’’ . Történt egy kies, szép na­pon, hogy a mosogató lefo­Homo faber lyója öklendezésszerű han­gokkal adta hírül K. épp fog­lalatoskodó oldalbordájá­nak, hogy valami nem stim­mel. Talán csömöre lett a sok lecsurgatott zagyvaléktól, netán csak „megfáztak” a csőkígyók, ki tudja. — Fi­gyelj már — hangzott a neg­édesre formázott parancs —, kellene ezzel a vacakkal va­lamit csinálni! Hozd a pum­pát, szörtyögtesd meg, hátha jobb kedvre derül... K., amint illik, vette az adást: bestartolt a WC-be, merthogy a gumifejű cso­daeszköz ott honolt, nyélén ragadta, s uzsgyi, vissza a konyhába. Sziszifuszi küzde­lem vette dicstelen finisbe torkolló kezdetét. Előbb csak lazán ment a csuklózás, az­tán két markosra szigorodott a „ritmika” — a mocskos lé viszont maradt... Annyival lett csak alacsonyabb a szint­je, amennyit K. zseniálisan szétfröcskölt a falra, a hűtő- szekrényre, a bútorokra. — A frnacba, — sziszegte még mindig halvány remény­nyel a mozdulataiban —■, nem fogsz ki rajtam, te dög! Előkapta a legcingárabb fa­kanalat, belekavart a nyílás­ba, hogy a szutykon lazítson. Mit mondjak, a felböjfenő víztömeg ettől a húzástól is­mét „áradni” kezdett. A gi­gászi erőbedobással fordított arányban alakult a dolog. — Mert te — harsogott a nej kommentárja — csak el- dugítani tudod, rendbehozni nem. — Majd hívok szerelőt — hebegte kínjában K. a visszavonulást sejtető mon­datot. Teltek a napok. A mester ígérte, de nem jött. A család pedig lassan leszokott a mo- sqgatásról, meg egyéb öblö­gető műveletekről. Egészen jól elvoltak, csak hát a tiszta tányérok, poharak, kések-vil- lák fogyatkotkoztak roha­mosan a szekrényből-fiókból, merthogy vették elő a követ­kezőt, aztán a még sohasem használtakat, később az ajándékba szántakat, az „ün- neplős” készletet. Az edény­kupac pedig nőtt, növekedett, lassan kiszorított mindent és mindenkit a főzőhelyiségből. Egyik kora estén aztán K., hazatérvén, ostromállapotok kellős közepébe csöppent. Rögtön rájött: itt a szerelő! A lakás csőrendszere darabok­ban, ami leszedhető, az áfái­hoz állítva, csavarok, gyű­rűk, tömítések, szerszámok szanaszét, a „holmi” pedig egymás hegyén-hátán... — Mondja csak — tuda­kolta a fiatal „vizes" —, nem panaszkodtak még a szom­szédok, hogy beáztatják őket?—Eddig még nem szólt senki— motyogta K. — Na, hát ez a szerencsé­jük! Bizony csoda, hogy egyáltalán eddig is lement a trutyi, mivelhogy a csöveket valamikor fordítva rakták be... — Micsoda? — kapta fel a fejét a ház „ura" — Akkor hát nem is dugulás? — Hát, nemcsak az — mosolygott a szereléstudományok doktora. — Alapszabály — tette még hozzá ravaszkásan —, hogy a rendszernek „lejteni” kell, nem emelkedni. A víz ugyanis így szereti... ■j—j bben maradtak. K. i-f pedig kihúzta magát, i J mintha legalább is ő hárította volna el az egyre bűzlőbb veszélyhelyzetet. Mert ha — meditált egy mor­zsányit még — nem az eltö- mülésben rejlett a baj, akkor hogyan is tudott volna ő, a pancser, megbirkózni az egésszel. Ismét teljes érétkű em­bernek érezte magát. Öröme akkor sem illant el, amikor nekiveselkedett, hogy eltaka­rítsa a munkálatok és a hetek óta felgyülemlett mosatlan- ság nyomait. Irigykedők M. Magyar László A z emberi természet már csak ilyen: ár­gus szemekkel fi­gyeljük szomszédainkat, va­jon ki mennyire haladt előre az anyagi gazdagodás útján. S ha netalán már ismerő­seink jobban állnak, mint mi, akkor megkezdjük a súgdo- lozást arról, hogy biztos nem tiszta úton jutottak többlet- bevételhez. Bármilyen becsületesen is dolgozzon meg valaki a vagyonáért, nehéz kivédeni az intrikákat. Talán éppen ez késztette egy vállalkozás­ba belevágó riportalanyo­mat arra, hogy a beszélge­tés után már másnap üze­netet hagyjon a számomra. Arra kért, ne írjak róla semmit, felejtsük el az egész találkozást, mert a megje­lenő cikk csak ártana neki és családjának. Bár eleget tettem kérésé­nek, indokait mégsem tud­tam teljesen elfogadni, hi­szen semmi olyat nem csi­nált, amit mások nem tehet­tek volna meg. Egyszerűen csak élt azokkal a lehető­ségekkel, amelyeket a '90- es évek magyar piaci viszo­nyai kínáltak fel. Elbocsá­tások miatt munkanélküli lett volna, ám a privatizáció során megvett egy műhelyt. Azonban, hogy ezt megte­hesse, kockáztatnia kellett: eladta lakását, autóját, ga­rázsát, hitelt és újrakezdési kölcsönt vett fel. A műhely melletti szobákat átalakí­tották, így ott lelt új otthon­ra a négytagú család. Szá­moltak azzal is, nincs több pihenéssel töltött vasárnap, ünnepnap, ha ügyfél jön, a rendelkezésére kell állni. Ennyi csak a titok. Ezt nem merte nevével felvál­lalni beszélgetőtársam, félt az irigyek nyelvétől, a vidé­ki kisváros pletykáitól. Be- gubózik inkább, s a nyil­vánosság helyett az üzene­tet választotta. Am úgy érzem, ez az üze­net nem csak nekem szólt. Az egész társadalom szá­mára van mondanivalója! Lassan elérhetetlen lesz... Ferter János rajza Dögszalámi Kovács Éva Ivasom a szót, s § § egyre jobban undo- VZ rodom tőle. Dög­szalámi, dögszalámi fut át a betűkön akaratlanul is újra meg újra a szemem, s aligha vagyok boldog, mert szó­kincsem ezennel egy újabb kifejezéssel gyarapodott. Még ki sem hevertük az ólmozott paprika, a szőkí­tett gázolaj, a hamisított bor és Vegeta hírét, most itt egy újabb ötlet, a büdös húsból készített, olcsó pén­zen vett alapanyagból, kis munkával emberi fogyasz­tásra alkalmasnak minősí­tett dögszalámi ügye. Mint bizonyára sokan olvasták és hallották a tényeket, egy Paks melletti falu sertés­telepéről az elhullott, beteg állatok tetemét egy kisállat­tenyésztőhöz fuvarozták el, aki kutyákkal óhajtotta megetetni a fertőzött hús­félékét, karajokat és sodo­rokat. Eddig még minden szabályszerű, rendjén is lenne a dolog, mígnem egyesek bizonyára azt gon­dolták, túl jó lesz ez a mai szegénységben a kutyák­nak, jusson hát belőle az embereknek is! A gondola­tot tett követte, s elkezdték a döghúst magánembereknek eladni, szaláminak feldol­gozni. A rajtaütés hely­színén több tízkilónyi áru ledarálva, sonkák és sza­lonnák besózva várták to­vábbi sorsukat, amikor a rendőrség illetve a tisztior­vosi hivatal illetékese le­csapott, s elkobozta a rom­lott árut. Elképzelni is rossz, mi lett volna, ha nem lép közbe a hivatal, s a büdös húsból készített termékek eljutnak oda, ahová szánták őket. Hogy vevőre találtak volna, abban teljesen bizonyos vagyok. Már csak azért is, mert az emelkedő árak mel­lett egyre többek számára nem az a kérdés, hogy mit, hanem az, mennyit és meny­nyiért. A spórolásra kény­szerülőknek meg bizonyára eszébe sem jutott volna, hogy vannak olyan lelketlen emberek, akiknek még az is belefér az elképzeléseibe, hogy a haszon reményében szántszándékkal okozzanak bajt másoknak, megtegye­nek olyan dolgokat, me­lyekről tudván tudják, hogy kárt okoznak vele. Kutyából nem lesz sza­lonna, tartja a közmondás, amelynek igazát lassacskán módosítani lehet. Ha így megy tovább, s ezentúl dög­húsból is készülhet szalámi, akkor lassacskán megérjük, hogy kutyából is lehet majd szalonna. Kérdés csak az, készítői velünk etetik meg, vgy elfo­gyasztják maguk az újfajta csemegét?! Kommentár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents