Kelet-Magyarország, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-11 / 9. szám
1995. január 11., szerda 12 Kelet-Magyarorszag KULTÚRA „Választós" érettségi Budapest (MTI) — A Pedagógusok Szakszervezete úgy véli, hogy az iskola- szerkezet módosítását nem lehet a nemzeti alaptanterv bevezetéséhez kötni. Hosz- szabb időre van szükség a nyolc plusz négyes szerkezet hat plusz 4 plusz 2 évfolyammá módosítására. Ezt Szöllősi Istvánná főtitkár jelentette ki legutóbbi sajtótájékoztatóján. A közoktatási törvény módosításáról szóló tervezetet bírálva elmondta: a szakszervezet nem ért egyet azzal, hogy a helyi önkormányzatok döntsék el, hány osztályos legyen az általános iskola. Szerintük pedagógiai, nem pedig anyagi szempontokat kellene figyelembe venni a főként kistelepülések lakóit érintő döntésnél. A szakszervezet azt is hiányolja, hogy nem készült háttérszámítás arról, mennyibe kerülne a tervezett átalakítás. A módosítás finanszírozással foglalkozó részeinek ugyanakkor sok pozitívuma van. Többek között az, hogy a pedagógusok, az oktatásban részt vevő adminisztratív és technikai dolgozók bérét, a járulékokat és a pótlékokat központi forrásból finanszírozzák. A tervezet viszont azt is megfogalmazza, hogy a dolgozókat az országos átlag szintjén kell megfizetni. A szakszervezet szerint ez alkalom lehet arra, hogy béreket csökkentsenek. Szöllősiné szerint: foglalkoztatási bizonytalanságot okozhat a felső-középfokú intézményekben oktató pedagógusok körében, hogy a diákok választhatnák ki, mely tantárgyból tesznek érettségit. A sajtótájékoztatón az is elhangzott: nem tartják helyesnek a Közoktatási Mérési és Értékelési Központ létrehozását. Hírcsokor Klubtörténeti... ...előadást tart a Szabolcsi Öregdiákok Klubjának negyedszázados évfordulója alkalmából Dr. Bernáth Zoltán Kossuth-öregdiák. A Bessenyei Irodalmi és Művelődési Társaság évadnyitó összejövetelére január 19-én 16 órától kerül sor a nyíregyházi Kossuth Evangélikus Gimnáziumban. (KM) Szerkesztett... ...videokészítő tanfolyam indul — elegendő számú jelentkező esetén — a nyíregyházi Városi Művelődési Központban január utolsó szombatján. (KM) Wim Wenders... ...német filmrendező születésének 50. évfordulója tiszteletére indít retrospektív sorozatot a budapesti Goethe Intézet a Magyar Filmintézettel közösen. A január 30-ig lezajló vetítések 19, illetőleg 20.30 órakor kezdődnek az Erzsébet körúti Örökmozgóban. (MTI) A szakképzésről... ...a pályaorientációról, a munkaerőpiacról, az iskolarendszeren kívüli szakoktatás kérdéseiről hallhatnak előadásokat az érdeklődők a megyei pedagógiai intézet január 11-én 10 órakor kezdődő rendezvényén. Az Akszúm... ...Birodalomból származó, III. századbeli kincsekre bukkantak a Sába királynőjének palotájában ásatásokat végző régészek. A birodalom a mai Eritreában, a Tana-tó és a Vörös-tenger közötti területen volt az I. és a IX. század között. (MTI) Mesterek a klubban Nyíregyháza (KM — K. J.) — Kevés középiskolánk mondhatja el magáról, hogy diákösszejövetelre alkalmas, közös helyiséggel, mi több: pinceklubbal rendelkezik. A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium — más, „épületbeli” hiányosságai ellenére — ez utóbbira is büszke lehet. A pinceklub működtetése, színvonalas, sokakat vonzó programokkal megtöltése azonban nem egyszerű feladat. Mint általában mindenben, itt szintén a pénzhiány szab hartárt a vágyaknak, a szabadabb fan- táziálásnak. Nos, a Kölcsey diákjai mégis gondoltak egy merészet és nagyot: január 19-re meghívták klubjukba a manapság egyik legnépszerűbb magyar rock-együttest, a Mester és Tanítványai-t. A zenével „fűszerezett” klubdélután neves vendégművészeit a SEAT Autoport Kft. segítségével tudják fogadni a gyerekek. Bizony, szükség van a közreműködésre, mert a táncos-zenés összejövetel — melyre mindenkit szeretettel várnak; tehát nemcsak a kölcseys lányokat, fiúkat — csak „extrák” bedobásával hozhat valamit a klubélet .konyhájára”. Mégpedig azért, hogy a műsorok, programok kínálata még szélesebb, még érdekesebb és változatosabb lehessen. A Mester és Tanítványai fellépése sokak számára ilyen „csemege”. Ja, nehogy elfelejtsük közölni: a buli a már említett napon 16 órakor kezdődik! A többi — a helyszínen kiderül. Lesznek meglepetések is. Régésztechnikusok Szombathely (MTI) — Első alkalommal vizsgáznak azok a történelemszakos hallgatók a szombathelyi tanárképző főiskolán, akik tanári diplomájuk mellé régésztechnikusi képzettséget is szereznek. Az országban egyedülálló, 4 féléves szakot tavaly szeptemberben indították azzal a céllal, hogy a régészek szakképzett segítséget kapjanak. A tantárgyak között antropológia, zoológia, kormeghatározás, pollenvizsgálat is szerepel. Évszázados változások tükre Kelet-Közép-Európa jobb megismeréséhez szükségesek az ilyen kiadványok Köröndi pillanatkép — turistaszemmel... Nyíregyháza (KM — B. J.) — Régi hiányt pótol a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszéke és a nyíregyházi Stúdium Kiadó gondozásában megjelent „Erdély társadalom- és gazdaságföldrajza” című, tankönyvként, tanári kézikönyvként, érdeklődő turisták által is hasznosan forgatható könyv. Az 1947-ben kiadott Bulla- Mendöl „Kárpát-medence földrajza” óta nem látott napvilágot hazánkban ilyen sok számadatot, pontos és fontos ismeretet tartalmazó földrajzi munka. Pedig Kelet-Közép- Európa jobb megismeréséhez feltétlenül szükségesek az ilyen jellegű kiadványok! A hiány megszüntetése céljából kérte fel Frisnyák Sándor tanszékvezető főiskolai tanár a Székelyudvarhelyen élő kitűnő líceumi tanárt Vof- kori Lászlót előbb speciálkollégium tartására, majd ezt követően téma megírására. A gazdagon illusztrált kézirat 1993 végére készült el. Együttműködés A lektori feladatokat és a sajtó alá rendezést Boros László docens végezte el két gyergyóre- metei főiskolás, Laczkóné György-Mózes Katalin és férje Laczkó Albert Elemér segítségével. A kiadási munkákat, a szponzorok felkutatását a földrajz tanszék említett oktatói és Egri Imre vállalta. A fő támogatók: a Bessenyei György Tanárképző Főiskola, a Nyírtouriszt, az IBUSZ Utazási Iroda (Nyíregyháza), a COLAS- Északkő Bányászati Rt. A könyv nagy részletességgel mutatja be a 102 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, 7,7 millió lakosú Erdély társadalmi- és gazdasági életét, közel egy évszázados változásait, eredményeit és gondjait. Első fejezetében Erdély helyét és szerepét értékeli a szerző a román nemzetgazdaság tér- szerkezetében. A másodikban az országrész népességföldrajBudapest (MOKÉP-informá- ció) — A MOKÉP magyar- országi forgalmazásában január 12-től játsszák a filmszínházak A spanyol rózsa rejtélye című (színes, feliratos) amerikai thriller-t. A filmben Robert Largo-t, a gazdag és gonosz gengszterfőnököt Michael Ironside alakítja — a gyönyörű Barbara Carrera férjeként. A kanadai származású művész ez idáig több mint ötven filmben játszott, és 1976 óta él a „cirkusz szakmából”, ahogyan ő nevezi. A kérdésre — hogyan lett a kelet-torontói fiatalemberből színész — így válaszolt: — Amikor tizenöt éves voltam, egy tanár benevezte az egyik színdarabomat egy országos versenyre és megnyertem vele az első díjat. A darab színpadra került és amikor a végén a közönség tapsolt, el voltam bűvölve. Hogy jobban tudjon írni, színjátszást tanult. — Kanadában az embernek egyszerre több mindent kell csinálnia, hogyha meg akar élni a szórakoztató iparban. Több dolgot csináltam tehát: voltam világosító, segédproducer és segédrendező. Az 1977/78-as szezonban csak zi viszonyait elemzi a statisztikai adatok tükrében. Nyomon követhetjük a lakosság számának alakulását 1873-tól, főbb népmozgalmi jellemzőit, a falusi és városi népesség arányának megváltozását, eltolódását az utóbbi javára, azaz az urbanizációs folyamatokat, annak következményeit térben és időben. A lakosság társadalmi-gazdasági aktivitása mellett érdeklődésre tarthat számot annak etnikai összetétele is. Etnikai arányok Megtudhatjuk, hogy a magyarok részaránya már a korábbi évszázadokban is fokozatosai) csökkent, s 1711-ben Erdély lakóinak már csak a fele volt magyar anyanyelvű. 1900-ban a 2,4 millió lakos 56,4 százaléka román, 32,5 százaléka magyar. Jelenleg — a szerző szerint — mintegy 1,6 millió magyar él Erdélyben, amely az összlakosság 20,8 százalékát jelenti. A legtöbb magyar Marosvásárhelyen (83 ezer), Kolozsvárott (74 ezer), Nagyváradon (73 ezer) és Szatmárnémetiben (54 ezer) él. A magyar anyanyelvűek aránya Székelyföld falvaiban a legnagyobb. két napot szerepeltem kamera előtt és kilenc filmnél a kamera mögött voltam — mondta. — Nem annyira színésznek tartom magam, mint inkább filmes embernek — tette hozzá. Tehetsége és szakmai tudása mindenki számára nyilvánvaló, aki vele dolgozik. A NEON CITY rendezője, Monte Markham hiszi, hogy nem tudták volna megcsinálni úgy a filmet, ahogy megcsinálták, Ironside segítsége és odaadása nélkül. Michael Ironside az Agy- fürkészők (Scanners), és az Én Maureen (I Maureen) című filmekben nyújtott alakításával kiérdemelte, hogy kétszer is jelölték Kanadában a legjobb másodszereplő díjára 1981-ben. Elhatározta, hogy a nagy amerikai filmgyáraknál próbál szerencsét, ezért 1982- ben Los Angelesbe költözött. Első amerikai filmje a Szélsőséges előítélet (Extreme Prejudice) volt, amelyben Nick Nolte volt a partnere. Ezután két olyan szuperfilm következett, mint az Emlékmás (Total Recall) és a Top Gun, majd a Nincs hová bújni (Nowhere to Hide), a Jcyo táncos (Jo Jo Dancer), -az Ur- vadász (Space Hunter), A figyelők (The Watchers) és a Sokszínűén, szemléletesen mutatja be a szerző a város- és faluszerkezet térbeli kialakulását és rendjét, a városok típusait, funkcióit (pl. ipari város Vajdahunyad, Resicabány, iskolaváros Gyulafehérvár, Nagyenyed, üdülőközpont Szováta, Herkulesfürdő stb). Erdély gazdaságföldrajzát, annak fejlődését három korszakra 1920-1945, 1945-1969, és 1969 utáni korszakra bontja. A könyvből feltárul az olvasó előtt a terület teljes ipari röntgenképe. Sok hasznos tudnivalóval gazdagodnak az Erdélybe utazni kívánók a táj közlekedéséről, kereskedelméről, az üzlethálózatról, a vendéglátás lehetőségeiről, a turisztikai körzetek és központok területi elhelyezkedéséről, a fontosabb látnivalókról. A könyvet lapozgatva kiderül, hogy Hargita megyének 32, Máramarosnak 24, Ko- vásznának 20, Brassónak 6, Beszterce-Naszódnak 4 természetvédelmi területe van, hogy Herkulesfürdőn 50-55 fokos, Maroshévizen, Tusnádfürdőn, Szentegyházán 24-26 fokos termálvizek törnek fel, a kovásznál széndioxidos iszapfortyogó világhírnévre tett Látogatási idő (Visiting Hours.) Filmjei közé tartozik A hegylakó visszatér (Highlander 2.) amelyben Sean Connery partnereként „a világ- egyetem legaljasabb gonosztevőjét” játssza és a McBain, amelyben Christopher Walken a partnere. Játszott még a Csavargóban (Vagrant), amely fekete komédia Mel Brooks rendezésében. Rögeszmésen megszállott rendőrnyomozót alakít benne. 1990 nyarán Michael Ironside társírója, főszereplője és gyártásvezetője volt a Éánc- tánc (Chain Dance) című filmnek, amelyben Brad Dourif és Rae Dawn Chong voltak a partnerei. Michael Ironside számos tévéfilmben és sorozatban is játszott, többek között a „V” és Az autóstoppos (The Hitchhiker) című sorozatokban. A Ments meg, mert ölnöm kell! c. filmben egy pszichiátert alakított, aki egy közveszélyes páciensébe szerelmes. A sok negatív szereptől eltérően itt pozitív figurát formáz — kitűnően. Legújabb filmjei közé tartozik a Éree Willy, amelyet a Disney-produkcióban készült Becsület tolvajok között (Honor Among Thieves) követ. Kállai János felvétele szert csakúgy, mint a Szent- Anna krátertó közelében levő Büdöshegy és Bálványosvár széndioxid „kigőzölgései”, a tordai Büdösbarlang, valamint a borvízforrások, mely üdítő és olcsó ital a szomjazónak. Útikalauz A Bihar-hegységben a barlangokat, Kalotaszegen, Toroc- kón, Széken, Korondon a népművészetet, Marosvásárhelyen a Teleki-tékát, Nagy- enyeden az ősi kollégiumot, Kolozsvárott a gyönyörű templomokat, Fadrusz alkotását, a Mátyás-szobrot csodálhatjuk meg. Érdemes felkeresni az irodalmi emlékhelyeket Kohótól Farkaslakán át Éejér- egyházáig, Nagyszalontától Brassóig. S hogy hol, milyen természeti szépség, emberi alkotás található, azt megtudhatja az olvasó, ha kezébe veszi Vof- kori László könyvét, s böngészni kezdi. Középiskolai tanulókon, főiskolásokon kívül hasznosan forgathatják az Erdélybe utazó igényes kirándulók, túrázni kívánók, a barlangok szerelmesei, az erdélyi kultúra és művészetek iránt fogékonyak, no és persze a földrajzi érdeklődésűek. Túdósok Budapest (MTI) — A Magyar Tudományos Akadémia elnöke január 19-20- ra összehívta az MTA rendes közgyűlését. Kosáry Domokos ezzel a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994, évi XL. törvény azon előírásának tesz eleget, amely szerint az Akadémia alapszabályát* elfogadó rendkívüli közgyűlést követően össze keli hívni az Akadémiának a rendes közgyűlését is. A Magyar Tudományos Akadémia januári rendes közgyűlése Kosáry Domokos elnöki megnyitóját kővetően — az alapszabályban előírtaknak megfelelően —- megválasztja az Akadémia Doktori Tanácsát, az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának közgyűlési delegáltjait, a Vagyonkezelő Kuratóriumot, a Tudományetikaí Bizottságot, a Felügyelő Bizottságot, illetve a Könyves Folyóiratkiadó Bizottságot A bizottságok megfogalmazzák alapszabályaikat. Döntenek a főtitkárhelyettes személyéről, mivel Harmathy Attila távozni kíván posztjáról. A legjobb „másodszereplő"