Kelet-Magyarország, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-10 / 8. szám
1995. január 10., kedd A HIT VILÁGA Ú] templom a Kertvárosban Ilyen lesz a kertvárosi templom és plébánia Harasztosi Pál felvétele Gyüre Ágnes Nyíregyháza (KM) — Már megvásárolták a telket a nyíregyházi önkormányzattól a Kertvárosban építendő új katolikus templom és a hozzá tartozó plébánia számára. Az Isten házát a Fészek és a Legyező utca szegletén szeretnék felhúzni Balázs Tibor megyeszékhelyen élő építész tervei alapján. A beruházás költségei körülbelül húszmillió forintot tesznek ki. Három év áll rendelkezésre ahhoz, hogy az elképzelések megvalósuljanak. Gyakorlott szervező A munka koordinátora Kis István plébános, aki a Vasgyár utcai Szent Antal Plébánia tagjaként eddig is részt vett a volt Ságvári-telepen élő római katolikus hívek lelkiszolgálatában. Gyakorlott a szervezésben is, hiszen három plébánia, egy templom, egy papi otthon és egy egyházi kollégium lét; rejöttében segédkezett már. O adott információkat lapunk számára a leendő kegyeleti helyről. A nyáron történt, hogy megyénkből zarándokcsoport járt a portugáliai Fatimában, és a Szűzanya szobrának másolatával tértek haza, melyet száz nap alatt száz templomban állítottak a gyülekezetek ^tagjai elé. A kegytárgy végleges otthonául szolgálna Kertváros e köztéri alkotása, s egyben a csodatévő szűzről való megemlékezések országos központja is lenne az építmény. (A fatimai Szűzanyáról azt illik tudni, hogy három kis pásztorgyereknek jelent meg több alkalommal is 1917 körül, s imádságra és bűnbánatra szólította fel az egész világot. Jövendölései sötét képet festenek közös holnapunkról.) Családként élnek Olyasfajta véleményeket is hallani: a borbányai, sóstóhegyi, jósavárosi, nagycserkeszi építkezések befejeztével — és más meglévő lehetőségek kihasználása mellett — luxus az „egy városrész egy templom” program megfogalmazása és kivitelezése. A gyakorlat azonban azt mutatja: a kis templomoké a jövő. Itt a hívő egy nagy családhoz tartozhat, ahol mind a pap mind a gyülekezet szá- montartja örömét, szenvedését. Nevén szólítják, tudják, hogy létezik. Az emberek fontosságérzete a kis egyház- községekben megnő. Ilyen összetartozást erősítő, békét termő helynek álmodták meg a szóban forgó, tizennégyszer tizennégy méteres egyházi létesítményt. Tény, hogy Kertvárosnak egyre több az öregedő, ezért kiszolgáltatott lakója. Ők a hídon alig tudnak bejönni, a közlekedés pedig rossz. Sok a lelki pallérozódásra váró gyermek. S lassan a többi polgár sem lesz képes a jelenlegi és várható benzinárak mellett saját járművön a városközpontba utazni. A majdan tető alá kerülő kegyhely az ökumené jegyében más vallásúak számára is nyitva állna. Támogatást várnak Az altemplomban umasírhe- lyeket lehet örökre megváltani. Itt a temetési szertartásokat is elvégzik majd. Pénzadományokat a 802-36019-7 jelű számlára várnak. A Szent Antal Plébánián is köszönettel fogadják a felajánlásokat. (Nyíregyháza, Vasgyár u. 1.) A hazai támogatókon kívül Németországból remélhető még anyagi segítség. A plébános úr mindenesetre bizakodó. Azt mondja: templom még félbe nem maradt. A szabadelvű protestantizmus Nyíregyháza (KM) — A szabadelvű protestantizmus eredete visszavezethető a XVI. századra. A mozgalom a mái protestantizmus legmodernebb megnyilatkozási formája. Jellemzője a teljes lelkiismereti szabadság, valamint a tiszta jézusi evangélium tolmácsolása. A szerkesztők nem adnak abszolút és teljes elvi meghatározásokat, egyszerűen csak bizonyos lényeges szempontokat kívánnak tisztázni. A liberális protestantizmus létét csak Istennel tudja elképzelni. Alapja az evangélium. Számára a vallás élő, megelevenítő élmény: kapcsolat azzal a MÁSSAL, amit Istennek nevezünk. Isten megnyilatkozását leginkább az emberi életben és az emberi szellem tevékenységében ismerik fel. Isten állandóan cselekszik az emberben, s ez a lelki realitás bizonyos értelemben fölé nő földi életünk minden értékének. A szabadelvűség különbséget tesz a hit és a vallásrendszerek, valamint hiedelmek között. A Bibliában is különválasztja az örökérvényűt a gyarlótól és időszakostól. Az egyéni szabad lelki életet semmilyen dogma nem verheti bilincsbe, nem korlátozhatja tevékenységét. E szabad vizsgálódás alapjait a XIX. század elején fektették le, s fejlődése azóta is tart. Céljának és feladatának tekinti az evangéliumok szellemében a keresztény élet szüntelen megújítását frissítését. Híveinek szellemi igényét és értelmi fejlettségét igyekszik figyelembe venni. A tudományokat és filozófiát egyaránt fel akarja használni a lelki élet építésére. Az örök reformáció szellemében minden egyházi tekintélyt mellőz. A szabadelvű protestantizmus semmilyen egyházi, politikai vagy gazdasági irányzatnak nem elkötelezettje. Kiáltvány A modem világ meg lévén győződve arról, hogy Isten lélek és hogy őt lélekben és igazságban kell imádni, valamint áthatva az igazság és az evangéliumi üzenet iránti hűségtől, a protestáns szabadelvűség kinyilatkoztatja, hogy — Isten leginkább Jézus Krisztusban tárta fel akaratát.-T- A Bibliát csak a teljes szabadság feltételével lehet olvasni, keresve benne a sorait átható szellemet. — Jézus élete és tanításai meg kell hogy ihlessék az embereket, — A hit több mint a hittan. — Isten hívja az embereket, akik szabadon válaszolhatnak erre igennel vagy nemmel. — A vallási kérdésekben minden tekintélyi rendszert és dogmatizmust el kell vetni. — Az igazi egyház láthatatlan, mert azokat foglalja magába, akik Jézus szellemében gyakorlatban élik meg Isten akaratát. — Az embereknek az evangéliumok tanítása szerint kell élniük, ahogy azok eredeti tisztaságukban követeli tőlünk. A Kelet-Magyarországi Szabadelvű Protestáns Kör a nagyváradi hitvita (unitáriusok és reformátusok közt) 425. évfordulója tiszteletére emlékünnepséget rendezett 1994. november 20-án a nagyváradi unitárius templomban. Az ünnepség keretében egy szép.szárnyas emléktáblát helyeztek el az évforduló emlékére Amatőr felvétel A hit lényege „...én protestáns vagyok. Mint ilyen, szabadelvű és jóindulatú minden más vallás iránt”. Jókai Mór Most ünnepelte ötéves fennállását a Kelet-Magyarországi Szabadelvű Protestáns Kör, amely alapvetően az unitárius vallásban gyökerezik. Eddigi tevékenysége alapján méltón felfigyelhetnek rá a megyében, elsősorban szabadelvű protestáns szellemisége miatt. A megyénkben egyedül Kocsordon van önálló unitárius egyházközség. Hozzátartozik a beregi unitárius szórvány vásárosnaményi központtal. A nagy történelmi egyházak mellett mi is szeretnénk megszólalni, hisz a hazai vallási palettán mi is egy kis színfolt vagyunk. Célunknak és feladatunknak tekintjük az evangéliumok szellemében a keresztény élet szüntelen megújítását, frissítését. A lelki élet építésére a tudományokat és a filozófiát egyaránt fel akarjuk használni. Az örök reformáció szellemében valljuk tehát, hogy a hit lényege az Istenben való elmélyedés, amit állandóan fejleszteni kell, elsősorban az összkeresztény értékek felé kell nyitottnak lennünk. Mára már sajnos bebizonyosodott, hogy az emberi tudomány és erkölcs nem képes a rossz legyőzésére. Az Isten szeretetébe vetett hit és bizalom pótolhatatlan. Ereje és értéke csodálatos, hisz Jézus vallása az öröm vallása. Két fontos feladat áll előttünk: a vallásos hit elmélyítése, az ökuménia erősítése. Egy szívdobbanásra kell mindannyiunknak figyelni, hogy ne legyen üres a tekintetünk és a lelkünk. Halljuk meg Isten szíve dobbanását minden alkotásban, a teremtett világban és embertársaink tekintetében! Felhős Szabolcs A napkori harangtorony Lipták Béla felvétele Legyetek... ...egy szív és egy lélek. Ez volt az előző év imanyolcadának alapgondolata. A vasárnaptól vasárnapig (január 15—22-ig) tartó imahét középpontjában a koinonia, a közösség lesz, ami a Krisztussal való közösséget jelenti. Nyíregyházán az evangélikus templomba várnak minden vallásos embert az ökumenikus nyolcadra, ahol a keresztények egységéért imádkoznak. Magyar... ...zsidó Biblia. A zsidó Ha- nuka és a keresztény karácsony között jelent meg a Makkabi Kiadó gondozá-' sában a héber magyar Biblia. A héber és a magyar szövetség oldalról-oldalra , mondatról-mondatra követi egymást az első teljes „magyar zsidó Bibliában.” Kinevezés... ...II. János Pál pápa Szent- mártoni Mihály jezsuitát, a Pápai Gergely Egyetem tanárát, a Vatikáni Rádió külső munkatársát a Szenttéa- vatási Ügyek Kongregációja tanácsosának nevezte ki. Méltó... ...síremléket szeretne állítani a Magyar Piarista Diákszövetség több szervezettel karöltve dr. Antall József néhai miniszterelnökünk sírjára. Ezért kéri mindazokat akik tisztelték és szerették őt, hogy adományaikkal segítsék a síremlék elkészítését. Az adományok a Postabank 219-98 636 számlaszámára helyezhetők. A csekk hátoldalára fel kell tüntetni: „Antall József síremléke”. A pátriárka... ...a békéért. Az orosz-ortodox pátriárka, II. Alekszij kifejezte tiltakozását a Csecsen Köztársaság ellen irányuló orosz invázió kapcsán. Felszólította a szembenálló feleket, hogy vessenek véget a háborús megmozdulásoknak, és rendezzék a felmerült konfliktusokat a tárgyaló asztal mellett. (KM)