Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-06 / 288. szám

1994. december 6., kedd A határhelyzet változatlan Tarthatatlan állapotok a magyar-ukrán oldalon • Megoldást kell találni Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — A hét végén Nyíregyházán tartotta első megbeszélését az a kor­mányközi bizottság, mely azért jött létre, hogy a ma­gyar-ukrán kereskedelmi, gazdasági kapcsolatokat ser­kentse, a két ország közötti határátlépést könnyítse. A tárgyalófelek egyöntetűen megállapították: a határát­kelők ügye a munkabizott­ság, illetve a kormányközi bizottság kompetenciája, s azok a hírek és információk, melyek egyes önkormányza­tok részéről elhangzanak, teljesen alaptalanok, hiszen az ügyben önkormányzatok nem tudnak dönteni. A tanácskozás befejezése után Usztics Szergej Ivanovicsot, az ukrán delegáció vezetőjét, Kárpátalja megyei tanácsának elnökét kértük beszélgetésre. Megoldást találni □ A két ország közötti átkelés problémáit már többször meg­írták a lapok, s tapasztalják naponta azok, akik vendégség­be, vagy üzleti útra utaznak egymás országaiba. Milyen változást remélhetnek a mos­tani értekezlet után, miért fon­tosak az ilyen megbeszélések? — Mindenekelőtt azért, mert nagyon fontos és komoly kérdések várnak megoldásra. Nem tudom, Ön mikor lépte át az ukrán-magyar határt, de biztos vagyok benne, hallott arról, és érzékelte, hogy átkel­ni milyen nehéz. A közleke­dés, az úthálózat, az infra­struktúra mindkét oldalon olyan, amely ma már szinte al­kalmatlan az utazásra. Mi a magyar kollégáimmal azért jöttünk össze, hogy ne csak megvitassuk a meglévő, s mindkét fél részéről elismert gondokat, hanem találjunk is megoldást azokra. Ezekről a halaszthatatlan tennivalókról A sor hosszú, a várakozási idő végtelen csináltunk most leltárt, s örömmel mondhatom, ki­alakulni látszik egy olyan mechanizmus, amelynek kere­tében a gondok megoldhatók, orvosolhatók. A két ország közötti kormányközi bizottság ezért is jött létre, s örömmel mondhatom, a napokban már Budapesten is tárgyalni fo­gunk, s ismertetjük a ma szer­zett tapasztalatokat. □ Ön leltárról beszélt. El­mondaná mit mutat a lajstrom, melyek a legsürgősebb ten­nivalók? — Első és mindenek fölötti a záhonyi Tisza-híd kérdése, a megoldási variációk kidolgo­zása. Rögtön ezután a vasúti közlekedéshez szükséges in­frastruktúra ellenőrzése és ja­vítása, majd az új, illetve nem­rég megnyitott kishatármenti átkelőhelyek vizsgálata. Sze-. retnénk tudni, utóbbiak ho­gyan hatnak a két nemzet kö­zötti közeledésre, a határ men­tiek kapcsolatára. Egymás hibái □ Az Ön által felsorolt gondok jó ideje ismertek, az ember néha azt hiheti, azok felsoro­lásánál és ismétlésénél aligha történik több. Most változni fog a helyzet? — Úgy gondolom, igen. Sajnos eddig mind a két oldal keveset tett ahhoz, hogy ezek a határátkelőhelyek megfelelő­en funkcionáljanak. Ezt ki kell mondanom, mert ma ezt kons­tatáltuk. Szeretném azonban hangsúlyozni, semmi értelmét nem látom annak, hogy egy­más hibáit felhánytorgassuk és soroljuk, mert attól a problé­mák még nem fognak megol­dódni. Már csak azért sem, mert vannak dolgok, amiben a magyarok, s vannak, amiben az ukránok a ludasok. □ Mire gondol? — Én meg vagyok győződ­ve arról, hogy mindkét oldalon a pénzhiány a legnagyobb fé­kezőerő, emiatt nem tudtuk eddig a problémákat komplex­en kezelni. Ez volt az akadálya annak, hogy a mi oldalunkon például már állnak bizonyos típusépületek, míg a magyar térfélen nincsenek ilyenek. Ugyanakkor tény, hogy a ma­gyar oldalon megvannak az utak, az ukrán oldalon meg csak ezután kellene őket meg­építeni. Szeretném ismételten aláhúzni, mi nem leltározni akarjuk a problémákat, hanem megoldani azokat. Erre pedig azért van remény, mert a nyír­egyházi tanácskozáson is azt Balázs Attila felvétele tapasztaltam, hogy a dologban mindkét fél erőteljesen elhatá­rozott. □ A záhonyi hídról azt tart­ják egyesek, életveszélyes, rö­videsen összeomlik. Mit szól ezekhez a hírekhez, igazaknak tartja azokat? — Hallottam ezeket a híre­ket, mint mondani szokták, még ennél vadabbakat is. Nem vagyok szakember a hidak ügyében és úgy gondolom, a híd állapotának vizsgálata nem az én kompetenciám. Ar­ról szakvéleményt mondani sem mi, sem a magyar partne­rek nem kötelesek, feladatunk arra terjed ki, hogy javasoljuk a záhonyi Tisza-híd szakértők által történő mihamarabbi megvizsgálását. — A közös szakértői vizs­gálat után azonnal tájékoztatni fogjuk a közvéleményt arról, mit tartalmaz a megállapítás, mert ezzel szeretnénk elérni azt, hogy ne legyen több szó­beszéd. Újjáépíteni □ Hallhatnánk mi a jelenlegi ukrán álláspont? — Azt már most kijelent­hetem, az ukrán álláspont vál­tozatlanul az, hogy a híd újjá­építése igen sürgős feladat. ■22 iliíJItJ f \ y em szóltak róla a hír- l\/ adásban, nem írták 1 Y meg a lapok, nem je­lentette be sajtótájékoztatón az illetékes tárca szóvivője, hogy özv. Kovács Andrásáé nyíregyházi nyugdíjas, min­den különösebb előzetes be­jelentés nélkül, az érdek­egyeztető tanács, a szakszer­vezetek, valamint a helyi plé­bános mellőzésével, fogta magát és 1994. december 1-i hatállyal havi 1000, azaz ezerforinttal felemelte a saját nyugdíját. Az érintett nagy elismerés­sel fogadta a saját döntését és biztosította a közvéle­ményt, hogy magánakciója egyetlen párt, vagy civil szerveződés ellen sem irá­nyul. Úgymondván párt- és po­litikamentes szempontok alapján döntött arról, hogy saját hatáskörében, igaz nem visszamenőleges ha­tállyal, de több éves szer­ződés alapján, a jelenlegi ki­lencezerről tízezer magyar forintra emeli havi nyugdí- ját. A dolog érdekessége, amint erről szomszédait tá­jékoztatta, hogy mindehhez nem kell módosítani a kor­mány éves, vagy jövő évi költségvetését, nem kell ezt az összeget senkitől, sehon­nan elvenni, az intézkedés Emelt nyugdíj senkit nem fog megrövidíte­ni, sőt. De mielőtt bárki azt hihet- né, hogy özvegy Kovács Andrásáé nyíregyházi nyug­díjas mindezt csak álmodta, melyet keserves kiábrándító ébredés követett, az jócskán téved. Az idős asszony, élve állampolgári jogával és a demokrácia által kínált lehe­tőségekkel, saját portáján belül oldotta meg, az igaz, szerény, de mégis tiszteletre méltó nyugdíjemelést. Történt pedig ez akkép­pen, hogy. özvegy Kovács Andrásáé házának egyik messziről is jól mutató, ám eddig csupán kopárságával kitűnő, az utca sarkán lévő tűzfalára szemet vetett az egyik jól menő helyi kft. Jó lenne megállapodni a ház gazdájával, dugták össze a fejüket a kft. vezetői, hátha belemenne az idős tulajdo­nos egy jutányos üzletbe, hogy a tűzfalat befessék és rajta elhelyezzék a céget reklámozó ábrát a feliratok­kal. Meg is keresték az idős asszonyt, aki először hallani sem akart róla, nem teszi csúffá a házát. Még hogy reklám, nem elég neki a tévét nézni. Még a háza falát is adja ki reklámnak. Aztán a kft. emberei papírt, ceruzát vettek elő, elkezdtek számol­ni, érvelni, és tettek egy ajánlatot. Egy négyszer négy méteres ábráról lenne szó, öt évre, s minden évben fizet­nének előre, az év első nap­ján, havi ezer forintot öz­vegy Kovács Andrásáénak. Sok álmatlan éjszakájába került az idős asszonynak, amíg kezdett megbarátkozni a dologgal. Elvégre kinek árt az, ha ott lesz a háza falán valami irkafirka, s még pénzt is kap érte. Ezer forint­tal megemeli a saját nyugdíját. S igent mondott. Meg is kapta az első évre a 12 ezer forintot, egy összeg­ben előre. Csak azt nem gondolta, hogy sokan nála fognak csöngetni, zörgetni, mert azt hiszik, itt lehet érdeklődni. A fali hirdetésen ugyanis egy lenge öltözetű hölgy kínálja a szebbnél szebb ruhákat, s fölötte nagy betűkkel ez áll, lsaura divatszalon. A nénitől sokan kérik a népszerű film főhősének, Isaurának a címét. — Dehogy mondom — zsörtölődött a néni a sokadik kérdezőnek—i ezer forintért még címet is adjak? Adjon nekik a Békési... Agrár­fejlődés Nyíregyháza (KM) — Kelet- Magyarországi Regionális Konferenciát tartanak holnap, december 7-én 10 órától Nyír­egyházán a Technika Házá­ban, a Magyar Agrártudomá­nyi Egyesület, az MTA me­gyei tudományos testületé és a Friedrich-Naumann Alapít­vány szervezésében. A konferencián előadást tart dr. Manninger Sándor, az FM helyettes államtitkára, dr. Kiss Judit, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója. A program során Medgyesi József, a megyei közgyűlés el­nöke megyénk mezőgazdasá­gának helyzetéről, gondjairól ad tájékoztatást. Kecskés Mi­hály professzor, az MTA me­gyei Tudományos Testületé­nek elnöke arról szól, miként szolgálhatja a megyefejlesz­tést az itt folyó tudományos kutatás és oktatás. A délelőtti programot dr. Friedrich Bau­er sachs a Friedrich-Naumann Alapítvány magyarországi képviselőjének, a németorszá­gi regionális fejlesztések ta­pasztalatairól szóló előadása zárja. A tanácskozás délután hoz­zászólásokkal folytatódik. A felkért előadók között akadé­mikusok, s a kelet-magyaror­szági térség agrár oktató-ku­tató intézményeinek vezetői szerepelnek. Tragédia Kováts Dénes A z egész ország gyá­szol a szajoli vasúti katasztrófa miatt, aminek következtében hu­szonkilencen vesztették éle­tüket, és sokan szenvedtek súlyos sérüléseket. Talán a döbbenetes pörbölyi bale­sethez hasonlítható a kisik­ló, az állomásépületnek üt­köző vonat esete, mely — szerencsére — példa nélküli az utóbbi évek történetében. Az eddigi adatok szerint a szerencsétlenség oka em­beri mulasztásra vezethető vissza, a gondatlanság, a figyelmetlenség okozhatta a nem mindennapi tragédiát. Gyászolnak a hozzátarto­zók, gyászol az ország. A részvéten túl azonban el­gondolkodásra késztet a szerencsétlenség, hiszen ér­telmetlen halál kísérte. Csupán kicsit több, vagy mondjuk úgy: az elvárható és kötelező figyelmesség kellett volna a tragédia elkerüléséhez. Olyan nagy dolog ez? A feltételezett bűnösök lelkiállapota nyilván feldúlt lehet, a halottakat viszont senki sem támaszthatja fel. Azokat sem, akik tizenéve­sen még életük kezdetén járva nagy terveket szövö­gettek, s azokat sem, akik megették már kenyerük ja­vát. Ha valaki munkát végez, elvárható, hogy legjobb tu­dása szerint, felelősséggel lássa el feladatát. Ott külö­nösen, ahol a tévedés ko­moly következményekkel járhat. Hiszen sokszor ap­róságokon, kisebb figyel­metlenségeken múlik a tra­gédia bekövetkezése. Lehet, hogy teljes mértékben az a három ember felelős az ál­dozatok haláláért, akik a tolatás és váltóállítás során felületesen látták el dol­gukat. Lehet, másban is kell keresni az okokat. De annyi bizonyos: ez a katasztrófa intő jel mindazok számára, akiken közvetve vagy köz­vetlenül emberek biztonsá­ga múlik. Földön, síneken, vízen és levegőben egy­aránt. Ferter János rajza-----------------------------------------------------------"-"TI Kölcsönös bizalom Kállai János A minap a pedagógus­helyzettel kapcso­latos tanácskozások egyikén vettem részt. Vára­kozással, reményekkel, jól­lehet tudom: biztató jelek alig-alig... Mégis, miközben folyton a szűkülő-karcsúso- dó pénzekről hallunk, iskola fenntartási-működtetési gondok realitássá válható látomásaival küszködünk, megtudhattuk mindnyájan, akik e bizonyos fórumon je­len voltunk, akadnak azért a jövő évi költségvetés okta­tásügyi mutatói között némi optimizmusra okot adók is. Merthogy: létrejött (vagy jön?) a szaktárca inspirá­ciójára egy úgynevezett modernizációs alap. A nyolcszázmillió — tetemes összeg! — épp tízszerese az ez évi, ilyen célú summá­nak, s ha nem is elegendő a bajok mindegyikének or­voslására, valamire elég lesz — fogalmazott ezekkel a szavakkal az előadó. Az autentikus szakember még hozzátette: a minisztérium nem pályázatdömpinget szándékozik elindítani, csu­pán azt célozza meg, hogy a fejlesztő, előrevivő oktatási törekvések, kezdeményezé­sek, kísérletek — mármint azok, amelyek arra érdeme­sek — támogatáshoz jut­hassanak. De nem ám csak úgy — mondatott ki a továbbiak­ban —, bele a levegőbe, mint eddig, éjt nappallá té­ve skríbolva a pályázato­kat, hanem érdemben és visszaigazolva a felhaszná­lás eredményeit. Mert ho­gyan zajlottak a dolgok ez idáig? A kérelem-pályázat- beadvány lavina az odaíté- lőkkel szétapróztatta a mil­liókat, s a kapott ezrecskék- ből szinte semmire sem fu­totta... (így volt, nem..., ki tudja?) Es mivel — állító­lag — senkinek sem volt el­várása a hasznosítást ille­tően, arról sincsenek infor­mációk, hogy mi lett a fej­lesztési pénzek sorsa, mi­lyen konkrétumokban teste­sültek meg az ötven-nyolc- van-százezrek. Ha ez tényleg ennyire la­bilis volt, szomorú! És mi sem természetesebb: a me­chanizmuson változtatni kell. Elszámoltatással, el­lenőrzéssel, ha ez látszik „ idvezítő” módszernek. Persze, az előfeltétel, már­mint: hogy legyen pénz, amiről számot kelletik adni, no, azért az a legfontosabb! Meg a kölcsönös bizalom... _HÁTTÉR _

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents