Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-03 / 286. szám

'jjj' ' I FILMAJÁNLÓ A British Film Critics Circle az 1994. év legjobb idegennyelvű film­jének járó díjjal jutalmazta a francia rendező Claude Sautet Dermedt szív (Un coeur en hiver) című alkotását. A többszörösen kitüntetett (velencei Ezüst Oroszlán, Félix-díj, César-díj) színes produkció egyébként a hazai mozikban is nagy sikerrel (feliratos változatban) fut, mintegy igazolva: az örök emberi téma, a szerelem és a ba­rátság, kimeríthetetlen gazdagságú va­riációira „vevő” a közönség. A Ma­urice Ravel kompozícióiból vett zenei részletekkel „aláfestett” sztori nem túlzottan bonyolult. Stéphane és Maxime régi jóbarátok, még a kon­zervatórium óta. Kapcsolatukat nem árnyékolja be semmi, amíg fel nem tűnik Camille, a fiatal és szép he­gedűművésznő. Maxime és Camille szeretik egymást. Stéphane azonban egyedül a zenében hisz, számára nem léteznek olyan ósdi dolgok, mint a szerelem. Szinte akarata ellenére ve­szélyes játékba kezd... és lehet, hogy ő sínyli meg — ez a kaland talán még az ő dermedt szívét is felolvasztja. Va­jon képes lesz-e azt mondani a végén a lánynak: „Nem szeretem magát”? (A filmet a Flamex forgalmazza.) SZIPORKÁK Sör és pezsgő „Felesleges erőlködés Claudia Schif­fen Brigitte Bardot-hoz hasonlító szexbombának kikiáltani. A német sör sohasem adható el francia pezs­gő gyanánt. ” II Messaggero Ars poetica „Engem nem érdekel a művészi tel­jesítménnyel megszerzett halhatat­lanság. Inkább nem akarok meghal­ni. ” Woody Allen, színész Meztelen igazság „Egyáltalán nem szégyellem, ha mez­telenül fényképeznek. Úgy érzem, hogy így mutathatom meg igazán az értékeimet. ” Elle Macpherson, fotómodell Fontos érv „Számomra Margaret Thatcher volt a női csúcs. Lehet szexisebb dolog a hatalomnál?” Helmut Newton, fotóművész Családi kör „Hogy ma ki áll igazán közel hoz­zám? A kutyáim, a két dog, meg a két dobberman. Ok nem vernek át, mint az emberek. ” Anita Ekberg, színésznő És mégis mozog... „A szex az egyetlen dolog, ami képes megmozgatni a legtöbb férfit. ” Álba Parietti, tévésztár Napkelet • A KM hét végi melléklete B8888888S888888888888888888888S88S8888S8S8S8S8S888S8SS8S88SS8888S8SS888888S88S888SS88SS8888SSS8SSS888SS8888S8S8S88S888888S^S8SS88888888S8S888S88S8 1994. DECEMBER 3„ SZOMBAT KERESZTREJTVÉNY Bővített közmondás A november 19-i rejtvény jó megfejtése: „Könnyű helyes nézeteket vallani, mikor már mindenki vallja őket.” Könyvjutalmat nyertek: Vámosi Pálné, Szedlár Krisztina, Tóth Éva Mária, Kardos Zoltánné, Nyíregyháza; Simon Ferencné, Vásárosnamény; Juhász Tímea, Gyüre; Ta­kács Csaba, Szabolcsbáka; Budainé Veres Ágnes, Újfehértó. Az Interspan nyíregyházi márkaboltja ajándékát (kisbútor) nyerte: Gál Attila, Kántorjáhosi. Mai rejtvényünk megfejtésének beküldési határideje: 1994. december 12. Címünk: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4400. Intersjpam Márkabolt, Nyíregyháza, Pacsirta utca 23-25. Tel./Fax: (42) 310-204 PARDON... — Gyógyszerész úr, unom az életet. Úgy döntöttem, hogy mérget veszek be. — Arzént van sztrichnint paran­csol? — Melyiket tudja olcsóbban meg­számítani? TÖRD A FEJED VÍZSZINTES: 1. Megfejtendő (zárt négyzetekben: J, É, A), a függ. 6. folytatása. 6. Rangfoko­zatot jelöl. 7. Neon, jód vegyjele. 8. Ró­mai 2. 9. Növény lesz belőle. 11. Vasta­gabb pálca. 12. Társszülött. 14. Lábfej­ízület. 16. Mely időben? 18. Erősen csök­kent iránta az érdeklődése. 20. Gyulla­dás. 21. Feltételezés. 22. Házikó. 24. Kar­mol. 25. Istápol. 27. Távolkeleti biroda­lom. 28. Egyenletes felületű. 29. Szállí­tott, cipelt. FÜGGŐLEGES: 1. Forma. 2. Dátumrag. 3. Tagadás. 4. Római 501. 5. Félig kioktató!! 6. Megfej­tendő (zárt négyzetben: K). 10. Iratka- pocs. 11. Szeszes ital. 13. Április közepe! 14. Kormányozható szánkóféleség. 15. Erős, céltudatos lelkierő. 17. Hím juh. 19. Huszonnégy órai. 21. Göröngy. 23. Bolgár hegycsúcs és cigaretta neve. 24. Római 1002. 26. Dúdoló szócska. 27. Két mássalhangzó, kiejtve: frissítő főzet. Megfejtendő: A gyermekek már várják... függ. 6., vízsz. 1. Múlt heti megfejtés: A népi hagyományok között A TÉLI ÜNNEPKÖR kezdetének kiemelkedő ese­ményei voltak az ANDRÁS-NAPI NÉP- SZOKÁS-ok Könyvjutalomban részesültek: Kövessy Palika, Levelek; Rácz Helga, Geszteréd; Gönde Andrea, Tiszavasvári; Kocsi Ele­onóra, Kékese; Bogár Ágnes, Nyíregyhá­za; Nagy Judit, Sonkád; Magos Tamás, Csenger; Bartha Mónika, Olcsva; Kál­mán Dávid, Nyírmeggyes; Tóth Kriszti­na, Nyírbátor; Lucski Gábor és Tibor, Szamosszeg; Radványi Beáta, Ököritó- fülpös. HORGÁSZOKNAK Szabolcsi horgász a cápával A dolog úgy kezdődött, hogy a ’94-es Horgászkalauzba cikket írtam „A cápákról — a cápákért” címmel — sok évvel azelőtt Kaliforniában e témában szerzett gazdag ismereteim felhasználásával. Hollywood­ban járva, mint minden horgász, természe­tesen nem hagyhattam ki azt a lehetőséget, amelyet az ott kiállított — egyébként rend­kívül élethű — óriási fehér cápa-masé (vagy — klisé?) lefotózása kínált. A jól si­került fénykép be is került a nevezett Hor­gászkalauz 113. oldalára. Azzal az inter­pretálással, hogy „A mellékelt, nagy fehér cápa fogásomat »dokumentáló« fotó hol is készülhetett volna, ha nem Hollywood­ban, az Univerzál Stúdióban?” Egy este ismét egy kézirat összeállításán munkálkodtam a konyhaasztalon kipakol­va. Előttem halkra állítva ment a nyűhe- tetlen „szovjeckij nyerebótaet”, a „Junoszt 4068”-as kettes csatornája. A nagyszobá­ban a kisebbik fiam — kihasználva a mű­holdas csatornák és a távirányítás adta lehetőséget — az ITT-t egyik csatornáról a másikra kapcsolta. Egyszer csak izgatot­tan kiszólt, hogy apa, gyere már be gyor­san, vagy ha nem érnél rá, kapcsold a kis tv-t az 1-es csatornára! Az írást azonnal abbahagyva bementem hozzá. Belépve a nagyszobába előbb azt hittem, hogy jópo­fa beugratásról van szó, hiszen a képer­nyőn Rózsa Gyuri Leg-, leg-, leg-ének jól ismert kezdő képei tűntek fel. „Kisfiam nincs időm viccelni, hiszen határidős mun­kán dolgozom!” — mondtam szemrehá­nyóan. „De apa, horgászatról lesz szó!” — mondá a gyerek, maradtam hát. Nem bán­tam meg, hiszen hamarosan fel is tűnt a képernyőn a műsorvezető beszélgető part­nereként Szalay Ferenc barátom a Magyar Horgász főszerkesztője. A beszélgetés során a műsor címének megfelelően szó esett a horgásztársak idei és korábbi rekordfogá­sairól, különös tekintettel a ponty és csu­ka abszolút rekordnak a közeljövőben gyors egymásutánban történt megdöntésé­re, az „álomhatárok­ra”. Főszerkesztőnk igen talpraesett válaszokat adott a riporter kér­déseire. Mondaniva­lóját a rekordfogá­sokról készített jól si­került fotók bemu­tatásával is alátá­masztotta, színesítet­te. Végül is aztán a műsorvezető beugra­tó kérdése nyomán megérkezett a slussz­poén is. „Meg tudná- e mondani a tisztelt főszerkesztő úr, hogy mi és mekkora volt az a hal, amelyet bár­hol és bármikor ho­roggal zsákmányoltak?” „Mi sem termé­szetesebb ennél!” — hangzott a válasz. — „Egy 1218 kg-os nagy fehér cápa az, ame­lyet Kalifornia partjánál 1988-ban sok órás kölcsönös fárasztási követően emelhetett partra a szerencsés horgász”. Záró mondata alátámasztásaként bevá­gatta illusztrációként a ’94-es horgászka­lauznak azt a bizonyos 113. oldalát, ame­lyen én vagyok látható a hollywoodi nagy fehér cápával. Talán mondanom sem kell, hogy kisfiámmal szinte azonnal rájöttünk a turpisságra, s hosszú percekig a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Balogh Géza felvétele Az apátszegi holtágnál- yzentpeten jozset

Next

/
Thumbnails
Contents