Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-22 / 302. szám
.... Ideiglenes Nemzetgyűlés Debrecen (MTI) — Az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szerdán emlékülést tartott Debrecenben az Országgyűlés. A nagytemplomban rendezett ökumenikus istentisztelet után a képviselők és a vendégek a Református Kollégium Oratóriumába mentek, ahol fél évszázaddal ezelőtt a történelmi események zajlottak. Képviseltette magát az emlékülésen valamennyi országgyűlési pártfrakció, ott volt a kormány három tagja — Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési, Kovács Pál népjóléti és Vastagh Pál igazságügyi miniszter —, jelen voltak az egykori nemzet- gyűlés még élő tagjai, a történelmi egyházak képviselői, valamint az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia budapesti nagykövetei és katonai attaséi. Az emlékülést Göncz Árpád nyitotta meg. Emlékeztetett arra, hogy 1944- ben a súlyosan korlátozott szuverenitás, a hangsúlyozott ideiglenesség között kellett létrehozni egy politikai kérdésekben egyetértő népképviseletet, egy kormányt, amelyet a győztes szövetségesek elfogadnak, tárgyalóképesnek ítélnek, s amely képes lesz helyreállítani az ország szuverenitását. A szövetséges hatalmak oldalán, az övékkel megegyező értékrend alapján, hogy Magyarország is minél előbb be tudjon illeszkedni a szabad nemzetek családjába. Decibelháború Évek óta dúlt a háború a nyíregyházi erőmű környékén. Szerencsére mára ez is véget ért. 3. oldal Megelőzés Orvosi konzíliumot tarthatnak akár több száz kilométer távolságból is. 5. oldal SZABOLCS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA u. évf.; 302. sz 1994. december 22., csütörtök Ára: 17,90 Ft Hivatalos... ...washingtoni forrás szerint Észak-Korea beleegyezett, hogy kiszolgáltatja a múlt heti helikopterincidens során életét vesztett amerikai pilóta, David Hilemon földi maradványait. (MTI) Az olasz... ...közéletet behálózó korrupció feltárásának részeként kedden este egy római bíróság hosszabb-rövidebb tartamú börtönbüntetésre ítélte az olasz polgári titkosszolgálat (SISDE) több volt vezetőjét. (MTI) A német kormány... ...jóváhagyta azt a törvény- javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy a kelet-európai országok katonái német területre lépjenek — közölte szerdán Volker Rühe védelmi miniszter. (MTI) Lezuhant... ...szerdán az algériai légi- társaság egyik teherszállító repülőgépe az angliai Coventry városának repülőtere mellett, sűrűn lakott negyedek közvetlen közelében. A Boeing-737-es fedélzetén öt személy volt. Szópárbaj a közgyűlésen Egymással szemben foglal helyet a megyei közgyűlés tagjainak két nagy csoportosulása. (Az ülésrend a 9. oldalon) Balázs Attila felvételei Nyíregyháza (KM — MS) — Tegnap megtartotta alakuló ülését Szabolcs-Szatmár- Bereg megye december 11- én megválasztott közgyűlése. Elnökké dr. Zilahi Józsefet választották. A közgyűlésnek két alelnöke lesz, közülük az egyiket, Együd Jánost megválasztották, a másikról két szavazási körben sem tudtak határozni. Az alakuló közgyűlés munkáját késő délután felfüggesztették, a folytatás januárban lesz. A Himnusz eléneklése után a képviselők a korelnöki tisztséget ellátó Seres Antal előtt letették az esküt. A következő percekben nyilvánvaló lett, hogy vége az unalmas, szürke megyei közgyűléseknek. Már az egy alkalomra szóló ügyrendben is az elnöki szavazat döntött, ezt követően csaknem minden kérdésben markánsan nyilvánult meg a két nagy csoport — a Választási Szövetség és a körülötte csoportosulok, a másik oldalon pedig a szocialista és a szabad demokrata képviselők — véleménykülönbsége, amely Hamvas László-Petróczki Ferenc szópárbaját jelentette a Kiss Gá- hor-Sulyok József-Oláh Albert hármassal szemben. Az elnökválasztási eljárás során a szocialista frakció Sulyok Józsefet jelölte, akit a szabaddemokrata frakció is támogatott. A Választási Szövetség Zilahi Józsefet jelölte. Mindkét név 47 szavazattal került fel a lapra. Az eredményhirdetés okozta az első meglepetést: a kiegyenlített erőviszonyok (papírforma szerint 25:23) ellenére Zilahi József meggyőző 29 szavazatot kapott, tehát voksot (vok- sokat) az MSZP-SZDSZ páros csapatától is. Ezt követően már Zilahi József elnökletével folytatódott a közgyűlés, amely hozzálátott a Szervezési és Működési Szabályzat módosításához. Ennek tétje az volt, hogy hány alelnök és hány bizottság, tanácsnok lesz majd. A Választási Szövetség 3 alel- nököt — Együd Jánost, Seres Antalt, dr. Szendrei Lászlót — és 13 bizottságot javasolt, az MSZP-SZDSZ páros a kisebb létszámok mellett érvelt. Heves vita és szavazások után — mivel egyetlen javaslatukat sem fogadták el — Kiss Gábor (MSZP) egy alkalommal kijelentette: minden felelősséget a másik oldalra hárítanak, s annak a nyilvánosság előtt felelnie kell, mert figyelmen kívül hagyja a testületen belüli ellenzéki oldal véleményét. Szinte sokkolóan hatott ebben a helyzetben dr. Juhász Miklós felszólalása (KDNP), aki a Választási Szövetség tagjaként többször is a másik oldal álláspontja — tehát a kevesebb tisztségviselő, és kevesebb, kisebb bizottság takarékosság — mellett érvelt. A hullámzó vita végeredményeként, több szavazási menetben eldőlt, hogy nem három, hanem csak két alelnök lehet, közülük az egyiket, Együd Jánost (SZDP, együttműködve a Választási Szövetséggel) meg tudták választani, a másodikat az összesen három jelöltből a Dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés új elnöke 58 éves, mérnök-közgazdász. 28 éve dolgozik a megyeházán különböző osztályokon és tisztségekben. Volt többek között műszaki főosztályvezető, legutóbb pedig a közgyűlés alelnöke. Nős, két gyermek apja. sok érvénytelen szavazat miatt nem. A bizottságokat illetően pedig majd csak januárban döntenek, addig a közgyűlés munkáját felfüggesztették. (Részletek a 9. oldalon) Vácira Mihályra emlékeztünk Nyíregyháza (KM — P. Cs.) — Váci Mihály születésének hetvenedik évfordulója alkalmából december 21-én emlékünnepséget rendeztek a nyíregyházi Városi Művelődési Központban. Karádi Zsolt főiskolai adjunktus köszöntő szavait követően, koszorút helyeztek el a VMK bejáratánál levő emléktáblánál a Városi Önkormányzat, a rozsrétbokori Váci Mihály Általános Iskola és a Városi Művelődési Központ képviselői. A megemlékezés a ház kamaratermében folytatódott; a nyíregyházi tanárképző főiskola tanárai idézték fel a költő életútját, munkásságát egy oldottabb beszélgetés keretében, közelebb hozva Váci költészetét a ma olvasójához. A VMK és a rozsrétbokori Váci Mihály Általános Iskola közös rendezvényének programjában közreműködött a Szabolcsi A koszorúzás pillanata Koncert Fúvószenekar, felléptek Tóth Károly és Zubor Agnes színművészek, valamint a nyíregyházi zeneiskola tanulói. Balázs Attila felvétele A 13. havi Nyíregyháza (KM) — A december havi bérjegyzéket aT3. havival együtt már kedden elkészítették a megye 227 önkormányzatánál, a megyei önkormányzatnál, valamint az összes önkormányzati intézménynél dolgozó 32 ezer közalkalmazott és az 5 ezer köztisztviselő számára. kaptuk a hírt a TÁKISZ- tól. , : j Volt olyan önkormányzat, amelynek képviselője tegnapelőtt* már személyesen vitte el'a bérjegyzéket, hogy így gyorsítsa meg a kifizetést, a többiek számára kipostázták a pénz felvételére jogosító nyomtatvá- .J nyokát. j I Bukarest (MTI) — Ghe- orghe Tinea román nemzet- védelmi miniszter a Croni- ca Romane című napilapnak adott teijedelmes interjújában szerdán ismét cáfolta, hogy a román hadsereg a székelyföldi megyék militarizálására törekedne. Hangoztatta: a romániai magyarokat semmiféle veszély nem fenyegeti a hadsereg részéről. Úgyszintén cáfolta, hogy a román hadseregben tapasztalt öngyilkossági hullám áldozatai között szereplő magyar nemzetiségű katonák halálában „valamilyen hátrányos megkülönböztetés vagy más ehhez hasonló ok játszott volna közre”. Visz- szautasította a miniszter az Erdélyi Magyarság című budapesti folyóirat egyik cikkének azt a beállítását is, hogy a zetelaki és oroszhegyi illetőségű székely fiatalemberek közül, akik nemrég szabadultak a börtönből, Vass Kiss Előd és Karsai László azért lett volna öngyilkos, mert féltek az állítólag rájuk váró diszkriminációtól és verésektől. A két öngyilkos nem is szerepelt a román hadsereg nyilvántartásában, hiszen besorozásuk előtt végeztek magukkal. Mellékleteink 8 oldalon 3 változatban. Kisvárda, Mátészalka, Nyíregyháza körzetében. 17-20. oldal gür * i TFz i.w J I f" T* I j mi Miniszteri cáfolat