Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-21 / 301. szám
Lírai tájfestő Amióta Harangozó Miklós az eszét tudja, mindig is szerelmese volt a színeknek, a fáknak. 2. oldal Bank Baktán Ha egy német bank támogatna, akkor rátérnének az intenzív almatermesztésre, elterjesztenék a spárgát. 3. oldal Kórussztori Valaha nem lehetett sikert aratni egy városi ünnepségen a Mennyből az angyal eléneklésével. 12. oldal Belgrád (MTI) — Radovan Karadzic boszniai szerb vezető beleegyezett a négy hónapra szóló fegyver- nyugvási egyezmény elfogadásába, s bejelentette, hogy a szerb csapatok péntektől vetnek véget a harcoknak — közölte keddi palei tárgyalásainak végeztével Jimmy Carter volt amerikai elnök. Az amerikai politikus elmondta: a tűzszünet a frontvonal teljes hosszára érvényes, s így a szerbek az északnyugatboszniai Bihac ostromának is véget vetnek. Carter azt is elmondta, hogy a szerbek betartják a hétfőn aláírt nyilatkozat többi pontját is, amelyek egyebek mellett a béketárgyalások folytatásáról, az EN SZ-segély szállítmányok szabad célhoz jutásának szavatolásáról, valamint a foglyok szabadon engedéséről rendelkezik. Az amerikai politikus azt is elmondta, hogy tárgyalásainak részleteiről folyamatosan tájékoztatja az amerikai kormányzat illetékeseit. Carter Páléból visszatért Szarajevóba, hogy beszámoljon a muzulmán vezetőknek a szerbekkel folytatott megbeszéléseken elért eredményekről. Carter a tervek szerint Szarajevóból Belgrádba, majd Zágrábba utazik tovább. Gödöllőn... ...az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződésnek megfelelően befejeződik a megállapodásban előírt számú harckocsi megsemmisítése. Kedd hajnalban... ...egy aluljáróban nagy erejű pokolgép robbant az egymás mellett lévő három pályaudvar, a Szentpétervári, a Jaroszlavli és a Ka- zanyi pályaudvar előtti területen. Személyi sérülés nem történt, de súlyos károk keletkeztek egy üzletben. (MTI) A Nemzetközj... ...Atomenergia Ügynökség (IAEA) nyugtalansággal fogadta azt a cseh bejelentést, hogy Prágában három kilogramm magasan dúsított uránt foglaltak le. (MTI) Egy hónapos... ...kényszerszünet után ismét megnyílt a szarajevói repülőtér a segélyszállítmányok előtt. Az első segélyszállító gép, egy brit repülő, délután szállt le a szerb ostromgyűrűben lévő boszniai főváros légikikötőjében. (MTI) Történelmi számvetés Debrecen (MTI) — Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulásának 50. évfordulója alkalmából kétnapos tudományos konferencia kezdődött kedden a DAB székházában. A tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón Orosz István történész, országgyűlési képviselő elmondta: nem szokványos emlékülést tartanak a fél évszázados évforduló kapcsán, hanem a korszak legújabb kutatási eredményeit összegzik. Orosz professzor szerint már nem kérdés például, hogy 1944-45-ben felszabadítottak, vagy megszálltak-e bennünket a szovjet csapatok. A dokumentálható tény ugyanis az, hogy elfoglalták MagyarországotGöncz Árpád köztársasági elnök tiszteletet parancsoló eredményként értékelte, hogy a hadszíntérül szolgált, német alapossággal letarolt országban, ahol sem a közlekedés, sem a telefon nem működött, egy hét alatt komoly népi gyökerű nemzetgyűlést sikerült összehívni. December 21- én, alig két hónappal azután, hogy a jogrend ösz- szeomlott, egy nappal azelőtt, hogy Sopronkőhidán Bajcsy-Zsilinszkyt halálra ítélték, s másnap kivégezték, ez a szedett-vedett, plebejus nemzetgyűlés ünnepélyesen megalakult és megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt. Karácsonyi könyvvásár Kicsi karácsonyi kereslet Nyíregyháza (KM) — Tegnap még — hétköznap ide, hétköznap oda — ugyancsak sokan járták a boltokat, áruházakat, álltak meg a standok előtt. Válogatni még volt miből, legyen az ruhanemű, kozmetikum, vagy éppen könyv. Elsősorban a szép- és a gyermekirodalom iránt volt nagyobb érdeklődés. A klasz- szikusokat a modemek most sem tudták igazán lepipálni. Ennek ellenére a könyvkereskedők egybehangzó véleménye, hogy az idén kisebb ft forgalmuk, mint tavaly volt. Tavaly meg kisebb, mint azelőtt. És így tovább... Ebben nyilván a magas könyvárak, no meg a laposabb erszény is közrejátszik. Az árusok igyekeznek a készletet újra és újra feltölteni, figyelembe veszik, mi a legmenőbb. Az egyik pulóvert árusító hölgy szerint a kereslet meg sem közelíti a tavalyit. Szerettek volna sokkal olcsóbbak lenni, de a rendkívül magas bérleti díj miatt kénytelenek portékájukat drágábban adni, Óriási a felhozatal fenyőből. A Búza téri piac mögött akkora a választék, hogy még a legigényesebbek is találnak kedvükre valót. A lucnak 250400, az ezüstnek 1000-1500, a duglászfenyőnek 800-1200, a jegenyének 1500, a normann- és a görögjegenyének 2500 forint volt kedden métere. A forgalmat közepesnek minősítette az egyik árus. Érdekes mód a nemes fenyők fogynak a leginkább: a dug- lász és a normannjegenye. Általában a 180 és 250 centiméter közötti nagyságúakat keresik, míg a nyugdíjasok inkább a kicsiket viszik. Balázs Attila felvétele Ma: alakuló ülés a megyeházán Két közgyűlési elnök- és három alelnökjelölt neve vált ismertté tegnap estig Nyíregyháza (KM — MS) — A december 11-i helyhatósági választások, a 19-i mandátumátvételek után a megyeházán ma délelőtt 9 órakor ül össze alakuló ülésre a Sz- abolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés. A közgyűlés 48 fős tagsága most már írásba is foglalt koalíciós megállapodások alapján két nagy csoportra oszlik. Látható: az erőviszonyok kiegyensúlyozottak, egyik fél részéről sem lehet biztos erőfölényről beszélni, a szavazások a papírforma szerint szorosak lesznek, minden szaNyíregyháza (KM — K. J.) — Az oktatási intézmények — hivatalosan — a maival jegyzik a téli szünidő előtti utolsó tanítási napjukat. A művelődési és közoktatási miniszter rendelete a tanév „beosztásáról” így fogalmaz: a téli szünet 1994. december 22-től 1995. január 3-ig tart; a szünet utáni első tanítási nap 1995. január 4. (szerda). De, mint általában lenni szokott, e szabályozástól is el lehet valamelyest térni — természetesen a szünetre megjelölt időszak hosszának a megtartásával. A határnapok előre-hátra „mozdítását” az iskolaszék kezdeményezheti, s a végleges döntéshez meg kell szerezni a fenntartó egyetértő nyilatkozatát. vazatra szükség lesz. Tegnap véglegessé vált, ami hétfőn még bizonytalan volt: a Szociáldemokrata Párt 3 képviselője a Választási Szövetséggel írt alá koalíciós megállapodást. így — ha ma mindenki pártjának álláspontja szerint szavaz — utóbbi 25 együttműködő képviselővel többséget szerez. Az SZDP illetékese elmondta: a kapcsolat nem ideológiai alapon jött létre, hanem a megye érdekében így kialakuló nagy koalíció reményében. Az sem volt közömbös: ha ez a gyakorlatban is működőképes lesz, a párt képviselői Nyíregyháza városi önkormányzatának humán irodájától kérve tájékoztatást, megtudtuk: érkeztek a hivatalba igazgatói kérelmek a szünet terminus-módosításainak dolgában. Jóváhagyásuk azonban komoly tisztségekhez jutnak a közgyűlésben. A Választási Szövetség és együttműködő partnereinek 24 közgyűlési tagja (egy igazoltan távol) népes szakértőgárdával hosszasan tanácskozott kedden a megyeházán. Hamvas László szóvivő elmondta: van már elnökjelöltjük dr. Zilahi József személyében, s ha minden a szándékaik szerint alakul, három alelnököt kívánnak választani: dr. Szendrei Lászlót, Együd Jánost, Seres Antalt ajánlják. 12 bizottságot akarnak létrehozni, de nem maguk kívánnak minden vezető posztot betölteni. — előzetes tervezési és egyeztetési hiányosságok miatt — elmaradt. így ma még a legtöbb helyen zajlik a tanítás — jóllehet: ünnepek előtti hangulatban —, aztán viszont: tényleg szünet! A Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége hétfőn Sulyok Józsefet jelölte a megyei közgyűlés elnökének. Kedden már csak írásba foglalták megállapodásukat, s arra számítanak, hogy ma reggel, még a közgyűlés előttre tervezett megbeszélésen néhány nyitott kérdésben meg tudnak állapodni a Választási Szövetséggel. A Munkáspárt a közgyűlés 3 tagját delegálta, akik közül azonban lapzártáig senkit nem tudtunk elérni, így várható szavazataik sem ismertek. (Jegyzetünk a 3. oldalon) Megkezdődött a téli szünidő Balázs Attila felvétele SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA u. évf., bői. a. , V ' , . , . , . , r , • , , ' 1994. december 21 .. szerda Ára: 17,90 Ft Péntektől tűzszünet —-------------------------------:—■--------------------— KisKelet kínáló Nyíregyháza (KM) *| Csütörtökön ismét megjelenik 8 oldalon. 3 változatban lapunk térségi melléklete, a KisKelet. Ízelítőül néhány írást szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani. Nyírségi kiadás: Ahol az ajtó mindig, nyitva áll, Megvédeni az anyariyelvet. Szatmári és tiszaháti kiadás: Rendezni kell a sorokat. Adományok a kemencéhez. FelsŐ-szábolcsi, beregi kiadás: (Ki)Útkeresés a szakképzésben. Nagyi lesz az óvó néni. Ä-... ...... WSífiL: