Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-17 / 298. szám
to MŰVELŐDÉS A következő esztendőre igen szűkösek lesznek az oktatás, a kultúra, a művelődés pénzügyi lehetőségei. Mit tehet ilyen körülmények között e fontos stratégiai ágazat? — ezt kérdeztük Gábor Józseftől a Művelődési Minisztérium államtitkárától. — A mi területünknek nagy a költségvetési függősége, kiszolgáltatottak vagyunk. Bármilyen jogos igényeink vannak, figyelembe kell venni, hogy a népjóléti, a környezetvédelmi és a többi tárcának legalább olyan fontosak a feladatai. Végül is az újraelosztható rész egynegyedét elhoztuk, és ez az arány nemzetközileg sem rossz. Minden ellenkező híreszteléssel szemben még azt is állíthatjuk, hogy pozitív diszkriminációt alkalmaztak velünk szemben. □ Tehát annyiból kell gazdálkodniuk, amennyit kaptak, a takarón túl nem nyújtózkodhatnak. Milyen megfontolások szerint rangsorolnak? Tudnak-e messzebbre tekinteni, vagy csak a napi tűzoltó munkára futja majd úgy, ahogy? — Az összeg nagy részét a\ felső- oktatás kapja, ez nem vitás. Hiszen a szellemi tőke gyarapítása elengedhetetlen, és szorosan összefügg a gazdaság tartós növekedésének igényével is. Ebben a kelet-európai régióban különösen fontos, hogy az oktatás, a tudomány bekerüljön az iparba, a kereskedelembe, az egész gazdasági élet vérkeringésébe, kritériuma legyen a befektetéseknek. Ennek a kis országnak a működőtőke-behozatal mellett legfontosabb teendője a szellemi többlet itthoni gyarapítása, hogy verseny- képesek legyünk bármilyen piacon. Persze ehhez nem elhanyagolható a fogadókészség, az igényes fogyasztó sem. A felsőoktatásnak nyitottnak kell lennie a gazdaságra és a fogyasztóra is. Az önkormányzatokhoz tartozó színházak 200 millióval kapnak többet, de többet kapnak a vidéki hivatásos zenekarok is. Azt állítani, hogy a tárca pénzügyi feltételei egyáltalán nem biztosítottak, némi túlzás. Az való igaz, hogy a kultúra, az oktatás és a tudomány működési feltételei meglehetősen rosszak, éppen ezért növelni kellene a mozgásterét. Ehhez a gazdaságból, a lakosságtól és külföldről új többletforrásokat kellene szerezni. Nincs sok értelme az államháztartás deficitjét növelve hadakozni és kierőszakolni esetleg egy-két pluszmilliár- dot más tárca rovására, ami talán náluk még jobban hiányzik, és itt, nálunk sem oldana meg szinte semmit. KULTÚRÁK KARA A magyar kormány és közvélemény segítségét kérjük a húsz éve megmaradásáért küzdő szlovákiai magyar tanárképzés életben tartásához — jelentette ki a Rákóczi Szövetség budapesti sajtótájékoztatóján László Béla, a Nyitrai Tanárképző Főiskola docense. Elmondta: a szlovákiai magyarság attól tart, hogy a Horn-kormány elődjénél kisebb mértékben támogatja majd a határon túli magyar tanárképzést. Ez katasztrofális hatással lenne a felvidéki magyarságra, mivel az elmúlt húsz évben a csehszlovák, majd a két állam szétválása óta a szlovák kormány is mindent elkövetett a nemzeti kisebbségek oktatási rendszerének felszámolása érdekében. László Béla példaként azt említette, hogy Szlovákiában csak Nyitrán képeznek magyar általános iskolai tanítókat és tanárokat; s hogy még a pozsonyi egyetem magyar szakos hallgatóinak sincs módjuk anyanyelvükön hallgatni második szakjuk óráit. Aggasztónak nevezte emellett, hogy — noha Szlovákia minden tizedik polgára magyar nemzetiségűnek vallja magát — az egyetemi és főiskolai hallgatók csupán 5 százaléka tartozik az ország legnagyobb kisebbségéhez. Adataik szerint az oktatók és a kutatóintézetek munkatársainak aránya még ennél is kedvezőtlenebb. A hercegnő, aki öltöztet Windischgraetz Katalin a nőkről, a szépségről, az életről beszél Kovács Éva A Katalin zu Windischgraetz márkanév napjainkban egyedülálló a divatban. A gyönyörű ruhák, blúzok és kosztümök megálmodója Windischgraetz Katalin hercegnő, a sikeres osztrák, majd amerikai divattervező, aki 1991 óta él újra Magyar- országon, s modelljeivel az igényes hölgyek öltözködését segíti. A hercegnő által tervezett ruhákat először 1993 őszén láthatták az érdeklődők, akiknek kíváncsisága azóta is nőttön nő. Az első pesti bolt után most a vidék került sorra. □ Miért fontos Önnek, hogy a magyar nők jól öltözöttek legyenek, hogy ezek a boltok országszerte működjenek? — Ha valaki végigmegy a külföldi országokban, azok civilizált városaiban, akkor azt látja, hogy tiszták a falvak, kedvesek az emberek, elegánsak a hölgyek. Most, hogy Magyarországon is elkezdődött valami, azt a kis szegmentet, amit én képviselek, szeretném itthon is megmutatni és jól csinálni. Segíteni abban, hogy az aktív, elegáns nők száma is nőjön, ne csak a férfiaké. Mindezeket nem csak a divatra vetítve értem, hanem annál jóval tágabb értelemben gondolom. Sok kérdés felvetődik bennem, amikor a városok között járok, kelek. Ezek egyike, mit tartok én a női egyenjogúságról. Azt gondolom ugyanis, a nők nem többek és nem kevesebbek, mindössze mások, mint a férfiak. Férfi és nő együtt adják meg a harmóniát. □ A divat csak eszköz tehát az Ön elveinek megismertetésére? — Az attól függ, melyik oldalról világítjuk meg a kérdést. A szépség oldaláról, vagy arról, hogy a divat az az eszköz-e, ami meghatározza, hogy kik vagyunk. Bár én azt tartom, nem a ruha teszi az embert, mégis fontosnak tartom a külső megjelenést. A divat szerintem a harmadik lépés a lelki béke és a lelki harmónia felé, s mindezek megalapozója a helyes táplálkozás majd a mértéktartó kozmetika. Az az életforma, ami nyugaton már meghonosodott, Magyarországon most kezd elterjedni. Modern asszonyok élnek már itt is, akik nem csak keményen dolgoznak, mindamellett nők is maradnak. Tudja, én azt tartom, az első benyomás olyan, mint egy névjegykártya. Ha ez a kártya első ránézésre rossz, sok időbe kerül, amíg az illető a hibát kiköszörüli. Az általam tervezett ruhákkal az a célom, hogy az első benyomás minél kellemesebb, minél pozitívabb legyen. □ Alig pár éve él újra Magyarországon, előtte bejárta a világot. Megtudhatjuk, milyen élményeket gyűjtött, milyen benyomásokat szerzett hazánkban? — Számomra az egyik legmegdöbbentőbb élmény, hogy Magyarország az első olyan ország, amely ennyire fővároscentrikus. Magyarország és benne a keleti rész Windischgraetz Katalin hercegnő Archív felvétel mindig is nagyon izgatta a fantáziámat. Gyerekdalokban, versekben számomra mindig volt valamiféle misztikuma ennek az országrésznek, s konkrétan a Tiszának is. Most, hogy már jártam ezen a vidéken, boldogan mondhatom el, hogy kedvelem, tetszik nekem. A főváros és a vidék közötti eltérő különbségeket más területeken is tapasztalam, s érdekes módon ellenkező előjellel, mint esetleg gondolni lehet. Engem ugyanis rendkívül pozitívan érintett, hogy Magyarország vidéki városaiban kellemesebb és igényesebb nőkkel találkoztam, mint a fővárosban. Állítom, a vidéken élő nők olvasottabbak, kevésbé felületesek, mint fővárosi társaik. Mindezekből számomra az következik, hogy az új világ asz- szonyai nem Budapesten születnek majd meg, s ez hozza majd az igazi teljesítményeket is... □ Ön gazdag ember, akinek szinte minden megadatott. Mi az, ami legfontosabb az Ön életében? — Erre nagyon nehéz helyesen felelni. Én azt szoktam mondani, vannak akik építenek, s vannak, akik kivitelezők. Én magamat az építőkhöz sorolom, ezért is jártam annyit a világot, próbáltam belőle mind többet megismerni. Ismereteimet pedig igyekszem nemcsak a magam, hanem a mások javára is felhasználni. Ezért is szervezek jótékonysági akciókat, bálokat, hogy az így szerzett pénzekből a leginkább rászorulóknak is jusson. Ha egy ilyen rendezvény jól sikerül, az nagy öröm. De jóval nagyobb számomra az, ha egy olyan gyerektől kapok levelet, aki az ily módon szerzett pénz segítségével boldogulni, tanulni tudott. Az, hogy az ember mitől bolog, mindig a pillanat lehetőségén múlik. Én nagyon kicsiny dolgoknak is tudok örülni. □ Mi az, ami bennünk, magyarokban a legkevésbé tetszik? — Az attól függ. Ha gazdasági oldalról nézzük a dolgot, akkor szomorúan állapíthatjuk meg, hogy bár Magyarország a rendszerváltozás előtti és közvetlen utána következő években első volt az elismertek között, élvezte a világ bizalmát, ez a bizalom és szimpátia mára bizony alaposan megkopott. Bármilyen szomorú, ki kell mondanom, erről nem mások, maguk a magyarok tehetnek. Szerintem súlyos hiba, hogy nem gondoltak például arra, ha Magyarországra bejön egy külföldi vállalkozó azzal, hogy pénzt szeretne befektetni, akkor illik őt tisztességgel kezelni, nem becsapni, hanem komolyan venni. Már csak azért is, mert ha kinyitjuk a világ térképét, láthatjuk rajta, Magyarország olyan picinyke ország, hogy szinte alig látszik. Szív és ész kellene ahhoz, hogy mindinkább láthatóvá váljon, hogy kivívott rangja megmaradjon. Nő vagyok, s mégis el kell mondanom, hogy úgy látom, Magyarországon a nők nehezen kommunikálnak egymással. Velem személyesen nagyon nyitottak és őszinték az asszonyok, de ha bárhol a világban üzleti tárgyalást vagy éppen sajtótájékoztatót tartottam, nők és férfiak egyaránt odajöttek hozzám. Magyarországon csak a férfiak teszik ezt. Bizonytalanságot érzek e mögött, pedig úgy gondolom, bíznunk kellene egymásban. □ Megmondaná végezetül, hogy valójában mi tesz széppé egy nőt? — A szépség relatív, s mindenki másképpen az. Egy nő nem attól szép, hogy Isten perfektnek teremtette, hogy 38-as a mérete és 170 centi magas, hanem attól, hogy kellemesen néz ki, attraktív, hogy harmónia van benne. Ha egy ilyen nő jön velem szemben, s közelebb érve meglátom, hogy Windischgraetzben van, nos, az nekem tényleg igazi öröm. A csődbe ment anyanyelv Duba Gyufa Pozsonypüspökiből utazom autóbuszon a városközpontba — meséli költőbarátom. — Telt busz, néhányan már állnak, és még többen állnak majd a következő megálló után, ahol sokan felszállnak. Szomorkás, szürke őszi reggel. Borús ég, az út két oldalán színtelen mezőség. Később talán majd kisüt a nap, de alig melegít. Nyomott hangulat. A reggeli busz utasa kedvtelen, unott és ingerlékeny, teendőire, napi gondjaira gondol, elintézni valók járnak eszében, elmegy tőle a kedvük. Vagy unatkozik, és nem gondol semmire, bensőjét üresnek érzi, s ettől kedvetlen. Majdnem néma a busz belseje, csak a motor egyhangú moraja zúg. Két kamaszfiú beszélget előttem, gimnazisták lehetnek. Gondtalanul és önfeledten, hangosan társalognak, magyarul szórakoznak! Az osztály- főnökükön ékelődnek, parodizálják mulatságos stílusát, hangosan nevetgélnek. Fesztelenül hangoskodnak, jól érzik magukat, nekik áll a világ. A motorzúgáson át is sokan hallhatják őket, szinte mindenki az autóbuszban. Mögöttük harminc év körüli férfi ül. Zilált külsejű, ideges tekintetű, bizalmat alig gerjesztő, gyanús alak. Borostás arca és bozontos hajzata, melyet piszkos kötött sapka tart egybe, színtelen nájlondzsekije ellenszenvessé teszi külsejét. Kétes egzisztencia, talán külvárosi csavargó! Vonásain durva idegesség ráng mozgékony álarcként, kellemetlen érzést keltő maszk. De azért nem bűnöző alkat, inkább primitív, izgága, kötekedő lehet. O politizál a borozókban, népgyűléseken ő a leghangosabb. Hazafias tüntetések lelkes résztvevője, könnyen hangolható mindenki ellen. Az ember óvatossá válik a közelében, s öntudatlan nyugtalanság keríti hatalmába. Erre gondolok, mikor az események elkezdődnek. A bizalmatlan külsejű fiatalember váratlanul, éles hangon kiabálni kezd. Arca vörös lesz a méregtől, két kezével hadonászva gesztikulál. Hallja az egész autóbusz, úgy ordibál! A nevetgélő diákokra ripakodik. Magából kikelve követeli tőlük, hogy ne beszéljenek magyarul. Ki nem állhatja a magyarokat, hallgatni sem bírja nyelvüket! Tehát hallgassanak! Ha magyarul akarnak beszélni, szálljanak le a buszról! A mezőn szórakozzanak. Vagy ... fogják be a szájukat! Kimered a szeme az indulattól, egész teste ráng az idegességtől. Az autóbuszba láthatatlan szellem tört be, mindenki érzi jelenlétét. Kényelmetlen érzés, nehéz elviselni. Mint amikor nyilvánosan arcul ütöttek valakit. A szégyen testetlen réme jár közöttünk. Dehát mi történt? A férfi rikácsoló hangja így vagy úgy, mindenkit megaláz! Személytelenül sérti az embert. Senki nem helyesel, se nem tiltakozik, mindenki hallgat. Az emberben élő jóérzés nem tűri az inzultust, akkor is nehezen viseli el, ha mást ér. Viszolygást vagy félelmet kelt a nyilvánvaló igazságtalanság. Bár ez nem akármilyen inzultus, erőfölényen alapul, mégsem fizikai tettleges- ség. Szellemi arculcsapás! Ész okok nem támogatják, szenvedélyek és ösztönök éltetik. Metafizikus erők és mitikus szorongások melegágyából hajt ki a tűrése, s bölcsőjénél az elfogult vakság bábáskodik. Bármilyen zavartak vagyunk, az ember megalázása rossz érzést vált ki a másik emberben. De ez nem képes nyilvánvalóvá válni, s a busz érzéketlenül és közönyösen robog velünk. Bizonyára akadnak utasok, akik magukban egyetértenek a kiabálóval. Az ő hullámhosszukon ordibál. De szóval nem támogatják, hallgatnak. A diákokat nem ítéli el és nem kel védelmükre senki! Ez a némaság félelmetes. Pontosabban: döbbenetesen szívszorító! Sejtjük, mögötte bármi lehet! Ilyen némaság a nyelv csődje! Csődöt mondott, mint az igazság kimondásának és védelmének eszköze. Ebben az esetben a némaság az óvatosság vagy félelem, de talán nevezzük inkább bizonytalanságnak, a jele. A nyelvhez méltatlan ez a szerep, a nyelv az ember élő követe, az akarat szabadságának képviselője! Ezért félelmetes a hallgató tömeg, titok marad, mi áll a némaság mögött. A csend szorongással tölti el a képzeletet. A csendben és némán figyelő tömeg a végzet rokona! A fiúk is érzik, s érzem jómagam, a génjeinkben hordozunk ilyen ismereteket. Napkelet • A KM hét végi melléklete 1994. DECEMBER 17„ SZOMBAT
