Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-10 / 292. szám
AKTUÁLIS INTERJÚNK Á tanárképzés jövőjéről Nincs kialakult, egységes koncepció az országban a pedagógusok iskoláiról lóban embert nemesítő — egyéni gazdálkodás szükséges feltételei. A „magyar nép hagyományos munkaszeretetére, találékonyságára és a legreménytelenebb helyzetből való föltá- pászkodására” építő, remélt olajozott átállás sem történhetett meg a ma- gángtulajdonon alapuló gazdálkodásra. Ugyanis számos ígért (vagy nem ígért, de szükséges) feltétel hiányzott és hiányzik még most is a szándékuk szerint valódi agrárvállalkozások kialakulásának, megindulásának. Késett/késik a földek végleges tulajdonba adása, pedig a mezsgyehatár jelenti az alapbiztonságot. Nincsen, nem is látszik, hogy kialakulóban lenne a mezőgazdaság sajátosságaihoz igazodó agrárfinanszírozás, hitel nélkül viszont senki nem tud gazdálkodni. Pályázati rendszert vezettek be a támogatások elnyerésében annak a magyar parasztnak (és a most nagy hirtelen azzá avanzsált mezőgazdasági munkásnak), akiknek a tudása, a szakmai műveltsége pallérozásáról évtizedeken keresztül senki nem gondoskodott. Nem csoda hát, ha mind több helyről hallani mostanában, hogy a falusi fiatalok igyekeznek megfogadni a generációk óta ismétlődő atyai intelmet: „Bármilyen foglalkozást választhatsz, csak a föld művelésébe ne fogj fiam! ” Galambos Béla MAGÁN VÉ KEMÉNY Kísért a múlt Már régi nóta, hogy nekünk magyaroknak nem kimondott erősségünk a precizitás. A gazdaságunk átalakításából is minduntalan hiányolom az elhatározott változások apró részletekre is kiterjedő tervezését. Azt a fajta előrelátást a „munkák munkáját” jelentő országátalakításban, ami már egy ehhez képest pitiáner lakóház építésnél is lassan megszokottá válik: nevezetesen, hogy minden szükséges anyag percnyi pontossággal a helyszínen van, amikor beépítésére éppen sor kerül. Pedig a pontos szervezésnek — ami a ház hasonlatnál maradva leegyszerűsítve annyit tesz, hogy ha bepuco- latlan is, de már beköltözhető az új ház, amikor a régi további sorsáról intézkedve megegyezek a buldózeres- sel — van egy további pozitívuma is. Fenntartja a végrehajtásban tevőlegesen résztvevő és az eredményben érdekelt milliók lelkében a hitet, hogy ő értük van az egész, s a kedvet, hogy érdemes „erőből” végigcsinálni. Nálunk azonban valahogyan sosem illeszkednek egymáshoz a különböző munkafázisok. Nincsenek azonnali csatlakozásaink. Úgy bontottuk le például a paraszti értelemben véve viszonylag kényelmes munkával nagy termékmennyiségek előállítására berendezkedett, gépesített, nagyüzemi mezőgazdaságot, hogy nem voltak meg az — eredményessége esetén vaBatogh József Nemrégiben hirdették ki a „Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alap” (FEFA) pályázat negyedik fordulójának eredményeit. Sajnálattal vettük hírül, hogy a Nyíregyházi Főiskolai Egyesület (NYIFE) közösen benyújtott pályázata ismét alul maradt. Vajon mi húzódhat meg ennek hátterében? A pályázatok színvonalával lenne baj, vagy a főiskolák sorsáról alakul valahol egy másfajta koncepció? Dr. Balogh Árpád kandidátussal, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola tanszékvezető tanárával, egyben főigazgató-helyettesével beszélgettünk a kialakult helyzetről és a tanárképzés jövőjéről. □ Miben látja az okát, hogy két ízben sem nyert a pályázatuk? — Talán jobb — nem csak találóbb — az alul maradt kifejezés helyett úgy fogalmazni, hogy pályázatunk is a sokszor és sok helyen emlegetett „hátrányos helyzetben” maradt. A vi- Balogh Árpád lágbanki hitelből finanszírozott pályázati kiírás 1990-ben indult és éppen a napokban küldtük el a pályázatunkat az ötödik fordulóra is. Az első két fordulóban viszonylag elfogadható összeget nyertünk a képzéskorszerűsítésre, új szakok indítására. Kialakítottunk egy stratégiai tervet, melynek megvalósításához folyamatosan kívántuk a pénzügyi fedezetet megteremteni. Egy része sikerült, de akadozik a folytatás. Természetesen közrejátszhat a sikertelenségben a pályázat színvonala is, de ismerve a bírálati véleményeket, figyelembe véve a szétosztás arányait, nem elsősorban ebben látom a hibát. Ezt támasztja alá, hogy jóval nagyobb nagyságrendű pénzösszegeket szoktunk elnyerni külföldre beadott pályázatok révén, mint Magyarországon. Azt hi^ Külföldre beadott pályázatokkal több pénzt szoktunk elnyerni, mint a hazai pályán, jy szem, nem azt bizonyítja, hogy nem jók ezek a pályázatok, hanem valamiféle más okot kell ebben keresni. Legutóbb két milliárd forintot ítélt oda a kuratórium a pályázóknak, s ebből az összegből a főiskolai tanárképzés mindössze 40 milliót tudhat magáévá. □ Mikor, milyen céllal jött létre a főiskolai egyesülés és milyen változásokat eredményezett létrehozásai — A Főiskolai Egyesület 1992-ben alakult meg azzal a szándékkal, hogy belátható időn belül a régió egyébként is felső- oktatási centrumát képző intézmények egy olyan integrált, de viszonylag autonom egységet alkotnak majd, amelyben a hallgatók képzése sokkal flexibilisebb, mint a mostani. A flexibilisebb azt jelenti, ha például a mezőgazdasági főiskolán tanuló hallgató dönt, hogy közben a tanári diplomát is szeretné megszerezni, akkor erre lehetősége nyílna. Gondoltunk a közös infrastruktúra kialakítására, esetleg a későbbiekben a közös gazdasági ügyintézésre, az ügyviteli folyamatoknak az együttkezelé- sére. Ehhez megteremtettük a számítógépes hálózatrendszert, körülbelül 60 millió forint értéket építettünk ebbe, s ez alkalmas most már nemcsak országon belül, hanem országon kívüli kapcsolatfelvételre is az Internet hálózata révén. Másik fontos része volt a stratégiai tervnek a határainkon túl élő magyarok képzésének a segítése részben úgy, hogy hallgatók jönnek ide a főiskolánkra, részben pedig úgy hogy a főiskolák kihelyezett tagozatokat indítanak. Tanulnak is nálunk és Beregszászon, illetve Ung- váron folyik is ilyen képzés. Létrehoztunk egy un. főiskolai egyesületi szenátust, s minden olyan kérdésben, amely a főiskolai egyesület tagjait érinti ez a testület dönt. □ Az egyesülés működik, ugyanakkor az intézmények egyenként igyekeznek valamilyen egyetemhez tartozni. Hogyan egyeztethető ez a két szándék? — Nem feltétlenül kell egy abszolút szoros gazdaságilag determinált szövetséghez tartozni. Vannak olyan laza egyesülési formák, amelyeknek lehet közös irányítása, de az intézmények önállóságát meg lehet tartani szinte ugyanolyan formában, mint korábban. Itt nem az egyesítés lenne a lényeg, hanem megtalálni azokat a pontokat, ahol gazdaságosan és közösen tudunk képezni. Fia most például a tanárképző főiskolán 200 ezer forintba kerül egy hallgató képzése (zárójelben jegyzem meg, hogy ez fele az egyetemi képzés költségének), akkor ezt még csökkenteni lehet azzal, ha az egyik főiskolán tanuló diáknak a kép** Lehet közös az irányítás, de az intézmények önállóságát meg lehet tartani, zésébe be tud kapcsolódni akár milyen százalékban a másik intézmény. Tehát nem feltétlenül szükséges két filozófia tanszék, 3-4 testnevelés tanszék, vagyis a meglévő szellemi és tárgyi feltételeknek olyan irányú egyesítése lenne a közös cél, amelyik valamennyi intézet érdekeit szolgálná. Van egy harmadik lehetőség is: egy egyesített többkarú főiskola ötéves képzésben, különböző karokkal. De ehhez a jövőt kellene ismerni, nem csak négy évben gondolkodni, mert nem tudjuk, hogy milyen képzési stratégiát kell, vagy lehet felvállalni. Nem tudjuk, hogy milyen általános iskolát, vagy milyen közoktatási rendszert képzelnek eí, mi valósul meg Magyarországon. Ha viszont 4- 5 évenként változni fog a közoktatás rendszere, akkor nem lehet eredményes az oktatás. □ Lehet valamilyen összefüggést keresni a 2 milliárdból juttatott 40 milliós támogatás és a tanárképző főiskolák esetleges elsorvasztásának szándéka között? — Nagyon sok hír látott napvilágot az utóbbi években, hónapokban a tanárképző főiskolák, egyáltalán a főiskolák sorsát illetően. Kétségtelen, hogy nincs kialakult egységes koncepció az országban erről. Bizonyos körök azt erőltették, hogy szükségtelen a tanárképző főiskolán a tanárképzés, más körök szeretnék az egységes tanárképzést bevezetni. Ez utóbbi lenne a célszerűbb, ilyen irányú tevékenységet folytatunk mi is. Nem azt kellene alapvetően hangsúlyozni, hogy a tanárképző főiskola Nyíregyházán egyetem- Balázs Attila felvétele mé akarna válni. Azt azonban szeretnénk elérni, hogy egységes legyen a tanárképzés, azaz ötéves, kétszakos legyen a főiskolánkon, és az innen kikerülő hallgató az ország összes alsó- és középfokú intézményében jogosultságot szerezhetne arra, hogy tanítson ugyanúgy, mint ha valaki egyetemi diplomát szerez. Cl Nemrég született egy kormánydöntés, amely a tanítóképzést időtartamát négy évre emelte. Ez jelentheti azt is, hogy a tanárképzés idejét automatikusan öt évre emelik, de jelentheti akár azt is, hogy a tanárképző főiskolákat kívánják — elnézést a sértő kifejezésért — a tanítóképzés színvonalára csökkenteni. Melyikre lehet inkább számítani? %% ......................... . Azt szeretnénk, hogy a tanárképzés egységes, azaz ötéves és kétszakos legyen. ^ — Remélem, ez a döntés nem jelenti azt, hogy a tanárképzőket szánják a tanítóképzésre. Azt viszont, hogy a tanítóképzés időtartamát négy évre emelték, nem tartom rossz dolognak. Azokban az iskolatípusokban, amelyek most kialakulóban vannak, az ilyen négyéves képzésen szerzett ismeretekkel rendelkező tanár több lehetőséget talál, szélesebb körben tud elhelyezkedni. A tanárképzőket — különösen a nyíregyházit, a szombathelyit, az egrit helyzeténél fogva — lehetetlen megszüntetni. Bármennyire is szeretnék sokan, hogy csak az egyetemek végezzék a tanárképzést, kapacitás hiányában képtelenek biztosítani azt a pedagóguslétszámot amire szükség van, még akkor is, ha esetleg ma túlképzés folyik, vagy nem minden végzett hallgató tud elhelyezkedni. Ezt majd a jövő megoldja, s nyilvánvalóan a piac igényeinek megfelelően alakul majd a képzés. Hollandiában is tíz év kellett ahhoz, hogy összhangba kerüljön a piaci igény és a képzési struktúra. Nálunk sem fog menni egy-két év alatt.
