Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-07 / 263. szám

1994. november 7., hétfő Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM — Cs. Gy.) — Nem vitás, a közúti balesetek túlnyomó részénél emberi figyelmetlenség, mu­lasztás, szabály- és törvény­szegés húzódik meg. Meg­győződésünk azonban, hogy a karambolok bekövetkezté­ért olykor a bizonyos mérté­kig a tárgyi körülmények, feltételek is ludasok lehet­nek. Sok a baleset A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Balesetmegelőzési Bi­zottság (MBB) több szem, többet lát alapon kérte, hogy az olvasók levélben tegyenek észrevételeket az őket foglal­koztató közlekedési problé­mákról, s javaslatot is azok megoldására. A bizottság a javuló baleseti adatok ellenére is úgy véli: a kedvező tenden­cia csak akkor folytatható, ha a megyében minél többen tekintik szívügyüknek a közúti balesetek számának csökken­tését, a tárgyi feltételek javítá­sát. A kezdeményezés olvasóink körében kedvező fogadtatásra talált, s levélben máris többen reagáltak. Tallóztunk közöt­tük: Egy buji férfi azt tette szóvá, hogy a Bujt Kótajjal összekötő úthoz a Nyírszőlős felől jövő, még újnak mondható út, merő­legesen csatlakozik. A keresz­teződésben igen sok baleset következik be, mert Nyíregy­háza felől érkezve a csomó­pontot nehéz észrevenni. Ol­vasónk szerint ha a szemben Róma (MTI) — Egy firenzei bíróság életfogytiglani börtön- büntetésre ítélte Pietro Pac- ciani 73 éves földművest, akit abban találtak bűnösnek, hogy 1974 és 1985 között hét fiatal párt gyilkolt meg kegyetlen módon Toscana olasz tarto­mányban. Az ítélet a bíróság 78 óráig tartó tanácskozása után született, s azonnal heves vitát kavart egész Olaszor­szágban, mivel Pacciani bű­nösségét a vádlók csak köz­vetett bizonyítékokkal tudták alátámasztani. A Toscana tartományt majd két évtizedig rettegésben tartó gyilkosságsorozat 1968 au­gusztusában kezdődött. A tét­Erőszak Budapest (MTI) — Őri­zetbe vette a rendőrség egy fővárosi presszóban azt a román állampolgárt, akit megtámadott áldozata fel­ismert. A férfi egy éjjel egy 54 éves nyugdíjas asszony után beszállt ugyanabba a taxiba, a gépkocsivezetőt egy fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette, és a Ventura Hotelhez vitette magát. Ezután az asszonyt kiszállásra. kényszerítette, felvitte a szállóban bérelt szobájába, ahol a nő ruháit leszaggatta, majd az asz- szonyt kikötözte és fajta- lankodott, valamint közö­sült vele. Elrabolta éksze­reit és pénzét is, az anyagi kár mintegy 360 ezer forint. Az asszonyt reggelig tar­totta fogva, majd egy taxi­val a Blaha Lujza térre vitte, ahol kilökte a kocsi­ból. Vigyázzunk az utakon! lévő mély árkot földdel feltöl­tenék, a figyelmetlen autósok a szántóföldre menekülhetné­nek. A levélíró úgy véli, több más megoldás közül ez lenne a legolcsóbb. Táblahiány Egyik tiszaberceli nőolvasónk arról írt, hogy a buji úton — a nyírszőlősi leágazástól a Kó- taj-Buj kereszteződésig — a felezővonal-festés annyira megkopott, hogy este, vagy ködben — mint október 16-án is volt — nem lehet tájékozód­ni. Az asszony és mások remé­lik, pénz is akad rá, hogy az őszi-téli ködös idő előtt az út­burkolaton a felezővonalat új­ra festik, ezzel is elősegítve a balesetmentes közlekedést. Egy másik hölgyet is ez a térség foglalkoztatja. Meglé­tes egy fiatal férjes asszonnyal és annak szeretőjével végzett több pisztolylövéssel, miköz­ben a pár egy Firenze környéki mellékúton parkoló gépkocsi­ban szerelmeskedett. A gyil­kosság miatt később a férjet ítélték el, de hat évvel később ugyanazzal a fegyverrel újabb szerelmespárt öltek meg szin­tén Firenze környékén. Újabb hét év elteltével hasonló gyil­kosság történt, majd az ekkor már firenzei „rémként” emle­getett tettes 1985 szeptembe­réig további öt párt ölt meg, köztük két német és két fran­cia turistát. A gyilkos a megölt nőket megcsonkította. A gyilkos fegyver, amely Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Ahogy az élőlények éle­tében megfigyelhetők bizo­nyos ciklusok, úgy a bűnözés­ben is. Az ősz beköszöntével a gólyák és a fecskék melegebb égtájra, az emberek pedig a víkendházaikból melegebb épületekbe költöznek. A hét végi házak és azok környéke elnéptelenedik. Tudják ezt, s ki is használják azok, akiknek más javai jogel­lenes megszerzése a céljuk. Olykor csapatostól járják a pi­henő- és üdülőövezeteket és sorozatban törik fel a házakat. Szinte válogatás nélkül visz­nek minden mozdíthatót. Például Nyíregyházán, a Ti- szavasvári, valamint az Orosi úton rövid idő alatt, több mint húsz víkendházba hatoltak be — akkor még — ismeretlen tettesek. A rendőrségi figyelő- szolgálat eredményeképpen két alkalommal két különböző társaságot sikerült tetten érni. tása szerint a Buj-Nyíregyhá- za-Kótaj útkereszteződésben sem előjelző, sem figyelmez­tető táblát nem helyeztek el. Van ugyan egy „Elsőbbséga­dás kötelező!” tábla, de amire azt a gépjárművezető észreve­szi, a baleset is bekövetkezhet. Egy olvasó Nyíregyházán, a Hímes utca nagymértékben megnövekedett forgalma miatt aggódik. Úgy véli, a tiltó táb­lák hiánya miatt itt fokozott a balesetveszély. Ennek oka, hogy a Hímes utca teljes hosz- szában — mindkét oldalon — gépjárművek (személy, teher) parkolnak, amelyek között az erre járó autós kénytelen vé- gigszlalomozni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a Hímes utcá­nak a Kórház és a Városmajor utca közötti szakaszán a terep­szint megemelkedett, s az úgy­Az egyik csoport lakatlefe- szítésre, valamint szivattyú- és gázpalack-eltulajdonításra specializálta magát. A másik team pedig főleg szálláshely­szerzésért követett el betöré­seket. S gondolták, ha már ott vannak, nem távoznak üres kézzel... A megyeszékhelyi Tisza- vasvári úton még vannak olyan víkendházak, amelyek tulajdonosai nem tudják: hí­vatlan vendégek jártak ná­luk. A rendőrség javasolja, hogy az időszakosan használt épü­leteket különösen jól zárják le. Ha van rá lehetőség, értéke­sebb tárgyakat ne hagyjanak bennük. Ha a tulajdonosok ideje engedi, télen és hétköz­napokon is látogassanak el in­gatlanjaikhoz, s azokat ellen­őrizzék le. Ha a bűnözők a te­rületen mozgást látnak, álta­lában elállnak víkendházfel- törési szándékuktól. Viszont a nevezett bukkanó még inkább fokozza a parkoló járművek előidézte balesetveszélyt. A levélíró javasolja: a Hí­mes utca teljes hosszában az egyik oldalon „Megállni tilos” — táblát helyezzenek el, a Fürj és a Kórház utca közötti szakaszon pedig — ahol a „bukkanó is van — mindkét oldalon „Megállni tilos” táblát tegyenek ki. Ezek által a jelen­legi elszomorító helyzet elő­nyösen megváltozna. írjanak! Az olvasók közlekedéssel összefüggő gondjait, észrevé­teleit, ötleteit, javaslatait to­vábbra is a következő címre várják: Szabolcs-Szatmár-Be­reg Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, 4400 Nyíregyháza, Bujtos utca 2. szám. csend, a mozdulatlanság bá­torítja őket. A nem hazavihető tárgyak­ról érdemes leltárt készíteni. S ha észlelik a betörést, a Nyír­egyházi Rendőrkapitányság vagyonvédelmi alosztályán minél előbb tegyenek bejelen­tést. A rendőrök olykor furcsa, mosolyfakasztó dologgal is ta­lálkoznak. Például a Tisza- vasvári út közelében egy há­zon egy papírt találtak, amin szép kézírással a követke­ző volt olvasható. „Tisztelt betörő Úr! Minden értéket hazavittem, ezért az ajtómat fölösleges szétverni. Egyéb­ként éjszaka többször kijö­vök, s ha itt találom, elfo­gom.” A betörő a korrekt felhívás, üzenet ellenére is kifeszítette az ajtót, de számára megfelelő holmit nem talált. A rendőrség a tulajdonos megérkezése előtt elfogta őt. Életfogytiglan a firenzei rémnek Visznek minden mozdíthatót „Tisztelt betörő Úr! Minden értéket hazavittem..." Kelet-Magyaroiszág 7 Rablóvíkend Versailles (MTI) — Kime­női alatt is szorgalmasan gyakorolta a fegyveres rab­lás mesterségét az egyik Párizs környéki börtön „példás magaviseletű” elí­téltje. Legutóbb is ezt tervezte a 42 éves fegyenc, de amikor kilépett a börtön kapuján, rendőrök várták, akik apró­lékos munkával kiderítették az eltávozások időpontjai­nak bizonyos fajta bűnü­gyekkel való egybeesését. A rendőrség tájékoztatá­sa szerint a fegyenc — aki rablásért kiszabott bünteté­sét töltötte a szóban forgó intézetben — már beismert két rablási szándékkal elkö­vetett emberölési kísérletet, de a rendőrök kisebb ügyek mellett neki tulajdonítják egy 470 000 frankos sikeres bankrablás szerzőségét is. Szülőgyilkosság Párizs (MTI) — Szülőgyil­kosság miatt Franciaor­szágban eljárást indítottak egy 14 éves lány ellen: a Cherbourg közelében lakó Karine vadászpuskával agyonlőtte alvó apját, majd a lövés hangjára felébredt édesanyjával is végzett. Mikor a házaspár másik gyereke, a 17 éves Frank berontott a szobába, a lány még mindig ott állt, kezé­ben a fegyverrel. Rögtön őrizetbe vették, s megindí­tották ellene az eljárást. A szomszédok szerint va­lószínűleg a lány és az apa közötti, fokozatosan romló kapcsolatok vezettek el a tragédiához. A 37 éves autószerelő apa nehezen vi­selte el, hogy Karine az utóbbi időben mind több­ször ment el esténként ha­zulról, néha csak hajnalban jött haza, s bizalmas kap­csolatba került egy nála idősebb fiúval. Előző éjsza­ka is rendőröknek kellett szétválasztaniuk az egy­mással veszekedő apát és lányát: előbbi fél éjszaka kereste Karine-t, s mikor végre hajnal négykor rá­bukkant egy disco kijáratá­nál, nem hagyta szó nélkül életmódját. Állítólag a drá­ma előtt nem sokkal az apa megölte a lány macskáját, ez lehetett az a bizonyos utolsó csepp a pohárban... Fekete krónika Meghalt... ...az a 67 éves éjjeliőr, akit egy fővárosi óvodába betö­rő ismeretlen megtámadott, miután az idős ember tetten érte. A gyilkos összekötöz­te és bántalmazta, a nyugdí­jas férfi a helyszínen bele­halt sérüléseibe. (MTI) Tatán a Bors... ...Lövészklubba betört egy ismeretlen tettes, s magával vitt 13 sportpisztolyt és nagy tételben kispuska lőszert. Gyilkosság... ...történt a főváros egyik la­kásában: Cs. Gézát ismeret­len tettes megtámadta, ke­zeit és lábait összekötözte, majd megfojtotta. A rendőr­ség megkezdte a nyomo­zást. (MTI) Ismeretlen... ...tettes a főváros egyik te­rén gázspray-vel szembe­fújta, majd belevágott egy 58 éves férfi szemébe, s ez­után elvette pénzét, iratait. A megtámadott férfi bal szemére megvakult. (MTI) Megtámadta... ...és bántalmazta a főváros egyik lakásában négy férfi és egy nő a tulajdonost, el­rabolták arany ékszereit, karóráját és porcelán dísz­tárgyait. Az anyagi kár mintegy félmillió forint. A fraffipax útja Nyíregyháza (KM) — A rendőrség sebességmérő autójának felbukkanása az alábbi helyeken várható a héten. A változtatás jogát fenntartják! Az óvatosság és a szabályok betartása magunk, s közlekedő társa­ink érdeke is. November 8-án 06-22 óra között: Nyíregyháza belte­rülete. November 9-én 06-14 óra között: Nyíregyháza, Császárszállás, Újfehértó; 14- 22 óra között: Nyíregy­háza belterülete. November 10-én 06-22 óra között: Nyíregyháza belterülete. November 11-én 06- 14 óra között: Nyíregy­háza, Rakamaz; 14-22 óra között: Nyíregyhá­za, Nagykálló, Kállósem- jén. November 12-én 06-14 óra között: Nyíregyháza, Nyírtass, Kisvárda; 14-22 óra között: Nyíregyháza belterülete. November 13-án: 06-22 óra között: Nyíregyháza belterülete. November 14-én: 06- 14 óra között: Nyíregyhá­za kivezető főútvonalai; 14-22 óra között: Újfe­hértó, Nyíregyháza, Ber- kesz. _ ŐRSZEM ___ Olvasóink javaslatai Több szem többet lát — érkeznek a levelek a Balesetmeqelőzésl Bizottsághoz latba: 1951-ben meggyilkolt egy fiatalembert, akit menny­asszonyával ért szerelmeske­dés közben tetten, majd a holt­test mellett megerőszakolta a lányt. Jóval később azért ke­rült bíróság elé és börtönbe, mert megerőszakolta saját két lányát. Paccianit az 1968-ban elkö­vetett gyilkosság vádja alól felmentették, de a további hét esetben őt találták bűnösnek. A több hónapig tartó bírósági per az olasz közvéleményt inkább a vádlott ártatlan­ságáról győzte meg, így az ítélet nem megnyugvást ho­zott, hanem heves viták kezde­tét jelentette. mindmáig nem került elő, mind a nyolc kettős gyilkos­ságban ugyanaz volt. Pietro Paccianira csak a gyilkosság­sorozat megszűnte után hat évvel, 1991-ben terelődött a gyanú. A vádlott ellen csak közve­tett bizonyítékok szóltak. A nyomozók Pacciani kertjében megtaláltak egy üres töltény­hüvelyt, amelyet a gyilkos fegyverből lőttek ki, illetve lakásának átkutatásakor elő­került az egyik áldozat néhány személyes holmija. A vádlott mindvégig ártatlannak vallotta magát, ám feltehetőleg szemé­lyisége és büntetett előélete nyomott a legtöbb súllyal a

Next

/
Thumbnails
Contents