Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-05 / 262. szám
AKTUÁLIS INTERJÚNK Demokrácia és nyilvánosság Beszélgetés Kosa Ferenc országgyűlési képviselővel, filmrendezővel Kosa Ferenc Balogh József Lapunk 50. születésnapjához érkeztünk. A fél évszázad alatt megszámlálhatatlan információt juttatunk el föl és le, de voltak nehéz időszakok, amikor csak egyirányú és féloldalas volt a informálás. Talán ez teszi időszerűvé, hogy most, a jubileum idején a nyilvánosságról és a demokrácia összefüggéseiről szóljunk egy olyan közös ismerősünk segítségével, aki minden időben egyformán állt ki a demokrácia és a nyilvánosság mellett. Kosa Ferencről, a Nyíregyházáról elindult filmrendezőről van szó, aki ma országgyűlési képviselő, de negyedszázados filmrendezői pályafutásából 16 évet volt letiltva, s most öt éve fáradozik egy olyan információs, kommunikációs és médiatörvény létrehozásán, amely a legdemokratikusabban szolgálná a nyilvánosságot. □ Honnan eredeztethető az a megszállottság, amellyel a rendszerváltoztatás óta küzd a sajtó nyilvánosságáért? — Hivatásom szerint filmrendező vagyok, de őszintén szólva sohasem elégedtem meg csupán azzal, hogy egy-egy műben fogalmazzam meg a gondolataimat. Amióta az eszemet tudom, a gondolkodás és a cselekvés együtt érdekelt. Mint embertársaim, én is szabadon akartam élni, szabadon gondolkodni, keresni az igazságot, és ugyanakkor mindent elkövetni azért, hogy a fölismert és megfogalmazott igazság érvényesüljön is a világban. □ Néhány éve országgyűlési képviselői megbízatást vállalt. Nem jelentette ez az eredeti célok feladását? — Amikor baloldali demokratikus szocialista barátaim megkértek, hogy a rendszerváltás folyamatában próbáljak segíteni főként abban, hogy vér nélkül történjék meg a diktatúra lebontása és a demokrácia alapjainak a létrehozása, azt hittem ez a parlamenti kirándulás egy-két • * ii ........ i nini ............................. ...im^ Kemény viták, ütközetek, drámák történtek, de a várt törvények nem tudtak megszületni, jj évig tart majd. Azonban eltelt az első négy év, és kemény viták, ütközetek, drámák történtek, de valójában a várt, a szellemi, kulturális életre vonatkozó törvények nem tudtak megszületni. Őszintén szólva egy évvel ezelőtt már elhatároztam, hogy abbahagyom a képviselői munkát. Nincs két életem, nagyon nehéz ebből éveket feláldozni. Aztán megint közeledtek a választások, és barátaim megint megkerestek, hogy próbáljak segíteni. így lettem ismét képviselő és a kulturális, sajtóügyekkel foglalkozó bizottság alelnöke. □ Most, hogy a győztes párt képviselője, több reményt lát a sikerre? Elérkeztünk az információ korszakához. Az itt a kérdés, hogy föl tudunk-e zárkózni a világ élvonalához, tudunk-e ritmust váltani. Az információ és a kommunikáció nem csupán termelési vagy politikai kérdés, hanem olyan kérdés, amelyik az egész emberiség teljes életét átfogja, fölgyorsítja. Amikor felküldték az első amerikai űrhajót, a néhány űrhajóson kívül volt velük egy komputer, amelyik tízezer szakmérnök munkáját és tudását vitte föl az űrbe, és egyetlen gombnyomásra tízezer agy működött a másodperc tört része alatt, kibocsátva az eredményösszegzést. Ez is az információ. És az is információ, hogy az ipari és szellemi termelésen kívül hogyan alakul a mi társadalmi életünk. Ha felelősséggel gondolkodunk az információ- áramlásról, akkor biztosítanunk kell, hogy mindenki, aki a sajtóban, rádióban, televízióban, katedrán, előadáson, bárhol megszólal, egyrészt szabadon szólalhasson meg, szabadon gondolkodhasson, mert különben szabadság nélkül nincs gondolat, de a Nagy Gábor (ISB) felvétele másik oldalról azt is biztosítanunk kell, hogy a befogadóknak is legyen meg a tájékozódás joga. □ A médiatörvény megszületése körüli huzavona azt jelzi, hogy ebben igen eltérnek az álláspontok... — Én amióta a parlamentbe kerültem, nágyon következetesen igyekszem dolgozni és harcolni is olyan információs, kommunikációs médiatörvényért, amelyik biztosítja az információs rendszerekben is a szabad megszólalás jogát, de egyaránt biztosítja a befogadók, a társadalom, a nép tájékozódási jogát is. Ez csak úgy képzelhető el, ha a közszolgálati televízió és rádió kikerül az állami tulajdonból és a kormányfelügyelet alól, mert sérti a társadalom szuverenitását, másfelől viszont nem válik szabadpiaci termékké, ami sértheti a nemzet szuverenitását. Á jelenlegi kormány nem kíván befolyást gyakorolni a sajtóra, de vannak más vélemények is, amelyek csupán az információs hatalmon belül lévők szabadságát kívánják garantálni. Azt kellene megfogalmazni a törvényben, hogy ne valamely arab olajmágnás határozza meg a magyar közszolgálati te........................................................ Szabad igazat keresni, véleményt mondani, reálisan tájékoztatni, de tilos hazudni, levízió hangulatát, és ne a mindenkori magyar kormány telepedjen rá, de ne is válhasson semmilyen értelemben kisajátítha- tóvá. Legyen végre ez az egész információs kommunikációs rendszer azé a népé, amelyik megtartotta ezt a hazát 1100 esztendeig. Szerintem a magyar újságíró-társadalmat megnyugtatná, ha világos törvények lennének arra vonatkozóan, hogy mit szabad, s mit nem. Szabad igazat keresni, véleményt mondani, becsületesen és reálisan tájékoztatni, de tilos hazudni, a másik embert megsérteni emberi méltóságában, tilos rágalmazni, megfontolatlan, vagy téves információkat juttatni a társadalomba és törvény előtt feleljen az, aki hibát vétett. □ Mit kellene ahhoz tenni, hogy ezt a veszélyt elkerüljük? — Albert Camus, francia író, amikor a Nobel-díjat átvette még 1956 környékén azt mondta, hogy ha bennünket, értelmiségieket menthet egyáltalán valami, az semmi más nem lehet, mint hogy beszélünk azok helyett, akiknek nem adatik meg, hogy beszéljenek. Camus szavai érvényesek bármely európai ország bármely értelmiségére, de úgy gondolom, hogy érvényes kellene legyen a magyar parlamenti képviselőkre is. □ Tapasztalhatók torzulások manapság? — A közszolgálati televízió, rádió, valamint az egész írott sajtó akkor szolgálja a magyarság ügyét, ha nem külön hatalomként kíván működni, hanem védve a saját szabadságát, tiszteletben tartja annak a népnek a szabadsághoz való jogát is, amelyet szolgál. Vegyünk egy egyszerű példát a közelmúltból. A napokban egy szocialista párti frakcióülésen Békési László tartott egy referátumot az ország gazdasági helyzetéről, Nagy Sándor ugyancsak egyórás referátumot, aztán egy nagyon jó hangulatú beszélgetésen, vitán kétszázan megpróbáltunk elgondolkodni, hogy a jelenlegi helyzetből milyen ritmusban, milyen felelősséggel tudunk valamilyen normális irányba elmozdulni. Másnap a televízióban azt hallom, hogy ülést tartott a szocilaista párt frakciója és 220 ezer munkanélkülit terveznek a jövő évre. Hirtelen belémnyilallott valami. Mi is történt? A kétszázezer munkanélküli, mint veszély elhangozhatott valamelyik hozzászólásban, de az ötórás beszélgetést egyáltalán nem ez jellemezte. Félreértés ne essék, ha a szocialista párt, a kormány ^ Ä demokrácia akkor kezdődik, amikor annak lesz igaza, akinek valóban _______igaza van. %% valami rosszat csinál, a sajtó mondja meg. De az nem megy, hogy emberek a lelkűket kiteszik, megpróbálnak történelmet csinálni a szó becsületes értelmében és akkor ez egymondatos összefoglalóval egy hírré hit- ványodik. Ez nem reális információ- áramlás. • □ Ha megszületik a törvény, milyen lesz a jövő? — A jövőnk az lenne: úgy működjék a nyilvánosság és a demokrácia, hogy semmiféle szakadás ember és ember között, magyar és magyar között, érték és érték között, ilyen-olyan politikai áramlatok között ne történhessen meg. A múlt parlamenti periódusban, amikor ellenzékben voltunk, s igazunk volt, elvártam volna, hogy a kormányoldal fejet hajtson a mi igazságunk előtt. Most mi vagyunk a kormányzó oldalon, tehát úgy kell gondolkozzunk, hogy ha a mostani ellenzéki pártok közül bármelyiknek van olyan, az ország javát szolgáló javaslata, törvénytervezete, vagy gondolata, akkor fejet kell hajtanunk. Mert a demokrácia akkor kezdődik majd, amikor annak lesz igaza, akinek valóban igaza van. Az újság Valami. Van va-\ lami? Nos, ez a valami a riport, ez az újság. A nemrég elhunyt egyik tanítómesterünk, Ruffy Péter ezekkel a szavakkal nyitott ajtót előttünk a sajtóvilág göröngyös, süppedős, helyenként mocsaras, másutt csúszós,- sziklás, de mindenképpen nehéz terepére úgy jó három és fél évtizeddel ezelőtt. Mindezt hitelesíti lapunk — s elődjei, a Magyar Nép, a Néplap — ötven év alatt megjelent csaknem tizenötezer száma. A 20. századvég viharos történelme elevenedik meg a sárgult lapokon, mert Közép-Európának ezen a huzatos részén mindig történt s történik „valami ”, ami az „ újság ”, ami az élet. Igaz ez akkor is, ha az em- beröltőnyi időben sokáig csak a hatalom szorításában lehetett betűsorokat vetni, s a tükör, amit az olvasók elé tartott az újság, torzított. A legyőzhetetlennek hitt hatalom a maga gyönyörűségére szépnek akarta láttatni a csúnyát, igaznak a hamisat, látszatsikerekkel ámítani önmagát, s mindezt sietett igazolni. Talált ehhez partnereket, de az SO év alatt számos tollforgató a sorok között is meg tudta szólítani az igazságra vágyókat s nagyon sokan lettek a forradalom, vagy később a békés rendszerváltás, a diktatúra lebontásának bátor zászlóvivői. Amíg a hatalmi szócsőből az olvasó véleményét közreadó, független orgánummá váltak újságjaink, — köztük a Kelet-Magyarország — miként a társadalom nagytöbbsége, tisztító katarzison kellett túljutniuk a toliforgatóknak is, most már végleg a Legfőbb Gazda, az Olvasó, az előfizető szolgálatára szegődvén. Ami „valami” megtörtént velünk itt az ország keleti szegletében, az mind nyomon követhető öt évtized laphasábjain. Ezt érzékelteti a kerek évfordulóra összeállított mellékletünk: a tények, a memoárok szépítés nélkül idéznek szégyellni való és boldog órákat, kudarcokat és apró sikereket. Abból is szeretnénk ízelítőt adni hűséges olvasóinknak, miként változott a lapkészítés technikája, hogyan jutottunk el a hajdani kéziszedéstől a számítógépes szövegszerkesztésig, az éterből érkező világhírek gyors feldolgozásáig, az elektromos fényképezésig s a minden nap közölt színes képekig. Eközben saját lábon kell állnunk a sajtópiac kihívásait, bővíteni szolgáltatásaink körét és segítő jobbot nyújtani a hozzánk forduló olvasóknak. Hisszük, hogy ez az alkalom nemcsak figyelmeztet, hanem erőt ad mindnyájunknak az eligazodáshoz egy napjainkra bonyolultabbá, keményebbé vált világban. Angyal Sándor