Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-05 / 262. szám
1994. november 5., szombat Orvosolni a kor tüneteit Teljesebbé teszik a családi légkört, megpróbálják bizonyítani a jónak hatását Fizikaóra a Szent Imrében Balázs Attila felvétele Jegykezelések Nyíregyháza (KM - B. J.) — Még sokak fülében visszacseng a vihar, amit néhány másokkal szemben toleráns nyíregyházi kavart, amikor a város közgyűlése úgy döntött, hogy a régi királyi katolikus gimnázium helyett egy jósavárosi általános iskolát ad át fokozatosan a katolikus egyháznak. A vihar elült, a 15-ös iskolába járó gyermekek szüleinek egy része pedig azt vette észre, hogy gyermeke mintha megjavult volna, pedig nem is a katolikus gimnáziumba jár. Megyesi Mária igazgatóval és Kis István római katolikus plébánossal, a fenntartó megbízottjával egy rövid leltárt tartunk. Mitől más? Az 1992-93-as tanévben kezdte újra a működését a Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégium. Az első tanévben 69 tanulója volt az intézménynek, ma 199. Tizenkét gimnáziumi tanár és öt kollégiumi nevelőtanár munkáját tíz óraadó egészíti ki. Egy évfolyamot két-két osztály alkot, a harmadikosok a legidősebbek, jövőre érettségizik az első csoport és — a nyolcosztályos gimnázium beindulása után — már itt lesznek a kicsik, a tízévesek is. Arra próbálunk választ keresni: mitől más, miben különbözik a katolikus gimnázium a többi középiskolától? Szeretnénk mindenben lépést tartani a kor követelményeivel, ezért vannak angol és német nyelvi tagozatos csoportok, számítástechnika tagozat, mert úgy látjuk, ma ez a korigény — mondja az igazgatónő —. Tanulóink az első pillanattól részt vesznek tanulmányi versenyeken és sikerült is figyelemre méltó eredményeket elérniük. Mivel eddig csak első és második évfolyamunk volt, csak megyei versenyeken vettek részt a tanulók, ahol matematikából, kémiából értek el jó helyezéseket, a katolikus középiskolák kísérleti fizikaversenyén második helyezett lett csapatunk. A színvonalas művészeti nevelés eredményeképp sok jó rajzoló van a tanulók között. Jellemző ránk a verébavató vidámsága, ügyességi versenyek, angol teadélután divatbemutatóval, tánccal, farsang, karácsonyi műsor, anyák napja, hogy az élet vidámabbik oldaláról se feledkezzünk meg.-— És mivel egyházi iskola vagyunk — hangzik a folytatás —, lelkigyakorlataink is vannak, amelyeken Isten jelenlétét próbáljuk a gyerekekkel megéreztetni. Ezt szolgálják a napi imádságok is. A gyerekek szabadok a hit gyakorlásában, a kegyelmi eszközök igénybevételében, nem lenne jó, ha azt gondolná bárki, hogy a kereszténység rájuk kényszerített ruha. Kis István atya két jellemző dolgot említ. Egyik, hogy a gyerekek fegyelmezettebbek, mint máshol, a másik, hogy mindenki azért jött ebbe az iskolába, mert tanulni akar. Erős akarattal — Óriási előny, hogy olyan gyerekek jönnek ide, akikkel otthon nagyon sokat törődnek. Nagy élmény, amikor bejönnek, látják nem egyedül vannak. Úgy fogalmaznám: a közösségükben a szeretet melegségén keresztül megtapasztalják Isten jelenlétét. Nagyon sok jó képességű gyerek van, ők húzzák a többieket is. Ez a csodálatos ebben a közösségben. — A keresztény iskolának a kor tüneteit kell valamiképpen orvosolni. Hogyan? Azzal, hogy teljesebbé tesszük az otthoni családi légkört, a melegséget, a szeretetet és némiképp megpróbáljuk bizonyítani, hogy van a jónak hatása az ember életére és mások életére is. Ezért keresünk olyan munkatársakat a neveléshez, akik tudják, mi a jó, mi a rossz. Életük követendő példa. A szülőkkel azt szeretnénk megértetni, hogy a gyereknek optimumot kell adni, nem maximumot kipréselni. A gyerekeknek pedig segítünk megérteni, hogy a világ csak a becsületesen élő, dolgozó, kötelességüket teljesítő emberek áldozatainak árán megy előre. Nagy gond Kis István atya szerint, hogyan lehet erősíteni a gyerekek akaraterejét, hogy olyan ember alakuljon ki belőlük, akinek van belső meggyőződése, nem engedi magát sodortatni, hiszen ma az árral kell szemben úszni annak, aki erős akarattal azon fáradozik, hogy a szolgáló és áldozatos szeretet diadalmaskodjon a világon. — Ez persze nagyon nehéz feladat — folytatja Kis István plébános —, mivel lélekről van szó és a jónak a hatását nem lehet azonnal tapasztalni. Nem úgy van, mint a tudásnál, hogy ha ötösre feleltél, ötös lesz az érettségid. A keresztény ember életében nem így van. Minden gyerek más, minden gyerekhez meg kell találni azt a hullámhosszt, amivel a lelkivilágához tudunk férkőzni, ezért nehéz a mi munkánk. Ami a lélek belsejében zajlik és történik, az csak később mutatkozik meg. Szolgálatot teljesítek. Ez az atmoszféra szükséges ahhoz, hogy a gyerek levesse a régi gátlásait és új világ kialakításán fáradozzék, amelyből kinő egy tiszta, meg nem fertőzött nemzedék. — Az akaratneveléssel megváltozik egész lényük és egy csodálatos élményben lesz részük. Ez nem azt jelenti, hogy mind tetőtől talpig eszményi keresztény emberek lesznek, de jó lehetőséget adunk nekik ahhoz, hogy mindig táplálkozni tudjanak az alma máterből, mindig visszatérjenek a tiszta forráshoz. — Az egyházi iskolának mindig feladata a gyerekeket megtanítani a biblia, a szentírás szeretetére, hogy az élet ezer gondjára-bajára megtalálják a számukra fontos krisztusi tanítást, s azt magukévá téve éljék az evangéliumot. Vigasztalást, erőforrást, lendületet kapjanak ahhoz, hogy továbblépjenek. Példaképül ezért Jézust állítjuk eléjük. Lelki többlet Ezek az elvek — ismerve társadalmunkat — nagyon nehezen válthatók aprópénzre. De az a lelki többlet, amit a családokban kaptak, s az iskolában pluszként megszereztek, elegendő ahhoz, hogy megtalálják majd helyüket az életben, később a családban, hogy a só, kovász szerepét vállalhassák. Az egyház számára nagyon fontosak ők, mert a keresztény értelmiségi utánpótlást biztosítják. Kicsi kocsi Te ki vagy...?! Mert én nagyon szeretem a kicsi kocsikat Szűcs Róbert felvétele Galambos Béla A z eredeti kárpótoltaknak megközelítően tizenöt milliárd forintos állami vagyont ajánlanak fel még az idén a vagyonkezelő szervezetek— tette közzé az ÁVU Igazgató Tanácsának múlt heti döntését követően a privati- zácóért felelős kormánybiztosv Úgy látszik érzi a kormány, hogy szerte az országban „szalmazsákokban”, (páncélszekrényekben lapuló, összességében iszonyatos mennyiségű kárpótlási jegytömeg számára nyitni kell a csatornákat, értelmes felhasználási lehetőségeket, mert ellenkező esetben ez a kritikus tömeg robbanásveszélyessé válhat. Rádöbbentek mára az eleinte e témát „nem szeretem örökségként”, kissé félvállról vevő politikusaink is, hogy a kárpótoltaknak — akik jegyeikért, elfogadható áron és árfolyamon valami értelmeset akarnak venni — megfelelő kínálatot kell felsorakoztatni vagyontárgyakból. A földből, mint felkínálható vagyontárgyból meglehetősen kevés maradt. Ennél fogva ma sokakat irritál is, hogy a licitek kezdetén a „nagy kaszálás” lehetőségét felismerő és ezért semmi áldozatot nem sajnáló, korán ébredő ügyesek és!vagy szerencsések, potom összegekért jutottak komoly földbirtokokhoz. Ami földet még ezután bocsátanak árverésre, ahhoz már nagy valószínűséggel csak méregdrágán lehet majd hozzájutni. Miután a jegyek elköltésével a feszültségcsökkentés ügyét szolgálják azok a tisztán üzleti vállalkozások is, amelyek akármilyen, neve sincs részvényekre cserélik névértéken az egyébként csak elkótyavetyélhető kárpótlási jegyeket, a kormány úgy látszik még azt a keserű pirulát is lenyeli, hogy a költségvetési kasz- száját csapolják meg ezek a befektetési adókedvezménnyel operáló vállalkozások. HAiiKlIÍ # A mm m IlClldlil áfaiül#««» irflllrfljci Y y atvan-hatvanöt köl—l rül lehetett. Csap- JL A zott ősz tincsek lebegtek sápadt arca körül. Valami koszlott, hajdan fehér színű dzsekit viselt. Pirosra váltott éppen a villanyrendőr, amikor odajött a kocsihoz, s bekopogott az ajtaján. — Szegény nyomorult vagyok — mondta —> nem tudna pár fillérrel kisegíteni? Meghökkentem. Fölnéztem: fázósan igazgatta a kendőjét, hátrasimítva a szélben előrebukó hajszálakat. Eltelt pár másodperc, míg felfogtam, mit akar. Beletúrtam anorákom zsebébe, s úgy tíz-tizenöt forintnyi aprót csúsztattam a tenyerébe. Megköszönte és odébb állt. A visszapillantó tükörben láttam, hogy mögöttem hat autó várakozott. Mindegyik vezetőhöz odasomfordáit, de senki nem adott neki egy fillért sem. Zöldre váltott a lámpa, s nekilódult a kocsisor. Azóta is foglalkoztat az eset. Nem a koldulás ténye, az ma már, borzasztó kimondani, de így van: megszokott látvány. Inkább a történtek lélektani vetülete nyugtalanít. Az a folyamat, amelynek eredményeképpen egy hatvan-hatvanöt esztendős nénike eljut oda, hogy autósoknál próbálkozzon. Az a pár perc, ami lejátszódik benne, amikor odalép valakihez. Hogyan győzi le önmagát? Mire gondolt, amikor mögöttem álló fényes BMV-k, Mercedesek, Seatok, Volkswagen Ventok csillogó üvegablakai a kopogásra lassan leereszkedtek, majd az elhangzott mondatok után ugyanolyan sebességgel fölemelkedtek! Sokáig hajlamosak voltunk azt hinni, hogy mindenki magának köszönheti a sorsát. De kimondhatjuk-e ezt ma is? Ez az asszony nem italra gyűjtött. Nem szeszszag áradt belőle. Hanem a szégyen. A minap is arra jártam, s meg kellett áll- nom a piros lámpánál. Egyszer csak halk kopogásra lettem figyelmes. Körülnéztem. Az imént eleredt eső cseppjei doboltak a motorháztetőn. (Kijszivárogtatás — magyar módra Ferter János rajza Kommentár Kereszt a hősöknek tására. A diktatúrák ösz- szeomlásával azonban új típusú, igazi emberi-baráti kapcsolatok alakultak ki, s ennek köszönhető a hadisírok gondozásáról szóló egyezmény is, amelyet nemsokára aláír a magyar és az orosz államfő■ Jogosan vetődik fel mindenkiben a kérdés, hogy miért kellett erre ilyen sokat várni. Hiszen legyen bármilyen rendszer, alapvető emberi joga mindenkinek, hogy megemlékezzen az idegen földben nyugvó hősökről, s ugyanakkor valamennyi országnak kötelessége, hogy a területén elhunyt katonák sírját és emlékét— legyenek bármilyen nemzet fiai is — ápolja, gondozza, s tiszteletben tartsa, emléküket megőrizzék. A néhány napja magyar földön felállított pravoszláv kereszt ennek a megbékélésnek a jelképe. Hirdesse örökké a békességet, a hősök dicsőségét, s egyben figyelmeztesse gyermekeinket az elmúlt háborúk borzalmas tragédiáira is. M. Magyar László A márvány obeliszkek mellett kedd óta egy egyszerű, minden díszítést nélkülöző, de az emberi lelkekben egy parányi emléket gyújtó, örökmécsest idéző pravoszláv fakereszt is emlékeztet a nyíregyházi Északi temetőben nyugvó orosz katonákra. Ószláv nyelven tartották az Oroszországból érkezett vendégek a pravoszláv gyászszertartást, jelezve a nagymértékű változást a két ország állami és egyházi kapcsolataiban. A megemlékezésen elhangzott, hogy az emberiség nem tanult a korábbi évszázadok tapasztalatiból, s ezért bizony nagy árat kellett fizetnie: a II. világháborúban 50 millió ember halt meg szerte a nagyvilágban. Az elmúlt évtizedekben nem lehetett beszélni hazánkban sem az elesett magyar katonákról, akik önmagukat is legyőzve teljesítették kötelességüket. S a hozzátartozók sem gondolhattak kegyeleti zarándoklatokra, kopjafák állí_ HÁTTÉR _ Nézőpont I Kereszteződés
