Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-04 / 261. szám
1994. november 4., péntek „...Akit barátjának mond, nem ismeri meg, elmegy mellette, mert szégyellj..." Tony, a moziból — új névvel 3 Akárhol járok a világban, ha jelen van egy • magyar, az mindig odajön, és bemutatkozik. A minap egy vendéglőben a szomszéd asztalnál magyarok ültek, és teljesen úgy beszéltek, ahogy annak idején a szüleim. Szóba elegyedtünk, és az egész olyan volt, mintha a múlt egy apró szelete elevenedett volna meg. A szüleim az Első Független Magyar Társaság tagjai voltak. Apám egy ideig az elnöke is lett. Nyaranta New Bruns- wickban, New Jerseyben vagy Brooklynban, rendeztek pikniket. Emlékszem a papírtányéron szervírozott gulyásra, a szaladgáló gyerekekre. Csodálatosak voltak ezek az emberek — a színeik, a hangjaik, a szaguk. Mulatok magamban, ha arra gondolok, hogy a gyerekeimnek olyan nagyszüleik vannak, mint Helen és Manny Schwartz. Amikor Kelly és Jamie, Nicholas és Ben, Alexandra vagy Allegra kinyitja a saját múltjához vezető ajtót, előmasíroznak ezek a magyar zsidók, készen arra, hogy rétest süssenek, és a Dunáról meg a boldogtalanságukról beszéljenek végeérhetetlenül. A gyerekeim többsége nem ismerte őket, de a feleségeim meg a barátnőim számára biztosan nagy megdöbbenést okozott, amikor először találkoztak velük. — Hát ezek honnan kerültek elő? Hogyan származhat ezektől? Legkorábbi emlékeim olyan ködösek, mint a filmeken azok a tüllfüggönyön keresztül fölvett visszatekintő jelenetek. Van egy képem arról, hogy egy autóba ülök — négyajtós, 1922-es típusú Hupmobile, kívül fekete, belül drapp —, New Yorkban utazunk, és mellettem egy kislány ül, aki sír. Fogalmam sincs, hogy ki volt ez a kislány, vagy kié lehetett a kocsi. Csak arra emlékszem, ahogy az ablakon túl got éltem át. Számomra valóság volt minden, néha össze is keveredtek egymással, és épp ezt szeretem az egészben a legjobban. Életemben a fantázia néha elnyomta a valóságot — és megfordítva. Ha belépsz egy szobába, megváltoztatod. Magaddal viszel egy darabkát a saját talajodból. Az én talajom Manhattan és a Bronx volt. A stúdióban nemigen tudták, mit kezdjenek ezzel. És én sem. Amikor filmezni kezdtem, tudtam, hogy meg kell változtatnom a nevemet. Össze is írtam egy jó csomót — minden elképzelhető fajtájú és típusú nevet. Steven John, John Stevens... Egyik magyar ősömet Kertésznek hívták; az jutott eszembe, hogy ezt angolosí- tom Curtisre. Először Jimmy Curtis. Aztán Johnny Curtis. Végül Anthony Curtisnél kötöttem ki, ez rövidült le végül Tonyra. A nevem megkurtítását egy kedves epizód idézte elő. Forgattam már néhány filmet Anthony Curtis néven, amikor New Yorkban járva egy utcasarkon egy csinos lány rám nézett, felismert, és felkiáltott: — Jé, Tony a moziból! — Ekkor kezdtem el azon gondolkozni, hogy jó lenne Tonynak nevezni magam. De még nem beszéltem erről senkinek, csak mondogattam magamban: — A névén Tony Curtis, Tony Curtis, Tony Curtis —, míg végül biztos nem lettem abban, hogy tetszik a hangzása. Nem sokkal ezután Janet Leigh meg én egy koktélpartin voltunk, és megjelent a bálványom, Cary Grant. Janet rám szólt: — Gyere, menjünk oda, ismerkedj meg vele. — Oda is mentünk hozzá, de őrült lámpalázas voltam. Azt mondtam: — Helló, a nevem... Bemie Schwartz. (Következik: Két pisztolylövés titka) Modell-lövések. A bíróság előtt bábukon mutatják be a szakértők azokat a sebeket, melyeket az abortuszokat végző dr. John Britton és kollégája szenvedtek el a lövésektől, melyek halálukat okozták. Harmadik napja hallgatja a bíróság a tanúvallomásokat az abortuszellenes Paul Hill tárgyalássorozatán, akit a Pensacola klinikán elkövetett kettős emberöléssel vádolnak Tavaszra. Ez a manöken egy Ralph Lauren által tervezett, elöl cipzáras nejlon streccs dresszt mutat be széles övvel a Polo Sport New Yorkban megrendezett, a tavaszi divatot előrejelző bemutatóján (AP-felvételek) Nuszer Tamás Az olyan emberek, akik egészségesek, gyakran érzik magukat felsőbbrendűnek egy fogyatékossal szemben. Nem általánosítani akarok ezzel, csak elgondolkoztatni az olvasót: vajon Ön toleráns a súlyos betegekkel szemben és mindig segítőkész? A napokban találkoztam egy egyetemre felvételiző lánnyal. Beszélgetni kezdtünk, olyan dolgokról mesélt, amikről még nem is „hallottam”. — Csáki Leonórának hívnak, pszichológus szeretnék lenni. Most felvételizek a Kossuth Lajos Tudományegyetemre, emellett a szülészeten dolgozom. A tesóm születésénél is ott voltam, mint — a „papa”. Felemelő érzés volt... □ Miért éppen a süketekkel foglalkozol? — Érdekelt a dolog, meg akartam tanulni jelelni. Különben nem mindegy, hogy süket vagy siket valaki. A süket akkor nem hall, ha nem figyel az emberre, ez van például az öregeknél. A siketnek viszont abszolút nincs hallása. Féltem elsuhan a város. Kevés autózásban volt részem akkoriban. 1925. június elsején születtem a manhattani Flower kórházban. Azt mondják, anyám hat hónapos koromig szoptatott, és akkor is csak azért szoktam le róla, mert megkértek rá. Egy ideig a keleti nyolcát tövében állt egy újságosbódé: a nagybátyámék, Albert és Ethel Klein tulajdona. Ethel az anyámnak volt féltestvére. A fiúk, Adrew, az unokatestvérem nagydarab fickó volt, ott ült a bódéban, repülőgépmo- delleket csinált, és szendvicseket evett Télen beengedett Felszabadult jókedv — a szálkái szekérmúzeumban Elek Emil felvétele vanas utcák környékén laktunk, aztán Queensben, majd megint Manhattanben, azután a Bronxban. Öcsém, Julius a bronxi Woodstock kórházban született, 1929 júliusában, de nem sokkal ezután visszaköltöztünk Manhattanbe, apám új üzletének közelébe: ez a Manuel Személyzetközvetítő volt a Lexington sugárúton. Apám állandóan váltogatta az üzleteit, rengeteget költöztünk. Nyolcvanötödik utca és Első sugárút, Hetvenötödik utca és Harmadik sugárút, Hatvankettedik utca és Második sugárút... A Hetvenharmadik utca és Második sugárút környéke az, amire a legélénkebben emlékszem. Ez volt az én utcám. A sarkon használtruhaüzlet volt, tele jobbnál jobb cuccokkal. Az emberek egész nap ki-be jártak, ki kabátot vett, ki nadrágot adott el. Nagyon szerettem ezt a környéket a Hetven- kettedik és a Hetvenkilencedik utca között, ahol a kézikocsik zörögtek fel-alá. A magasvasa bódéba, együtt múlattuk az időt. Mindig rendes volt velem. A bódéban rágógumiztam, és bámultam az utca életét. Én szúrtam ki Kirk Douglas szemét az egyik filmben. Egy másikban Kirk ölt meg engem. Én vagyok az egyetlen ember, aki egy filmben elcsábított egy lányt Frank Sinatrától. Én vagyok az egyetlen ember, aki egy filmben két lányt csábított el Jack Lemmontól. Én vagyok az egyetlen ember, aki seggbe rúgta Búrt Lancastert. Én vagyok az egyetlen fia Yul Brynnemek, aki megölt. Én vagyok Ali Baba fia, han- dzsárt hordok az oldalamon, és amikor bejön a lenge selyembe öltözött lány, engem csókol meg, én meg visszacsókolom, aztán egy kosszarvból bort töltök, és szeretkezünk — mindez számomra valóság volt. Nem „a” valóság, hanem az egyik valóság. Száz filmben játszottam, és ha mindegyikben csak harminc jelenet volt, akkor háromezer valósáattól, hogy csak azért vágok bele, mert meg akarom tanulni. Azóta megszerettem, megismertem egy új, sokkal érzékenyebb, szeretetéhesebb világot. Mikor szóba került, hogy jeleljek, a környezetemben kétségbe vonták a jelentőségét. □ Milyen a jelelés? —- A jelelésben minden szónak külön jele van. Sajnos nincs nemzetközi, minden országban különböző, sőt országon belül is csoportonként, egyénenként változik. Van egy tankönyv, amiből tanulunk, le vannak rajzolva a jelek, de igazán csak tanár segítségével lehet megtanulni. Sokat számít a kéz és az arc Összehangoltsága. Például a „mosakodás” egy mosollyal „örömet” fejez ki, amit a kezem dörzsölésével mutatok. A gyakorlottabbak már hadarnak, így nagyon nehéz őket megérteni, sok tapasztalat kell hozzá. □ Milyen a kapcsolatod velük? — Kisebbségi komplexusuk van — ha szabad így kifejezni magam, amit a hallók gyakran érzékeltetnek is velük. Sokkal többet tűrnek mint mi, halló emberek. Érdekes, ha meg akarják egymást szólítani, dobbantanak a lábukkal egyet. Az a lényeg, hogy sokat kell mosolyogni, ekkor érzik az együttműködést. Van fociklubjuk, saját diszkóba járnak. Van, aki az orrán, fülén, mellén érzi a zene dobbanását. Egyszer láttam, amint egy srác fel akarta kérni gyermekkori halló barátnőjét és az nem ment el vele, mert szégyellte őt. lJ Milyen volt a vizsga? — Tételeket húztunk, sikerült, habár nem volt könnyű, mert siketek is ültek a vizsgabizottságban. Végül csak egy oklevelet kaptam, egy kis papírfecnit. Kicsit elkenőd- tem. Úgy érzem, szeretnék segíteni másokon és ez nem küldetéstudatból van, hanem szeretem csinálni. A vizsga után megállított egy angol nő az utcán. A Jerikó utat kereste, mivel nem tudok angolul, kézzel- lábbal magyaráztam neki, amire megértette. Sokszor jelek, ha nem tudom kifejezni magam, ilyenkor a társaság leállít. Egyre többet foglalkozom mások boldogságával, ezáltal én is boldogabb vagyok. ö Most mivel foglakozol? — Tanítok egy srácot, 22 éves, eddig csak szüleivel kommunikált, rendkívül tudatlan. Ez egy egyedi eset. Ezáltal most nagy felelősség lóg rajtam, nem ösztönözték olvasásra, csak házimunkát végeztettek vele és kész. Amikor először bejött a szövetségbe, ünneplő ruhája lehetett rajta, ódivatú, megkímélt ruha. Látszott hogy alig hordja. Rossz érzés az, amikor tudom: úgy néz rám, mint egy nőre. Pedig nem nyújthatok többet mint adok, amit nem fog sohasem megérteni. Nehéz volt neki megmagyarázni a barát fogalmát. Laci, akit barátjának mond, nem ismeri meg az utcán, elmegy mellette, mert szégyelli. Ugye ez elképzelhetetlen egy halló számára? Ha rámnéz, mindig vörös és az ünneplő ruhája van rajta. Én vagyok az egyetlen kapcsolata a külvilággal. Szülei hálálkodnának (már megszokták), de nem azért csinálom. Ők pedig csak reménykednek, egyszer csak segít valaki... Mellbedobással. A Manchester United labdarúgó-csapatának szurkolói iszogatnak és kiabálnak Barcelona főutcáján a Bajnokok Ligája mérkőzés előtt. 25 szurkolót tartóztattak le járókelők zaklatása miatt Állatbarátok. Fiatal japán nők tüntettek tegnap Tokió legforgalmasabb üzleti negyedében, a Ginzán, azt hirdetve: inkább járunk meztelenül, mint viselnénk a állatok szőrméjét. CSUPA ÉRDEKES Mellén érzi a zene dobbanását
