Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-04 / 261. szám
1994. november 4., péntek Elcsépelt, régi mondás, de igaz: rohanó világban élünk. Gyorsan változik a belváros képe is Nyíregyházán, elég csak a Kossuth téren, vagy a legújabb sikátorokban sétálni. Szinte napról napra nyitják meg kapuikat az új üzletek, újabbnál újabb vállalkozások létesülnek. Már azon sem csodálkozik senki sem, ha valamelyik tönkre megy és egy egészen más lesz a helyén. Ám az utóbbi idők legszebb változása, hogy a hajdani Omnia kávészalonból már csak a szalon maradt, tele cipőkkel... Balázs Attila felvétele ...hogy a múltunk megmaradjon Templom a falumúzeumban • Ötezren nézték meg • Múzeumi körkép HÁTTÉRI Nyíregyháza (KM — B. I.) — Múzeumigazgatók panaszkodtak nemrég a televízió Stúdió című műsorában, mert oly kevés a pénzük, hogy fűtésre sem telik, ezért ősszel és télen zárva kell tartani a múzeumot. Németh Pétert, a Jósa András Múzeum igazgatóját kerestük meg: vajon a megyében is ilyen tragikus a helyzet? Egy árva vas — A megyei múzeumok ellátása az önkormányzatok támogatásával történik, és bizony sok megyei önkormányzat van olyan helyzetben, hogy intézményeinek fenntartását nem tudja kellőképpen támogatni. Mi viszonylag kedvezőbb helyzetben vagyunk, de a mi pénzünk sem jelentős: dologi kiadásra mindössze hétmillió forint áll rendelkezésre, s ebből a világítástól a műtárgyvásárlásig mindent meg kell oldani. □ Más támogatást nem is kapnak? — Szerencsére munkatársaink pályázatok révén és más forrásokból jelentős összeget szereztek: még további tízmillió forinttal segítettek be. □ Sok régi épületük van. Alaposan megszépült viszont a Jósa András Múzeum... — Az épületeink állaga még ma sem kielégítő. Igaz, a központi Jósa András Múzeum és még néhány tájházunk, emlékszoba állapota megfelelő. De vannak nagyon súlyos gondjaink is, amelyért csak részben felelhetünk, hiszen két olyan jelentős műemlék, mint a vajai várkastély és a nyírbátori volt minorita kolostor épületének állapota kataszrofális. □ Ezek viszont nem a megyei önkormányzatok tulajdonában vannak... — Ez a nagy probléma. Ezért a megyei önkormányzat nem is tudott számottevő pénzt adni. Pedig a vajai 16. századi bástyát meg kell erősíteni, mert azzal fenyeget, hogy hamarosan szétnyílik. A tetőt is sürgősen rendbe kell hozni. Ezek az úgynevezett kincstári vagyonkezeléshez tartoznak, és onnan egy árva vasat sem kapunk. Egyetlen járható út van, ezeket az épületeket a megyei önkormányzatok tulajdonába kell adni. Még három □ Korábban raktározási gondjaik is voltak... — Ez változatlanul nagy gondunk. Az évről-évre szaporodó műtárgyállományt el kell valahova helyezni. Talán az lehetne a megoldás, hogy az épületünk TB. felőli részén padlás-raktárhelyiséget kellene kialakítani. Ez mintegy 500 négyzetméteres gyarapodást jelentene, amely a következő évtizedben megoldaná a múzeum raktári gondjait. □ Úgy tűnik, szépen gazdagodik a falumúzeum. A harangláb mellé viszont még mindig nem került templom... — A meglévő másfél millió forinthoz még három millió kellene és elkészülhetne a templom is, amelyik akár egyházi célokat is szolgálhatna. □ A többi múzeummal, emlékszobával mi a helyzet? Hány is van összesen? — Hét tájmúzeumunk és négy emlékszobánk van, Örömmel mondhatom, önerőből elkészült a vásárosnamé- nyi Beregi Múzeum bővítése. A napokban fejeződik be a mátészalkai Szatmár Múzeum tetőzetének a teljes felújítása. Nyírbátorban pedig a Minorita renddel kellene megállapodni, és közösen támogatásért fordulni. A tetőszerkezet olyan rossz, hogy azért imádkozom, nagy tél ne legyen, mert a sok hó alatt a tető összeomolhat. Orosz segítség □ A sok felújítási gond közepette, azért jut erő olyan látványos kiállításra is, mint az Őseink és rokonaik életét bemutató, amelyet most láthat a Jósa András Múzeumban a látogató... — Az orosz segítségnek köszönhetően végre európai hírű és színvonalú kiállítást mutathatunk be, ami nem kevés pénzünkbe került. A november végéig látható kiállítást már eddig is több, mint ötezren nézték meg. Balogh József A z önkormányzati választások előcsatá- rozásainak sorában egy újabb határidő közeleg: hétfőtől, november 6-tól november 21-ig ajánhatunk jelöltet vagy ajánlóíven, vagy — a polgármesteri hivatalokban — titkos ajánlással, meg ne tudja jelöltünk, hogy őt szemeltük ki „áldozatunknak”. Ez az aktus a választójogi törvény módosítsa óta sokak szerint tulajdonképpen fölösleges, hiszen egy választópolgár az ajánlóíven aláírásával két, vagy több jelöltet, illetve listát is támogathat, miért is mondana nemet bármelyik jelöltnek is, hogy ha felkeresi a lakásán. Legfeljebb arra kell vigyázni, nehogy ugyanannak a jelöltnek az ajánlóívét kétszer írja alá. A lehetőség immár eldöntött tény, vitatkozni azért talán akkor is szabad, hiszen nem késztet színvallásra senkit, sőt azt a látszatot keltheti teljesen esélytelen, olykor alkalmatlan önjelöltekben is, lám jól tette, hogy Orémus Kálmán / dős parasztemberrel beszélgetek, s szomorúan panaszolja: a fiai már nem szeretik a földet. Pedig gyermekkorukban munkára szoktatta őket, s néhány évvel ezelőtt nála is türelmetlenebbül várták, hogy önállóan gazdálkodhassanak. Am bármivel próbálkoztak, nem sikerült semmi. Az uborka a nyakukon maradt, az alma árát elfelejtette kifizetni a felvásárló, a következő termést elvitte az aszály. Most otthon ülnek, jó részt segélyből élve, meg a ritkán adódó alkalmi munkákból. Az apjuk meg semmi biztatót nem tud nekik mondani, már csak azért sem, mert őt is becsapták a kárpótlási jegyekkel. Az egészben az a legszomorúbb, hogy ezeknek az embereknek a sorsa egyáltalán nem egyedi. Ha az lenne, akkor még ráfoghatelindult, egymás után kapja az ajánlásokat. Persze nem egyedüli eset ez mindennapi politikánkban. Hasonló szerintem egy szavazásnál a tartózkodás is, hisz a semleges gomb nyomogatása arra ad lehetőséget, hogy aki igent várt volna, annak azt válaszolhassa: nem mondtam nemet. Fordítva pedig: én nem támogattam. A december 11-i választásnál nem lesz természetesen harmadik gomb, illetve aki azt nyomná, valószínű nem megy majd el választani. Pedig most nyílik igazán alkalom a személyes vélemény kinyilvánítására, hisz nem a majdani testület politikai csatározásának, taktikázásának eredményeként ismerjük meg, ki lesz a polgármester, hanem magunk dönthetünk kit szeretnénk. A képviselőjelöltek. közül is azok kerülhetnek a testületbe, akik megbízhatóbb emberek, vagy mögöttük szavahihetőbb párt áll. És a megyei közgyűlésbe sem úgy jutnak be majd a képviselők, hogy egy-egy körzet polgármestereit „megdolgozzák", hanem a megye lakossága dönt. nánk, bennük van a hiba, valahol valamit elrontottak, esetleg a szakértelem is hiányzott. De tíz- és százezrek esetében már aligha lehet szó erről, vagy ha igen, aligha csupán őket hibáztathatjuk. Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem elég csupán kijelenteni, nosza, vállalkozzunk, dolgozzunk keményen, aztán majd mindenki boldogul. Ehhez meg kell teremteni a feltételeket is. Hisz az ország vezetői sem tudták még eldönteni, melyek lennének a húzóágazatok, mi az, amit érdemes kiemelten támogatni. Hosszú évekig, évtizedekig isszuk majd a levét annak, hogy az emberek nem látnak maguk előtt perspektívát, elérhető célt, melyért küzdeni érdemes. Igaz, felülről azt halljuk most is: vállalkozni kell és hamarosan fellendül a gazdaság. De ezt csalódott emberekkel nagyon nehéz lesz megvalósítani. Sok látogatója volt nyáron a falumúzeumnak Elek Emil felvétele Antal Attila tárcája A felhőfoszlányok borította, türkizkék égen varjak rendetlen csapatai húznak el, ki tudja merre. A városon még az ebéd utáni álmosság terpeszkedik, a mélyebben fekvő területekben azonban a készülődő alkony párája fojtogatja már az erőtlen napfényt. A parkban, hová félig nyitott ablakom néz, semmi nyoma még a homálynak. Túlsó végén két melegítős, hajpán- tos bakfis kocog, alakjuk eleltűnik majd újra és újra felbukkan a fatörzsek, gyérülő lombok között. Közelebb egy pádon ülő, újságot olvasó nagyapa felügyel unokáira. A gesztenyefák és platánok színes, visszhangos csarnokában mi mással is foglalŐszi napsütés kozhatnának az apróságok: gesztenyét gyűjtenek. Zsebük, markuk tele a kívánatos, selymesen barna golyóbisokkal. Ismerős a kép. Gyűjtöttük mi is annak idején e kincset lelkesen. Miért? Mert fényes volt, jó volt kézbe venni, mert szép volt... Őszi öröm, ártatlan, érdek nélküli. A parkon most lármás diákcsapat csörtet át. Egyesek kergetőznek, lökdösődnek, mások felugrálnak az alsóbb ágakig piros levélért, gesztenyéért. A csapódó gallyaktól megrázkódnak a fák, s mintha egy tarkára festett katedrális vakolata hullna puhán: peregnek a földre a levelek. A diákok elvonulását követően egy hatalmas kutya jelenik meg a színen. Szaglászva futkos ide-oda a zörgő avarban, az idős úr aggódva magához is rendeli unokáit, mikor az eb a közelükbe ér. De feltűnik hamarosan az állat gazdája, s anélkül, hogy valaki is kérné, rákapcsolja a pórázt a dobermann nyakörvére, majd átvág vele a parkon, s eltűnnek egy mellékutcában. A napkorongot mind lejjebb károgják az égről a varjak, a levegő lassan, alig észrevehetően hűvösödik. Néhány környékbeli kéményből füst száll fel, a forgalom nőni kezd, közel a délutáni csúcs. Behajtom én is az ablakom, majd az üvegtáblák mögül nézem még kicsit a háromfős társaságot. A z idős férfi feljebb húzza dzsekijén a cipzárt, elteszi újságját, s kezdi rendbe tenni a gyerekek öltözékét. Az egyik nebuló a pamutsapkáját is teleszedte gesztenyével. Nagyapja előbb tanácstalanul forgatja a kis zsákot, majd a tartalmát az utolsó szemig belegyömöszöli a saját zsebébe. Végre mindegyikük elkészült, indulnak szépen, kézenfogva. Degeszre tömött zsebeikből barna gesztenyék kacsintanak vissza rám. — Te Dodi! Mióta felvitték a pia árát, egyre józanabbak leszünk ... Ferter János rajza Becsapott érzés ■—»I • ;au| ^ ^ • »WCJcCrjpO»«: Titokzatosság I Kommentár I • ________I
