Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-29 / 282. szám
1994. november 29., kedd SPORT Olimpia Moszkvában Szentpétervár is bejelentkezett Moszkva (ITAR-TASZSZ) — November utolsó napján az orosz fővárosban az ünnepélyes megnyitóval megkezdődik a sakkolimpia. Moszkva 1956 után másodszor látja vendégül a világ legjobb „táblamestereit”. A sakkórák beindítása előtt az ITAR-TASZSZ hírügynökség rövid összefoglalót készített a legjelentősebb sakk-csapatviadalnak számító esemény történetéről. Először 1927-ben Londonban rendezték meg a sakkozók ötkarikás viadalát 16 csapat részvételével. Az olimpia mezőnye időről időre nőtt, 1986-ban Dubaiban és 1990-ben, Újvidéken már 108 nemzet válogatottja szerepelt. Kezdetben csak a férfiak számára írták ki e versenyformát, majd 1957-től a hölgyeknél is avatnak bajnokot. A két nem küzdelmei először külön zajlottak, majd 1972-től (1974 kivételével) már együtt versenyeznek a férfiak és a nők. Másik Moszkvából származó hír, Szocsi után, amely a 2002-es téli olimpia házigazdája szeretne lenni, Szentpétervár is ötkarikás elképzelésekkel állt elő. A néhai Leningrádból visszakeresztelt orosz nagyváros vezetősége határozott úgy, hogy kandidálni fognak a 2004-es nyári olimpia rendezési jogáért. Kézilabda-tabellák A női NB l/B őszi végeredménye: 1. Derecske 11 8 1 2 289-218 17 2. Jászberény 11 7 2 2 227-206 16 3. Kölcsey DSK 11 7 2 2 239-231 16 4. Terra Vác 11 8 - 3 266-235 16 5. Jánoshalma 11 6 - 5 264-254 12 6. Kőbánya 11 6 - 5 239-227 12 7. Postás 11 4 2 5 279-290 10 8. Levin KC 11 4 1 6 222-239 9 9. Forte Vác 11 3 2 6 236-224 8 10. Sirok 11 4 - 7 242-262 8 11. Füzesabony 11 2 - 9 215-274 4 12. Túrkeve 11 2-9 188-247 4 A férfi NB II Észak-keleti csoportjának őszi végeredménye: 1. Mátészalka 11 8 1 2 290-256 17 2. Balmazújváros 11 8 0 3 223-245 16 3. Püspökladány 11 7 1 3 269-234 15 4. H.böszörmény 11 7 0 4 263-239 14 5. Fehérgyarmat 11 6 1 4 227-197 13 6. Hajdúnánás 11 6 0 5 228-214 12 7. BogátiSE 11 3 3 5 267-287 9 8. Mezőkövesd 11 4 1 6 264-273 9 9. Nádudvar 11 3 3 5 263-259 9 10. Záhony 11 4 0 7 216-249 8 11. Csenger 11 4 4 5 216-240 8 12. Lyukóbánya 11 1 0 10 233-301 2 Pályaszéli poé Tapasztalt edző tanácsa a fiatalabbaknak: — Ha taktikai értekezletet tartasz, és az egyik játékosod örökösen vitatkozni próbál, ne torkold le. Lehetséges, hogy ő az egyetlen aki nem alszik. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila. Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Baraksó Erzsébet (kultúra), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u 5. Tel.: (60) 356-814, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./Fax: (44) 310-651 Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Reklám és hirdetés: Petró István. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, postafiók 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 378 forint, az áruspéldányok ára 17,90 forint, pénteken a TV Plusszal 19,80 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Szállta feljebb is léphetne A megbízható hazai szerepléseikkel ott vannak az élmezőnyben a gyarmatiak Nyíregyháza (LTL) — A ki tudja há- nyadjára átszervezett férfi kézilabda NB II Észak-keleti csoportjában idén négy megyei csapatunk volt érdekelt. Az őszi „féltávnál” vegyes a mérleg: első, ötödik, tizedik és tizenegyedik helyezettjeink vannak. Egyesek elégedettek pozíciójukkal, mások kevésbé. Ami közös vonás: mindannyian fogadkoznak, hogy tavasszal jobb, még jobb eredményekre lesznek képesek. Érthető a mátészalkaiak öröme: listavezetők. Szemben a tavalyi önmagukkal, amikor a mezőny hátsó felében ütöttek tanyát. Valaminek változnia kellett... Májer András szakosztályvezető a játékosok szemléletében, a hozzáállásban látja az előrelépés okát, hiszen az összetétel lényegében nem módosult, csupán Maródi került a csapathoz. „Hozták” az idegenbeli mérkőzéseket, ami ilyen szinten döntő tényező. Pásztor lett a házi gólkirály, aki egyúttal a szalkaiak vezér- egyénisége is, rajta kívül kiemelendő a kapusok megbízható teljesítménye. Az otthoni meccseiken 30-40 százalékkal nőtt a nézőszám, ez mostanság mintegy kétszáz szurkolót jelent. Beérnék a bajnokság végi dobogós helyezéssel, de ha oda kerülne a sor, hogy bajnokként zárnának, nem riadnának vissza az NB I B-től sem. Petterman István, a Fehér- gyarmat edzője szerint az ősz elején bevezetett új szabály — miszerint külföldiek nem szerepelhetnek az alsóbb osztályú bajnokságokban — bevezetését megérezte csapata: egyik legjobbjuktól, Sosztáktól el kellett köszönniük. Balogh a Nyíregyházi Tanérképzőtől, Csapos pedig a Nyírbátortól érkezett hozzájuk, ezáltal tovább csökkent az együttes átlagéletkora. Több minimális különbségű vereséget szenvedtek, ami főként rutintalanságukkal magyarázható. A megbízható hazai szerepléseikkel ott vannak az élmezőnyben, céljuk, hogy tavasszal még eredményesebbek legyenek. Mindezt már Alexa nélkül érhetik el, aki a Szolnoki Olajbányász ifjúsági csapatában folytatja pályafutását. Kovács Sándor, a nemrég még szebb napokat élt záhonyiak mestere is szembesült a helyzettel: külföldi játékosuk nélkül gyengébb erőt képvisel csapata. Novikov és Tilai eltávozott, egyedül az ifista Bu- jánszki került hozzájuk. A jövés-menéssel megbomlott a csapategység, a játékosok döntő része (lévén munkaidőkedvezmény nélküli vasutas) Goodwin állította meg Gabnai könnyebb testsúlyának köszönhette a győzelmét Llantrisant (KM - M. L.) — Vasárnap este lapzárta után fejeződött be a Cardiff melletti kisvárosban a kyokusinkai karatékák walesi nemzetközi bajnoksága. Arról már beszámoltunk, hogy az előcsa- tározások után két magyar (köztük a nyíregyházi Bencze Antal) is bejutott a négy közé. Az esti program pedig meglepetéssel kezdődött, ugyanis elmaradt a törés. Meg nem erősített hírek szerint nem volt tömivaló, azaz deszka. Szerencsére ez nem zavarta meg a mieinket. Az elődöntők sorát Bencze kezdte. Másfél percet adott skót ellenfelének, Halley-nek, addig szinte semmit nem csinált. Majd villant egyet, és ipponnal, azaz kiütéssel győzött. Gabnai Csaba egy színes bőrű angollal került össze, és szintén biztosan nyert. Ezzel mindkét magyar a döntőbe jutott. Ezek közül az elsőben Bencze egy angollal mérkőzött. A nyíregyházi kontinensbajnok hiába volt sokkal tech- nikásabb, az öttagú zsűri (köztük négy angol) Goodwint hozta ki győztesnek. A középsúlyú fináléban Gabnai egy lengyel versenyzővel küzdött. A rendes mérkőzésidő itt sem hozott döntést, könnyebb testsúlyának köszönhetően végül a magyar fiú szerezte meg a győzelmet. Több sportágról röviden NB I/B, férfi: Nyírbátori KC-Békés 26-26 (14-13). Nyírbátor: Bene — Bajna, Molnár 6/1, Veres 6, Kiss 4, Bujdosó 1, Weibli 4. Csere: Tóth (kapus), Szőke, Tölgyes 5, Tóth. Edző: Veres István. A két alsóházi csapattalálkozón a sok hibával játszó hazaiak az utolsó pillanatokban lőtt góllal tartották otthon az egyik pontot. Eger-Tiszavasvári Alkaloida 27-29 (15-14). Alkaloida: Medgyessy — Danes 3, Dobi 7, Berényi 7, Fodor 4, Török 4, Lemák 4. Csere: Flontás (kapus), Molnár, Vámosi, Kovács. Edző: Váczi Sándor. Második félidei nagyszerű játékával megérdemelten győzött a vendégcsapat, megkoronázva ezzel őszi teljesítményét. NB I/B, női: Kölcsey DSK- NY SI-Jászbe r én y i TK 18-18 (7-8). Kölcsey: Koós — Hadobás 1, Kocsik 3, Réti 1, Kulcsár A. 9, Szabó 4, Mandula 1. Csere: Untener (kapus), Gyebrószki, Vésztői, Bárány. Edző: Hadobás István. Óriási küzdelemben megőrizte hazai veretlenségét a Kölcsey. A újonc diákcsapat nagyszerűen helytállt a magasabb osztályban, a listavezetőtől egy ponttal lemaradva várhatja a tavaszi folytatást. NB I, férfi ifjúsági: Ta- tabánya-NYSI 23-20 (8-8). A sérült Kaplonyit nélkülöző vendégek győzelmet szalasztottak el. Gól: Kovács 7, Hegedűs 5, Kozma 4, Lovász, Kun 2-2. Országos Serdülő Kupa: Ózdi KC-NYSI 15-19 (5-10). Küzdelmes összecsapáson nyert a szabolcsi csapat. Gól: Papp, Budai 5-5, Ruha 4, Tanczer 3, Kriston, Braun 1-1. NB II, női: D A S E - M g . Főiskola 48-52 (17-29). Harminc percig, nagyszerűen játszottak a vendégek, az ez idő alatt szerzett tetemes előny kitartott a mérkőzés végéig. Ld.: Dézsi 31. Mg. Főiskola-JHK Miskolc 64-39 (38-23). A hazaiak kitűnő védekezése fölényes győzelmet eredményezett. Ld.: Dézsi 17, Far- kasinszkiné 15, Fignár 10. Az elmúlt hét végén a 2-es gyakorló leánycsapata (14 évesek), Derecenben veretlenül nyerte a Debrecen Kupát. NB I/B, férfi: Nagykállói Trió- PEAC 9-9. Nagy győzelmi lehetőséget szalasztottak el a hazaiak, hiszen a már 9-6-ra vezettek. Győztek: András 4, Hodász 3, Gulyás, Sallai 1-1. NB II, férfi: Nyírbátori ASE-Bélapátfalva 10-6. Jó mérkőzésen erős ellenfelet győzött le a nyírbátori gárda. Győztek: Csekő 4, Bánhidi 3, Szőllősi 2, Csekő-Szőllősi. TEKE. NB II, férfi: Lyukó- bánya-Taurus 6-2. Jobb volt a hazai csapat. Psz.: Szlo- venszki 526, Spisák 476. Hiába keresi a labdát a beloruszok kapusa, az argentin Lombi a kapujába talált. Az ausztráliai gyeplabda-világbajnokság egyik összecsapásán a dél-amerikaiak 4-1 -re nyertek AP-felvétel hanyagolta az edzésmunkát, emellett sérülések is tizedelték a záhonyiakat. Jelen helyzetben a bennmaradáson kívül más nem szerepel a terveikben, ha ez bekövetkezik, a sportegyesület valóra váltja ígéretet, ami egy nyári kirándulás lenne. A csengeriek újoncként vágtak neki a bajnokságnak, és az új mezőnyben igen megille- tődötten mutatkoztak be. Székely Zoltán technikai vezető azt panaszolja, hogy csupán két mérkőzésre tudtak kiállni teljes csapattal. Bizonygatja: a tabellán betöltött pozíciójuk ellenére ütik az NB Il-t, jövő ősztől is ebben az osztályban szeretnének kézilabdázni Bokor László edző kiválasztottjai. A holtidényben mindegyik csapatnál ugyanaz a műsor, továbbra is összejámak, ám a kemény edzéseket focizások váltják fel. Hiába, labda nélkül nem megy... flórokban Tartja jó... ...formáját Polgár Judit a magyar sakkozás jelenlegi legjobbja, legutóbb Izraelben diadalmaskodott egy villámtomán. (MTI) A németországi... ...T auberbischofsheimben rendezett „Hét nemzet” elnevezésű női párbajtőr csapatversenyen — amit egyébként a magyar válogatott nyert meg — tartották a váltóverseny premierjét. A jövőben ugyanis csak stafétaszerűen lehet csapatversenyeket rendezni. (MTI) A finn jégkorong... ...bajnokság szuperosztályában játszó Tappara együttesénél útilaput kötöttek az orosz edző talpára. (ITAR-TASZSZ) Az olasz... ...labdarúgó-bajnokság vasárnap játszott 11. fordulója totótörténeti ritkaságként fog szerepelni az évkönyvekben: a nyertes oszlopban a hat 2-es és a hét X mellett egyetlen 1-es sem szerepel. (MTI) Linford Christie... ...ellen eljárást akar indítani a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség. A 100 méteres síkfutás olimpiai- és világbajnoka az egyik verseny utáni doppingellenőrzéseken tanúsított magaviseleté miatt kívánják írásban figyelmeztetni. így fizet. Budapest (MTI) — A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 47. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 10 darab, nyereményük egyenként 818 052 forint. 13 találatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 226 909 forint, 12 találatos szelvény 682 darab, nyereményük egyenként 4880 forint, 11 találatos szelvény 7310 darab, nyereményük egyenként 455 forint, 10 találatos szelvény 45 035 darab, nyereményük egyenként 119 forint.