Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-03 / 260. szám
1994. november 3., csütörtök A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJA Én és nz újság # Pályázatunkra érkezett ' ____ ^^ ___ _____ Együtt jóban, rosszban A ?<?7í szél szemtelenül borzolta össze friss frizurámat, mikor tanítványaim szaladtak elém és skandálva mondták: tanító nénit újságíró várja, tanító nénit újságíró várja... Lépteim meggyorsítottam, hátha most fogok találkozni álmaim lovagjával — gondoltam. Középkorú úr mutatkozott be: — Sipkay Barna vagyok. A járási művelődési osztály és a pártbizottság küldött (forogni kezdett velem a világ, milyen rossz fát tettem a tűzre), hogy interjút készítsek önnel, mint pályakezdővel. Látván zavaromat, beszélgetésével feloldott a nehéz percekben. Mikor szívverésem már felvette megszokott ritmusát, akkor fogtam fel, hogy az újságíró mellett én az író Sipkay Barnával is beszélek. Ez a tudat szárnyakat adott. A literátus ember ezt megérezte és így az irodalomról is sokat beszélgettünk. * * * Egy februári számban Ketten a legújabb nevelők közül címmel megjelent írása. Mi tagadás, hiúságom le- gyezgette a cikk. Szívesen olvastam a megyei lapot, de ezután még többet is. Sajnos e lapban közöltem édesapám halálhírét. És ez a lap közölte férjem kitüntetését. Fiam első kis jelentését a Gyermekvilág című rovatban szintén itt adta közre. O aztán kinőve a gyermekvilágból már tudósításokat, útleírásokat, riportokat gyakran ír a KisKelet- ben. * * * Néhány éve megismétlődött a nyitó kép. Tanítványaim léptem sürgették, hogy újságíró bácsi keres. Elmosolyodtam magamban és a szél őszülő hajtincsem most lágyan hátra fújta. Nábrádi Lajos mutatkozott most be, aki az Arckép sorozatban írt rólam. * * * Aztán gondolva egy merészet, elvégeztem az újságíró iskolát. Most én is a toliforgatók táborához csatlakoztam. Természetes volt, hogy cikkeimet a megyei lapnak küldöm el, így a lappal évtizedek óta együtt vagyok jóban, rosszban, erényeivel és hibáival együtt észrevétlenül is a családba költözött. Vachter Gáspárné Óbis Éva Az élet legszebb pillanata Hívő nyugdíjasok Anyíregyházi görög kato- lilus egyház nyugdíjas klíbjának 49 tagja egyna- pa autóbusszal történő ki- ráiduláson vett részt. Mgtekintették Újfehértó, Drörecen, Hajdúszoboszló tenplomait, valamint a hadúdorogi görög katoli- ku székesegyházat. Haj- dúlorogon a székesegyházra kívül meglátogattuk az országban egyedül műkötő görög katolikus gim- nááumot, ahol háromszáz diát végzi tanulmányait Itt kétfogásos meleg étellel várák a csoportot, amit ezúon köszönünk meg a girmázium vezetőjének és a krnyhai személyzetnek. Küön köszönjük a szerveit, a kalauzolást Mosolygó Tamás nyíregyházi görög katolikus parókus úrnak. Nagy Miklós nyugdíjas nyíregyházi lakos Hétköznapi kamikáze lét kezében csomagokkal negterhelve, szuszogva, nhant a busz felé, amely évpen akkor ért be a meg- álóba. Sietségében nem vette észre az átlátszó falat. Belerohant, csattant egy jó nagyot, majd kidőlt, mint egy kivágott fa. A járókelők körbeállták, és figyelték, fel bír-e állni. Idősebb bácsika volt, ezért nem ment olyan köny- nyen. Orrából folyt a vér, kissé zavartan, szégyenkezve (a közönség előtt) összeszedte szerteszét hullott csomagjait, feltápász- kodott, és leült. Kicsit szé- delgett a mutatványtól, de szemmel láthatóan jobban volt. Mosolygott. Valószínű, hogy az új buszmegálló az építők, és a tervezők remekműve. Rek- I lámhordozó, többé-kevés- bé még az eső ellen is megvéd, hátrafelé szabad kilátást ad. Átlátszó, de nem átjárható. Ahol még nincs, illene felfestem egy-két figyelmeztető vonalat, amiről észreveszik, hogy ott van 'alami, azt ki kell kerülni, •lem mindenki tud odafigyelni a rohanásban. És nég valami. Pár segítő léz, ami ilyenkor felsegít... Nuszer Tamás Nyíregyháza Az én gyermekeim még nem elég idősek ahhoz, hogy diplomát szerezhettek volna, családot sem alapítottak. Igaz, neves esemény bőven akadt, hiszen ha csak a karácsonyokat, vagy születés- és névnapokat számolom, már bővelkedünk szebbnél-szebb pillanatokkal. Mégis nehéz ez a feladat, mert a legtöbb ember, amikor igazán elérzékenyül, a meghatottság pillanataiban nemigen gondol arra, hogy előkapja a fényképezőgépet. Ráadásul, míg az ilyen nagy, jeles pillaHallgatom a parlamenti közvetítést, és látom magam előtt azt a sok unott arcú, hőségtől szenvedő embert. Ráadásul most még jó sokan is vannak, nem tartják illendőnek mindjárt az elején lógni. Kíváncsi vagyok, meddig lesz tele a parlament, mikor lesznek megint határozatképtelenek — morgolódom magamban. Pedig igazán elvárható lenne azért a pénzért, hogy,teltház legyen a T. Házban. Vagy legalább osztanák be, hogy ki mikor van ott, mint ahogy mi osztottuk be egymás között az unalmas előadásokat az egyetemen, a teljes érdektelenséget leplezendő. Aztán rajtakapom magamat, hogy álszenteskedem. Miért várom el a tisztelt honatyáktól a látszat érdeklődést, mikor magam is irtózom a gyakorlásától. Ahogyan én a könyvtárat tartottam az információ fő forrásának az előadás helyett, úgy lehet hogy ők is figyelemmel kísérik egymás mondandóját más csatornákon. Lehet, hogy a hiányzók is natokat barátainkkal, rokonainkkal örömest megosztjuk, idegenek elé, az újságba talán nem szívesen teregetjük ki. Mindennek ellenére, én most vettem a bátorságot, s beküldők egy fotót a gyermekeimről. Ez a fénykép abból az alkalomból készült, hogy szépnek láttam a fiaimat. Sajnos, az élettelen kép nem tudja teljes mértékben tükrözni a valóságot, mert életben nekem még sokkal csodálatosabbak. Amennyiben az Önök tetszését megnyerte ez a testvértévén nézik a plenáris üléseket, vagy rádión hallgatják. Kár, hogy így nem szavazhatnak, bár erre is lenne megoldás, ha a szavazógép vezetékeit a képviselők lakásáig vezetnék. Ekkor kirajzolódik előttem egy új típusú parlamenti demokrácia képe. Ha ugyanis a szavazógépet egy, a vezeték nélküli telefonokéhoz hasonló rendszerrel cserélnék fel, akkor abszolút nem lennének korlátozva a képviselők. Mindenki ott gyakorolhatná a demokráciát, ahol éppen kedve van. Ha pedig a választók közül is jutna mindenkinek ilyen kütyü, akkor még a választásokat is egyszerűbben meg lehetne oldani, hisz mindenki otthonról szavazhatna. Népszavazást is annyit tarthatnánk, amennyit csak akarunk, hisz egy ilyen rendszeren nem kerülne semmibe. Sőt, lehetne minden törvényről össznépileg szavazni. Ekkor a képviselőkre se lenne szükség, hisz mindenki önmapár, kérem közöljék fényképüket. Amennyiben nem, akkor sincs semmi probléma, mert teljesen mindegy, hogy egy gyerek milyen. A lényeg az, hogy a szüleik gyönyörűnek, elragadónak, s szeretetre méltónak találják őket. Én is ilyen elfogódott anya vagyok. Kívánom, s remélem, minden szülő hasonló érzelmeket táplál gyermeke, vagy gyermekei iránt, mert ki lássa szépnek, s ki szeresse azt a szegény gyereket, ha még a szülei sem? Péczeliné Tóth Zsuzsa gát képviselhetné. Ennek meglenne az a hátránya, hogy nem lehetne kit szidni a népszerűtlen döntésekért, ugyanakkor a nép nevében sem nyilatkozhatna senki, csak a maga nevében. Nem lenne tehát szükséges hogy tele legyen a parlament, ha működne a teleparla- ment. Sőt parlamentre sem lenne szükség, akár el is adhatnánk. Kérdés még, hogy ki lehetne a rendszergazda, mert az kell. És ki nevezné ki a teleparla- ment elnökét? A legfőbb kérdés pedig, hogy kire bíznánk a rendszer kiépítését, melyik hálózatra? Ekkora üzletért biztos hogy tolonganának. Talán létrehozhatnánk egy képviselőcsoportot, aminek a tagjai képviselnék az érdekeinket ezekben az ügyekben. De csak ha megígérik, hogy minden tárgyalásra elmennek, és olyan rendszerre kötnek szerződést, amit nem kell egyhamar lecserélni, mert az túl sokba kerülne. Nagy Tibor Nyíregyháza Teleparlament a fotelből Nem volt engedélye Széllel szemben a tények A Kelet-Magyarország 1994. október 28-ai számában Széllel szemben címmel egy, részben a polgár- mesteri hivatal és az én munkámat illetően kritikai elemeket tartalmazó cikk jelent meg a belvárosi üzletház építését megelőző munkálatokról. Sajnos az írás alapállása nem felel meg a tényeknek, amelyek a következők: A volt Julius Meinl ABC épületének bontására hivatalunk ez év október 19-én hozta meg az engedélyező döntést, amelyet a Kelet- Metropol Rt. képviselője 20-án vett át. A bontási munkálatok ugyanakkor még ezt megelőzően megkezdődtek. Október 20-án a kora reggeli órákban a beruházó engedély nélkül elterelte a forgalmat a Luther utcai külső forgalmi sávról, amelynek megszüntetésére munkahelyemre történt beérkezésemet követően intézkedtem. Késő délután felkerestek az Rt. képviselői. Ezen egyeztetésen hozzá kellett járulni az említett forgalmi sáv lezárásához, mert egy négy méter mély munkagödörben kezdődik meg az alapozása az új üzletháznak, ami veszélyes lehet. Az engedélyezés egyébként nem szóban történt, hiszen még aznap elkészült írásban az útkezelői hozzájárulás, amely többek között a következőket tartalmazza: az Rt. kérelmével ellentétben csak az alapozási munkák és a pincefödém elkészültéig lehet a forgalmi sávot lezárni. Előírtuk az Rt-nek, hogy a sáv lezárása csak palánkkal történhet, falazott szerkezettel nem; az újságban, a rádión és televízión keresztül a forgalmi rend megváltozásáról a lakosságot tájékoztatni, a Rendőrkapitányságot és a Szabolcs Volán Rt.-t pedig értesíteni kell. A fal elbontására és a palánk felállítására intézkedtünk. Összegezve: a tények azt mutatják, hogy a beruházó a bontáshoz, a forgalom- korlátozáshoz kellő időben nem rendelkezett engedéllyel, illetve a polgármesteri hivatal részéről mulasztás vagy a közgyűlés döntéseivel ellentétes intézkedés nem történt. Végezetül szeretném megjegyezni, hogy mindig szívesen állok a sajtó tisztelt munkatársai rendelkezésére.” Szívélyes üdvözlettel: Dr. Fazekas János Nyíregyháza jegyzője (A szerk. megjegyzése: Köszönjük a választ, mely tisztázza a részleteket, de a lényegben — úgy véljük — nem mond ellent háborgásunknak.) Most isszuk a levét! Tisztelt Nagy István Attila úrnak Az október 8-án közzétett Magánvélemény c. cikke olvasása után azt remélve, hogy az én magán- véleményemet is meg meri írni, próbálkozom. Soha nem voltam párttag, csak arra gondolok, mikor a hideg szobában didergek, miért is nem alakítottam ’90-ben én is pártot, még mozira is jutna belőle, ha jól beosztom. Boross úr szerint nem üres a kamra, csak akkor volt az, amikor átvették a hatalmat. Csak azt nem tudom, miből jutott arra a sok pártra, hisz még az árva gyerek is pártot alakíthatott. Választások alkalmával nem volt baj, ha 100 Ft volt egy lángos. Miből tellett feltárni az AVH-s pincét? A TV-nek a világra szóló temetés? Az új utcanevek, új személyi szám, új katonaruha. A nagy magyarkodásnak most isszuk a levét. Azzal ráértek volna, mikor már kolbászból fonnánk a sövényt. Ebből tanulhatnának az új urak. Könnyű most kritizálni, de- hát ők úgy megszedték magukat, nekik nem kell megszámolni, hány szem krumplit hámozzanak meg. Lehet, hogy félni fog ezt a levelet közzé tenni. De bízom abban, hogy most mindenki véleményére kíváncsiak, legalábbis ezt sugallják. Úgy gondoltam, próba, szerencse. Ne haragudjon, hogy zavartam. Kívánok erőt, egészséget. Tisztelettel: M. Jánosné (cím a szerkesztőségben) Koszorú az emléktáblán Királyhelmec — A Nyíregyházi Népfőiskolái Egyesület szervezésében a napokban mintegy 90 személyes társaság indult tanulmányútra. Első úticél Sárospatak volt. Itt született 1936-ban a népfőiskolák gondolata. Az eszmecsere során a két város egyesületeinek vezetői hangsúlyozták, a hagyomány ápolása ma már nem elég, bővíteni szükséges a tevékenységet különböző szak- és idegennyelvi tanfolyamokkal. A tanulmányút a szlovákiai Királyhelmecen folytatódott, ahol az egyesületek közötti kapcsolat bővítéséről tárgyaltak. A látogatás fontos eseménye a nemrég állított Mécs László-emlék- tábla megkoszorúzása volt. A rövid méltatásból megismertük, hogy a neves pap és költő 16 éven át volt kiemelkedő polgára Király- helmecnek. A katolikus templom előtt lévő Hősök terébe torkolló (mai nevén) Lórántffi Zsuzsánna és Mécs László utcák sarkán lévő épületben volt a lakása, amelynek falán áll a márványtábla, rajta a Nyíregyházi Népfőiskolái Egyesület tisztelgő koszorúja is. Cs. B. Nyíregyháza A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.