Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-28 / 281. szám
KábelBábel Egy olvasónk jelezte, hogy nem tud kiigazodni a kábeltévéadások között, mert az Agro Tv és a Szív Tv tulajdonképpen zavarják egymást. Nemrég történt, hogy az Elfújta a szél című film első két részét meg lehetett nézni a Szív Tv-n, de amikor csütörtökön a harmadik résznek kellett volna következni, akkor az Agro Tv jelentkezett. Panaszosunk aztán vasárnap nagy meglepetésére rábukkant a harmadik részre. Mandula Taniás, a Kábelkom Nyíregyháza Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a kavarodás abból ered, hogy mindkét tévé másképp jár el, mint ahogy a közös szerződés meghatározza. Csak a hét bizonyos napjai-\ ra szól velük a megállapodás, de minden napra küldenek műsort. S mindkét tévéadó ugyanazon a csatornán fogható. A helyi kábeltévé helyes műsorrendjét az ugyanezen a csatornán található Kábelinfó közli, s nem a Budapesten kiadott újságok. Hüllőcsősz ’ A, \ V? Ä ‘ Cí'ehí V- > •: Egészen újszerű növényvédőszerrel, illetve módszerrel kísérleteznek a kínai parasztok: kígyókkal próbálják megóvni a gabonát. A hüllőmódszerrel természetesen nem növénybetegségek, hanem rágcsálók, elsősorban patkányok ellen veszik fel a harcot. Ezek a kártevők évente több millió tonnányi termést pusztítanak el. A kígyós védelem nagy előnye, hogy biokertészetinek minősül, hiszen semmiféle vegyszer nem jut a talajba, legfeljebb némi kígyóméreg, ha egy-egy hüllő patkány helyett a fűbe harap. Benjámin Köznévi használata igen ritka. Jelentése: legkisebb fiútestvér, dédelgetett kedvenc. A bibliai Jákob pátriáka tizenkét fia között Benjámin volt a legkisebb, idős apjának szemefénye. A legfiatalabb fiú vagy férfi egy társaságban, közösségben, csoportban, akit szeretni, védeni, óvni és félteni kell. Mondatba illesztve: Béla volt az expedíció benjáminja. Erősen felhős, párás, ködös, szeles idő várható szórványos esővel, havasesővel, hózáporral. A hőmérséklet hajnalban +1 és -4, napközben 2 és 7 fok között alakul. A világról, az emberről, a misztikummá légiesült hétköznapi érzelmeinkről mesél képein utánozhatatlan fantáziával és ragyogó mesterségbeli tudással Dienes Gábor. A Munkácsy-díjas festőművész hat év után másodszor rendezett kiállítást boldog gyermekéveinek színterén, a várossá válásának negyedszázados jubileumát ünneplő Mátészalkán. A művelődési házban szombaton hatalmas érdeklődés mellett megnyitott tárlat három hétig tekinthető meg Elek Emil felvétele Nocsak □ Rekordáron, 11 ezer angol fontért kelt el egy londoni aukción a Beatles együttes legelső, rádióban lejátszott lemeze. A kezdő zenakar „Love Me Do” című dalának 1963-as kiadású felvételét a legendás Radio Luxembourg zenei programjában hallhatták először az akkori fiatalok. A lemezt a rádióállomás egykori brit lemezlovasa bocsátotta az árverést meghirdető cég rendelkezésére. Tony Prince egy selejtezéskor jutott hozzá a lemezhez, amely egyébként bemutató példány, és rajta van Paul McCartney aláírása is. Másik érdekessége, hogy címkéjén hibásan „McArtney”-ként szerepel az egyik szerző neve. □ Lenin földi maradványait méltó módon el kell temetni, mégpedig lehetőleg január 21- én, halálának 71. évfordulóján — így vélekedik Anatolij Szobcsak. Szentpétervár polgármestere — az ember számára a legnagyobb büntetés, ha nem nyugodhat sírban. A Szovjetunió széthullása óta már több alkalommal javasolták különféle szervezetek és ismert személyek, hogy Lenin holttestét távolítsák el a mauzóleumból, helyezzék földbe. □ 452 500 fontért talált gazdára az árverésen egy a második világháborúban részt vett Spitfire Mark XIX típusú vadász- repülőgép. A gépet az Angliai Csata Emlékmúzeuma bocsátotta árverésre, hogy árából restauráltassanak egy még ritkább típusú repülőgépet: egy Hurricane-t, mely egy bemutatórepülés során tört össze. A Spitfire volt az első gép, amely a világháborúban részt vett brit pilóták emlékét őrző múzeum tulajdonába került. Horoszkóp III. 21.-IV. 20. Ez a nap nagyon kedvez CT ^ a magányos Kosoknak, de akiknek van párjuk, azok is részesülhetnek valamilyen kellemes élményben, főleg ha emlékezni tudnak. IV. 21.-V. 20. Min- den szempontból előnyös az az időpont, amit ma választ valamilyen üzleti tárgyalás időpontjául. Most minden sikerül, amibe belefog.- , V. 21.-VI. 21. Na- gyón óvakodjon a A. A. hirtelen döntésektől, hogy megóvja magát a kellemetlen csalódásoktól. Sok keserűségtől megkímélheti magát akkor is, ha leinformál egy bizonyos illetőt. A szerző felvétele Nyíregyháza (KM - D. M.) — Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet! — tartja a közmondás. Nos Palicz Marian, virágkötőnek és virágárusnak, szenvedélye, munkájának tárgya a virág. — A szép növénynek lelke van —: mondja, miközben ügyes kezekkel „öltöztet fel” egy csokor szegfűt. — Irodalmak születtek arról, menyArckép Palicz Marian virágkötő nyi mindent ki lehet fejezni egy szál, vagy egy csokor virággal. A fajta, a szín, az összeállítás mind mást-mást mond. Magyarországon régebben is szerették az emberek a virágokat. Ha szűkebbek is lettek az anyagi lehetőségek, alkalmanként még mindig sokan ajándékoznak virágot, vagy díszítik fel környezetüket. — Itt jön az én szerepem — folytatja. — Ismerve a virágnyelvet, akinek nincs konkrét igénye, érdeklődöm, mikorra, kinek és milyen alkalomra szándékozik vásárolni, s ha kell tanácsokat adok. A legkeresettebb a szegfű, a rózsa, s az én kedvencem a kék írisz. A fiatalok szívesen veszik a rövidszárú, apró csokrokat. Manapság a cserepes virágok között sláger a szobarózsa, a ciklámen. A száraz virágdíszek nem állnak hozzám közel. A most felkapott selyemvirágokat pedig múló divatnak tartom. Mi kell ahhoz, hogy valaki jó virágkötő legyen? Marian szerint: komoly szakmai ismeret, szépérzék, kézügyesség, nagy türelem és kitartás, mert bizony a dömping időszakban éjszaka lehet csak „alkotni”. Fontos, hogy mindig friss és szép virággal dolgozzon az illető. — Szeretem a komplikált, különleges feladatokat, nemrégiben is egy élelmiszeri- pari kiállításon a Marcipán cukrászda kilenc emeletes tortájára készítettem élővirág díszítést, amit két naponta cseréltünk. Kisvárosi kisgengszter és „kacsapapa' London (MTI) — Példátlan bűnözési statisztika miatt szégyenkezhet egy észak-angliai kisváros, Elland. A településen az utóbbi pár évben előfordult bűncselekmények felét egyvalaki követte el, ráadásul olyasvalaki, akit lehetetlen börtönbe zárni. Az elkövető mindössze 14 éves, és eddig 138 esetben gyűlt meg a baja a törvénnyel, illetve a városka kereskedőinek a baja a fiúval. A Reuter beszámolója alapján zömmel lopás és vandalizmus terheli a fiú bűnlajstromát, és persze az, hogy ténykedésével a kétszeresére rontotta Elland város bűnözési statisztikáját. A fiút még a saját apja is szívesen látná rács mögött. Elmondása szerint, ha rajta múlna, már nagyon régóta a hűvösön lenne. VI. 22.-VII. 22. Uj barátság kialaku- \\\vc lása várható, s most nem kell félnie, nem akarja senki behúzni a csőbe. Persze nem árt az óvatosság, de ne vigye túlzásba. ^ VII. 23.-VIII. 23. (£«Bf Az őszinteség saj- nos nem mindig hasznos. Ne valljon be mindenkinek mindent; mert bizony sokan visszaélnek vele. Előbb alaposan ismerje ki, akivel szemben áll. _ VIII. 24.-IX. 23. Még most sem hiszi SC: el, hogy átverték, pedig így van. Hiszékenysége ismét előtérbe került, s hiába figyelmeztették a barátai, nem hallgatott rájuk. Az egyszemélyes bűnözési hullámot annak legfőbb elszenvedői, a kereskedők mostanra már olyannyira megelégelték, hogy Elland városa hivatalosan kérte a brit kormánytól: engedélyezze a kor- engedményes börtönt. Az ausztrál Darren Breeding szívesen fogadja adelai- de-i otthonában a kacsákat. Az uszodában először négy hónappal ezelőtt kereste fel egy felnőtt kacsapár, akik azután eltűntek. A kacsa mama nemrég ismét felkereste Breeding úr uszodáját, immár népes családjával egyetemben AP-felvétel . a . IX. 24.-X. 23. Kel- ló lelkierővel ren- "Ur sSr delkezik ahhoz, hogy a háza táj án minden szempontból rendet csináljon. Ha a sarkára áll, még az ellenségeit is könnyen leszerelheti. X. 24-XI. 22. Saj- nos ncm teljesítet- cm\3 ték az ígéretüket azok, akikre pedig nagyon számított. Ne keseredjen el azért, hanem vonja le a konzekvenciát, s máskor ne essen ilyen hibába.- . XI. 23.-XII. 21. Könnyen előfordul- Älx hat, hogy a partnerével vitába keveredik. A legjobb lesz, ha most ráhagy mindent, mert bármit is hozna fel mentségére, olaj a tűzre. XII. 22.-1.20. Kissé anyagias lett az (TT) utóbbi időben, ám ez nem baj. A családjára is gondoljon. hiszen közelegnek az ünnepek, s már most tartalékolnia kell azokra a napokra. » 1.21.-II. 20. Napok óta bántja valami, de nem tudja maga sem az okát. Ne is keresse, várja meg, amíg elmúlik ez a hangulat, s akkor megini olyan lesz, mint régen. II. 21.-III. 20. A '"; »...«S' párjára zúdítja most szíve minden haragját, pedig nem érdemli meg. A munkahelyi konfliktusokat szerencsésen kivédi, az otthoniak sajnos nem mennek ilyen könnyen. A latin Stephanus (magyarul István) férfinév STEFÁNIA; párja. To-, vábbi névnapok: Dez- demóna, Jakab, Jakus, Rúfusz, Szókratész, T erestyén, Tri sztán. A zsinagógái esztendő egyik legkedvesebb időszaka a nyolcnapos j Hanukka (felavatás) ünnep, melyet annak emlékére tartanak, • hogy 165-ben a Mak- kabeusok győzelmet „j arattak a szír megszállók felett, visszafoglalták és újra felavatták a jeruzsálemi szentélyt. | A hagyomány szerint a győztesek csak egy napra való olajat talál- j tak a szentélyben, de csoda történt, és az nyolc napig égett. Ennek emlékére gyújtanak a zsinagógákban és az otthonokban színes hanukkagyertyákat, erre az alkalomra készült nyolcágú gyertyatar- \ tokban, az első nap egyet, a másodikon j kettőt... a nyolcadikon nyolcat. ; 40 éve halt meg Chicagóban Enrico Fermi, Nobel-díjas 1954 olasz fizikus. A fizikai Nobel-díjat 1938-' ban kapta „az újabb radioaktív elemek neutron besugárzással való l létrehozásáéért és ai lassú neutronok segítségével létrejövő magreakciók egyidejű felfedezéséért”. Folyóink napi jellemző adatai: A' TISZA Tisza- becsnél -158 cm, apad, 12%, 3 fok: Vásárosna- méiiynál -114 cm, apad, 10%, 3,6 fok; Záhonynál -202 cm, apad, 12%, 3,8 fok; Dombrádnál 41 cm, apad, 23%, a vízhőmér- séklet nincs jelezve. A SZÁMOS Csengéméi -33 cm, árad, 6%, 1,6 fok. A KRASZNA Ágerdőma- jomál 89 cm, árad, 17%, 3.0 fok. A TÚR Garbóiénál -38 cm, apad, 14%, 3.1 fok. Megér egy mosolyt — Na, Jancsika, mit csinál anyukád, ha van otthon hat szem krumplija és hét ember között akarja elosztani? —Krumplipiirét. Hírügyeletes: NYÉKI ZSOLT ■sr (42) 311-277 ............... . SZÍNES OLDAL .__——__ 1 "4-november28 •hétf6