Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-26 / 280. szám
1994. november 26., szombat HÁTTÉR Nem a halál, az élet kapuja Az onkoradiológián negyven-ötven év a betegek átlagéletkora és ez csökken A kezelés gépek nélkül elképzelhetetlen Balázs Attila felvétele Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Ez nem a halál, hanem az élet kapuja — győzködöm magam, amíg a Megyei Jósa András kórház onkoradioló- gaiai osztályának folyósáján lépkedek. Dr. Erfán József főorvos szavaiból merítem a hitet, aki beszélgetésünk alatt arról igyekezett meggyőzni engem, a mindig kétkedőt, hogy a rákos betegek ma már nincsenek eleve halálra ítélve: a kellő időben megállapított kór ellen igenis létezik eredményes védekezés. Statisztikai adatok bizonyítják e megállapítás igazát, a reményt pedig táplálja az a fejlődés, amely mind a kutatás terén, mind pedig a gyógyítás technikájának módszereiben tapasztalható. Nyíltan megmondják — A betegség riasztó hírét a magyar társadalom felfogása is táplálja. Nálunk ugyanis az él a köztudatban, hogy aki rákos, az meg fog halni. Pedig akik ebben a szobában ülünk, mind meghalunk, csak éppen szerencsére egyikünk sem tudja, pontosan mikor. Épp a napokban jöttem haza egy londoni kongresszusról, ahol újból megbizonyosodhattam arról, a betegség misztikumának csökkentésében milyen sokat tehet az őszinte szó. A vizsgálatok után, a diagnózis pontos ismeretében a nyugati államokban, így Angliában is nyíltan megmondják a betegnek, konkrétan mi a betegsége, az miképpen gyógyítható, s neki, személy szerint milyen esélyei, milyen kilátásai vannak. Nálunk sajnos még ma is más a helyzet. Ködösítünk, összevissza beszélünk. Azt hazudjuk, kedves uram, maga egészséges, de csak azért, hogy ez tényleg biztos legyen, adunk néhány sugárkezelést. A beteg hiszi is meg nem is amit hall, rosszul érzi magát, s nem csak a betegségtől, a bizonytalanságtól is szenved. Szerencsére ma már a hazai egészségügyben is törvény, hogy a betegnek joga van tudni saját diagnózisát, megismerni életlehetőségeit. Meg kell tehát az igazat mondanunk, csak nem mindegy, hogyan mondjuk meg. Más a módszer egy diplomás, magas végzettségű ember esetében, aki tele van feladatokkal és tervekkel, s megint más egy idős, falusi embernél, aki valójában már leszámolt mindennel, s megbékélt sorsával. □ Hogyan fogadják a hírt a páciensek? — kérdezem a főorvost, aki percnyi habozás nélkül visszakérdez. — Ön hogyan fogadná? Az emberek legtöbbjének van feladata, van családja, vannak távolabbi, közelebbi tervei, s akkor megtudja, hogy rákbeteg. Mint ahogyan az emberek, a reakciók is különbözőek. Van aki átsír egy éjszakát, majd úgy dönt, ha törik, ha szakad, ő életben marad, meggyógyul, belevág. A másik napokig néz a semmibe, teljesen elkeseredik, aztán kijelenti ugyanezt. Egy biztos: bármit mondjon is környezetének, mindenki élni, gyógyulni szeretne. Az onkológia ma már nem elfekvő, ahogy sokan hiszik. Már csak azért sem, mert a megyei kórház radiológiai osztályának adatai szerint náluk kevesebb a halálozás, mint például egy belgyógyászaton. A magyarországi adatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a halálokok között első helyen a szív és érrendszeri betegségek állnak, ezután a daganatos megbetegedések következnek, s harmadik helyen az öngyilkosságok szerepelnek. A túlélés — A rákos betegség gyógyítható, csak nem mindegy, hogy mikor fogunk hozzá. A túlélés esélyeit alapvetően befolyásolja, hogy a beteg milyen állapotban, a betegség mely fázisában kerül orvoshoz, mikor láthatnak hozzá kezeléséhez. Az úgynevezett egyes stádiumban lévő emlőrák gyógyulási esélye például megfelelő kezelés esetén majdnem nyolcvan százalék, de a tízéves túlélés is a hetven százalék felé közelít. A második stádiumnál hatvan-ötven százalék a remény, a negyediknél azonban már csak másfél-két év a túlélés várható ideje. Mindezzel azt szerettem volna bizonyítani, mennyire fontos a korai felismerés, a rendszeres szűrés. Az egészségügyi szűrővizsgálatok fontosságáról gyakorta hallani. Ugyanakkor az orvosok túlterheltek, az emberek elfoglaltak. — Kettős helyzet ez nagyon. Sajnos tény, hogy a rendelőkben megjelenők közel fele nem betegsége, hanem szociális problémái miatt fordul meg. Erről itthon sokszor hallani, mint ahogyan arról is, hogy a kórházi ágyak jelentős részén nem betegek, csak szociálisan rászorulók fekszenek. Ezen azt hiszem, egyelőre nem tudunk változtatni, hiszen a társadalmi feszültségek a jövőben nem csökkenek, hanem nőnek. A szűrőviszgálatok fontosságát azonban ebben a helyzetben sem lehet eléggé hangsúlyozni. Inkább legyen felesleges, mint késői a szűrés. Ha elfogadjuk, hogy a rákba ma már nem feltétlenül kell belehalni, a túlélés időtartamát és minőségét akkor sem tarthatjuk mellékesnek. A kórházban fekvő betegek látványa első élménynek félelmetes. A test különböző részeire rajzolt fekete keresztek a besugárzás helyét, célpontjait jelölik, a lesoványodott nők és férfiak, a sápadt arc, a kihullott haj szintén szívszorító látványt jelentenek. — A túlélés minősége természetesen nem lényegtelen — mondja Erfán doktor, mintha csak olvasna a gondolataimban. — Ezek a kezelések nyomot hagynak a betegen, mint ahogy a félelmet táplálja az a tudat is, hogy a betegség rettentő szenvedéssel jár. Ezt a szenvedést azonban ma már lehet csökkenteni, mégpedig oly módon, hogy a beteg állapota sem romlik lényegesen. Az életminőség javítását szolgálják azok a klubok, szervezetek, amelyek ma már az egykori vagy mostani rákos betegeket várják falaik közé, nekik kínálnak derűs vagy éppen hasznos programokat. Ilyen a nyíregyházi Napforduló szolgálat is. Szerencsére ma már a technika, az orvostudomány fejlődésének köszönhetően rendelkezésre állnak azok a gyógyászati segédeszközök, amelyek térítés- mentesen vehetők igénybe, s elviselhetővé, olykor láthatatlanná teszik a betegséget. A megyei Jósa András Kórház onkoradiológiai osztályán negyven-ötven év a betegek átlagéletkora, és sajnálatos módon ez a szám egyre alacsonyabb. Az eddigi legfiatalabb beteg tizennyolc éves volt, de kezeltek már kétéves gyermeket is. A személyzet magasan képzett és lelkiismeretes, gondot e helyütt is a pénz, illetve annak hiánya okoz, hiszen ezen az osztályon drága beavatkozásokra, költséges eljárásokra van szükség. Az onkoradiológián 1992. januárjában fogadták az első betegeket, sugárkezelésekre azonban csak egy év múlva nyílt lehetőség. Ma már az ország egyik legmodernebb osztálya a nyíregyházi, amit egyebek mellett az is bizonyít, hogy az úgynevezett lineáris gyorsítóberendezést harmadikként itt szerelték fel az országban. A költségek nagyságát jellemzi, hogy a gyorsító és a hozzátartozó műszerek 1992-es áron is közel kétszáz- ötvenmillió forintba kerültek, s akkor még a fenntartás, a szervizelés költségeiről nem is beszéltünk. Az osztályra, mely jelenleg negyvenágyas, a megyéből érkeznek aktív kezelésre a betegek. Erfán Jószef szerint a krónikus részlegen további fejlesztésekre van szükség, s kiemelt figyelmet igényel az úgynevezett Hospis szolgálat is. Reménykedhetünk Azt mondják az orvosok, a rákbetegség bizonyos fajtái ma már gyógyíthatók. A test tehát reménykedhet, az onko- radiológia nem feltétlenül a halál kapuja. De ha ott kell állnunk a kapuban, vajon lelkűnkben is reménykedhetünk..? Á téli kályha körül a magyarok nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a névnapoknak, mint a dologidős évszakokban. Igaz, hogy Andráskor is van még dolog a ház körül, mint például a favágás, amelynek fejszehangja most bár be nem áll, amíg csak a tavasz hegedűi nem kezdik stimme- lésüket a fűzfákon. A pincéből is topogó lépések hangzanak a bot fejtés okából. És a havas András napja utakon megkezdik vándorlásukat a párolgó szekerek, amelyek a földek meleg takaróit szállítgatják. De Andráskor, a hónap utolsó napján hosszabb az este, mint egyébkor. Tovább ropog a tűz a kályhában, tovább világít a mécses, és bizonyos ünnepnapos vidámság pirosítja az arcokat, bár a kalendáriumszerkesztőnek esze ágában se volt festéket pazarolni a dátum megjelölésére. A vén és ifjú Bandik, Endrék, Andrisok meghallgatják a tavalyi pohárköszöntőket, és a kívánságok most is ízesek, zamatosak, mézesek, csak győzné az ember a két vállával elbírni az áldással teli zsákokat. A gyalogutak már ropogósak, a hangok karcosak, az emberek ráérőbbek a barátkozásra, a szeretetteljes érintkezésre, mert hiszen az András tulajdonképpen bevezetője azoknak a téli ünnepeknek, amelyek megállítják, leültetik, fel- vidámítják a fáradt magyar embert. Vége felé jár a naptár, most adja ki minden kedvességét a következő hetekben. Magyarország, 1923. november. Csak egy csikk Nyéki Zsolt A piac egyre szigorúbbá váló követelményei kényszerítették megyénk vegyészeti gyárát arra, hogy a minőségi paraméterek folyamatos javítása érdekében új szemléletű ellenőrzési rendszert vezessen be. A végtermékek reprezentatív mintavételében, vizsgálatában és értékelésében ugyanis még mindig magas a hibaszázalék, s egyébként is csupán az esetleges hibák tényére hívja fel a figyelmet, de magát a folyamatot, amely a hibához vezet, nem befolyásolja. A problémák megelőzésére a gyár vezetősége a rendszerelmélet tudományát hívta segítségül, s a gyártás minden részfolyamatára kidolgozott ellenőrzési mechanizmus nyújt egyfajta garanciát, hogy minden úgy történik, ahogyan azt a szigorú előírások megkövetelik. A minőségellenőrzési rendszer igazi érdekességét mégis az emberi tényező megítélése adja. A gyár működési egységének modellezésénél a vezérigazgatótól a targoncás rakodóig minden dolgozó egyforma elemnek számít, a minőség minden- hatóságának oltárán ugyanúgy áldoz a szellemi, mint a fizikai munkás. Nem válhat kényszerítő elvárássá a jobbító szándékú javaslat, ötlet, bárkitől is származzon az, hiszen egy a cél: a minél magasabb profit. A cégről alkotott kép, a partnerek bizalma gyakran áll vagy bukik olyan apróságoknak hitt dolgokon, mint például mennyire tűrnek meg a telephelyen egy kiömlött zsákot, vagy hogy az épületek között mennyi szemetet görget a szél. A vezetőség megfogalmazása szerint az igazi minőségellenőrzés sikerében az igazi háttér az emberek kultúrája, intelligenciája. S amíg a díszburkolaton sétálva köpködi a magyar a mag héját, amíg az autókból röpködnek a csikkek, a lemaradás behozhatatlan- nak tűnik. Tízmillió magyar közül csak egyeseknek megy jó Ferter János rajzi A lét és a tudat Réti János A z információ hozzám szájhagyomány útján jutott, ezért a nevesítéstől eltekintek ha megengedik. Szóval állítólag kis hazánkban van olyan vezető a gazdaság legmagasabb szféráiban, aki 700 ezer forintot keres havonta. Nem, nem elírás történt, a szám valóban hatjegyű és hetessel kezdődik. Ha ez az összeg nem csak nekem okoz elképedést, akkor továbbmegyek. Ez ugyebár azt jelenti, hogy az illető minden hónap másodikán, amikor hivatalában elérkezik a fizetésosztás ideje leballag a pénztárba, beáll egy csoportvezető, vagy adminisztrátor mögé a sorba, majd amikor ő következik behajol az ablakon. A pénztáros megkeresi a nevét a fizetési ívek lapuleveleinek egyikén, megmutatja neki az aláírás helyét, majd leszámol elé nettó vagy hetven darab ötezrest. O gyorsan átnyálazza a bankókat mert nem akarja feltartani a sort és megköszöni a pénztáros hozzá való jóságát. Kikászálódik a mögötte várakozók vagy éppen érkezők tumultusából, a 70 darab ötezres kötegét besüllyeszti a tárcájába és visszaballag az irodájába. Kifizeti a titkárnőjének a kávé tartozását, meg a múlt heti ebédjegyet és azon tűnődik mit is bízott rá a felesége, hogy feltétlenül vegyen meg hazafelé, ha megkapta a fizetését. Nem így lenne? Hát hogy? Namármost. Ha nehezedik a helyzet, ha szorítani kezdenek a megszorító intézkedések, kivetik, amit még ki lehet vetni és megvonják, ami megvonható, akkor hősünk nem 70, hanem mondjuk csak 60-65 darab ötezrest fog másodikán a belső zsebébe gyömöszölni. Szemben azokkal, akik elé az eddigi öt, hat vagy nyolc Széchenyi-ban- kó helyett esetleg csak négyet, ötöt vagy hatot számlálnak. Azért abban gondolom egyetértünk, hogy más létezni az egyik és megint más a másik jövedelemből. Am sajnos fogyasztáscsökkentő lépésekről az Egyik körben döntenek, közben a Másikakat e terápia jobbító hatásáról győzködik. Nem szeretem, ha a pénzügyminisztert lehet a legtöbbet látni a televízióban; tartok tőle ugyanis, hogy tényleg a lét határozza meg a tudatot. Az övéket az övék', a mienket a mienk.
