Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-19 / 274. szám

MAGÁNVÉLEMÉNY Másik dal Ismét olajat ka­pott a magyar­ságtudatunk tü­ze, ebben az év­ben két honfitár­sunk is szerepel a Nobel-díjjal jutalmazottak között. Apró szépséghiba, hogy ők ketten csupán származásukat tekintve ma­gyarok, már jó ideje idegen ország ál­lampolgáraiként dolgoznak, nevük kissé idegenül cseng a fülünknek, s kutatásaik eredményeiből sem a mi kis hazánkban kovácsolnak tőkét. De legalább miénk a szellemi dicsőség és elismerés, míg a befogadó nemzeté csupán az anyagi haszon. Kár, hogy az előbbiért nem sok mindent adnak a világpiacon. A világraszóló elismerés örömével együtt azonban szó esik egy nem ki­sebb figyelmet kiváltó történelmi tra­gikumról is, amely George Oláh életét a siker útjára terelte. Egy lépés majd’ négy évtizeddel ezelőtt az ország nyu­gati határán, amellyel maga mögött hagyta a kor politikai és gazdasági korlátáit. Furcsa ellentét: menekülés a siker útján. Akkoriban sok „jó fej”, bizonyítási vágytól fűtött huszonéves ment el, akik később csak egyszerűen a nagy generációként maradtak meg a köztudatban. Az itthon maradók egyre erősödő veszteség- és hiányérzetét kifejezték filmek, s évtizedek múlva is búslakod­tak az énekesek a megváltoztathatat­lan fölött. Ám úgy tűnik, napjainkban a dalok új értelmet nyernek, olyanok is idézik Cseh Tamást, akiknek Oláh György döntése nem több puszta tör­ténelemnél. Újra szól a dal, mert újra van kinek és kiről szólni. Ma a gaz­daság bilincse elől menekülnek a fia­talok, egy mosókonyhából elindulva most sem veszíthet semmit az ember. Mi másról lenne szó, amikor az egye­tem hat végzős szabolcsi fiatalja közül egy jön baza, a többiek inkább vá­lasztják a főváros peremkerületi al­bérletét, vagy az ország más pontját, mert ott még mindig nagyobbak a lehetőségek. A belső migráción túl mások a külföldön próbálnak sze­rencsét (most már legálisan), mert ott végzettségükhöz méltatlan módon is gyorsabban megteremthetik saját életük anyagi alapjait. S hogy vissza­térnek-e vagy sem, az ugyanúgy kétsé­ges, mint negyven évvel ezelőtt. Valami azért történt. Bár a Tanár Úr ma is nehezen ismeri meg a régi diákokat, a mai gyerekek már tudnak imádkozni, de a lényegen ez sem vál­toztat. Az apáról fiúra szállt adóssá­got vissza kell fizetni, s közben meg­tartani a várost és felnevelni a gyere­keket — nem kis teher. Hogy ez elől elmenekülni gyávaság vagy ésszerű megfontolás, azt ki-ki maga dönti el. Csak tíz év múlva ne ez a dal legyen... Nyéki Zsolt AKTUÁLIS INTERJÚNK Észrevenni a bajban lévőket A Vöröskereszt közvetít a rászorultak és az adakozni tudók rétegei között Tavaly volt 130 éve, hogy a svájci Henry Dunant kezdeményezésére megalakult a Vöröskereszt, mely a háborúk áldozatainak segélyezését, a természeti csapások káro­sultjainak támogatását tűzte ki céljául. Hazánkban 1881-ben jött létre a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete, amely a jótékonyság mellett ön­kéntes ápolónők képzését vállalta magára. Az első világháború után, 1919-ben pedig megalakult a Vöröskereszt Egyesü­letek Ligája. A szervezetre — mint ahogy az alapszabályban megfogal­mazták — a pártatlanság, sem­legesség és függetlenség jellemző. Bürget Lajosnéval, a Magyar Vö­röskereszt megyei titkárával arról beszélgettünk, mit jelent ma a vö­röskeresztes munka, hogyan befo­lyásolja tevékenységüket az egyre nagyobb arányú elszegényedés. — Éppen félidőben vagyunk két kongresszus között, ami jó alkalom az értékelésre. Nagyon sok új dolog történt a szervezet életében. De a Vöröskereszt épp akkor tesz legjob­ban eleget a feladatainak, ha érzé­kenyen figyeli az emberek életében bekövetkezett módosulásokat, s ezekre reagál. Tud reagálni, mert mindig és mindenhol, a lakosság legszélesebb rétegeiben vannak tá­mogatói. □ Hogyan jut el a támogatás a rászórul- takhoz? — A Vöröskereszt közvetít a lakosság rászorult és adakozó rétegei között. Min­den más szerveződéssel szemben mi nem a saját tagjainknak nyújtunk támogatást. Tevékenységünket a parlament tavaly az­zal tisztelte meg, hogy a Vöröskeresztről törvényt alkotott, amely teljesen összhang­ban van az alapszabályunkkal. Az állam felkérte a szervezetet különböző felada- " tokra, s ehhez a költségvetésből mérsékelt anyagi hozzájárulást is nyújt. Méltóságot és biztonságot ad a szerve­zetnek, hogy minden olyan adomány, amelynek a közvetítését ránk bízzák, köz­érdekű kötelezettségvállalásnak minősül, így adóalap-csökkentő, s szervezetünk men­tes az adó és illetékfizetés alól. Ez utóbbi nem kegy, hanem olyan gesztus, amely a munkánk elismerése, hiszen a pénzt, a javakat a Vöröskereszt a lakosság érdeké­ben használja fel. A világ változásával ki­csit zsugorodott a szervezet, de mindenütt van néhány olyan ember, aki segíti mun­kánkat, támogatja eszméinket. Igyekszünk az ifjúság körében is népsze­rűsíteni a vöröskeresztes munkát, a célja­it, megérinteni minden gyereket, megismer­tetni velük: jó érzés segíteni, társakra talál­ni. A megyében nagyon szép ifjúsági mun­ka folyik, 145 ifjúsági szervezetünk van. □ Melyek az újdonságok a szervezet munkájában? — Megerősödött a szociális tevékenysé­günk, amelyben eddig nem voltak tapaszta­lataink. Jöttek segítségért a bajban lévők, de a társadalom elszegényedésével évről év­re emelkedik a számuk. A szociális mun­ka alapja: megkeresni, észrevenni a bajban lévőket. A lakosság adakozó, adakozni tu­dó rétegét folyamatosan felderíteni. M ^ Mindenütt van néhány olyan ember, aki segíti munkánkat, támogatja eszméinket. yy □ Mennyire esik egybe az adakozók és adakozni tudók köre? — Nem teljesen. Ennek érthető oka van. Kifejezetten azok adakoznak, akik át tud­ják érezni mások baját, már voltak nehéz helyzetben, vagy valamilyen érzelmi mo­tiváció érte őket az életben, hogy adakoz­ni jó, vagy ők, vagy családtagjaik gyógyul­tak meg, mert vért kaptak. A segítők több­sége a szegényebb rétegekből kerül ki. Min­den ember tud adakozni, hogy mit és mennyit, az a helyzetétől és akaratától függ. □ Említsük meg a segítségnyújtás néhány formáját! — Karácsonyi szeretetakciókat szerve­zünk, támogatjuk a véradókat, az elhagya­tott idős embereket; beteg gyerekeket, szo­ciálisan hátrányos helyzetű gyerekeket táboroztatunk. De fordulnak hozzánk hajléktalanok és börtönből szabadultak is. □ Az adományok jó része külföldről ér­kezik. — Ezek egy részét értékesíthetjük, ebből tudjuk fedezni a raktározási, szállítási költ­ségeket. Az árusítással kettős célt szeret­nénk elérni. Egyrészt, hogy a lakosság sze­gényebb rétege hozzájusson olcsóbb holmi­hoz, használt ruhához. Része ez a szociális munkánknak is. Az első időkben jó szívvel adtuk a segélyeket, hisz nincs apparátu­sunk, amely környezettanulmányt végez­hetne a hozzánk fordulóknál. S megfizettük a tanulópénzt: ha tíz darabot adtunk, húsz kellett, és így tovább. Ezért döntöttünk úgy: családtagonként öt-öt ruhadarabot kaphatnak ingyen, a többiért jelképes összeget kell fizetniük. Muszáj volt korlá­tot szabni, mert annyi holmink nincs, mint amekkora az igény. Ezért kerestünk és találtunk kapcsola­tot a helyi civil szervezetekkel, szociális in­tézményekkel, önkormányzatokkal, hiszen ^ Munkánknak egyik legszebb területe a hátrányos helyzetű gyermekek üdültetése, yy az ott dolgozók jobban tudják, kik szorul­nak segítségre, jobban ismerik a körülmé­nyeket. Új formája a támogatásnak, ami­vel a baktalórántházi önkormányzat ker­este meg a Vöröskeresztet: a szociális cé­lokra szánt pénzből a Vöröskereszt ado­mányait nyújtja a rászorulóknak, s a költ­ségeket megtéríti a szervezetnek. Alkalmanként kapunk olyan adományo­kat, amelyeket ingyen kell tovább oszta­nunk. Idén például csokit a Nestlétől. Máskor „címzett” adományok érkeznek gyermekintézmények, szociális intézmények számára. □ Nem elhanyagolható azonban a Vö- röskereszt egészségnevelésben, a gyógyító munka szolgálatában betöltött szerepe sem! — Az alapfokú házi betegápoló tan­folyamot idén háromszázan végezték el, el­sősorban azok, akik az önkormányzatok­nál szociális gondozóként tevékenykednek, továbbá munkanélküli asszonyok. Magasabb szintű ismereteket kapnak, akik a vöröskeresztes nővérképzésre jelent­keznek. Ez több hónapos tanfolyam lesz, költségeihez az országos egész­ségbiztosítási pénztárnál pályáztunk támogatásért. A kórházakban elfek­vők, idős, gondozásra szoruló bete­gek ápolása rengeteg pénzt emészt fel. Költségektől kíméljük meg az államot, ha ők otthonukban (ahol jobban is érzik magukat) részesül­hetnek szakszerű ellátásban s ezzel a tanfolyammal épp ezt a célt szol­gáljuk. Úgyancsak a rászorulóknak hoztuk létre a gyógyászati segédesz­köz kölcsönzőt (mankót, tolóko­csit, fürdetőeszközöket, járókere­teket kaphatnak itt a betegek), s a Vöröskereszt segítségével működik a telefonos lelkisegélyszolgálat is. Munkánknak egyik legszebb te­rülete a hátrányos helyzetű gyerme­kek üdültetése. Megyénkben évente negyven gyermek juthat el így tá­borba. Még több élményt nyújt az a táboroztatás, amelyet 1979 óta szerve­zünk a krónikus beteg gyermekeknek. Ez a tábor maga a csoda! Hatvan-kilencven olyan gyerek élhet a lehetőséggel évente, aki szülei nélkül soha semmilyen üdülőbe nem juthatna el. A karácsonyi segélyezési akció pénzü­gyi alapját egyre nehezebb előteremteni. Korábban egymillió forint is rendelkezé­sünkre állt, tavaly viszont már csak ennek a fele. □ Országos gond a véradásszervezés. Mi a helyzet megyénkben? • • ......—................................. NI '' Ahhoz, hogy a faluban 30-40-en jelentkezzenek véradásra, minden házba be kell kopogtatnunk, yy Az utóbbi időben rengeteg energiát emészt fel ez a tevékenység: a munkaidőnk 45-50 százalékát erre fordítjuk. A koráb­bi időszakban a véradások zöme a nagyü­zemekben, munkahelyeken történt, ám ezek felbomlásával, megszűnésével az em­bereket a lakóterületükön kell felkeres­nünk. Ahhoz, hogy egy faluban 30-40-en jelentkezzenek véradásra, minden egyes házba be kell kopogtatnunk. Míg néhány éve 18-19 ezer véradónk volt a megyében, két évvel ezelőttig számuk kismértékben visszaesett. Minden évben kitüntetjük a többszörös véradókat, a kiváló véradószer­vezőket, s november 27-e, a véradók nap­ja alkalmából üdvözlőlapot küldünk vér­adóinknak. □ Nem növelné a véradási kedvet, ha térítést kapnának érte a jelentkezők? — A Vöröskereszt kifejezetten a térítés- mentes véradás mellett áll. Elismerve ter­mészetesen, hogy olyan adományt nyújt magából a véradó, ami semmi mással nem pótolható. Ha áttérnénk a térítéses véradásra, várhatóan a társadalom szocáilisan nem legstabilabb rétege jelentkezne. Spontán véradásra pedig nem építhető egy társada­lom egészségügye. Amatőr felvétel Cservenyák Katalin Bürget Lajosne

Next

/
Thumbnails
Contents