Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-18 / 273. szám
1994. november 18., péntek OPEC-olaj áron alul Hét halott Madrid (MTI) — Egy hat beteget szállító mentőautó útban a kórház felé csütörtökön összeütközött egy vonattal a Gádor várostól nem messze, a dél-spanyolországi Almeria tartományban. A szerencsétlenség következtében mind a hat beteg életét vesztette, s meghalt a mentőautó vezetője is. Az áldozatok között két gyermek van. Földrengés Manila (AFP) — Legalább 74 ember vesztette életét, 228-an megsebesültek meg, heten pedig eltűntek a Fülöp-szigetek északi részén, Mindoro-szigetén a hét elején történt nagyerejű földrengés és az azt követő szökőár következtében — derül ki a csütörtökön nyilvánosságra hozott legfrissebb hivatalos adatokból. Az AFP jelentése szerint Fidel Ramos Fülöp-szige- teki elnök indonéziai útját megszakítva, csütörtökön a természeti katasztrófa színhelyére érkezett. Bali-sziget (MTI) — Az OPEC minisztereinek jövő heti találkozóján a tagállamok majdnem bizonyosan egyetértenek majd abban, hogy a szervezet olajtermelési plafonját legalább a jövő év első feléig a jelenlegi szinten tartják —jelentette a Reuter. A viszonylag alacsony olajárak, a nem OPEC-országok állandóan növekvő termelési kilátásai és az a veszély, hogy az iraki olaj ismét megjelenik a világpiacon, nagymértékben korlátozza majd a szervezet november 21-én az indonéz Bali-szigetén tartandó értekezMoszkva (MTI) — Borisz Jelcin első ízben találkozott csütörtökön Moszkvában Gej- dar Alijev azerbajdzsán államfővel az után, hogy a kaszpi- tengeri olajmező kiaknázásáról külföldi olajtársaságokkal kötött, az évszázad üzletének nevezett megállapodás miatt kora ősszel lehűlt Baku és Moszkva viszonya. A megbeszéléseken a hivatalos orosz közlés szerint szó volt a karabahi rendezésről. létén a résztvevők mozgásterét. Az OPEC-olaj ára a múlt héten hordónként 16,97 dollár volt, ami lényegesen elmarad a szervezet által célul kitűzött 21 dollártól. Az OPEC 1993 szeptembere óta nem változtatott napi 24,52 millió hordós termelési plafonján. Alig egy héttel a fórum ülése előtt a legtöbb tagállam, így a legbefolyásosabbnak számító Szaúd-Arábia is úgy látja, hogy a következő két negyedévben fenn kell tartani a jelenlegi termelési szintet, így feleslegessé válik egy újabb ülés összehívása 1995 közepe Jelcin sürgette a hat éve kezdődött konfliktus rendezését célzó politikai megállapodás aláírását. Az orosz államfő hangsúlyozta, hogy Moszkva mindent megtesz a konfliktus rendezése érdekében. Az orosz elnöki sajtószolgálat közleménye szerint Alijev nagyra értékelte Moszkva béketeremtő szerepét. A találkozón állást foglaltak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett. előtt. Egyedül Irán — amely a szervezet második legnagyobb termelője —javasolta a plafon rövidebb időre történő befagyasztását azzal, hogy majd a második negyedévben csökkenteni lehetne a termelést a kereslet egyidejű visszaesésével. Elemzők abban egyetértenek, hogy ha az OPEC áldását adja a többség véleményére, akkor az féléves stabilitást eredményezne az olajpiacokon, annak ellenére, hogy a második negyedévi kereslet várhatóan kisebb lesz, mint amennyit az OPEC-államok termelni fognak. Noha a kaszpi-tengeri 7,5 milliárd dolláros olajüzletről nem volt szó a megbeszélésekről adott hivatalos tájékoztatásban, moszkvai megfigyelők szerint Alijev nyilván igyekezett semlegesíteni Oroszország rosszallását a kérdésben. Moszkva ugyanis vitatja Azerbajdzsán jogát arra, hogy egymaga döntsön a tengeri talapzatban található olajmezők kiaknázásáról. Találkozott Jelcin Alijewel . 1 Hírmustra Kétnapos... ...csehországi látogatást tervez a jövő év május 20-21- én II. János Pál pápa, a cseh püspöki konferencia meghívására. Látogatásának két állomása Prága és Olomouc lesz. A szóvivő szerint a pápa csehországi látogatását nem kötik össze szlovákiai útjával, ahová minden bizonnyal júliusra hívják majd meg II. János Pált. (MTI) A lengyel... ...parlament szerdán este határozatot fogadott el, amelyben bűnösnek minősítette a Biztonsági Hivatalt, a katonai hírszerzést, kémelhárítást és ügyészségeket, amelyek 1944 és 1956 között a lengyel szuverenitásért és függetlenségért harcoló szervezetek és személyek ellen léptek fel, s felelősek többezer ember haláláért és szenvedéséért. (MTI) Az amerikai... ...kormányzat szerda este kategorikusan cáfolta a The European című magazin legújabb számában megjelent riportot, amely szerint civilruhás CIA-megbízot- tak és katonai személyek segítséget nyújtanak a bos- nyák hadseregnek: muzulmán katonákat képeznek ki a taktikai hadviselésre, műholdas felderítési információkat továbbítanak a kormányhadseregnek és bekapcsolódtak a légiforgalom irányításába is. (MTI) A Magyar... ...Rádió közszolgálati tevékenysége elképzelhetetlen a hét körzeti rádió tevékenysége nélkül. A rádió vezetősége a nagyobb önállóság biztosítása mellett, a körzeti stúdióknál dolgozó közel 160 munkatárs bérének jelentős emelését tervezi a jövő év elejétől. (MTI) A magyar... ...kormány nagyra értékeli az ausztriai kisebbségi politikát — hangoztatta Tabajdi Csaba a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a Burgenlandi Tartományi Parlament küldöttségével folytatott megbeszélésén. (MTI) HIRDETÉS Westel 900 GSM mintabolt Nyíregyházán! A Westel 900 GSM nyíregyházi mintaboltjában várja mindazokat, akik gyorsan és kényelmesen szeretnének GSM telefonhoz jutni! A Westel 900 GSM szolgáltatását Magyarország mind több településén, illetve szeptember végétől már az összes egyszámjegyű főútja mentén, valamint Európa újabb és újabb országaiban veheti igénybe. Szeretettel várjuk hétfőtől péntekig 9-17:50 óráig, szombaton 9 és 14 óra között Nyíregyházán, a Rákóczi út 60. alatt! Ha bármilyen kérdése van, kérjük hívja a (06-50) 431-900-as telefonszámot! Westel 900 GSM. A kapcsolat. A KÖTELEZŐ HAVONTA Sokszor elfelejtjük, hogy negyedévenként be kell fizetni a gépjármű kötelező felelősségbiztosítást. Ha Önnek OTP lakossági folyószámlája van és a Garanciánál köti meg a kötelező biztosítást, havonta utaltathatja át a díjat. ARANCIA j Egy nagybank és egy biztosítótársaság együtt: EZ PÁRATLAN PÁROS- TÚL A MEGYÉN _