Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-18 / 273. szám
1994. november 18., péntek Autonómia nyírteleki módra Javult a fegyelem, erősödött a tanulmányi munka, jobb a diákok magaviseleté Kállai János Nyírtelek (KM) — Az, hogy egy tanintézmény mennyire tudja a falain kívülrekesz- teni a helyi politika beszü- remléseit, sok dolgon múlik. Mert lehet fennen hangoztatni a semlegességet, deklarálni az elzárkózást: nézetek, ideológiák, félre értelmezett hatalmi mechanizmusok, szakszerűtlen beavatkozások bizony gyakorta megkeseríthetik egy-egy iskola életét. Nem titok: Nyírtelekre, az 1. Számú Általános Iskolába (a piros!) meghívtak bennünket; ugyan, néznénk már szét, mire jutott az új, demokratikusan — kétharmados többséggel — megválasztott igazgató funkcionálása két éve alatt, oldalán az idő közben kinevezett helyettesével. Csoportbontás A protokolláris megszokott- sággal szakítva, Farkas Ernőt, a második embert kérdeztük az intézmény karakterét megadó dolgokról. — Közepes nagyságúak vagyunk; a tanulólétszám három és félszáz körüli; tizenhat plusz egy tanulócsoportban foglalkozunk a nebulókkal. □ Mit takar ez a plusznak elkeresztelt osztály? — Lázár Péter kollégánk (a Széltolók együttes vezetőjeként megye- és országszerte ismert személyiség) úgynevezett korrekciós osztályt vezet. Ebbe a csoportba kerültek azok a cigány gyerekek — tizenegyen —, akiket képességbeli lemaradásaik miatt ki kellett emelnünk a többiek közül. □ Ha jól tudom: a kis létszámú csoportokban tanítást önöknél már akkor bevezették, amikor máshol még csak kísérletezgettek vele. — Igen, 1990 körül kezdtük három csoportra bontani a hetedik és a nyolcadik évfolyamot. Tudom, ez ma már nem nagy kunszt, ha van pénz rá, bárhol megoldható. Mi a saját költségvetésünkből gazdál- kodjuk ki a bekerülés közel félmillió forintját. □ Egyébként hogy áll az iskola anyagi helyzete? — Nos, azt hiszem, a lényeghez érkeztünk. Az önkormányzati fenntartás zavartalanságára ránehezedő, politikai színezettől sem mentes motívumok alaposan megbolydíthatják egy iskolaközösség életét, gyengíthetik a vezetés pozícióit, összekuszálhatják az emberi és kollegiális viszonylatokat. □ Kérem, ha lehet, szóljon arról konkrétabban, amire a fenntartás-működés zavartalanságát illetően célzott! — Nem túlzók, ha azt mondom: az iskolánk gazdasági szakembereinek köszönhető, hogy még nem jelentettünk csődöt. A munkabérekkel nincs különösebb gondunk, de a dologi és élelmezési pénzek hozzánk juttatása — enyhén szólva — akadozik, késlekedik. Hihetetlen, de esetenként a saját (itt most szó szerint értendő!) zsebünkbe nyúlunk, hogy vásárolni tudjunk. Még tavalyról hiányzott 600 ezer forintnyi étkezési támogatásunk; ebből kétszázezret átutalt az önkormányzat, négyszázezer még lóg. Az 1994/95-ös tanévre — ennek az első félévét írjuk most — nincs költségvetésünk. A fel- vásárlási számláinkat nem, vagy csak késedelmesen rendezik. A fenntartónknak már több ízben, írásban tártuk fel a bajainkat. Sajnos, úgy tűnik, nem sok sikerrel. Előre léptek □ Mindennek mi köze van a politikához? — Anélkül, hogy belebonyolódnánk e kérdéskör boncolgatásába, valójában mára túlhaladott dolgok felemlegetésébe, csupán annyit jegyzek meg: tapasztaltunk egyfajta, elsősorban gazdasági természetű szembenállást, megközelítésbeli falsokat a fenntartási ügyeinket illetően. Az iskola viszonylagos autonómiáját, a pedagógus kollektíva szilárdítását zavarták ezek a szakmailag nem kellően megalapozott, különböző érdekeket sejtető törekvések. Ennek ellenére, úgy vélem, a két év alatt sokat léptünk előre. Ez vonatkozik a tantestület egységére is. CJ És a tartalmi területeken mit tudnak felmutatni? Mi jellemzi az intézményüket, azon kívül, hogy az épületük szép piros színben pompázik? — Az iskola nyitottságát veszem előre. Mindennek helyet adunk — ötleteknek, kezdeményezéseknek —, ami az oktató-nevelő munka minőségét kedvezően befolyásolhatja. A gondolatokra, a szellem nyitottságára gondolok elsősorban, s hozzáteszem: mindezt úgy szeretnénk folytatni, hogy a politika ne befolyásolhassa meghatározó módon a hétköznapok munkáját. Ami pedig a kezdeményezéseket illeti, csak példaként említek egyet- kettőt. így a nálunk egészen speciális művészeti nevelést. Ä lényege ennek az, hogy egy magunk kiválasztotta ötödik osztályos csoportban a hét egy napját a komplex művészeti szemléletformálásnak, ismeretgyarapításnak szenteljük. E napon az irodalom, az énekzene, a rajz egyszerre van terítéken. Méghozzá úgy, hogy a stúdiumokat oktató tanárok is egy időben foglalkoznak a gyerekekkel, tervezetten, céltudatosan váltva egymást. Megreformáltuk a csoportbontásos rendszerünket. Hozzáigazítottuk a diákjaink továbbtanulási céljaihoz. Javítottunk a napközis foglalkozások színvonalán is. Erre igencsak szükség volt... □ Mire céloz? — A napközis órák — természetszerűleg — délután vannak. A sok bejáró tanuló utazási rendje szétforgácsolja a másnapi felkészülésre szánt időt. A hátrányok így nehezen szüntethetők meg. Most fiatal nevelői gárda dolgozik a napköziben. Nagyobbrészt pályakezdők. Agilisak, kezde- ményezőek, sokat várunk tőlük. Úgy érezzük: javult a fegyelem, erősödött a tanulmányi munkára koncentrálás, finomodott a gyerekek viselkedéskultúrája, egyszerűbben: a pedagógusok részéről fokozottabb lett az odafigyelés, a személyre szabott törődés. Nehéz évek □ Sokszínű az iskola arculata. Erezhető az előrevivő szándék ereje mindabból, amiről szót ejtettünk. Milyen hát valójában a nyírteleki egyes suli? — Nehéz két év áll mögöttünk, de azt hiszem, kezdünk stabilzálódni. A nyolcadikosaink középfokra juttatása csaknem százszázalékos. Sok gyerekünket felvesznek gimnáziumba, szakközépiskolába, és kedvezőek a visszajelzések. Jó a hangulat az iskolában, ez egyaránt értendő a tantestületre és a tanulóközösségre. Bizakodunk, igyekszünk — a lehetőségeinkhez mérten — nyugodtan, kiegyensúlyozottan dolgozni. Sárándi József tárcája A gyertya lángjai ■m -j em sokkal nevelőiül anyám halála után az jL V öregem összeállt egy megyeszerte hírhedt és vén- ségében is fehérmájú nőszeméllyel. Faterom már nyugdíjas volt, akkoriban tisztesnek számító járandósággal, magas vérnyomással, szívpanaszokkal s az asztalosok jellegzetes betegségével: trom- bózisos csúnya visszerekkel a lábán. Hasztalan volt minden figyelmeztetés, a hiúságra játszó nőstényhízelgés karon fogta maradék férfiösztönét, és belevitte a gyilkos kapcsolatba. A nő hamar rászoktatta őt a dohányzásra és az italozásra is. Befogta maga mellé újságkihordónak, kellett a pénz szórakozásra, s lányáék építkezésének támogatására. Kísérletei ellenére sem sikerült kibontakoznia a minden hájjal megkent némber fojtogató szorításából. Infarktus infarktust követett, végül szívelégtelenséget állapítottak meg a proszektúrán. Halála híre csak a temetés után jutott el hozzám. Elettársa fölmarkolta a biztosítási összeget, a segélyeket, és apám holttestét elhamvasztana. Ez volt a legolcsóbb megoldás. Az urnát kolumbárium híján harmadik férje sírjába ásatta a bányászvári temetőben. A fejfának néhány hónap múlva nyomaveszett, és én az idegen halottal társbérletben nyugvók sírja előtt róttam le kegyeletemet, amikor csak apám előtt szerettem volna. Esztendők múltán szántam rá magam a sírrablásra. Szóltam a helybeli sírásónak, akit az urnát is tartalmazó halomhoz vezettem. Gere úr egy rövid nyelű szeneslapát- szerű eszközzel kihantolta az éjszakai esőtől puhára ázott földből apám hamvvedrét. Rövid lapátolás után elegyengette a morzsalékot, visszaduggatta a virágokat és az ott talált árva kaporszálat, azután kajánul megjegyezte: — Az öreglány az életben nem fog rájönni a dologra. Egy bő bevásárló szatyorban utaztattam falumig a porcelánedénybe helyezett fémdobozt. A temetőben Gere úr félrehúzta anyám sírjának fedlapját, s a kávák között-kiképzett mélyedésbe tettem az urnát. Földelés, fed- lap vissza, most már csak apám nevét és a tól-ig dátumot kell rátetováltatnom a fényesre csiszolt fekete márványlapra. Halottak napjára az is meglett, és a tömött szirmú krizantémok között a múlandóság gyertyalángjai lobogtak. / tt állok nevelőszüleim pora, hamva előtt, és nem tudok mit mondani árnyaiknak, ha bánatomban kérdőn leiken érintenének. Nézőpont Gerjesztő Balogh József Tf“> iztosan nem lenne §~\ jobb hangulatger- jesztőnek az sem, ha az adótörvényeket mondjuk áprilisban terjesztenék a parlament elé, legfeljebb nem a karácsonyunkat, hanem a húsvétot mérgelődnénk végig: már megint többet kell fizetni, megint megsarcol bennünket a költségvetés. Tulajdonképpen nemigen ért meglepetés gondolom senkit a mostani adócsokoremelés miatt. Lassan hozzászoktunk már, hogy mindaddig számítani kell rá, míg szemmel látható módon javulni nem kezd az a valami, amit korábban életszínvonalnak hívtunk. Am a sarc mértéke és széles skálája joggal háborítja fel az embereket. Es csak részben azért, mert fizetni kell. A másik részt inkább az okozza: miképp változott két szék között az MSZP és az SZDSZ véleménye, miképp vált elodázhatatlan tennivalóvá az, amit ellenzéki korukban mereven támadtak és elutasítottak. Elég egy tavaly decemberi újságba belelapozni, máris olvasható: mennyire óvta például a mai pénzügyminiszter a Parlamentet attól, hogy az adókulcsokat megváltoztassák, mennyire elviselhetetlennek tartotta, hogy a lakosságot az adó bármelyik fajtájával egyre lehetetlenebb helyzetbe hozzák, de természetesen Tardos Márton felszólalásai közt is szépen lehetne zongorázni a különbséget. Persze ugyanezt teszi mindenütt a mindenkori ellenzék. Most fizetni kell és nyilvánvaló, hogy az előző évinél is jóval többet. Sajnos, megint azoknak, akik eddig is fizettek, mert látható a bérük, tapintható az autójuk, közjegyző szentesíti, ha örököltek, szakértő becsüli meg, ha ingatlant vettek. A láthatatlan jövedelmek mértéke pedig eközben nyilvánvalóan tovább emelkedik, mert az adóhatóságnak ki tudja hány év kell még ahhoz, hogy ne csak sejtse — sokszor tudja is — hol úsznak el az államkasszából a milliók, s a milliár- dok, hanem képes legyen meg is fogni azt. A tisztességes adóbevallás eljövetelének idejét ugyanis ez a korosztály már nemigen éri meg. Újabb folt a banki szférában Ferter János rajza Kommentár Ügyes ügyeskedők Kovács Éva r örvényes vagy törvénytelen? A kérdésre sokan keresik a választ, különösen azóta, hogy a kormány illetékesei megígérték, kivizsgálják azokat az ügyeket és üzleteket, amelyek korrupcióra gyanúsak, melyekről joggal feltételezhető, nem a szabályoknak, előírásoknak megfelelően köttettek, a benne résztvevők egyszerűen csaltak. Egyszerűen — mondom —, mert a lényeg ez. Nem kellett ahhoz sok ész és áldozat, mindössze megfelelő pozíció, kevés szemfülesség és némi furfang, s máris aláírhatták a szerződéseket, mégpedig úgy, hogy a kecske alaposan jóllakott, csak a káposztának esett némi baja. A legutóbbi parlamenti ülésen parázs vita kerekedett arról, vajon a különféle vállalkozások esetében mi az ami törvényes, s mi, ami törvénytelen? A Fidesz-párti fiatal honatya szerint teljesen téves az álláspont, mely szerint a magyar társadalomban ma ügyeskedők is munkálkodnak, s ez nem tesz jót a gazdaságnak. Ma mindenki ügyeskedik, ebben semmi kivetnivaló nincs — hangzott a summá- zat, amire megyénk egyik MSZP-s képviselője reagált. Mint mondta, a szó- banforgó cselekedetnek több fajtája is létezik. Ezek egyike — amire manapság igen gyakran akad példa — amikor az ügyeskedő nem tesz mást, mint kihasználja a tálcán kínált lehetőségeket, kijátssza a törvényeket, vagy éppen úgy forgatja őket, hogy abból neki származzon haszna. így fordulhat elő, hogy egy közönséges szélhámos több ezer embertől csal ki kárpótlási jegyeket. Törvényes vagy törvénytelen? Eltelik még egy kis idő, amíg a kérdésre pontosan adható felelet... __HÁTTÉR___ Kelet-Magyaiofszá^sn Figyelő szemek a nyírteleki egyesben Harasztosi Pál felvétele
