Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-01 / 258. szám

1994. november 1., kedd HÁTTÉR Amit a piacon megfizetünk A kárpótlási hivatal elnöke az alacsony árfolyamokról, a tisztázatlan ügyekről Nyíregyháza (KM — B. J.) — Az elmúlt hét végén megyénkben járt az Orszá­gos Kárrendezési és Kár­pótlási Hivatal vezérkara. A hivatal nemrég kinevezett elnökével, dr. Nagy Ferenc címzetes államtitkárral az egész napot kitöltő programot igénylő látogatás céljáról be­szélgettünk. Hozzátartozik — Egy ilyen látogatás min­denképpen indokolt több mint három esztendő után. Rend­szeresek voltak eddig is veze­tői szinten és egyenként a ta­lálkozók, de azt gondoltam, hozzátartozik az emberi tisz­tességhez, hogy vezetőtársa­immal odaálljunk a kollégáink elé, elmondjuk, hogyan látjuk azt a több mint három eszten­dőt, amit együtt dolgoztunk. Én személy szerinti kötelezett­ségemnek éreztem, hogy a kollégáim ne üzenetekből, ha­nem tőlem hallják, hogyan gondolkodom a hivatalról, a jövőről. □ Hol tart a kárpótlás, illet­ve a pótkárpótlás ügye az or­szágban és a mi megyénkben? — Ami a vagyoni ügyeket illeti, majdnem 55 ezer döntés, itt több mint háromezer döntés született. A személyi kárpótlás ügye rosszabbul áll, mert ezzel elmaradt az országos hivatal. Az volt az oka, hogy nem tudtuk legyűrni a nyárról meg­maradt több mint húszezer ügyet, ami azért is kínos, mert voltak és vannak nálunk 1992- es beadványok. A döntést no­vember végéig mindenképpen meg kell hoznunk, nem lehet tovább cipelni ezt a terhet. □ Nem keseríti el a kárpót­lási hivatalok dolgozóit, hogy miközben nagy erővel dolgoz­nak a kérelmek elbírálásán, a kárpótlási jegyek elértéktele­nednek, holott hivatalosan egy ezer forintos jegy 1600-at ér? Dr. Nagy Ferenc Harasztosi Pál felvétele — Ez nagyon súlyos lelki teher az embereknek. Egészen biztosan felmerül munkatársa­imban is, hogy valóban ezért dolgoztunk mi három éve? Meggyőződésem, ők nemcsak azért dolgoznak, mert a saját munkájukról van szó, mindig úgy hoztak döntést, hogy tud­ták: amögött emberi sors van és ez a sérelem és a sértett em­ber életének egyfajta mértéke is. De térjünk vissza a kopo­gós valóságra. 1993-ban meg­született a döntések többsége. Kiment százmilliárdhoz közel lévő érték, de sajnos — éppen úgy, mint a kárpótlási döntés- hozatalban — a segítség, a költségvetés, a feltételek biz­tosítása egy jó évet késett. Ez a kínálatmulasztás robbant be a piacra, ez egyik tényezője a mostani drasztikus árzuhanás­nak. Ezentúl gond, hogy maga a tőzsde és tőkepiac nálunk most van kialakulóban. Nem érdekük — A legnagyobb a félelem ab­ból van, mi lesz azzal az igény­nyel, amit most adtak be. Aki annak idején lépni tudott, előbb elhitte, előbb utána járt, legalább a részlegességen be­lül valamilyen értékhez hoz­zájutott, vagy legalább esélye volt rá. Most még az esély is csökken. Ez az egyik oldal. A másik, hogy a 2500 milliárdos állami vagyonból hogyan lett először 1600 milliárd, aztán 1500 milliárd, majd 1000 mil­liárd? Én nagyon bízom ab­ban, hogy azok a döntések, amelyek a privatizációs tör­vény végrehajtásához megte­remtik a kínálatot, helyreállít­ják a minimális garanciát va- gyonkínálatban, most vásárol­ható konkrét vagyonban, rész­vénycserében és befektetési alapok működtetése tekinteté­ben is. Sem a tőkepiacnak, sem az országnak nem érdeke, hogy az állami vagyon értéke­sítése tekintetében ilyen ala­csony mértékű maradjon az át­lag árfolyam, hisz így ebben a formában az állami vagyon­vesztésnek egy újabb formájá­ról van szó. Ha ez nem változ­na, lehet, hogy áttételeken ke­resztül, de a termékekben fog­juk megfizetni a piacon az árát. □ Leginkább a földlicitálás­nál volt sikeres a kárpótlási je­gyek felhasználása. A licitá­lóknak azonban ott is kedvét szegi, hogy az ügylet befejezet­len maradt, mert a föld kimé­rése a legtöbb esetben várat magára. — A birtokba adás gyorsí­tására két esélyt látok. Az egyik: minden lehetséges szak­mai tapasztalatot, ami felhal­mozódik, mindenféle egymás­ra mutogatás nélkül bele kell tenni a közigazgatás kincstárá­ba és élni kell vele. Mi most éppen november végére érünk oda, hogy elkészítjük azt a számítástechnikai áttételt, amelyik összekapcsolja az írá­sos és a térképészeti részt, és egy gépi adatszolgáltatást tesz lehetővé ugyanolyan módon, mint a birtokba adáshoz, vagy egyébként az ingatlannyilván­tartás szélesebb igényeihez a törvények szerint kell. □ Mikorra várható, hogy minden kárpótlási törvényt si­kerül végrehajtani? — Elsőfokon nagyon bízom benne, hogy a jövő november végére a döntéshozatallal vég­zünk. Azt nem tudom mennyi lesz a jogorvoslati ügyek szá­ma, ami majd pluszt jelent a munkánkban. Hátra van még a földárverési adatoknak és a még keletkezőknek tovább­fejlesztése. Ez legalább akkora munka, mint az árverés­előkészítés és az elszámolás. Hátra van még a teljes pénzü­gyi elszámolás, valamennyi jogosult, valamennyi tulajdon- szerzés tekintetében, amit 1995 elején folytatunk. Ne­künk el kell számolni, ha úgy tetszik az ország előtt azzal a kétszázmilliárddal, amit ér­tékpapírban kibocsátottunk és amit kárpótlás címén for­dított erre a lépésre az or­szág. Aki akadályoz □ Van a megyében tizenegy olyan település, négy olyan termelőszövetkezet, ahol nem lehet árverezni, mert valaki mindig megakadályozta. Nincs olyan hatalma senkinek ebben az országban aki megakadá­lyozhatná, hogy ne lehessen játszani tízezrek vagyonával és idegrendszerével? — Miután egyértelmű és számomra nagyon örvendetes kormányzati szándék az, hogy a kárpótlási folyamatot az ere­deti törvények szerint mielőbb be kell fejezni, én csak azt tu­dom modnani, hogy minden, ami nehezíti az egyezség meg­születését, azoknak a kára, akiket érint. Nem tartom sze­rencsésnek, hogy valamilyen érdekkülönbözet miatt a vég­letekig vigyenek egy problé­mát, vagy annak a rendezését, mert rendezetlenül nem ma­radhat. Meg vagyok győződ­ve, a legrosszabb kárpótlási döntéssorozat is jobb, mint egy tisztázatlan szituáció és az elmérgesedett emberi viszo­nyok egy településen. Távoktatás franciául Nyíregyháza (KM - P. Cs.) — A Francia Intézet október 15-től indította be új, hat hó­napos távoktatási programját. A kezdőknek szóló komplex önálló nyelvtanulási módszert az intézet tanári közössége dolgozta ki. Újabb fél évet indítanak 1995. január 1-jétől június 30- ig, hogy még szélesebb ré­tegek ismerkedhessenek meg a francia nyelvvel. Ez a távok­tatási csomag I elsősorban azoknak készült, akik elfog­laltságuk miatt, vagy azért, mert nem budapestiek, nem tudják látogatni az intézet óráit, de ugyanakkor komo­lyan foglalkoznának a nyelv­vel és bíznak az intézet presz­tízsében. Nekik állítottak össze egy három részből álló csomagot. A könyv tizenöt leckében tár­gyalja a párbeszéd, nyelvtan alapjait. A hangkazetta segít­ségével a párbeszédek szöve­ge, a szavak kiejtése és a szó­beli feladatok sajátíthatók el. A párbeszédes jeleneteket vi­deokazettán dolgozták fel. Ezt egészíti ki, a havonta postán kiküldött feladatcsomag, kon­zultáció, és heti egyszeri esti telefonügyelet. Az új program iránt érdek­lődők további felvilágosítást kaphatnak a Francia Intézet Tanulmányi Osztályán a 202­11-33-as telefonszámon vagy levélben a 1011 Budapest Fő utca 17. címen. Késői hűség y -r eszekedtek. Ki tudja 1 / hányadszor történt V egyanazon forgató- könyv szerint. Betéve tudta minden válaszát és kérdését. Egyszer csak elege lett az egészből. Úgy érezte, régen túl van azon a ponton, amit ép elmével, lélekkel el lehet, és el tud viselni. Egy esős délutánon ha­zaérkezve gondolkodás nél­kül elkezdett pakolni. Már félig tele volt a bőröndje mikor ráeszmélt, mit csinál. Tényleg ez a helyes, egyedül elfogadható megoldás. El kell menni, el kell menekü­lnie innen. Egy órai zöttykölődés után felismerte B.falucska körvo­nalait. Iskolás éveinek nya­rait töltötte itt egykoron, a kis hegyaljai településen. A házikót körös-körül benőtte a dudva. így még könnyebb volt elrejtőznie. Nem tudta, hogy mennyi ideig akar maradni. Min­denesetre jó volt újra otthon lenni. Evek óta képtelen volt összeállítani a második kö­tetét. Most végre erre is lesz ideje. A szándékosan itt ha­gyott vagy itt felejtett bútor­darabokkal próbálta laká­lyossá tenni a penészes, do­hos szobát. Eszeveszetten vetette a munkába magát. Ki sem mozdult a házból. Még az ebédjét is a szobában fo­gyasztotta el. Hihetetlenül jót tett neki a magány. Vég­re most, végre minden szót és betűt nyugodtan átgon­dolhatott. Teljesen magá­énak érezte készülő köte­tének minden sorát. Már csak a végső simítások hiá­nyoztak. Több hónap telt el így az írás teljes lázában, amikor egyik este emberek közé vá­gyott. Mindenféle töprengés nélkül elindult gyalogosan a fél órányira levő kocsmába. A hallgatáshoz és csendhez szokott fülének szokatlan volt a nagy zaj. Jólesett a frissen csapolt sör habját ízlelgetni. Talán az egyete­men ivott utoljára csapoltat. Később egyre többször tért be a kocsmába. Mindig történt valami érdekes. Poli­tizáltak, rádiót hallgattak, így tudott a fontosabb ese­ményekről. Mennyit termel­tünk, hány százalékkal tel­jesítettük túl a tervezetteket, hol és kinek nyitották meg a legújabb kiállítását. Egyik este a kocsma ab­lakán kitekintve ismerős ala­kot pillantott meg a szemben levő házban. Éva! Maga is megdöbbent ettől a felisme­réstől. Amióta összecsoma­golt és oly viharosan távo­zott, nem is gondolt rá. Vá­ratlanul és fájdalmasan nyi­lait bele a felismerés: Éva. Alakja, gyönyörű vállára omló haja, csak ő lehet. Ettől a naptól kezdve min­den estéjét a kocsmában töl­tötte. Már lassacskán hozzá­tartozott a szemközti család életéhez. Percről percre tud­ta, mi fog történni. Főzés, vacsora, mosogatás, fürdés és lámpaoltás. Volt, mikor úgy érezte felmegy és be­csönget. Nem volt elég bá­torsága hozzá.-g—y gyszer észrevett — í-j érthetetlen, hogy ho- JLj gyan kerülte el eddig a figyelmét — egy csetlő- botló kis gyermeket. Elakadt a lélegzete, nem kapott le­vegőt. Ki kellett rohannia a füstös helységből. Napokig feküdt, fel sem tudott kelni az ágyból. Azzal magyarázta, hogy biztosan meghűlt a hi­deg, esős őszi időben. Egy hétnél tovább nem bírta. Új­ra és újra minden nap a kocs­mában kötött ki, és nézte a család esti életét. Egyre ko­rábban érkezett, hogy sem­miről ne maradjon le. A kötetéről is elfeledkezett. Csak ült az ízetlen söre mel­lett és nézett, az egyre homá- lyosuló alak felé. Támogatások Kováts Dénes A z önkormányzatok is érezni fogják, milyen az ország gazdasági helyzete — mondta Kuncze Gábor belügyminiszter nyíregyházi sajtóbeszélge­tésén. Ez azt jelenti, hogy szigorú intézkedések, mega­lapozott tervek és döntések szükségesek ahhoz, hogy ne kerüljenek pénzügyileg le­hetetlen helyzetbe. Igaz ugyan, hogy nem egy önkor­mányzat jelentős hitelál­lománnyal rendelkezik nap­jainkban, de odáig még egy sem jutott el, hogy gazdasá­gi csődjéről kelljen beszélni. A belügyminiszter jónak tartja a címzett és céltámo­gatások rendszerét, de a jö­vő évben ennek is lesznek korlátái. Harminchárom- milliárd forint fordítható e célra, de a korábbi ígérvé­nyek ebből már lekötöttek 28 milliárdot, így igen ke­vés maradt 1995-re. Talán '96-tól ismét javul a helyzet. Tény: e támogatási for­mák nagy lehetőséget te­remtettek az önkormányza­toknak, sokan pályáztak kü­lönböző célra ebből az alapból. Infrastrukturális beruházások sora valósult meg állami pénzek segít­ségével, bővültek vagy épültek utak, egészségügyi és oktatási intézmények, és még hosszan lehetne sorol­ni a példákat. Számos tele­pülés van megyénkben, melynek vezetői időt és fá­radságot nem kímélve ku­tatták a lehetőségeket, ké­szítették — hogy ne mond­juk: gyártották — a pályá­zatokat. Szemmel látható eredménnyel. Kis túlzással talán azt is mondhatnánk: csak az nem nyert, aki nem pályázott. Igaz, a legtöbb esetben saját erőt is „fel kellett mutatni" az állami pénzek elnyerésének érde­kében, ezt azonban a több­ség ki tudta gazdálkodni. Amelyik önkormányzat na­gyon szegény volt, annak viszont emiatt kevesebbre futotta. Az eddigi tapasztalatok alapján valóban ésszerűnek látszik a címzett és céltámo­gatások rendszerének fenn­tartása, biztató a belügymi­niszter hozzáállása is, aki további finomításokon gon­dolkodik a valóban hátrá­nyos helyzetű települések esélynövelésének érdeké­ben. Az elképzelések szerint igényüket az általános sza­bályoktól eltérően kezelnék, így valóban oda utalnák a támogatást, ahol a legna­gyobb a szükség. Ha ez az elképzelés megvalósul, ak­kor már ismét az önkor­mányzatokon a sor... Ki markol többet?... Ferter János rajza Keresztbe-kasba Kállai János A közelmúltbeli — nyíregyházi — Ho- fi-est szervezői, há­zigazdái (a BUSZACSA munkatársai) jóleső érzés­sel konstatálhatták: a nem mindennapi eseményre vit­ték a jegyeket, mint a cukrot. Megteltek a lelátók, be­népesült a küzdőtér, gaz­dára találtak a pótszékek. Egy-két nappal a művész fel­lépése előtt minden belépő elkelt. Jó bornak—akarom mondani, országos hírű művészsztárnak — nem kell cégér. A program hozta magát! Egy másik, szintén ked­velt magyar komikus egy nappal az ominózus „one man show” — egyszemé­lyes bemutató — után lépett fel Nyíregyházán, másik helyszínen. Félház, azaz kétszáz főnyi közönség előtt. Pedig, hangsúlyozom, szintén sokak kedvencének tapsolhattak volna, márha elmennek. Csak hát, túl kö­zeli volt időben a két nevet­tető szereplése. A terminusok egyezteté­sével, úgy tűnik, még min­dig hadilábon állunk. Pedig nem kellene többet tenni — kiiktatandó a programüt­közéseket, átfedéseket —, mint leülni bő félórára, és megbeszélni: ki, mikorra, kit és mit szán a publikum­nak. Kis jóindulattal — meg­tartva a műsorajánlat szu­verenitását — elkerülhető lenne, hogy egyazon estén dilemmázzon a jónép: a re­formátus templom komoly­zenei hangversenyére tó­duljon, vagy az operettgá­lára. Persze, mondják az okosok: az ízlésbeli diffe­renciák eleve szelektál­nak. De honnan tudják ezt ilyen biztosan? Hátha a Kálmán- és Huszka-meló- diákat éppúgy szereti vala­ki, mint Beethoven komoly­ságát. Mondom: maradjon a sokszínűség, a változatos kínálat, de legyen a koor­dinációban rend, okos kompromisszum, tolerancia a másik fél iránt. Ne ke­resztbe-kasba, hölgyeim és uraim! Nézőpont m wm m w w ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents