Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-14 / 269. szám

1994. november 14., hétfő GAZDASÁG Keiet-MagUforszag 13 Rutinos szoftverüzemeltetők Alap- és felsőfokú számítástechnikai tanfolyamokat szervez a Rutinsoft Kft. A számítástechnikai tanfolyam helyszíne a vállalkozói inkubátorház Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM - MCS) — Tavaly óta olyan számítás- technikai szakembereket képzünk, akik képesek gaz­dasági programok üzemelte­tésére is. Ehhez pénzügyi és könyvelési alapismereteket nyújtunk, amely a könyve­lési és a folyószámla könyve­lési program kezelésének gyakorlati ismereteit jelenti. A bizonyítványukba pedig a következő kerül: személyi számítógép szoftverüzemel­tető, illetve a szoftverek gyártójától mérlegprogram és likvidprogram kezelői ké­pesítést kapnak. Minderről Maleczky Péter, a nyíregyházi Rutinsoft Számí­tástechnikai Kft. ügyvezető igazgatója szólt, aki hozzá­tette: idén a tanfolyam két szinttel bővült, hiszen a Keres­kedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzővel közösen pá­lyázott a cég egy alapfokú tan­folyam megszervezésére. Mindez sikeres volt, így a KIT-nél szakmát tanulók egy alapfokú számítástechnikai képzést is kapnak. Az alap­fokú mellett a Kossuth Lajos Tudományegyetem Matemati­ka-Informatika Intézetével közösen pedig felsőfokú rend­szerprogramozó képzést hir­dettek meg, amely a jövő év elején indul. A tanfolyamokat a kft. a vállalkozói inkubátor­házban szervezi, ahol a tárgya­lóteremben rendezett be egy számítógéptermet. A tanfo­lyamhoz a cég a gépeket, a szakembereket, a tematikát adja, az oktatást elsősorban külsősök, közép- és főiskolai tanárok végzik. A tanfolya­mokat anyagilag a megyei munkaügyi központ támogat­ja, hiszen a a különböző plusz számítástechnikai ismeretekre munkanélkülieket is oktatnak. A társaság működéséről Maleczki Péter elmondta, a kft.-t 1990-ben alapították szá­mítástechnikai rendszerek ter­vezésére, szervezésére, készí­tésére illetve az egykori SZAEV-nél lévő számítás- technikai rendszer működte­tésére. A társaság rövid időn belül az építőipar mellett más iparágak reprezentánsait is megnyerte partneréül elsősor­ban Szabolcsban, illetve Haj­dú és Borsod megyében. Ezzel együtt az' ügyviteli programok telepítése lett a cég fő profilja, majd bővült a paletta, hozzákezdtek a hard­ver és a rendszer programok forgalmazásához. A gépérté­kesítést főleg olcsóbbakkal kezdték, majd az IBM-t és a Hewlett Packardot is a listá­jukra vették, ugyanakkor hoz­záfogtak rendszer szoftverek és NOVELL-hálózatok ter­vezéséhez, kivitelezéséhez. Az elmúlt évtől pedig az szoftverek betanítását is vál­lalják, illetve a programok al­kalmazásához szervezési és közgazdasági tanácsadást is adnak. A saját programok közül kettőt emelt ki az ügyvezető igazgató: az üzemanyagprog­ramot (a Mikro-Volán Elek­tronika adta hozzá a keretrend­szert) valamint a kenyértúrák elszámolásához szükséges programot, amelyet a Nyír­egyházi Sütőipari Vállalat pri­vatizációja után a 2-es számú kenyérgyárban használnak. A cég három évre költözött a vállalkozói inkubátorházba, ahol jelenleg csak az irodájuk működik, hiszen nemrég nyi­tottak üzletet és szervizt a Luther-házban. A tulajdonosok jogosítványa Budapest (MTI) — A szö­vetkezeti törvény újabb mó­dosítása van napirenden. Ezút­tal mi a változtatások célja? — kérdezte a Falutévé dr. Hor­váth Zoltántól, a Földműve­lésügyi Minisztérium főosz­tályvezetőjétől.-— Alapvetően kritikai jog­alkotásról van szó, ami azt je­lenti, hogy a tavasszal elfo­gadott törvénymódosítás pon­tosítására kerül sor. Legalább­is, ami a törvényjavaslat tar­talmát illeti. Ez három fő kérdéscsoport köré csopor­tosítható. Nevezetesen: meg­szüntetni a mezőgazdasági szövetkezetekre vonatkozó külön szabályokat és lehetőleg egységessé tenni a szövetke­zeti törvényt, másrészt az üzletrész-tulajdonosok jogo­sítványait tisztázni, valamint a megismételt közgyűlés sza­bályait tenni pontosabbá, meg­határozva a szabályozás lehe­tőségét, jóformán teljes kör­ben a szövetkezet alapszabá­lyára — magyarázta a főosz­tályvezető. — Mondhatjuk azt, hogy a módosítás után egy kicsit gya­korlatiasabb lesz ez a törvény? — Mindenképpen ponto­sabb lesz. Az, hogy ez gyakor­latiasabbá tételt is jelent-e, majd akkor derül ki, amikor már egy bizonyos időszak el­telik a hatálybalépéstől és lesznek tapasztalataink a vég­rehajtásról. — A legtöbb vita a külső üz­letrészek körül zajlott az el­múlt időszakban... — Az kétségtelen, hogy igen komoly feszültségforrás ez a szövetkezeteken belül, hiszen — főként az ipar és a mezőgazdasági szövetkeze­tekben — a kívülálló üzlet­rész-tulajdonosok létszáma meglehetősen magas. A tagi és a kívülálló üzletrész-tulaj­donosi csoport között vannak ellentétek, ami a vagyon mű­ködtetését és felhasználását il­leti. — A módosítás után nyug­vópontra juthat ez a vita? — Teljességgel nem. Az igazán megnyugtató megol­dáshoz ugyanis pénz kellene, amivel azt finanszíroznánk, hogy a kívülálló üzletrész-tu­lajdonosok üzletrésze koncent­rálódhasson a szövetkezeti vagyont ténylegesen működ­tető emberek, azaz a tagság kezében. Amíg erre nincs elég tőke, a viták elkerülhetetlenek lesznek. Befektetés az energiaszektorban Az OECD... ...gazdagabb tagországai körülbelül háromszázalé­kos átlagos gazdasági nö­vekedésre számítanak, de a munkanélküliség és az ál­lamadósság továbbra is magas marad. (MTI) A Fotex-csoport... ...vállalatainak árbevétele az első kilenc hónapban csaknem 60 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakában elért szintet. (MTI) A román... ...lapok a kormány sikere­ként értékelik, hogy a sze­nátus szerdán 25 ezer lej­ben állapította meg a fel­nőtt állampolgároknak 1991 -ben juttatott fejen­ként öt-öt vagyonigazol- vány összesített értékét. A magyar... ...és az orosz jegybank együttműködéséről írt alá megállapodást Bőd Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Tatjana Paramonova, az Orosz Központi Bank elnöke. A Világbank... ...Pispekben tárgyaló el­nöke dicsérte Kirgizisztán reformjait és támogatást ígért a közép-ázsiai szovjet utódállamnak. (MTI) Nyíregyháza (KM) — Az év végéhez közeledve növekszik a kereslet a különböző adó­megtakarítási célzatú tőkebe­fektetések iránt. Ezt szeretné kihasználni a miskolci székhe­lyű Buyasset Vagyonbefek- tetési Rt. is. Az alapítók a pri­vatizációs piac lehetőségeinek jobb kihasználására egyesítik a kisbefektetők tőkeerejét, a hosszú távú befektetések von­zóbbá tételéhez felhasználják a személyi jövedelemadóról szóló törvény nyújtotta ked­vezményeket. A Buyasset Rt. részvényei a névérték 165 százalékán jegyezhetők, s a kárpótlási jegy befektetésére is lehetőség nyílik, az rt. a je­gyeket a névérték 165 száza­lékán vásárolja meg. — A kárpótlási jegyeket el­sősorban a privatizációban kí­vánjuk felhasználni, hiszen a félhivatalos információk sze­rint a kormány hatalmas meny- nyiségű állami vagyon érté­kesítését tervezi — véli a rész­vények forgalmazója, az IC(P) Bróker Kft. ügyvezető igaz­gatója, dr. Tóth Lászlóné. Az üzleti tervekben konkrétan az energiaszolgáltatási szférát je­lölték meg a befektetés céli­parágaként, mivel az itt érté­kesített termékek és szolgál­tatások közvetlen piaccal, pi­acbővítési lehetőséggel ren­delkeznek. Emellett a gáz és elektromos áram lakossági va­lamint gazdálkodási felhasz­nálásában kialakult egyfajta kényszerfogyasztás, amely a szolgáltatásnak folyamatos és nyereséges működtetést ígér — remélik a Buyasset Rt. vezetői. Felavatták szerdán Vásárosnaményban a MÓL Rt. megyénkben 13. „MÓL 2000" környezetbarát töltőállomását, ahol az ünnepség alkalmából ingyen tankolhatott a város egyik mentőautója Galambos Béla felvétele Zoltán halálára Szombaton Mándokon csa­ládtagok, barátok, munka­társak búcsúztatták Berecz- ki Zoltánt, a tuzséri TE- KISZ Kft. ügyvezető igaz­gatóját, igazgatósági tagját, aki 55 évesen váratlanul el­hunyt. A szezon, a végeláthatatlan almaszállítmányok, az ér­kező és induló kamionok egy perc nyugtot sem hagy­tak, de most is, mint az utóbbi években mindig, úgy gondoltad, valahogy átvé­szeled ezt az őszt is, aztán decemberre és januárra már csökken a munkatem­pó. A december lassan kö­zeleg... Elhiszem, hogy Benned volt egyfajta újbóli bizo­nyítási vágy, megmutatod: a korábbi évek sikereit még meg lehet fejelni. Nem volt szükséged rá, mert Te már letetted a névjegyedet az asztalra mind a belföldi, mind a külföldi partnerek előtt, erre legékesebb bizo­nyíték az EK gazdasági ki­tüntetése, amely a cégen ke­resztül Neked, az első szá­mú vezetőnek szólt. Lapoz­tuk a ceremónián készült képeket, számlálgattuk az aranyozott csillagokat, köz­ben nevetve mesélted a tör­ténteket és bizakodó voltál. Lám, ilyen a sors, nekünk nem hagytál időt az ag­gódásra. Búcsúzunk Tőled a megye almatermesztői, kereskedői és az újságírók nevében: a csillagok legye­nek Veled! Máthé Csaba Tovább marad a jegyrendszer Havanna (MTI) — Nincs kilátásban a kubai kiske­reskedelmi hálózat esetle­ges privatizálása, vagy szö­vetkezeti formába szerve­zése — jelentette ki Carlos Lage, az Államtanács el­nökhelyettese, a legfőbb vezetés gazdasági kérdé­sekért felelős tagja a sziget- országban december else­jén nyíló szabadáras ipar­cikkboltok bevezetésével kapcsolatban rendezett há­romnapos havannai szemi­nárium szerdai záróülésén. A politikus ezzel cáfolta a kis üzletek magánkézbe adásáról elterjedt híresz­teléseket, mondván, hogy az áruelosztás továbbra is az állam felelőssége és fela­data marad. Nincs napiren­den a Kubában több mint 30 éve létező jegyrendszer megszüntetése sem — kö­zölte Lage —, mivel ennek nincsenek meg a feltételei. „Nem hagyhatjuk védtele­nül a dolgozók nagy részét; ellenkezőleg, támogatásban kell részesíteni a csekély jövedelmű rétegeket, s ebben jelentős szerepet ját­szik a jegyrendszer nyújtot­ta egyenlő elosztás gyakor­lata” — tette hozzá. Kubában a legutóbbi hozzáférhető adatok szerint az átlagfizetés mintegy 200 pezó havonta, míg a me­zőgazdasági szabadpiaco­kon például egy kiló húsért ma 40-50 pezót is elkérnek. A közmű-, közlekedési és postai szolgáltatások idei díjemelése, az élvezeti cik­kek drágulása és más in­tézkedések ráadásul tovább csökkentették az átlagem­berek vásárlóerejét, így so­kak számára az új beszer­zési lehetőségek gyakor­latilag elérhetetlenek. Lage reagált a kubai Nemzeti Bank elnökének a konver­tibilis pezó bevezetésének tervéről elhangzott minapi nyilatkozata is. Kijelentet­te, e kérdésben nem hoztak döntést, s hozzáfűzte: „nem a dollár helyettesítésére, hanem a pezó megszilárdí­tására törekszünk”. Tőzsde Index (ideiglenes) november 12-én: 1562,20 (-0,52) Hivatalos árfolyamok fríxmrnmimm Érvényben: 1994. november 12. Valuta Deviza Kanadai dollár 79,05 80.63 79,84 Pénznem ______Vétel Eladás Közép árf. Kuvaiti dinár 359.18 366.42 363.04 Német márka 70.24 71,66 70,95 Angol font 171,89 175,37 173,76 Norvég korona 16336 16,38 1619 Ausztrál «ár 80.87 82.47 81,47 Olasz lírat 1000) 68,56 69.96 69,22 Belga franki 100) 340.30 347.22 345.08 Osztráksc. 9.08 10,18 10.08 »1 korona 17.98 18.34 18,16 Pori. eset 100) 68.89 70.29 6968 Finnmarka 23.05 2351 23.30 SpanyolpesÄ) 84.49 86,21 85.34 Francia fánk 20.44 26.86 20,64 Svain frank 83.74 85.44 84.75 Holland forint 62.64 63.90 63,28 Svéd korona 14.75 15,05 14,89 irtom 169,07 172.53 17057 LISA dollar 107,37 109,51 108,44 Japan jen (100) 109,82 112,02 111,00 ECU 133,73 136,45 13508 I ZZ—

Next

/
Thumbnails
Contents