Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-04 / 234. szám

1994. október 4., kedd GAZDASÁG A piaci részesedés 60 százalék A tiszántúli húsipari vállalatok sorában az elsők között említik a Solami Rt.-t A Solami pavilonja a kiállításon Elek Emil felvétele Tulipános praktikum Gazdakörtagok Hollandiában Vásárosnamény (M. K.) — Szinte alig van szatmár- beregi ember, aki közvetve- közvetlenül ne jutna több­letbevételhez mezőgazda- sági tevékenységből. Máté Tóth Árpád, a Vásárosna- mény-Gergelyiugornyai Gazdakör elnöke és több társa szeptember második felében Hollandiában járt. Tapasztalatairól kérdeztem az ÁMK-ban működő gaz­daköri elnököt. — Egyik ámulatból a másikba esve figyeltünk azt a célszerűséget és praktiku­mot, ami a holland farmer- gazdaságokat jellemzi. Egy­másra nézve többször meg­fogalmaztuk: nálunk is így kellene csinálni. Ez első utunk volt, s természetesen a szabolcsi-szatmári-beregi almatermesztéshez kötődve olyan gazdaságokba akar­tunk mindenképpen eljutni, ahol korszerű almaültetvé­nyeket használó farmergaz­daságok működnek. Láthat­tuk, hogyan lehet egység­nyi területen jó minőségű és szép, a piacon is jól érté­kesíthető, minden igényt kielégítő almát termelni. A szüret előtt álló almaül­tetvény szemgyönyörköd­tető látványt nyújtott. Hol­land vendéglátóink öröm­mel adtak felvilágosítást. Készen állnak segíteni ab­ban, hogy ez a termelési mód, ez az almatermő cso­da nálunk is megvalósul­jon. □ Csak almatermelőket kerestek fel? — Minden, a mezőgaz­dasággal, állattenyésztés­sel, s az erre épülő feldolgo­zással kapcsolatosan igye­keztünk tájékozódni. Meg­látogattunk egy csirkeneve­lő és -feldolgozó üzemet, jártunk egy olyan sertésfar­mon, ahol számítógép ve­zérelte robotetető, valamint elszívóberendezés dolgo­zott, az állatok pedig gyö­nyörű külleműek voltak, így már nem lepődtünk meg, ahol egy tehénistálló előterében láttak vendégül bennünket légy- és bűz­mentes körülmények kö­zött. Itt az abrakadagoláson túl minden más is számító­gépen volt. Természetesen mindez festői környezet­ben, tiszta, gondozott kö­rülmények közepette. — A farmok közepén lévő családi házak környe­zete praktikus, a gazdálko­dás mikéntjéhez igazodó el­rendezése csodálatot váltott ki belőlünk. Virágos kör­nyezet, szépen nyírt pázsit. A virágok között tengernyi tulipán. El sem téveszthet­tük volna, hol járunk. □ Mi viszont itt vagyunk a Beregben. Hogyan to­vább? — Megfogadtuk: próbá­lunk mi is valami hasonlót elkezdeni itthon. Videoka­merával igyekeztünk min­dent megörökíteni, hogy a szavakon túl, a képekkel is érvelhessünk. A Gazdakör­ben részt vevő félszáznyi ugomyain túl, másokat is megpróbálunk ösztönözni a váltásra. Megcsappanó lel­kesedésünket talán sikerül felébreszteni. Egy dolog, hogy mi kisgazdák akarjuk a változtatást. A másik do­log a váltáshoz szükséges pénz. A kormányzatnak is segíteni kellene abban, hogy a helyi sajátosságok figyelembevételével elin­dulhassunk egy jó úton, hisz láttuk és megismertük a példát. S holland bará­taink készséggel segítené­nek. Gergelyiugomya sokat köszönhet reformátusai ré­vén hollandiai barátaink­nak. Az elmúlt években számtalan jelét adták segí­tőkészségüknek. Jártak itt Ugomyán is. A református egyházközség révén jött létre a kapcsolat. A konkrét megvalósításhoz jelentős segítséget kaptunk a vásá- rosnaményi polgármesteri hivataltól, illetve a helyi Petőfi Sándor Általános Művelődési Központtól (ÁMK). Árfolyamok Kárpótlási jegyi Tőzsde Index (ideiglenes) október 3-án: 1550,36 (+1,44) Hivatalos árfolyamoké mműm Nyíregyháza (KM - MCS) — A tiszántúli húsipari vállala­tok sorában az elsők között említik a szolnoki Solami Rt.-t, amelynek hús és hús- készítményei az utóbbi évek­ben egyre nagyobb volumen­ben jelennek meg megyénk élelmiszerüzleteiben. A cég nemrég lezajlott priva­tizációjáról és piaci lehetősé­geiről Dóra László kereske­delmi igazgatót a nyíregyházi Agro-Food Kiállításon kér­deztük. □ Előbb a cég részvénytár­sasággá alakulása, majd a privatizációs pályázatok érté­kelése húzódott el. Végül az AVÜ döntése alapján a rész­vényekből a menedzsmentnek, az MRP-nek és a beszállító termelő üzemeknek is jutott. Milyen megoszlás alapján? — A szolnoki Solami Rt. privatizációs pályázatán a vál­lalati menedzsment 51 száza­lékos tulajdonrészt szerzett, 23 %-ban részesednek a rész­vénytársaságban azok a szol­gáltató üzemek, akik az alapa­nyagot szállítják, közel 25 szá­zaléknyi tulajdonrész jutott az , MRP-nek, amelyben a dolgo­zók 95 százaléka szerepel, a maradék az önkormányzatoké. Az ezer főt foglalkoztató Sola­mi Rt. hazánk nagy cégei közé tartozik, évi árbevétele 3,5-4 milliárd forint között van, a szolnoki fő telephelyen készít­ményeket gyártanak és marha­vágással foglalkoznak, ezen­kívül Kispesten egy korsze­rű sertésvágóhidat működtet­nek. □ A tiszántúli nagy húsipari üzemek jelentős része súlyos pénzügyi gondokkal küzd, emi­att vagy felszámolás alatt áll­nak, vagy csökkentett termelé­si értékkel üzemelnek. Ennek hatására mennyire sikerült eb­ben a térségben monopolhely­Gyorshírek A Nemzetközi... ...Valutaalap és a Világ­bank letűnt idők muzeális kincse, ezért meg kell szün­tetni őket—vélekedett hét­főn Sir Alan Walters brit közgazdász. (MTI) Llyd... ...Bentsen amerikai pénz­ügyminiszter szerint Ma­gyarországnak és Lengyel- országnak további lépése­ket kell tennie annak érde­kében, hogy az inflációt „meggyőzőbben csökkent­se”, egyszersmind meggyor­sítsa a tulajdon magánkéz­be juttatását. (MTI) A Hetek... ...csoportja madridi ülésén hidegen fogadta azt a moszkvai kérést, hogy üte­mezzék át Oroszország kül­földi adósságállományát. Az 1994-es... ...jugoszláv mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés a két és fél éve bevezetett embargó ellenére is tíz szá­zalékkal meghaladja a bel­földi szükségletet. A leg­újabb felmérések szerint az ez évi jugoszláv búzater­més 3,6 millió tonna körül van. (MTI) Az EBRD... ...35 millió dollárért 14 szá­zalékos részesedést vásá­rolt az egyik vezető orosz kereskedelmi bankból, a Tokobankból. (MTI) zetbe jutnia a részvénytársa­ságnak? — Viszonylagos a monopol­helyzet, hiszen a nagyüzemek hanyatlásával egy időben az országban 800-900 kisüzem jelent meg a piacon, amelyből jócskán vannak a keleti me­gyékben is. A cégünk sokkal inkább a nagyüzemek adottsá­gait tudja kihasználni, hiszen a választékban, vagy a jó minő­ségű, magasabb feldolgozott­sági szintű termékeknél előny­ben vagyunk. □ Az utóbbi években egyre jobban felerősödtek az aggódó hangok, amelyek a húsipa­ri cégek alapanyaghiányáról szóltak. Önök is így véleked­nek? — A fő bázisaink azok a ter­melőüzemek, amelyek az rt. tulajdonosai. A valóban na­gyon alacsony állatlétszám mellett más áÚandó beszállí­tóink nincsenek, jelenleg ke- resztbe-kasul zajlik a piaco­zás, mi ugyanúgy vásárolunk sertéseket a Dunántúlról, mint az ottani cégek Szolnok me­Nyíregyháza (KM - N. L.) — Szeptember közepétől japán, német és svéd kisgépek egyedi forgalmazója és javítója az a Tóth Gyula, aki nemrég még munkanélküli volt, mert vál­lalatát felszámolták. A finom- mechanikai műszerész szak­mával rendelkező fiatalember nemrég jött haza Svédország­ból, ahol többek közt a jövő kisgépeit, a környezetkímélő, katalizátoros kisgépeket tanul­mányozta. Több fűrészgép és erdőművelő gép prototípusával is megismerkedhetett a svéd­országi tanulmányúton. Ezek a korszerű gépek is hamarosan megrendelhe­tők lesznek a nyíregyházi elárusítóhe­lyen. A fiatalem­ber nem soká­ig tétlenke­dett munka- nélküliként. Kiváltotta a vállalkozói engedélyt, és sok olyan tí­pusú gépet is megjavított, amelyet az­előtt csak Pes­ten tudtak megjavítani. Lapunkban több hirdetést feladott, így sokan megis­merték és az egész megyé­re kiterjedt az gyéből. A belföldi piac ellátá­sához a hazai sertésállomány elegendő, más kérdés, hogy az alapvető feszültséget a vágó- kapacitás kihasználatlansága okozza. Mindez egy irreális árversenyt jelent, tavaly ápri­lisban 86, még nyáron is 86-90 forint volt a sertés kiló­ja, idén viszont már több, mint 150 forint. □ Manapság sokszor em­legetik az árkartelt, mely sze­rint a piaci szereplők mester­séges hiányt idéznek elő az árak feltornászására. Ön sze­rint erre az ágazatra lehet ilyen jelzőt mondani? — Divatos napjainkban árkartelt emlegetni, de ebben a piaci helyzetben, ilyen ke­reslet mellett még elméletileg sincs meg ennek az esélye. □ Az alapanyagnál keres­leti, míg a készítményeknél egyre jobban kínálati piac ala­kult ki. Az utóbbiaknál milyen stratégiát követ a szolnoki cég? — A tiszántúli vállalatok termelészuhanása után kerül­üzletköre, elnevezték gépor­vosnak. Az újsághirdetések­nek, a kialakult jó hírnévnek köszönheti, hogy a világhírű japán Makita cég osztrák kép­viselője megkereste őt, és üz­letet ajánlott. Létre is jött a szerződés, Tóth Gyula meg­kapta a márkakereskedő jogot, miután Bécsben elvégzett egy tanfolyamot. így szeptember­től elektromos és akkumuláto­ros japán kisgépeket forgal­maz és javít. Kialakult egy svéd kapcsolata is, a svédek is megadták a márkakereskedő jogot. A szintén világhírű svéd Husqvama cég könnyű, de tünk egyre intenzívebb kap­csolatba a szabolcsi keres­kedőkkel, vásárlókkal, két me­gyei forgalmazónkkal, a nyír- pazonyi Kárpát-Hús Kft.-n és a vásárosnaményi Young Kft.-n keresztül, amelyekkel 2,5 éve kezdtük el egyre na­gyobb mennyiségben kínálni a termékeinket. A két társaság a Solami termelésének egyhar- madát forgalmazza, ami kb. 4-5000 tonnát jelent évente. Ez a mennyiség a megye hús- és húskészítmény-ellátásában 60 százalékos részesedést mu­tat. A verseny rendkívül éles, hiszen azt, hogy a szabolcsi húsipari vállalat felszámolás alá került, ugyanúgy tudják például a zalai kollégák vagy a térségben lévő húsüzemek ve­zetői. Mindez egy napi harcot jelent a húsffonton, amelynek jövőjét nehéz prognosztizálni. Technológiai felkészültsé­günk garancia a minőségi ter­mékek gyártásához, amely egyre nagyobb értékben és vá­lasztékban jelenik meg a ter­melésünkben. Jelenleg ha­zánkban kialakult egy vasta­gabb pénztárcával rendelkező réteg, amelynek igényei kö­zött elsősorban sonkafélesé­gek, szárazáruk, szalámiféle­ség szerepelnek. Emellett to­vábbra is kínáljuk a kommersz termékeket, amelyek nem pe­joratív értelemben szerepel­nek, hiszen ezeknek a megje­lenési formája, eltarthatósága, íze jelentősen változott és egy­re jobban közelít a minőségi termékekhez, és például 21 napig eltarthatók. Emellett már ezeket is előreszeletelve, vákuumcsomagolásban is kí­náljuk. Meggyőződésünk, hogy elért piaci pozíciónk megtar­tása illetve továbbépítése csak megfelelő beltartalmú és jó minőségű áruval, a partnerek színvonalas kiszolgálásával lehetséges. nagy teljesítményű láncfűrész- gépeket, komposztáló gépeket fűkaszákat is szállít Nyíregy­házára. A komposztáló gépek­nek különösen hasznát vehetik a mezőgazdasági kistermelők. A privatizáció után a fakiter­melés és feldolgozás is elter­jedt megyénkben. A korszerű fűrészgépek mellé — nyugati mintára — színes prospektust is adnak, amelyből a kezdők megtudhatják: kitermelésnél mit kell tenni a helyes dőlés­irány érdekében, az ikerfák szakszerű döntését, a baleset­megelőzést is megtanulhatják a prospektusok olvasói. Érvényben: 1994. október 3. Valuta Deviza Pénznem ______Vétel Eladás Középért Angol font 169,06 172,06 170,62 Ausztrál dollár 79.60 80.94 ; " 80.40 Belga franki 100) 33530 341.00 338,05 Danko»® . 17,60 ' 1790 17.73 Finnmarka 22,01 2235 2230 Francia frank . 2022" 2036 '' ,&37 Holland forint 61,60 62,64 62,06 írta 165,25 ,'170.05 168.60 Japán jen (100) 107,69 10935 10836 Kanadai dollár 79,73 8135 80,46 Kuvaiti dinár 360.38 ' 367,04 . 36332 Német márka 68,97 70,17 6931 pr^terona 15,77 16,05 15,90 Olasz IfraílOOO) 68,62 69,84 69,13 OaaäcscdOÜ) 980,14 996,84 987,46 Port. esel 100) 67,85 68,99 6834 ^ÉppesílOO) 8336 . 84,72 8401 Svájci frank 83,02 8434 83,68 Svédkorona ' 1433 1437',14,45 USA dollár 10724 109,24 10831 m '«Ä92 134,16 133*' A „géporvos" Svédországból Japán kisgépek, svéd komposztálógépek Nyíregyházán Svéd gép próba közben

Next

/
Thumbnails
Contents