Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-31 / 257. szám

1994. október 31hétfő TÚL A MEGYEN Kelet-Magyarország 11 Rákosok Újdelhi (MTI) — A rákos megbetegedések korai fel­ismerése és gyógyítása áll a 16. rákvilágkongresszus középpontjában, amely va­sárnap kezdődött Újdelhi­ben. A fórum egyik fő szerve­zője, a bombayi onkológiai központ vezetője elmond­ta: az emberiség eddig ugyan még nem találta meg a rák ellenszerét, de a betegek közel 70 százalé­kának van esélye a felgyó­gyulásra, ha a betegséget még a kezdeti stádiumban felfedezik. Embargó után Kairó (MTI) — Az Irak elleni ENSZ-embargó fel­oldása utáni időszakra vo­natkozó olajtermelési és feldolgozási együttműkö­dés bővítéséről folytatott tárgyalást Szafa Hadi Dzsavad iraki olajipari mi­niszter és Nyikolaj Kartu- zov Oroszország bagdadi nagykövete. Részleteket a tárgyalásról nem hoztak nyilvánosságra. Az ITAR-TASZSZ hír- ügynökség kiemeli, hogy az iraki olajipari tárca ve­zetője októberben Moszk­vában járt. Ezt megelőzően szeptemberben az Irakban kivitelezendő gazdasági tervek megvalósítására a két ország összesen 10 milliárd dolláros megálla­podást kötött. Szünet nélkül Budapest (MTI) — Az MSZP elnöksége vasárna­pi ülésén úgy döntött, hogy javasolja képviselő-cso­portjának: a frakció he­lyezkedjen arra az állás­pontra, hogy az Ország- gyűlés ne tartson egyhetes szünetet az önkormányzati választási kampány utolsó hetében, tekintettel a tör­vényhozás előtt álló tete­mes mennyiségű feladatra. Ukránok halála Budapest (MTI) — Bu­dapesten a III. kerületi Er­dőalja utca 147. szám alat­ti lakásban pénteken este két halottat találtak a szomszédok. A helyszínre érkezett mentőrohamkocsi orvosa megállapította, hogy mindkét áldozatot tarkón- lőtték. A két 30-35 év körüli férfi ukrán állampol­gár volt. Valami új kezdődik Budapest (ISB — D. Á.) — Az MDF országos gyűlésének zárónapján valamiféle összeg­zést kértünk Hamvas László tói. — Úgy gondoltuk, hogy a választási kudarc után az el­nökséget meg kell újítani — mondta a nyíregyházi küldött. — Ez azt jelentette volna, hogy új arcok kerüljenek az el­nökségbe. Mint minden párt­nál, nálunk is működésbe lép­tek azok a természtes lobbik, amelyek egy-egy érdekcsoport érdekében dolgoztak. Ez álta­lában azoknak a köre, akik ré­gebben is benne voltak az el­nökségben, illetve a kormány­ban. Az országos gyűlés szep­temberi két napján az egyik fontos téma az alapszabály megalkotása volt, hisz végül is ez jelölte ki, hogy ezen a mai harmadik napon miként fo­gunk választani. Nekünk vidé­kieknek sikerült az alapsza­bályba behozni a régiók sze­rinti jelölést. Azaz a nyolc ré­gió nyolc új arcot jelölhet az elnökségbe. □ A Szabolcs-Szatmár-Be- reg és Hajdú-Bihar térségben Szendrei László korábbi ál­lamtitkárt választották. De a többi régió is ismert személyi­séget jelölt. — Az elnökség szempontjá­ból mégiscsak új arcokról van szó, akik egy-egy területet képviselnek. Az világos volt, hogy az említett lobbik sokat tesznek azért, hogy a kipróbált demokrata fórumos volt el­nökségi tagok, miniszterek visszakerüljenek az elnökség­be. Erről szólt a mai nap, hogy tudunk-e rajtuk kívül mást is bevinni ebbe a nyolcba, vagy marad a „slágerlista”. Mint ahogy minden eddigi választá­son is történt: eljöttünk az or­szág különböző részeiből, és hiába voltak nekünk okos, jó jelöltjeink, de nem voltak elég ismertek a Dunántúlon, így összességében nem kaptak elég szavazatot. □ A szavazás második for­dulójánál tartva azt hiszem, már nem érhet minket most sem meglepetés. — Megint bejön a sláger­lista. Szabó Ivánt, Boross Pé­tert és Lezsák Sándort már megszavaztuk, öt helyért 12-en vannak még versenyben, de lát­szik már a másik öt befutó is. □ Mit remélnek Önök egy új arctól? Milyen változást okoz­hat egy 17 tagú elnökségben? — A Magyar Demokrata Fórum elmúlt négyéves törté­nete lényegében az volt, hogy az elnökség nagyon elszakadt a vidéki szervezetektől. Ennek oka lehetett, hogy 1989-ben alakultunk párttá, nem volt időnk igazán megszervezni magunkat és máris ránk zúdult a kormány alakításának a ter­he. Az MDF elnökségének a kormányzati munkát kellett tá­mogatni ez alatt a négy év alatt, s nem volt ideje megszer­vezni a pártot. Most egy olyan négy évnek kell következni, melyben az első feladat ez lesz. Ehhez jutottak be a régiókat ismerő emberek. Az ő elnök­ségi tagságuk azt jelentheti, hogy végre olyan profi módon megszervezett párttá válha­tunk, amilyennek már négy éve lennünk kellene. □ 1994. október 29-e van. Kezdődik-e a mai napon vala­mi új tehát az MDF életében? — Őszintén remélem, hogy igen. Szavaznak a küldöttek Nagy Gábor (ISB) felvétele Bonyolult békefenntartás Washington (MTI) — A nemzetközi békét és biztonsá­got fenyegető veszélyek jelle­ge drámai módon megválto­zott az utóbbi időkben: a gazda­sági viszonyok globálissá vá­lásával a világméretű fejlődés és a nemzetközi biztonság kö­zötti összefüggés is egyre szo­rosabbá válik—írta a The New York Times vasárnapi számá­nak véleményoldalán Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár. Leszögez­te, hogy az összefüggés szem előtt tartásával a világszervezet továbbra is a fejlődés előmoz­dítását tekinti elsődleges fela­datának, jóllehet a legsürge­tőbb gondok a békefenntartás területén merülnek fel. A főtitkár szerint az ENSZ békefenntartó tevékenysége több szempontból is bonyolul­tabb, mint korábban. Rámuta­tott, hogy az utóbbi négy év­ben a világszervezet több he­lyen vállalt békefenntartói küldetést, mint a megelőző több mint négy évtizedben összesen. Adatai szerint jelen­leg hetvenezer polgári és ka­tonai személy szolgál tizenhét ENSZ-vállalkozásban szerte a világon; a kiadások két év alatt több mint kétszeresre emel­kedtek, az idén meghaladják a 3,3 milliárd dollárt. Butrosz Gáli aláhúzta, hogy a békefenn­tartás során új kihívásokkal kell a világszervezetnek szem­benéznie: kéksisakos kötelé­kei ma már olyan régiókban is jelen vannak, ahol nincs még béke a szemben álló felek kö­zött, ahol nem mindegyik fél nézi jó szemmel az ENSZ sze­repvállalását vagy éppenség­gel hiányzik az államigazga­tási-kormányzati rendszer. A főtitkár négy lényeges elemre hívta fel a figyelmet. Burkoltan az Egyesült Álla­mokhoz intézte a szavait, ami­kor hangsúlyozta, hogy noha néhány tagállam vonakodik csapatait az ENSZ parancs­noksága alá rendelni, az egy­séges irányítás a békefenntar­tás elengedhetetlen alapfelté­tele. Hasonlóképpen roppant fontos a párhuzamosan végre­hajtott katonai és diplomáciai műveletek összehangolása a vállalkozások különböző résztvevői között. Harmadik kihívásként azt a körülményt említette, hogy jelentősen megváltozott a konfliktusok jellege: ma már a viszályok nagy része az országhatárokon belül robban ki, nem pedig ál­lamok között zajlik. Negyedik tényezőként a regionális szer­vezetek potenciális szerepét emelte ki: közreműködésük hatékonyabbá és hatásosab­bá teheti az ENSZ tevékeny­ségét. Irodalmi találkozások az őszben Ungvár (KM — K. J.) — Az egyetemes magyar irodalom határon túli értékei elnevezé­sű, nyíregyházi tudományos konferencia mintegy félszáz résztvevője október 29-én ki­rándulást tett Kárpátalján. Az „litera”-túra első állomásán, Beregszászon Gortvay Erzsé­bet irodalomtörténész, illetve a vendéglátók képviseletében Dalmay Árpád kalauzolta a csoportot a város nevezetes emlékhelyein, megidézve Pe­tőfi, Kölcsey, Kazinczy, Illyés, Széchenyi szellemiségét, éle­tük kapcsolódó mozzanatait a Verke-parti városhoz. Ezt követően — az alig egy­órás munkácsi szemlélődés után — az „utazó konferencia” Ungváron találkozott a Ma­gyar Értlemiségiek Kárpátaljai Közössége irodalmáraival, költőivel, lap- és könyvkiadói­val. A Dupka György elnökle­tével lezajlott, igen tartalmas eszmecserén szó esett a kár­pátaljai magyar nyelvű kul­túra, oktatás, művelődés nehéz helyzetének csaknem minden kérdéséről. A jelen volt írók, költők, publicisták — Balta László, Balia. D. Károly, Horváth Sándor, Kőszeghy Elemér — alkotói termésük néhány darabja bemutatásával kedveskedtek az egybegyűl­teknek. Különleges státus Ungvár (Baksa Lujza) — Hogy Kárpátalja alföldi te­lepülésein magasabb az életszínvonal, mint az ökör­mezői, a valóéi vagy bár­mely más hegyvidéki járás­ban, azt az első ízben ide lá­togató idegen is nyomban észreveszi. A megyének ez a része a múltban sem fej­lődött dinamikusan. Sem számottevő ipara, sem fej­lett mezőgazdasága nem volt. De hát hogyan is le­hetett volna, amikor a rahói járásban például egy lakos­ra 0,008 hektár szántóföld és (ez a legalacsonyabb mutató megyei, de talán or­szágos viszonylatban is) a husztiban pedig 0,13 hektár (ez a legmagasabb mutató a hegyvidéken). A ter­mőföldeknek is mintegy 90 százaléka természetes ka­száló és legelő. A nö­vénytermesztésben a bur­gonya viszi a prímet. Ám ebből is csak annyi terem, ami a saját szükséglet kie­légítésére elég. Minden más élelmiszert be kell hozni. A munkaképes lakosság egy részét az erdő- és fafel­dolgozó üzem foglalkoztat­ja. Korábban a gépgyártó vállalatok kihelyezett üze­meiben is akadt munka szá­mukra. Az utóbbi időben azonban ezek a leányvál­lalatok többet állnak, mint dolgoznak, ugyanis az anyavállalatoknak kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy ellássák munkával ezeket a részegységeket előállító kollektívákat. Ráadásul az a lehetőség is megszűnt, ami korábban gyakorlat volt: a hegyvidé­ki emberek zöme Oroszor­szágba járt dolgozni. A hegyvidéknek tehát az állam támogatására van szüksége. Ezért készítették el kárpátaljai szakemberek az érintett települések státu­sáról szóló törvény terveze­tét, amely egyéves huzavo­na után a közeljövőben ta­lán már a parlament elé ke­rül. Ha a honatyák megsza­vazzák, a hegyvidék hely­zete gyökeresen megvál­tozhat. Azok a települések ugyanis, melyek megkap­ják ezt a státust, jelentős költségvetési támogatásra számíthatnak. De más elő­nyök is megilletik majd őket. Több pénzt juttatnak nekik az állami eladásra termelt mezőgazdasági ter­mékek előállításához, és kedvezményes banki köl­csönt vehetnek fel fejlesz­tésre. Hírmustra Amerikai... ...katonák elfogták, majd visszavitték a panamai me­nekülttáborba azt a több mint húsz kubait, akik csü­törtökön engedély nélkül távoztak onnan. (MTI) Az orosz... ...jegybank közelmúltban menesztett vezetője nem zárja ki, hogy a jövőben to­vább csökken a rubel ár­folyama. Ugyanakkor véle­ménye szerint az október 1 l-éhez hasonló drámai ér­tékvesztésre már nem kerül sor. (MTI) A román... ...kormány jóváhagyta a jö­vő évi állami költségvetés­re, illetve a társadalombiz­tosítási költségvetésre vo­natkozó törvénytervezetet és hétfőn a parlament elé terjeszti. (MTI) Kína... ...valószínűleg gabonabe­hozatalra szorul a gazdasá­gi növekedéssel egyidejű­leg bővülő kereslet miatt — áll a pekingi mezőgazdasá­gi egyetem tanulmányában. (MTI) Tömeggyűléseken... ...emlékeztek meg vasárnap Oroszországban a politikai terror áldozatairól. A Szov­jetunió felbomlása óta min­dig október 30-án tartják a megemlékezéseket. (MTI) Lottónyeremények Budapest (MTI) — A Sze­rencsejáték Rt. közlése sze­rint a 43. heti lottó és joker számsorsolások nyeremé­nyei a jövedelemadó levo­nása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvé­nyek száma 45 darab, nye­reményük: 479 069 forint; a 3 találatos szelvények szá­ma 3633 darab, nyeremé­nyük: 4945 forint; a 2 talá­latos szelvények száma: 106 856 darab, ezekre 214 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 5 találatos nettó nyere­ményösszeg 147 245 867 forint. A hatos lottón 6 találatos szelvény nem volt. 5 plusz 1 találatos szelvény 1 da­rab, nyereménye 5 328 714 forint; 5 találtos szelvény 26 darab, nyereményük: 157 968 forint; 4 találatos szelvény 2105 darab, nye­reményük: 2602 forint; a 3 találatos szelvények száma 40 209 darab, ezekre 183 forintot fizetnek. A követ­kező hétre átvitt 6 találatos nettó nyereményösszeg 64 898 824 forint. A kisorsolt jokerszám alapján telitalálatos szel­vény 1 darab volt, a nyere­mény összege 2 133 569 fo­rint. HIRDETÉS ■ ' Westel 900 GSM mintabolt Nyíregyházán! I A Westel 900 GSM nyíregyházi mintaboltjában várja mindazokat, akik gyorsan és kényelmesen szeretnének GSM telefonhoz jutni! A Westel 900 GSM szolgáltatását Magyarország mind több településén, illetve szeptember végétől már az összes egyszámjegyű főútja mentén, vala­mint Európa újabb és újabb országaiban veheti igénybe. Szeretettel várjuk hétfőtől péntekig 9-17:50 óráig, szombaton 9 és 14 óra között Nyíregyházán, a Rákóczi út 60. alatt! Ha bármilyen kérdése van, kérjük hívja a (06-50) 451-900-as telefonszámot! f ............. L Westel 900 GSM. A kapcsolat. ■ i »

Next

/
Thumbnails
Contents