Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-04 / 234. szám
1994. október 4., kedd HÁTTÉR Farkastörvények között A megyei önkormányzat lehetőségei, és a területfejlesztés korlátái Balogh József Nyíregyháza (KM) — A rendszerváltoztatás előtt a megyei tanács hatósági és gazdasági jogkörrel, továbbá koordinációs eszközökkel rendelkezett. A megyei közgyűlésnek mindössze a korodinációs szerep maradt, ami olyan dolog, hogy ha szakmailag megfelelő a csapat és képes a területet jó szakmai véleményekkel, álláspontokkal, kapcsolatrendszerével kiszolgálni, akkor azt elfogadják, ha nem, akkor elkerülik. Ilyen helyzetben mire volt képes a megyei önkormányzat, milyennek tartja a települések fejlődését? — ezekről a kérdésekről beszélgettünk dr. Zi- lahy Józseffel, a megyei közgyűlés alelnökével. — Azt tapasztaltuk, hogy a nagyobb települések, főképp a városok nem nagyon igényelték a segítséget, de a kisebb települések támaszkodtak arra a szakapparátusra, ami a megyei önkormányzatnál maradt. Időben felismertük, hogy a rendszerváltozást — ha nem cselekszünk azonnal — egy ilyen kedvezőtlen adottságokkal rendelkező megye csak hatalmas veszteségekkel élheti át. A piacgazdaság ugyanis a területfejlesztés farkastörvényeit lépteti életbe, magyarul aki szegény, az még szegényebb marad, aki gazdag, még gazdagabb lesz. — A legfontosabbnak azt tartom, hogy az akkori a tíz MDF-es képviselőnek köszönhetően a kormány kihelyezett ülésén elő tudtuk adni és el tudtuk fogadtatni programunkat. A kormányülés nem attól volt a megye számára rendkívül fontos, hogy 500 millió forintot adott, hanem a tárcák megismerték a megyét, elfogadták a programot és hathatós támogatásban részesítették éveken át az innen érkezett pályázatokat. — Sajnos ezzel a nagy erőfeszítéssel sem sikerült felzárkóznunk, de ahhoz elég volt, hogy a további süllyedés megálljon, illetve a különbséget szimbolizáló szakadék tovább szélesedjék. A 228 település mindegyikében ott a vezetékes ivóvíz. A megye elsőnek tudta ezt a a programot befejezni. E program része a jelentős úthálózat-fejlesztés: a 228 településből 170 település minden útja kiépített. Ennek az akarásnak az eredménye, amit a gázhálózat fejlesztése terén elértünk. Eddig 176 településen készült el, jövőre újabb 52 helyen fejeződik be a hálózat építése, tehát minden településen ott lesz a gáz és ez európai színvonalat jelent az energia- ellátásban. — A nagy léptékű fejlesztések közé sorolom az iskola- építést is. Az egyházi ingatlanok visszaadásával átstrukturálódott az oktatáspolitika is. Ezt is rendkívül jó érzékkel fogták meg a települések ön- kormányzatai. Az elmúlt négy évben több mint 150 tanterem és 35 tornaterem épült. Számottevő a szociális gondoskodást szolgáló létesítmények számában a gyarapodás: a települések 60 százalékában napközis rendszerben működő szociális otthonok létesültek Összességében az elmúlt négy évet nagyon eredményesnek tartom, de a polgármesterek döntő többsége is szívesen elfogadna újabb ehhez hasonló négy évet. Ezután arról váltottunk szót a közgyűlés alelnökével: mi az ami nem sikerült, pedig nagyon fontos lett volna. — Nagy fájdalmam, hogy a távközlésben nem sikerült céljainkat megvalósítani. Ez annál is inkább elkeserítő, mert ez az a terület, ahol soha nem a pénz volt a gátja a fejlesztésnek. Az önkormányzatok és a lakosság hatalmas áldozatokat vállaltak: 1985-től 1994-ig 1,3 milliárd forintot adtak össze és mégis a legutolsók vagyunk a telefonellátásban. A kisvárdai körzetben — ahová 65 község tartozik — jelenleg is kézi vezérlésű hívással lehet távközlési kapcsolatot teremteni. A rendkívül rossz helyzet ellenére sikerült elérni, hogy 1994-96 között 15 milliárdos fejlesztés valósul meg, a jelenlegi 35 ezer fővonali kapacitás 100 ezerre nő, s 1996. december 31-től aki telefont igényel, hat hónapon belül ki kell elégíteni igényét. — Nem sikerült számottevő változást elérni a közúti közlekedésben. Azt az elvet már fel kell adnunk, hogy az M3- as autópálya az országhatárig menjen el, de ma már az is eredmény lenne, ha Polgárig vagy Nyíregyházáig kiépülhetne a pálya, csak minél hamarabb látnának hozzá a kivitelezéshez. Addig, míg Bécs- ből 10 óra alatt ér ide egy üzletember, addig itt nem lesz befektetés. A vasúmái is többet képzeltem el. Igaz, hogy először Záhony és Budapest között indult meg az Inter City, s az üzletemberek jelentős része igénybe is veszi. Viszont nagy gondunk, hogy a MÁV vezérkara a gyengeforgalmú vasútvonalakat felszámolja, vagy vállalkozásba adja. Az a terv, hogy az ilyen vonalakat önkormányzati hatáskörbe, vagy helyi érdekeltségű részvénytársaságokba adja, nem más, mint halálra ítélés. Ma a 228 településből 123 vasútvonal mentén fekszik, de ha ezt a koncepciót végrehajtanák, mindössze tíz-tizenkét településen maradna a vasút. — A jövőre vár a szennyvíz- hálózat kiépítése és a szennyvíztisztítás megoldása. Jelenleg 36 településünkön van valamilyen fokozatú szennyvíz- hálózat és szennyvíztisztítás, de 140-150 településen feltétlenül ki kell építeni a szennyvízhálózatot és az ahhoz kapcsolódó biológiai fokozattal is rendelkező szennyvíztelepet. A kisebb településeken egyedi megoldások is megfelelőek. A megvalósítás rendkívül sokba, körülbelül százmilliárd forintba kerül, ezért azt szeretnénk elérni, hogy ennek legalább 90 százalékát az állam fizesse. Baja Ferenc miniszter úrral történt megbeszélés alapján van némi reményünk arra, hogy ha 90 százalékát nem is, de 80 százalékát az állam magára vállalja. Végezetül az került terítékre: mit tehet ezért a változó szerepkörű megyei önkormányzat, s milyen szerepet vállalna ebből a jelenlegi alel- nök. ;— Hogy a megyei önkormányzat mit tud ehhez tenni, attól függ, milyen szerepkörrel ruházza fel a most készülő törvény. A rendszerváltoztatás idején a megyei tanácsok sorsa a politikai csatározások egyik szintere volt, s nem a legszerencsésebb megoldás született. Szerintem továbbra is a koordináció maradna a legfontosabb szerepe, de mellette eszközök is megjelennek, s a nem országos jellegű beruházásoknál visszaállhat némi gazdálkodási szerepkör is, teszem azt a területfejlesztési alap megyei gazdája a megyei önkormányzat lehetne. S hogy ebben én milyen szerepre vállalkoznék? Két évtizedig egy folyamat részese voltam, s tu-, dom mit kell még tenni. Szándékom, hogy elindulok azon a választáson, ahol a megyei közgyűlés tagjait választják. Ha ez a forduló sikeres lesz, akkor lehet esélyem arra, hogy a megyei közgyűlés valamilyen tisztségviselőnek is megválaszt Szerelik a nyíregyházi telefonközpontot Elek Emil felvétele A mikor a részvénytársaság pártok fölött álló elnöke kiírta a fő- portásválasztás napját, Or Ede, a 17-es kapu sorompó- emelgetője vett egy mély lélegzetet és azt mondta: — Mégsem maradhatok egész életemben ilyen hátul, megpályázom és megnyerem a főportási beosztást! Szíve választottja este úgy ragyogott örömében e döntés hallatán, mint rézküszöb a friss fényesítéskor. Ki is dolgozták rögvest a haditervet: mi legyen a pályázatban, kivel, mikor, hogyan kell kapcsolatot teremteni s főként pedig ápolni. A pályázatban az értekezés legfőbb aduként azt rögzítette, hogy Or Ede tíz éve krónikus alvatlanságban szenved, már le sem hunyja a szemét, ergo: kizárt dolog, hogy főportásként egyszer is elszundítana szolgálatban, legyen bár nappal, avagy éjszaka. Amikor támogatók után gélyben részesíti, közben értesítik a mentőket, meg a sajtóorgánumokat, hogy úgy bizony, itten kérem szépen emberéletet mentett Or Ede, Angyal Sándor Vesztes lépés nézett, először a takarítónőknek kedveskedett egy-egy csomag kávéval, aztán a titkárnők nevenapját keretezte be a naptárban, s írta mellé, melyik milyen virágot kedvel. „Nem baj, ha ezek a fehérnépek jó híremet költik!” Azt is megbeszélte a szom- szédékkal, hogy a 85 éves Áron bácsi, a dédi, napi sétája közben épp a 17-es kapunál legyen rosszul, essen össze, majd ő rögvest elsősemiközben végezte a napi munkáját is. A sógora, aki nagy kutya- pecér, ő is besegített: őt tette meg a vasárnapi eb szépség- verseny zsűrielnökének, mint színtiszta, hozzá nem értőt és elfogulatlant, s Or Ede arcképe este már ott virított a városi kábeltelevízió képernyőjén, két kutyavicsorítás közben... Aztán részt vett még némi összeköttetés révén az utcaseprők spontán tüntetésén, a búskomorok nevető vetélkedőjén, serleget adott át a legeredményesebb szúnyogriasztó férfinek, pezsgős pohárral koccintott a legtöbb állami gondozottat nevelő Jolán nénivel, amiről a rádió egyenes közvetítésben számolt be. m Már Őr Ede folyt a vízcsapból is, amikor elérkezett a szavazás napja a főportási állás betöltéséről. Héttagú zsűri mondott ítéletet. Or Ede 3 szavazatot kapott, míg a nagy ellenfél Futkos Előd négyet. A beavatottak tudni vélik, hogy az Őr Ede sorsát eldöntő szavazat egy takarítónőé volt, akinek a mi Edénk egy csomag kágéestés kávéval kereste a kegyét,—míg a többi Omniát kapott. Uj bekezd es Marik Sándor ■» j ehézdolgavoltaMa- l\l gyár Újságírók Or- 1 Y szágos Szövetsége (MUOSZ) vezérkarának, amikor a hét végén megtartott tisztújító közgyűlés beszámolóját készítette, hiszen a két közgyűlés között lezajlott egy rendszerváltozás, sőt megtörtént a második szabad választás is, amely ismét alaposan átrendezte a politikai palettát. Talán még soha nem volt ilyen reflektorfényben a sajtó, hiszen a rádió és a televízió megpróbáltatásai, a médiatörvény vitája révén olyannyira kinyíltak a sajtó kulisszái is, hogy az is beláthatott a hírgyárak hátsó udvarába, a „családi” viszálykodások mélyébe, aki nem akart. Bárki láthatta, hogy a szakma megosztott és nemcsak a „dunai médiahajó — Ve- lence-tavi médiabárka” mutatta a látványos széthúzást. Nagyobb baj volt, hogy sokszor a szakmai értékek fölé kerültek a politikai hovatartozás alapján gerjedő viták, és ez itt-ott már a sajtó hitelének megőrzését veszélyeztette. Jó alkalomnak látszott tehát a küldöttgyűlés, hiszen a MUOSZ — hétezer tagjával—a szakma legnagyobb szervezete. A szám jó kiindulásként, önmagában is mutatta: a magyar újságírók kb. kilencven százaléka az egységet támogatja a részekre szakadással szemben. Ez persze nem könnyű, mert az utóbbi években nemcsak a politikai környezet változott meg, hanem maga a sajtó struktúrája is. Megfordult a korábbi arány: a megyei napilapok példányszáma jóval felülmúlja a Budapesten megjelenő újságokét, nem beszélve a másfél száznál több helyi televízió szerepéről, a városi lapokról. Nyilvánvaló hatással van a szakmára, hogy mind többen kívánják a médiaháború helyett a médiabékét, azt, hogy a kétségtelenül meglévő sajtószabadsággal jól éljenek a tollal, mikrofonnal dolgozók és átpolitizált, sorok között üzengető írások, műsorok helyett tisztességes, gyors, tárgyilagos tájékoztatást kaphasson az olvasó — sokféle álláspontot bemutatva. Kétségtelen, hogy mindezekhez most kedvező feltételek vannak. A küldöttgyűlésen a meghatározó parlamenti pártok képviselői is jelen voltak. Úgy tűnik, konstruktív együttműködésre kész a mostani ellenzék, jó sajtókapcsolatokról ismertek a mai kormánykoalíció pártjai. Mindannyian azt várják, hogy az igazán fontos kérdésekkel foglalkozzék a sajtó, bíráljon, de figyeljen a bírálatok nyomán tett intézkedésekre is. Mások azt kérik, hogy a tájékoztatás szabadsága ne csak a szerkesztésben, hanem a nyilatkozó gondolatainak torzításmentes közlésében is érvényesüljön. Csupa olyan gondolat, amely széppé teszi az újságírói munkát. m még állnak a szakmán belüli politikai szekértáborok, repülnek a mérgezett nyilak, sokan anyagi gondokkal küszködnek — mindezek a valódi függetlenség ellen hatnak. A küldöttgyűlés megpróbált ezek ellen tenni. Legalábbis új bekezdést nyitott a „nagy könyvben”. Kommentár Fejben követni Kállai János A Világbank — amint arról lapunkban is tájékoztattuk tisztelt olvasóinkat —, hatszázmillió forintnyi támogatást juttatott a kormányon keresztül hatvanegy magyar szakképzési intézménynek. Közöttük, s ez közös örömünkre szolgál, néhány megyénkbe- li iskola is—pl. a nyíregyházi és a vásárosnaményi kereskedelmisek, vendéglátósok, vagy a nyíregyi EVISZ — kapott a kétségtelenül tetemes summából. Persze, néma „szépszemüknek" köszönhetően, dehogy! A művelődési tárca még 1990- ben hirdette meg a pályázatát — erre kellett a pénzre aspirálóknak benevezniük —, amely a jövő szakképzését hivatott megalapozni. Az országból több mint kátszáz oktatási intézményfoglalta írásba koncepcióját—legjobb szándéka szerint; adottságait őszintén feltárva, terveit, fejlesztési elképzeléseit minél hihetőbben, a döntnökök számára minél szimpatiku- sabban felvázolva. A pályázók mezőnye végül megnegyedelődött. A boldog (szándékosan nem „szerencsést" emlegetek, mert ez esetben Fortuna kegye kevés lett volna) nyertesek a kapott támogatást a tanárok felkészítésére, illetve az iskolák modern technikával való ellátására fordíthatják. S mivel az eszközöket — jórészt számítógépeket -—ez év augusztusában a „banksulik” megvásárolhatták, a tanévet már az új felszerelések birtokában kezdhették meg a tanárok-diákok. De mi van a hoppon maradiakkal, akiknek a pályázata nem kapott zöld utat (azaz: barna-zöld-lila bankókat)? — Nincs elkeseredés — mondotta az egyik „így járt" nagyiskola igazgatója. — Követő intézmény lettünk; ez is valami. A világbanki képzési programokat megkapjuk, de hozzájuk a felszerlést nem; a magunk erejéből kell mindent beszereznünk a jobban megfelelő szakmai oktatáshoz. D e, áldozatok árán is, ezt kell cselekednünk. Legalább „fejben” ne maradjanak le a diákjaink. Ez sem lebecsülendő koncepció! ÜÍ k L 3T* jsTTj | 1& J|||l MKeíeTMagyaíorszá^^^
