Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-25 / 252. szám
1994. október 25., kedd MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Hamisításért ötévi börtön Soós Károly Attila államtitkár válasza a paprikaügyről a Kelet-Magyarországnak Budapest (KM — G. Szűcs László) — Mint arról szombati számunkban hírt adtunk, az ipari és kereskedelmi miniszter 1994. október 24-i hatállyal feloldotta az őrölt fű- szerpaprika árusításának tilalmát. Hétfőtől tehát ismét vásárolható az ellenőrzött, jó minőségű fűszer, de csak az ideiglenes jelleggel bevezetett zárcímkével ellátott tasakok- ban. Vásárokon, piacokon, vásárcsarnokokban és közterületeken továbbra is tilos árusítani még ezzel a címkével is. Egyetlen kivétel az olyan — ezeken a helyeken hivatalosan üzemelő—üzlet, amelyben az érvényes kereskedelmi előírások betartásával ezután is megengedett. A Kelet-Magyarország kérdésére válaszolva Soós Károly Attila politikai államtitkár elmondta: megtették a szükséges intézkedéseket az árusítás folyamatos ellenőrzésére és az előírások megsértőivel szemben a legszigorúbb eljárást alkalmazzák. Annál is inkább szükséges ez, mert a hamisított paprika fogyasztói akár maradandó egészségkárosodást is szenvedhetnek. Ennek ellenére nincs kizárva, hogy lelkiismeretlen személyek — tudva azt is, hogy fogritkulást, hajhullást, máj- és szervi betegséget okozhatnak — mégis megpróbálnak maradék elfekvő készleteiken túladni. A kereskedelmi forgalomban lévő termék 98 százalékát ugyan begyűjtötték, de a feketekereskedelem adatait nem ismerik. Bátoríthatja a hamisítókat és forgalmazóikat az a hiedelem is — s ez az ország keleti felében úgy tűnik, különösen elterjedt —, hogy tettük visszaélés kisfogyasztói cikkel minősítés alá esik, amely nem jár súlyos büntetéssel. Mint már megírtuk, ez tévedés. A bűncselekmény a testi sértés minősített esete, amely 5 évig terjedő börtönnel büntethető. A mezőgazdasági kistermelők jogos védelme érdekében arról is tájékoztatta lapunkat az államtitkár, a minisztérium természetesen nem kívánja megakadályozni, hogy a házi, kiskerti termelésű paprikáját bárki is felhasználja, vagy akár ismeretségi körében elajándékozza. Kinek-kinek jól felfogott érdeke viszont, hogy a gyanús ügyleteket elkerülje. Az expo még mindig kényes téma Budapest (ISB - H. M.) — Akarja-e ön, hogy Magyarország 1996-ban expót rendezzen? Erre a kérdésre kell majd választ adnunk abban az esetben, ha a népszavazást helyeslő, a parlament elnökének átadott százhúszezer aláírás közül százezer hitelesnek bizonyul. A Koalíciós Egyeztető Tanács legutóbbi, hétfői ülésén az MSZP és az SZDSZ frakcióvezetője a kormány álláspontját kérték arra az esetre, ha népszavazással a lakosság többsége úgy dönt, legyen Magyarországon világ- kiállítás. Mint azt Pető Iván az egyeztető tárgyalás utáni sajtótájékoztatón elmondta, a népszavazási kezdeményezés után most már senkinek sincs joga mérlegelni azt a kérdést, hogy legyen-e, vagy sem népszavazás. A megfelelő számú hiteles aláírás meglétét automatikusan követi a népszavazás, amire leghamarabb február közepén kerülhet sor. A szabad demokraták elnöke ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy sem a népszavazás kezdeményezői, sem pedig az ívek aláírói nem voltak tisztában azzal, mivel jár egy, az expóval kapcsolatos népszavazás. Ha ugyanis az emberek úgy döntenek, hogy legyen világkiállítás, a kormányzatnak mindenképpen fel kell oldania azt az ellentmondást, hogy ugyan törvény kötelezi az expo megrendezésére, de arra az országnak nincs pénze. Az alkotmánybírák létszámával kapcsolatosan a testület elnökének véleményével azonos álláspontot képvisel a koalíciós pártok két frakció- vezetője, azaz a jelenlegi 10 fős létszám helyett 11 főben kívánják meghatározni az testület létszámát. Az alkotmánymódosítást is igénylő változtatás előtt az igazságügyminiszter az ellenzéki pártokkal még a javaslat parlamenti benyújtása előtt egyeztetni fogja az elképzelést. A koalíciós egyeztetésen felmerült a parlamenti képviselők összeférhetetlenségének szabályozása is. Mint azt Szekeres Imre, az MSZP frakcióvezetője elmondta, a szocialista frakció e hét szerdáján még folytatja a téma tárgyalását, és a vita lezárása után, reményei szerint a jövő héten a hat párt összeülhet a kérdés megvitatására. Addig azonban, míg e tárgyban nem születik meg a törvény, a szocialista frakció magára nézve kötelezőnek tartja, hogy állami többségű vállalatok igazgatóságában, illetve felügyelőbizottságában nem vállal tagságot. tiirmustra Biztonságos... ...tiszta és barátságos várost szeretne a Magyar Szocialista Párt budapesti főpolgármester-jelöltje. Baráth Etele hétfői sajtó- tájékoztatóján ismertette elképzeléseit. (MTI) 800 millió dollárra... ...növekedett a Magyar Nemzeti Bank nettó eladósodása a külfölddel szemben az idén hét hónap alatt, miután a lakossági megtakarítások nem tudták fedezni az államháztartás és a gazdasági élet forrásigényeit. (MTI) Újra elrendelték... ...a hajózási zárlatot a Duna 1803-as folyókilométerénél, a közös magyarszlovák határ térségében, miután a folyó alacsony vízállása miatt egy német hajó megfeneklett és elzárta az utat. (MTI) Hetvenhat éves... ...korában elhunyt Alek- szandr Selepin, a néhai KGB egykori vezetője, a Politikai Bizottság tagja, akiben a későbbi emlékiratok szerint Leonyid Brezs- nyev szovjet pártfőtitkár vetélytársát látta. (MTI) Az Ausztria lottó... ...42. játékhetén a hatosokra 3 009 343, az 5+1- sekre 364 769, az ötösökre 10 982, a négyesekre 363, míg a hármasokra 30 schil- linget fizetnek. (MTI) Vérfürdőt... ...rendeztek hétfőre virradóra a kolumbiai Itagüi városában a banditák: fekete ruhás fegyveresek berontottak egy szórakozóhelyre, és vadul lövöldözni kezdtek. Nyolc személy a helyszínen életét vesztette. (MTI) A parlament a tb-tartozásról Budapest (MTI) — Az 1956- os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 38. és a Köztársaság kikiáltásának ötödik évfordulója alkalmából tartott rövid megemlékezést hétfői plenáris ülésének kezdetekor az Országgyűlés. Gál Zoltán házelnök tájékoztatta a plénumot arról, hogy a kormány nyolc újabb törvényjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, az alkotmányügyi bizottság pedig bizottsági önálló indítványt nyújtott be a képviselők tiszteBudapest (G. Sz. L.) — A záhonyi térségből a közelmúltban elindult két levél a Közlekedési Minisztériumba, s néhány napja mindkettőre válasz is érkezett Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter aláírásával. A két esemény érdekeltjei mellett — szinte észrevétlenül — még egy személy érintett az ügyek elintézésében. — Az elmúlt négy évtized képviselőinek egyik legfontosabb feladatuk a kijárás, a választók apró-cseprő gondjainak intézgetése volt. Ön is ezt a megoldást választotta? — kérdezem Bajor Tibortól, a kisvárdai választókörzet parlamenti képviselőjétől. — Az állampolgárok személyes ügyeinek aprólékos elintézését — nevezhetjük akár kijárásnak is — eddig sem vállaltam, s ezután sincs szándékomban. Egy jogállamban erre megfelelő hivatalok, intézmények állnak a polgár rendelkezésére, tehát nem a képviselő feladata. Az viszont egyenesen kötelessége, hogy letdíjáról. A délután folyamán a T. Ház megkezdte a tb-ala- pok kintlévőségeinek egyszeri elengedéséről szóló javaslat általános megvitatását. Az előterjesztő nevében Békési László pénzügyminiszter elmondta, hogy a társadalom- biztosítási alapók kintlévőségeinek egyszeri rendezéséről szóló törvényjavaslatot a kormány a tb-önkormányzatok tervezete alapján terjeszti az Országgyűlés elé. Többször is hangsúlyozta, hogy egyszeri, meg nem ismételhető intézkedésről van szó, amelyet egyszerre tett szükségessé az elmúlt évek csőd- és felszámolási hulláma, a gazdálkodó szervezetek likviditási probkörzete gondjait, problémáit megismerje és azok megoldását felvállalja. Ezt én az angol parlamenti gyakorlatból átvett szóval lobbizásnak nevezem, s ha úgy tetszik, most lobbiztam. Kékese községben fontos tudni, hol is tart a ke- rülőútjuk építése. Most megnyugtató választ kaptak: az út tanulmányterve már elkészült. A mintegy 7,5 km hosszú, a jelenleg épülő úthoz csatlakozó elkerülő út becsült összege mintegy 900 millió forint. Erre jelenleg nincs pénze a tárcának, de várhatóan még 1997-ig lehetőség nyílik a megépítésére. A kerékpárutat viszont támogatják, amennyiben a helyi önkormányzat kezdeményezi a kiépítését. A másik gond a 4-es számú főút Záhony város és a közúti határátkelő közötti szakasz útpadkája. A Nyíregyházi Közúti Igazgatóság megkezdte a helyreállítást. A záhonyi Tisza-híd pályalemezének átépítése pedig várhatóan a jövő év végéig megtörténik. lémái, valamint a járulékbehajtás erőtlensége miatt kialakult helyzet. Azt is hangsúlyozta a miniszter, hogy a javaslat elfogadása esetén csupán a közepes és kisvállalkozások tartozásainak egy részét lehet majd rendezni, ami mintegy 44 milliárd forintos összeget jelent. A tb-alapok pénzügyi helyzetét ezen intézkedésen túl javítani kívánja a kormány azzal is, hogy az egyik legnagyobb adós, a MÁV adósságait is rendezik. Az Országgyűlés ezután megkezte és lezárta a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről, valamint a bérfőzési szeszadóról szóló törvényt módosító javaslat részletes vitáját. Kerülőút 900 millióért Kijárást nem, de a lobbizást igen! Kitüntetések az '56-os forradalom évfordulóján Nyíregyháza, Nyírbátor (KM - T. K.) — A Magyar Köztársaság Érdemrend ezüst keresztjét vette át Popovics Zoltán törzszászlós (Vay Ádám Ellátó Zászlóalj) a köztársasági elnöktől a központi ünnepségen. A belügyminiszter dicséretben és jutalomban részesítette Bakó Károly rendőr őrnagyot, Makai Sándor nyugállományú tűzoltó őrnagyot, Csűrös György tűzoltó hadnagyot, Nádasi János határőr alezredest, Ge- rák János határőr őrnagyot, tanácsosi címet adományozott Bara György határőr alezredesnek. A Határország Országos Parancsnokának dicséretét és jutalmát vehette át Gön- czöl Mihály határőr őrnagy, Luteránus Tibor határőr őrnagy, Lóczi József nyugállományú határőr őrnagy, Magyar Zoltán határőr százados, Cserpák Gábor határőr törzszászlós, Sándor József határőr főtörzsőrmester. A Határőrség gazdasági főigazgatójának jutalmát Szabó János határőr alezredes és Molnár Gábor határőr őrnagy vehette át. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitány- ság-vezetője dicséretét és jutalmát kapta Kiss Tibor rendőr főhadnagy. A Nyírbátori Határőr Igazgatóság igazgatója soron kívül előléptette határőr századossá Nagy Zoltán főhadnagyot, határőr törzs- zászlóssá Oláh Mihály zászlóst, Virág Zsolt zászlóst, határőr zászlóssá Nagy Zsigmond főtörzsőrmestert, határőr törzsőrmesterré Albert József és Nagy Sándor őrmestert. A nyírbátori rendőrkapitányság vezetője soron kívül előléptette rendőr törzs- zászlóssá Fucskó Sándor zászlóst, rendőr törzsőrmesterré Magyar János és Makranczi Csaba őrmestert. A Báthori laktanyában vehette át a nyírbátori határőr igazgatóság igazgatójának dicséretét és jutalmát száztizenkilenc hivatásos és közalkalmazott. A belügyminiszter eredményes munkája elismeréseként dicséretben és pénzjutalomban részesíti Kondor József rendőr őrnagyot, Sziics Bertalan r. zászlóst, Ballai Antalné nyugalmazott polgári alkalmazottat, Halastyák János nyugalmazott rendőr zászlóst, Nagy Imre nyugalmazott rendőr főtörzsőrmestert, Szikszói György nyugalmazott rendőr főtörzsőrmestert. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője dicséretben és jutalomban részesíti: Ténai András r. alezredest, Tolnai József r. alezredest. Az Országos Rendőr- Főkapitányság közbiztonsági főigazgatója dicséretben és jutalomban részesíti: Lisovszki Tibor r. zászlóst. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője a szolgálat példamutató ellátásáért soron kívül előlépteti: rendőr őrnaggyá: Kiss József r. századost. Rendőr századossá: Bartha Barnabás r. főhadnagyot, Gábor István r. főhadnagyot. Rendőr törzszászlóssá: Kovács Attila r. zászlóst, Prekub János r. zászlóst, Szabó György r. zászlóst, Takács Sándor r. zászlóst. Rendőr zászlóssá: Józsa György r. főtörzsőrmestert, Tatár Zoltán r. főtörzsőrmestert. Rendőr főtörzsőrmesterré: Gáva József r. törzsőrmestert. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője dicséretben és jutalofnban részesíti: Ólmán Mihály r. alezredest, Érsek Gyula r. őrnagyot, Vizi József r. őrnagyot, Borbély Attila r. századost, Kovács Gábor r. századost, Tóth Illés r. századost, Vaskó Zoltán r. századost, Balogh Barnabás r. főhadnagyot, Be- rencsi József r. főhadnagyot, Görögh László r. főhadnagyot, Lakatos Gyula r.főhadnagyot, Csonka Sándor r. törzszászlóst, Bandur János r. zászlóst, Bodnár Gyöngyi és Láda Bertalanná közalkalmazottat. A Nyíregyházi Rendőr- kapitányság vezetője a szolgálat példamutató ellátásáért soron kívül előlépteti rendőr századossá: Chrabák László r. főhadnagyot, Huri László r. főhadnagyot, Keresztúri Zsolt r. főhadnagyot, Mandzák János r. főhadnagyot, Nagy István r. főhadnagyot. Rendőr főhadnaggyá: Haizer Tibor r. hadnagyot. Rendőr főtörzszászlóssá: Szendrei István r. törzszászlóst. Rendőr törzszászlóssá: Lég- rádi Sándor r. zászlóst, La- czikó János r. zászlóst, Pa- velcsák Tamás r. zászlóst, Sőrés István r. zászlóst, Tóth László r. zászlóst. Rendőr zászlóssá: Hatházi János r. főtörzsőrmestert, Papp Ferenc r. főtörzsőrmestert. Rendőr főtörzsőrmesterré: Szabó Tibor r. törzsőrmestert. Rendőr törzsőrmesterré: Csatlós Csaba és Illés György r. őrmestert. A belügyminiszter dicséretben és jutalomban részesíti eredményes munkája elismeréseként: Szónok István tűzoltó főtörzsőrmestert, Cseszlai József nyugalmazott tűzoltó törzszászlóst, Dobos Bertalan tartalékos tűzoltó zászlóst, Farkas László ny. tü. főtörzsőrmestert, Koska János ny. tü. alezredest, Kulcsár Zoltán ny. tü. törzszászlóst, Nagy Imre ny. tü. törzszászlóst. A belügyminiszter helyettes államtitkára dicséretben és jutalomban részesíti Erdélyi Attila önkéntes tűzoltó századost. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei tűzoltóparancsnok eredményes munkája elismeréseként soron kívül előlépteti tűzoltó őrnaggyá: Szűrös Gyula tűzoltó századost. A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Tűzoltóság parancsnoka Tanácsosi címet adományoz: Bereg- vári Péter közalkalmazottnak. A belügyminiszter dicséretben és jutalomban részesíti eredményes munkája elismeréseként: Szo- boszlai Károly polgári védelmi alezredest. Stúdium Nyíregyháza (KM) — Tavaly szeptemberben a Belügyminisztérium Nemzetközi Segélykoordinációs Titkársága pályázati felhívást tett közzé a közigazgatási reform és képzés fejlesztésére, melyet a PHARE program keretében finanszíroznak. A sóstói oktatási központ sikeresen pályázott, s ezzel a központ a PHARE program megvalósításának regionális oktató központjaként is működik. Nem véletlen tehát, hogy a tegnap kezdődött kurzust épp a megyei oktatási központban rendezik, melynek szervezője a BM Nemzetközi Segélykoordinációs Osztálya. Szalay Esztertől, az osztály projektmanagerétől, a sóstói stúdium főszervezőjétől megtudtuk, hogy a köz- tisztviselők képzésére-tovább- képzésére a PHARE program keretében 1,8 millió ECU-t különítettek el. Az oktatást két témakörben rendezik: az emberi erőforrások managment és gazdasági-pénzügyi oktatók képzése.