Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-19 / 247. szám

1994. október 19., szerda CSUPA ÉRDEKES Hőseink példájára emlékezünk Királytelki csata: 1944. október 27-28. • Emlékmű az áldozatoknak rancsait figyelmen kívül hagy­ta, saját hatáskörben elrendelte a Kárpátok keleti részében még kitartó 8. német hadsereg Tiszához való visszavételét. Ugyanakkor ellentámadást hajtott végre Debrecentől nyu­gatra. A német páncéloshad­osztályok offenzivája kelle­metlen meglepetés volt az oro­szok számára. Malinovszkij előrenyomulása Nyíregyháza felé megtorpant. Október 10-e és 22-e között Debrecen előtt több szakasz­ban hatalmas páncéloscsata bontakozott ki, amelyben mindkét fél részéről több száz harckocsi, illetve rohamlöveg vett részt. A debreceni csata következményeként a néme­teknek sikerült Malinovszkij csapatait távol tartani a Felső- Tiszától. Amint azt már ír­tam, Friessner vezérezredes, a „Dél” hadseregcsoport pa­rancsnoka elrendelte az Er­délyben harcoló Wöhler-se- regcsoport visszavonulását. Ide tartozott a 2. magyar had­sereg és a 8. német hadsereg is. A német-magyar erők visz- szavonulásával párhuzamosan a szovjet 40., 27. és a román 4. hadsereg megkezdte az elő­nyomulást. A 6. német hadsereg Debre­centől északra szorult csapatai heves ellenállással magukra vonták és lekötötték az orosz lovas-gépesített seregtestek egy részét, azt azonban nem tudták megakadályozrii, hogy főerői 21-én éjszaka birtokba vegyék Nyíregyházát. A súlyos helyzet miatt a debreceni 16. felderítő osz­tályt kivonták a 16. hadosztály kötelékéből és Vásárosnamé- nyon keresztül Kisvárda tér­ségébe irányították. Itt vettük fel a harci érintkezést az orosz élekkel, egyben az Erdélyből visszavonuló magyar egysé­gekkel. Október 23-28. között ke­mény küzdelem folyt Nyír­egyháza térségében. Ennek során az oroszok 26-án éjsza­ka feladták Nyíregyházát és igyekeztek kitömi a bekerítés­ből. Október 27-én reggel sza­kaszommal én vettem fel az első érintkezést a Királytelek- Felsősóskút területén beásott orosz erőkkel, mely lövegek- kel, nehézfegyverekkel igen meg volt erősítve. A csatába később bekapcsolódott az egész felderítő osztály. Ke­mény küzdelem után csak másnap reggelre sikerült fel­számolni, illetve visszavonu­lásra kényszeríteni az orosz erőket. Azonban komoly vesz­teségeink voltak: 10 hősi ha­lottunk, igen sok sebesültünk volt. Árkászaink halottainkat — a helybeli katolikus pap közreműködésével — a ki­rálytelki központi temetőben temették el. Felderítő osztályunk min­den egysége a legnagyobb bá­torsággal, elszántsággal har­colt. Akkor még úgy hittük, hogy sikerülni fog egészen Debrecenig előretörünk és az oroszokat visszavetni. Felderítő osztályunk ma is meglévő — a Hadtörténeti Le­véltárban elhelyezett — irat­anyaga révén meg lehet állapí­tani, hogy az ellenség előtt ta­núsított hősi és bátor maga­tartásért négy főt Arany Vitéz- ségi Eremre, öt főt a Magyar érdemrend Lovagkeresztjére, három főt Magyar Nagy Ezüst Vitézségi Eremre, tizenhárom főt Magyar Kis Ezüst Vitézsé­gi Éremre és 16 főt Magyar Bronz Vitézségi Éremre ter­jesztették fel. Királytéleknél folytatott har­cokkal és Nyíregyháza visz- szafoglalásával sikerült mint­egy 150 000 embert vissza­vonni a Tisza mögé. Az oro­szok bekerítő akcióját sikerült megakadályozni. Nyírteleken — mert most már így hívják Királyteleket — hőseink részére 1984. ok­tóber 27-re hősi emlékmű készült, mind a tíz hősi halott sírját kereszt és márványtáb­la jelöli, nevük és rendfoko­zatuk feltüntetésével. Koráb­ban is, most is minden évfor­duló alkalmával a még élő baj­társainkkal a sírnál összejö­vünk és hőseinkről megemlé­kezünk. A sírok gondozásában 1992 óta a Magyar Honvédség nyír­telki egységei is részt vesznek. 1992. október 30-án került vissza nyugatról csapatzász­lónk és kürtünk. Ekkor tartott ünnepségen — katonai tiszte­letadás mellett — még egyszer megszólaltattuk a kürtöt és díszsortűzzel köszöntöttük hő­seinket. Ezt követően a kürtöt a zászlóval együtt a nyíregy­házi Jósa András Múzeumban helyeztük el. Most — az 50. évforduló al­kalmával — ismét ünnepséget, megemlékezést tartunk. Hő­seink példája buzdítson ben­nünket — ha kell — az önfel­áldozásig menő hazaszeretet­re. A moszkvai vezérkarban 1944 nyarán még azt gondol­ták, hogy Magyarországot a 4. Ukrán Front hadseregei fogják megszállni. Ez a hadsereg­csoport Ivan Petrov hadsereg- tábornok irányítása alatt, az el­ső világháború stratégiájához hasonlóan, a Kárpátokon ke­resztül akart utat tömi Buda­pest irányába. A magyar-német csapatok — közöttük az 1. magyar had­sereg VI. hadtest 16. hadosztá­lyához tartozó 16. honvéd felderítő osztály — az észak­keleti Kárpátokban kifejtett szilárd ellenállásuk folytán sú­lyos veszteségeket okoztak a 4. Ukrán Front csapatainak, amelyek egy időre be is szün­tették támadásaikat. Románia kiválása a német szövetségből és a 2. Ukrán Front csapatainak megjelenése Erdélyben egyszerre megvál­toztatta a Duna-medencei hely­zetet. A szovjet vezérkar ezért úgy döntött, hogy nem Petrovra, hanem az időközben marsallá előléptetett Malinovszkijra bíz­za a magyarországi hadműve­letek vezetését. E célból a 2. Ukrán Front csapatait még 1944. szeptem­berében feltöltötték harci esz­A csata színhelye ba. Csapatai hamar áttörték a 3. magyar hadsereg arcvo­nalát. A nagy tömegben be­vetett T-34-es páncélosok nyomására a gyenge magyar és német erők, ahol csak tud­tak, visszavonultak. Október 9-én Malinovszkij A múzeumban lévő csapatzászló és kürt Balázs Attila felvétele közökkel és katonákkal (40 lö­vészhadosztály, 3 harckocsi-, 2 gépesített és 2 lovashadtest állományában 750 páncélost, valamint 10 ezer löveget és aknavetőt számlált). Ehhez jött még 17 román hadosztály is. E seregtestek az 1944. szeptember 12-i szovjet-ro­mán fegyverszüneti szerződés értelmében kötelesek voltak Erdély elfoglalása után is to­vább harcolni — a Vörös Had­sereg alárendeltségében — a német és magyar hadsereg el­len. Október 6-án Malinovszkij Arad és Temesvár térségéből megindította döntő támadást Kelet-Magyarország ellen. A szovjet marsall — ereje tu­datában — gyors sikerre szá­mított. Kezdetben nem is hiá­főerői Nagyváradtól nyugatra széles fronton Debrecen irá­nyába törtek előre. A marsall Nyíregyháza, illetve Csap felé igyekezett. Szándéka az volt, hogy gyorsan mozgó seregtes­teivel, a páncélos és lovashad­osztályokkal a Keleti-Kárpá­tokban meg mindig kitartó né­met és magyar csapatok előtt elvágja a Tiszához való visz- szavonulás lehetőségét. Ha ez sikerül, akkor a 2. Ukrán Front a 4. Ukrán Front­tal közösen a Kárpátokban új Sztálingrádot teremthet: egy német és két magyar hadsereg — a 8. német, a 2. magyar és részlegesen az 1. magyar — kerülne így egyetlen óriási katlanba. Felismerve a veszélyt, Fri­essner vezérezredes, Hitler pa­Tortatorony az esküvőn Tisztelt Szerkesztőség! Az újság felhívása alapján mertem venni a bátorságot, hogy írjak önöknek, mivel nem telik úgy napom el, hogy ne olvasnám el a Ke­let-Magyar országot. Ahogy olvastam a sorokat, meglát­tam a két pályázatot, amit hirdetnek. Nekem — ha így ki lehet fejezni valamit — szinte őrült szenvedélyem a fotózás. Nagyon szeretem a természetet és van olyan nap, amikor beleülök az au­tóba, szétnézek néhány he­lyen, kirándulok egész nap, hét-nyolc tekercs filmet is el szoktam fényképezni. Van egy kis fekete terepjáróm, egy Suzuki Samuraj és ezzel szoktam járni az országot. Ez az a szenvedélyem, ami miatt most írok. Számomra óriási dolgot sikerült len­csevégre kapni. Egy nagyon kedves bará- tomék, név szerint Mester Zsolt és Várföldi Éva eljöt­tek hozzám, hogy az es­küvőjükön vállaljam el a menyasszonyi csokor készír lését. El is vállaltam és csak úgy a véletlenből jutott az eszembe, hogy rákérdez­tem, milyen lesz a tortájuk, de még akkor nem tudták. Úgy gondolták, hogy egy hagyományos, négy eme­letes. Ekkor jutott eszembe egy olyan ötlet, ami csak gondolatban volt megva­lósítva, de a gyakorlatban még nem. Ahogy elmentek, ugrottam az autóba és el­mentem a híres Marcipán cukrászdába, ahol a tulaj­donosnőt Ivánné Károlyi Gabriellát kerestem. El­mondtam neki az ötletemet, hogy egy olyan magas tor­tát szeretnék vele készíttet­ni, mint amekkora a menyasszony. Akkor sze­gény a meglepetéstől meg­kérdezte, hogy milyen ma­gas az a hölgy. Végül úgy oldotta meg, hogy egy olyan magas állványt készí­tett mint amekkora volt a menyasszony, és arra rak­ták rá a tortákat. A torta vanília ízű volt, hófehér marcipánnal be­vonva, 100 szál gyertyával, 10 emelet magas és piros rózsákkal díszítve. A szállí­tást is csak úgy tudtuk meg­oldani, hogy az esküvő előt­ti napon, május 20-án te- hertaxival vittük ki a kert­városból Sóstóhegyre a Pa­radise Hotelbe, éjszaka 11 órakor. Még a vőlegény is ott volt. Másnap az esküvőn volt igazi nagy szám, amikor ép­pen éjfélkor lekapcsolták a villanyokat és betoltuk — a 100 szál gyertya meggyúj­tásával — a terembe ezt a tornyot. Az esküvő közel 150 fős volt, de szinte min­den ember ujjongva fogad­ta. A vőfély nem tudta el­mondani a beszédét a cso­dálkozástól és azt mondta, hogy volt ő már nagyon sok esküvőn, de még ő sem lá­tott ilyet. Ennyi volt az én kis szto­rim, igaz kicsit hosszúra sikeredett, amiért elnézést kérek. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy leírhat­tam egy olyan dolgot, ami igazi sztori volt és megoszt­hattam ezt az érzést önök­kel. Tisztelettel: Timkó Zsuzsanna Nyíregyháza A menyasszony és tortája Szemüveget az autónak MTI-Press — Lehetséges olyan autó, amelyben akkor is kellemes marad a hőmér­séklet, ha órákig áll a tűző napon? Talán nemsokára: a Daimler-Benz kutatói olyan anyagot fejlesztettek ki, amely egész vékony réteg­ben az ablaküvegre kenhető és ha erre a rétegre elektro­mos feszültséget kapcsol­nak, visszatartja a nap hő­sugarait. A kutatók egyre újabb ilyen elektrokróm ré­tegeket próbálnak ki, s ezek már nem csak a nap hő­sugarait szűrik ki, hanem szükség esetén a látható fényt is. Hogy a kereskede­lemben mikor lesznek majd kaphatók, az a további kí­sérletek eredményétől függ.

Next

/
Thumbnails
Contents