Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-14 / 243. szám
1994. október 14., péntek HATTER Vásároljunk munkahelyeket Három hónap őrlődés tulajdonos és bank között • Tizenegy a negyvenötből Afésopont Réti János Tiszavasvári (KM) — Annyi minden látott már napvilágot a privatizációról, a magánosítás folyamatáról, meg arról, hogy az milyen jót tesz a magyar gazdaságnak, — ha jót tesz a magyar gazdaságnak! — hogy a tőkétől távol eső egyszerű földi halandónak is kedve volna venni magának valamennyi részt valamiből. A hatalmas ABC-üzletet, a Dobogó Kft. élelmiszer és vegyesiparcikk áruházát sem el- téveszetni, sem elkerülni nem lehet annak, aki Tiszavasvári- ban jár. A már-már csamoknyi méretek között bőven van hely és lehetőség arra, hogy a vásárló elbámészkodjon a kínálaton. Mert az is van bőven. Aztán ha a vásárló mondjuk épp a nyilvánosság szolgálója, aki megtudta, hogy az üzlet a dolgozók egy részének tulajdonába került, aligha tudja megállni, hogy hátra ne menjen az irodába, megkeresni a főnököt, kérdezősködni tőle erről-arról. Önállóságból tulajdon Az első meglepetés akkor éri a hívatlan vendéget, amikor nem valami tágas szalonban találja a tulajdonosokat, amint éppen sűrű szivarfüst közepette hányják-vetik a tőkehozadék mikéntjét. A főnök, a főtulajdonos bizony, szűköcske irodában fogadja, mert azon kívül mindenütt áru és áru. A tulajdonosok pedig dolgoznak. A sajátjukban. □ A legutóbbi időkig gondolom a helyi ÁFÉSZ-é volt az ABC. — Valóban, de az önállóság, az, hogy a magunk urai vagyunk, illetve lehetünk, nem újkeletű a számunkra - mondja Mezei Sándor, a kft. ügyvezető igazgatója. Az áruházát 1979-ben 40 dolgozóval nyitotta az ÁFÉSZ, ’90-ben pedig kft-vé alakultunk át. Ami május 18-án bekövetkezett, az utolsó lépés, a tulajdonjog megszerzése volt. Megváltozott viszony, megváltozott felelősség a privatizáció után A szerző felvétele □ Az egyik önállóság miben különbözik a másiktól? — Előrebocsátva, hogy mindig ez volt a legjobb ABC a városban — amihez csak részben járulnak hozzá a tárgyi adottságok és feltételek — elárulhatom: hiába voltunk nyereségesek, fejlesztésre már sosem jutott, mivel az elment más egységek veszteségeinek vagy más költségek kiegyenlítésére. □ Ezzel szemben most... — Nyakunkban, pontosabban tizenegyünk nyakában a hatalmas adósság, vagyis az üzlet megvásárlásához felvett hitel, de nem bántuk meg: hét és fél milliót tudtunk összeszedni a magunk erejéből és még kellett hozzá huszonkettő, amit bank adott a közismert kamatfeltételekkel. Jelzálog a jelzálogért □ Más vevő lett volna az üzletre? — De mennyire! Viszont nekünk elővásárlási jogot ígért az ÁFÉSZ, aminek fejében átvettük, úgy ahogy volt, minden leltár, becslés és alkudozás nélkül és átvállaltuk 45 dolgozó mintegy 7-8 millió forintos végkielégítését. □ Akkor ettől kezdve simán ment a dolog... — Sajnos, egyáltalán nem. Az ABC-n rajta volt a bank jelzáloga, a vetélytárs pedig készpénzt kínált, ami a pénzintézetnek nyilván szimpati- kusabb volt. Ezért aztán a mi hitelkérelmünk akadozott. E mögött nem akarok semmiféle összefüggést keresni. Az indulópénzünket összeszedegetni sem volt könnyű, aztán a kölcsönnel mindenünkre jelzálog került. Nem egy megnyugtató érzés, mondhatom, de visszaút nem volt. Végül a bankkal és az AFESZ-el való három hónapi kemény csatározás után elnyertük a tulajdonjogot! □ Aminek az eredményeként... ...mienk az üzlet, megvehet- tük a saját munkahelyünket, a saját sorsunkat! A kellemetlen részleteket meg felejtsük el. Annyit azért mégis mondanék, hogy a bankrendszerünk, vagy némelyik bank — mert nem akarok általánosítani sem — nem igazán támogatja ezt az alulról jövő privatizációs akaratot, amit a felső szintű propaganda viszont szorgalmaz és bátorít. Más ez a forgalom □ Most milyen a tulajdonosok közérzete? — Mindannyiunk érdeke, hogy talpon maradjunk, hogy visszafizessük a hitelt. így aztán egy ideig osztalék nincs, de ezzel számoltunk. Viszont minden esély megvan rá, hogy sikerüljön. Az 530 négyzet- méter mint lehetőség és a havi 20 milüó körüli forgalom reményekre jogosító. Persze, ehhez kellenek különböző kedvezményes akciók, engedményes vásárok, bemutatók, kóstolók, amikkel a vásárlóink kedvébe járunk. Itt más a felelősség és felelősségrevonás. □ A tulajdonosi „hatalom” hol, milyen fórumon jut érvényre? — Tulajdonosi értekezleteken döntünk a fontosabb kérdésekről, amiből eddig kettőt tartottunk. □ Milyenek a partnerkapcsolataik? — Eddig segítőkészséget tapasztaltunk a legnagyobb beszállítóink részéről. Ä legkritikusabb időszakban az Amfora, az Alföld Füszért, a Piért, a Tiszatej pédául hitelbe töltötte fel az árukészletünket. / □ Es milyen azoknak a közérzete, akik nem lettek tulajdonosok, „csak" dolgozók maradtak? — Mással nem tudom jellemezni, mint azzal, hogy senki nem ment el, nincs cserélődés a munkatársak körében. Ösz- szeszokott csapat vagyunk mi már. Az ABC, illetve a kft. neve egy ragadványnév hivatalossá emeléséből származik: valaha az üzlet helyén táncos szórakozóhely volt, abban állt egy dobogó, amiért a köznyelv „Dobogónak” keresztelte el. Mezei Sándor és társai nevükben ezt a „dobogót” őrizték meg. Talán utalva arra, hogy a környék kereskedelmi ellátásában megszerzett dobogót is szeretnék megőrizni. A maguk erejéből. j alamikor egy település 1 / meghatározó épülete V volt a kastély. Ma egyre több kastélyszerű családi ház épül, néhol hivalkodóan nagyra, kerítéssel együtt, mintha a szomszédokat akarnák túlszárnyalni, valamilyen módon felfelé törekedve, a kozmikus világba, ahová mindig is vágyott az ember. A településeket járva pedig azt hallja és látja, hogy baj van a régi kúriákkal, kastélyokkal. Sok helyen elhanyagolva, mintha nem is a falu része lenne, néhol a körülvevő parkok egzotikus növényvilágát is, melyekre tehetős elődeink is adtak, s kultusza egy kicsit feléledni látszik, a pusztulás fenyegeti. Hogy is van ez? A falu, talán még a polgár is büszke rá, hogy van ilyen építménye, amely művészeti szempontból is jelentősebb, mint a ma épülő épületek. Az új generációkban már nem is azt az érzetet kelti, mint a régiekben, az alávetettséget és a kiszolgáltatottságot. Nem lehet úgy kezelni, hogy kiszolgálta magát, dobjuk el. Ezek egy része lakás volt, állami gondozott gyerekek menedéke, idősek szociális otthona, közintézmény, múzeum. Mit tett a műemlékvédelem? Ha valaki kezdeményezte a védetté nyilvánítását hát védetté nyilvánította. Azon kívül vajmi keveset, napjainkban meg semmit. Törő István Kastélyok Persze elég sok helyen ő nem tulajdonos, nem is „szorítja úgy a cipő”, mint az önkormányzatok, akik tulajdonosai. Sok helyen csak nyűgnek látszik puszta jelenlétével, mert emlékeztet arra, hogy pénzt kellene kihasítani valahonnan, netán a most lázas sietséggel készülő közművektől venni el. A műemlékvédelem azért mégis hatalom. Nem lehet csak úgy odébbpöckölni, mint egy kavicsot. Vannak pesti épületek, sok elég rossz állapotban, de mű- emlékjellegűek, és a lakók nem tudják megvenni, hiába vannak elidegenítésre kijelölve. Pedig manapság minden eladó, mert vállalni kellene a felújítását, a negyven éve elmaradottat, mindegy hogy a lakónak, vagy az 1KV- nak és még a napi forgalmi értékhez is ragaszkodnak. Hát van egy pusztuló épületnek forgalmi értéke, pláne lakottan? Legfeljebb eszmei értéke. Örülni kellene, hogy a bentlakók meg akarják venni, vesződjenek ők vele, mert a lakbért befizették rá évtizedeken át, és most sem tudják mire, mert felújítás nem volt. Mindenki tudja, hogy magántulajdonba kellene ezeket adni, mint valamikor volt. Csak ez nem olyan, mint egy gyár: hocci! nesze! munkavállalói részvényprogram, kárpótlási jegy és végül jön a külföldi — már el is kelt az üzem. Sokan éjszakákat töltöttek az utcán, hogy kárpótlási jegyüket részvényre váltsák. De ez nem vonatkozik a műemléki kastélyokra, kúriákra. Itt előbb funkciót kellene találni, hogy mi is legyen belőle. Lehetne közintézmény, turistaszálló, idegenforgalmi látványosság, de jól menő kisvállalatnak irodaház is. Előbb felújítani kellene, menteni, ha még egyáltalán menthető, nyilván az állampolgár is inkább az ő kényelmét szolgáló közművekre áldoz, ha tud áldozni, mert jelentős részük bizony alig tud megélni. Nincsenek mecénások, külföldre szakadt hazánkfiai, akik meggazdagodva, hazafiságtól vezéreltetve áldoznának rá. Valami józan mérce és kompromisszum kellene, hogy múltunknak ezeket a darabjait is megőrizzük, mint a közelmúlt szobrait, képző- művészeti termékeit. Egy biztos, jön az ősz, meg a tél. Némelyik épület hibás háztetővel, beázva, omladozva megy neki. Valahogy a mikszáthi novella jut az ember eszébe. Hogyha beázik egy tető, kézenfekvő, hogy tatarozni kell. Mit is kellene tatarozni? A kastélyokat igen, meg valami mást is, legalábbis az olyanfajta gondolkodást, amely azt akarja elhitetni az állampolgárral, hogy itt semmire sincs pénz. M ert a szimbólumok változnak. E változások közben az igazi művészetek—legyen az akár az építészet is—mindig fennmaradnak. Gyermekterhek Kováts Dénes-m t ehéz helyzetben van a magyar gazdaság x Y — tapasztaljuk, de a politikusok is ezt a hitet erősítik bennünk. Az időnként drámainak is nevezett helyzet megoldására nagy vajúdások között születnek elképzelések, ezek természetesen együttjárnak az életszínvonal romlásának rémképével. A tervek között az is szerepel, hogy megszűnnek a gyermekkedvezmények, megadóztatnák a családi pótlékot is. Az évek során sajnálattal lehet érzékelni, hogy bár az egyik oldalról azt halljuk: csökken a népesség, tenni kellene a gyermekáldás növekedése érdekében; az érem másik oldalát nézve az a hit erősödik az emberekben: ebben a helyzetben majdnem felelőtlenség több gyereket vállalni. Az ingyenes oktatásból egyre inkább affelé haladunk, hogy mind mélyebben kell a pénztárcába nyúlni, legyen szó általános, vagy felsőbb fokú oktatásról. A tankönyvek egyre drágábbak, az iskolák egyre szegényebbek, már a papír- szalvétát és a WC-papírt is a diákok viszik az oktatási intézményekbe. És még lehetne sorolni a példákat, amik azt bizonyítják: piruló arccal kérik ebben vagy abban a szülők segítségét a pedagógusok, hogy valamelyest azt lehessen érezni az iskolákban: az valóban a gyermekek második otthona, hiszen lassan több időt töltenek ott, mint családjuk körében. Lakáshoz jutni (az árak miatt) egyre nehezebb, drága az oktatás, a családi pótlék— bár emelkedett összege — azért csak pótlék csupán, s most még ezt is adóztatni akarják. Bár nem könnyű jól gazdálkodni az ország lyukas erszényéből sem, szem előtt kellene tartani jövőnk zálogait, a gyermekeket is,—illetve az őket nevelők körülményeit. Talán ha a törekvések nem elsősorban a könnyebben kéznél lévők anyagi helyzetének további rosszabbodására irányulnának, hanem a sumákolók, a jelentős adó- és tb-tarto- zással rendelkező, legfeljebb bevallásaikban szegénynek tűnő vállalkozások ráncbaszedésére, akkor nem lenne szükség ilyen, a szociálpolitikát arcul ütő döntésekre. Amerikai megrendelésre dolgoznak a nyíregyházi Szapor Cipőipari Rt.-ben. Felvételünk a férficipő tüző- dei üzemében készült Elek Emil felvétele Kommentár Egy csésze fekete Szőke Judit jr y °zudnék, ha mostaz- i—t zal kezdeném, hogy A. JL „már nem is emlékszem, miről jutott eszembe" ...mármint az az előző kormány hatalmi korszakának vége felé történt, nehezen feledhető momentum, amikor jeles szakemberünk ellen feljelentés ment, mert nyilvánosság előtt valami korrupció nevű jelenségről mert homályos célzást tenni. Voltak, akik számára a kijelentés teljesen világos volt, el persze senki nem pirult, de többen meglazították a nyakkendőjüket. Remélem, hogy ha az elkövetkező (két hónap híján) négy évben többek előtt le- korruptoznak valakit, valakiket, akkor halkabb lesz a hörgés, s nagyobb az utánajárás. Ugyanis nem csak azt az egy-két mondatot kellene kiragadni az ilyen jellegű, egyébiránt egy demokráciában fontos, jelzésértékű információkból, hanem az ominózus kijelentések szövegkörnyezetét is át kellene tanulmányozni. Ha én lennék a hatalom valamely képviselője, miután kissé összeráncoltam a szemöldökömet, odamondogatnék az illetőnek, majd meghívnám egy csésze kávéra egy csendes kültéri presszóba. Mert a korrupciónak is vannak fokozatai. Nem mindegy például, hogy adott hatalmi ág választott vezetői, alkalmazottai saját rokonságuknak, netalántán érdekkörükbe tartozó személynek passzolnak oda pénzes megbízásokat, vagy aki teheti, adókedvezményekkel sakkozik. Nemigen lehet a visszaélések ellen tenni, annál inkább érdemes, sőt kell miatta, ellene szólni. A szájak kinyílásához meg bátorság szükségeltetik, ahhoz meg szolidáris közhangulat, és olyan makulátlan vezetők, akiknek érdemes egy csésze fekete mellett részletekről is beszámolni. Akik eztán nemcsak hümmögnének, hanem a szigorú vizsgálat után városra, megyére, országra szólóan intézkednének is. Esetleg fel is jelent- getnének. De nem azt, aki a „fülest” adta... VA m<m*m S wwmm