Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-01 / 232. szám
1994• OKTÓBER 1., SZOMBAT „A csillagoktól születünk...” Kozmikus ajándékunk birtokában örülni kell a nagy lehetőségnek — A csillagos égbolt tanított meg minket gondolkozni. Az ember fölnézett az égre, volt, ami érthető volt, hogy például éjt nappal követ és viszont, a csillagok jönnek és mennek. Érthetelen volt számára mégis, hogyan történnek a változások. Hogy mi fog történni holnap, vagy jövőre. Ez már kemény matematikát igényel. □ A nyár legnagyobb eseménye egy égi tragédia volt. — Mázlisták voltunk, hogy az üstökösmaradvány halálát a Jupiteren fejezte be és nem nálunk. Ha a Földre esik, akkor itt világkatasztrófa történik. Ezt most megúsztuk. Jöttét például nem tudtuk előre kiszámítani, teljesen váratlan dolog volt. Azt viszont tudtuk, hogy a Jupiterre esik. Az emberiség történetében így lettünk először tanúi egy kozmikus katasztrófának. Persze hasonló történhetett már a Földön is. Ezek a múltban is így játszódhattak le, nem véletlenül került ilyesmi annyi civilizáció mitológiájába. Csak most vagyunk annyira okosak, hogy ezeket a kozmikus fejlődés sorába tudjuk állítani. □ Igaz lenne tehát, amit a költők fogalmaztak meg, hogy a csillagoktól születünk, és csillagok által pusztulunk el? — Igaz, teljesen igaz. Ha nem is akarunk pánikot kelteni, mert egy hasonló földi katasztrófának szinte nullával egyenlő a valószínűsége. De azért bekövetkezhet! Ne legyünk tehát önteltek! Az embereknek tudomásul kell venniük, hogy kozmikus erőknek vannak kiszolgáltatva. Távolról sem igaz, hogy meghódítottuk a világűrt, legyőztük a természetet. Az ember örüljön, hogy itt élhet a Földön, kapott egy megismételhetetlen esélyt, hogy emberi módon éljen. Úgy tűnik, még erre sem vagyunk néha méltóak. Méltatlan az emberiséghez egy ilyen Bosznia-háború. És méltatlan az is, hogy tönkretesszük ezt a páratlan bolygót, ezt a világmindenségben egyetlennek tűnő helyet, ahol élet egyáltalán megszülethetett. Bolygónk és élőlényei egyedülálló lehetőséget kaptak. A Föld és az ember is egyszeri lehetőség. Két ilyen kozmikus ajándék birtokában így értékelődhet fel a még oly rövidnek tűnő emberi élet is. A Tejútrendszer centruma „ Rádiófénykép ” holnaputánt. A csillagok nem csalják meg az embert. Ez biztonságot is ad az embernek: látom saját eredetemet a csillagokban. Persze, hétköznap elég sok unalmas része, sallangja is van a dolognak. Mégis kötelességünknek érezzük, hogy minden este a távcső alá menjünk, és nézzük meg azokat a csillagokat is, amelyekkel már évszázadok óta nem történt semmi. Hátha mégis ma éjszaka történik valami rendkívüli jelenség, amit becstelenség lenne le nem jegyezni. □ Nem túlzás kimondanunk, a csillagászat a legrégibb tudomány... □ A csillagászt úgy képzeljük el, hogy éjszakáról éjszakára az égboltot lesi. Ön például miért figyeli oly kitartóan az eget? — A csillagász nappal imádja a napot, mint az életet adó főcsillagunkat, naprendszerünk óriását, éjszaka pedig a csillagos eget csodálja, talán azért is, mert tudja, hogy mit csodál. Látom a csillagos égben a múltunkat, és a kiszámítható holnapot, Különös egyéniség Zombori Ottó tanár, az Uránia Csillagvizsgáló Intézet igazgatója. Egy racionális tudomány jól felkészült tudósa, ugyanakkor az irodalom barátja, pat- rónusa. Legalább harminc éve figyeli a csodálatos égbolt titkait, de közben irodalmár is, az olvasómozgalom egyik alapítója, a Garabonciális Szövetség elnöke. Előadásai lenyűgözőek, oly magától értődőén vegyíti a költészetet és a csillagászatot, hogy a hallgatók képzelete a sarkcsillagon túl szárnyal. Tiszadobon, a Ratkó Társaság alapító ünnepségen beszélgettünk vele. — Mind a mai napig, amikor kimegyek a csillagos égbolt alá, elfog az az áhítat, ami akár Janus Pannonius versében megjelenik, amit a égboltról írt, vagy Tóth Árpád, Vajda János versében. Gyönyörű például Kosztolányi: Hajnali részegség című alkotása, amelyet gyakran szoktam a tanítványaim figyelmébe ajánlani. Vagy Ratkó Jóska költeményei. Hitelesen szép versek. Ha az ember felnéz az égre, akaratlanul is elfogja mindig valami csodálkozás. Ha pedig elővesszük a verseket, azok csak megerősítik ezeket az érzéseket: lám, a költők is ugyanígy rácsodálkoztak a csillagokra. Úgy vélem, együtt kell, élnünk a versekkel. A csillagászat és a költészet testvérek. □ A rácsodálkozás és a hitelesség lenne tehát az ön számára a két kötelék, amelyek a csillagászatot és a költészetet összefonják...? — Valóban, valahol itt kötődik az én számomra a két dolog. Az én szakmám, a csillagászat nagyon is racionális tudomány, pontosan kell tudnom, hogy egy bizonyos csillag ma hol van, és holnap hova megy. Nem tévedhetek. Amikor egy jó költő remekművére találok, nagyon megörülök, je, ez az ember milyen csodálatosan tudja kifejezni azt, amit én csak dadogva tudok megfogalmazni. A természet és a csillagos ég attól szép, hogy érthetetlen egy kicsit. A költő pedig a maga rácsodálkozását két- három mondattal is képes megfogalmazni. Azt, amire a tudós csak oldalakon át képes. ■Ay. ' < é, +' ■ ,•?' , s r V Bodnár István j ffigjjS /ájfe. H B Sml - ' : Margit lefektette. A magával hozott holmikat berakosgatta a szekrénybe, amely üresen állt a négy közül. Amikor búcsúzni akart, mami már a fal felé fordulva feküdt. Megcsókolta sápadt kis arcát, de ő lehunyta a szemét, mintha aludna. Egy hanggal sem válaszolt a lányának. Margit tele volt lelkiismeretfurdalással. Arra a a napra szabadságot vett ki, de semmit nem ért az otthoni munkája. A vacsorára szánt rakott krumplit odaégette. Többször is bement a kisszobába, ránézett az ágyra, ahol addig mami feküdt. Most be volt vetve, rajta a mintás takaró. Olyan üres volt, mint minden, mami nélkül. — Bele kell törődni — gondolta —, hiszen mindennap meglátogathatom. Majd megszokja, talán meg is szereti az otthont. Végzett a mosogatással, megtörölte a kezét és eszébe jutott, hogy mami még mindig ott áll az ablak előtt. János az újságját lapozgatta. — Jövő héttől én megyek szabadságra — mondta Margit —, de hogy azután mi lesz, nem tudom. Férje felállt, odament hozzá és vállára tette a kezét. — Tudom, hogy milyen nehéz. Azért vállaltam az első két hetet. Azt hiszed, én nem szeretem? Olyan volt hozzám mindig, mint a saját anyám. Létezik valamiféle ápolási segély, de hogyan adja fel akármelyikünk is a munkahelyét? Itt a két gyerek is. A végén mégis muszáj lesz visszavinni. A te két hét szabadságod is csak haladék. Addig azért hagyjuk békén. Hátha mégis megérti. Jó házasságban éltek, soha nem volt köztük veszekedés. — Bemegyek, megnézem — mondta és sóhajtott. — Hetvennégy éves, elélhet még tíz évet is velünk. Úgy félek, hogy ott bent meghal hamarosan. Es akkor egész életemben arra gondolok majd, hogy azért. Mami már nem állt az ablak előtt. Feküdt az ágyon, és úgy tűnt, mintha aludna. Olyan szelíd volt az arca, örökre eltűnt róla az a szorongás, mely az utóbbi időben annyira meghatotta Margitot. A nyitott ablak előtt hangtalanul lebegett a fehér csipkefüggöny. 13 MÚZSA Böröndi Lajos: Sötétedik Fázik a tó. Remegés fut végig tükrén, ősz jön. Micsoda ősz, Istenem! Arcunk is bealkonyul. Állunk szájig a csöndben, megválthatatlanul, mint két idegen. Lassú eső szemerkél. Az asztalon szőlő, kenyér és bor. Pillangózva hullnak a levelek. Sötétedik. Eljön majd a tél is. És nem lesz irgalom. Oláh János: Portölcsér Ott alszom most, félálom partszegélyén, hol a csicsóka nő, vadmurok illatában, bürökpalástos vermek rejtekében, beléndek mérgiben, és nem találom mását e porló pillanatnak, amely a moccanatlan idő sziklájából kiperdül. Ide-oda csapódom a rücskös szigeten pitypang bolyhaként a nyárfabokrokat tépázó szélfúvásban. A horzsolt sebekből szivárgó vér íze lehűti ínyemet. A déli erdő csendjét, mint befűzendő cérnavéget ujjam között morzsolgatom. Rég elfeledtem a rozsdás tű fokát, zoknistoppolást, inggomb-varrást, a mosószappan csípését, ahogy az estébe nyúló csavargás mocskát lemosta. Nagy Sándor Ex-librisei
