Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-10 / 239. szám
1994. október 10., hétfő HATTER Szedd a végkielégítésedet! A dolgozóknak küldött levélben szerda helyett véletlenül hétfőt írtak Nemcsak az almásládák közt nagy a felfordulás Balázs Attila illusztrációja Cservenyák Katalin Kemecse (KM) — A fák ko- ronáj'a alig látszik a gyomtól. Mindent felvet a gaz, a gyom. Alma már csak mutatóba termett a Hegedűstanyán. Az egykori tanya- központból négy fal és egy rozzant vaskályha maradt. Ez az épület tökéletesen mintázza kicsiben, mivé lett a valaha többszörösen kitüntetett, mintagazdaságnak számító Kemecsei Állami Gazdaság, amely két évvel ezelőtt részvénytársasággá alakult Kemecsei Agrártermelő Rt. néven. A „meghívó” hétre szólt, de fél nyolckor még mindig csak öten várakozunk a Kertészeti Kft. volt dolgozóival. Pedig valakinek ki kellene jönnie a részvénytársaságtól is, hogy megmutassa: kinek melyik sor lesz a végkielégítése. Mindenesetre elég furcsa módját választotta a végelszámolásnak a Kertészeti Kft.: felajánlotta, az elhanyagolt kertészetben mindenki leszedheti a végkielégítését, s legkésőbb december 20-áig meg is kapja a járandóságát: kilónként 4,50- et. Rövidesen kiderül: habár eljöttek, egy pillanatig sem gondolták a másfél évvel ezelőtt elbocsátott dolgozók, hogy elfogadják az ajánlatot. Megalázónak és méltatlannak tartják az eljárást. S mert jó ideje hiába várakozunk, elindulunk hát Kemecsére, a gazdaság központjába. Furcsaságok Négyesi Józsefnek, a Kertészeti Kft. ügyvezetőjének irodájában ülünk le. A néhány percig tartó feszült csendet ő töri meg: — Mit mondjak? — szakad fel belőle sóhajként a kérdés. — Pénz az asztalon, aztán a viszontlátásra. Többet semmit — vágja rá gondolkodás nélkül Abán Ferenc gyalogos munkás. — Ez igaz — hangzik a válasz. S hogy senki nem lelkesedik a léalma-ötleten, így folytatja: — Még csak azt sem mondhatom, hogy én találtam ki. Kevés alma van és foltokban. Akit érdekel és vállalja, egyszerre kezdjük a munkát. Nincs pénze a kft.-nek. Hónapok óta én sem kapok fizetést. — Mi ebből nekünk a haszon?! — kérdi Hajcsák László, traktoros. — Nem tudom megmondani. Én se tudok vele mit kezdeni. — Hát akkor mi mit kezdjünk? Nem ajánlották fel végkielégítésként a gépeket, hanem eladták. Hol a pénz? — kérdezi a volt traktorista. — Tudja, mennyire szégyellem én, hogy nekem kell magukkal vitatkozni? — hajtja le a fejét Négyesi József. — Azt mondták, ha eladják a gépeket, fizetnek. (A gépeket valóban eladták tavaly tavasszal. Valamilyen érdekes „csoda” folytán a korábbi ügyvezető igazgatónő férje bt.-jén keresztül vásárolta meg valamennyit a Fogaskerék Kft., melynek ügyvezető igazgatója egyben az rt. igazgatóhelyettese. A Fogaskerék egyébként kétmillió forinttal tartozik a kertészetnek, s bár a pénz már megvolt, mégis a társadalombiztosítási tartozást rendezte belőle a kertészet volt ügyvezetőnője.) Sok a kintlévőség De térjünk vissza a léalmára. Kinek az ötlete volt ez a kur- tán-furcsa végkielégítés? — kérdezzük a mostani ügyvezetőt. — Az rt. igazgatója találta ki. Nekem februárban azt mondták, vállaljam el a kft.-t. Ha nem vállalom, szedhettem volna a betyárbútort. — Nem lett volna egyszerűbb, ha innen úgy sem kap fizetést? — Az rt.-nél van állásom, ott kapok fizetést. A kft. felélte a vagyonát. Donka László az utolsó pillanatban 500 ezer forint prémiumot vett fel. Buda Zoltánná 300 ezret tartott a lakásán, s amikor leszámolt, azt mondta, nem adja ide, ez a végkielégítése. (A kft. vagyonát ma mindössze egy öreg IZS és 300 mázsa trágya képezi. Nagyösszegű viszont a — jószerivel behajthatatlan — kintlévősége: eléri a nyolcmillió forintot. Sorban nyeri a pereket, a jogerős megyei bírósági ítéletekkel azonban nem lehet kifizetni az embereket.) — Ha én nem fizetek, rajtam be tudják hajtani! — így a traktoros. — Tizenhét ember vég- kielégítéséről van szó. Másfél évig türelmesen vártunk — veszi át a szót Újfalussy István volt üzemvezető —, holott a törvény szerint az utolsó munkanapon kellett volna megkapnunk a pénzünket. Nem hiszem el, hogy valaki is komolyan gondolta, hogy a vég- kielégítésünket le kell dolgozni. Ha arról lett volna szó, hogy ne maradjon betakarítat- lan termés a fákon, még megérteném. Végkielégítés fejében viszont nem tisztességes az eljárás. — A tulajdonostól utasítást kaptam, hogy hajtsam végre. Nekem sem öröm tizenhét embernek a szemébe nézni. — És én hogy nézzek a családom szemébe pénz nélkül? — fakad ki a traktoros. — Egy hét alatt nem szedek abban a kertben egy konténer almát. Se vagyon, se pénz Dr. Kerekes Béla, az rt. igazgatója nem érzi méltatlannak az ajánlatot. A gépek eladásáról tud, bár azon meglepődik, hogy az ügyvezető a férjének bt.-jén keresztül. Tudomása szerint — s mutatja is — nyilvánosan, újságban hirdették meg a pályázatot. Egyébként a volt ügyvezetővel perben állnak — épp a végkielégítése miatt. — Miért hagyták, hogy idáig fajuljon a helyzet? — Jó kérdés — feleli az igazgató — Kérte, hogy mondjak fel neki. Aztán váratlanul fel is mondtam. Az átadás-átvételkor azt mondta, a nála lévő pénzt már nem adja ide, az a végkielégítése. A dolgozók végkielégítése viszont továbbra is függőben, mintegy hétszázezer forintról van szó összesen. A kft.-nek se vagyona, se pénze. Az elbocsátott embereknek jogukban áll bírósághoz fordulni, minden bizonnyal meg is nyerik a pert, de ebből még mindig nem lesz pénzük. S még valami kívánkozik a végére, ámbátor rögtön az elején kiderült. A dolgozóknak küldött levélben a dátumot véletlenül elírták. Szerda helyett hétfőre hívták őket. A kíváncsiság kedvéért szerdán is ki- kocsiztam a megjelölt helyszínre. Rajtam kívül egy teremtett lélek nem volt ott, még csak nyomait sem láttam az előkészületeknek — ha valaki mégis meggondolta volna magát. Most már csak az a kérdés: vajon nem vetik-e később az elbocsátottak szemére: lám, itt volt a lehetőség a végkielégítésre, de nem éltek vele... yAmjiái m A férfi jól érezte magát az üdülőhelyen. Egy üvegfal előtt állt, gyönyörködött a kilátásban. Kicsit előrehajolt, hogy jobban lásson az alkonyati fényben, eközben beütötte a homlokát az üvegfalba. Az ütés nem volt nagy, rögtön meg is feledkezett róla. Reggel nyolckor indult haza kocsival. Kilenckor lett rosszul. Erős hányás fogta el, egymás után kétszer is. A vacsorára gyanakodott. Két napig koplalt. A harmadik napon vette észre, hogy mindent duplán lát és enyhén szédül. Orvost hívott, aki szerint agyvérzése volt, ezért mentőt hívott, bevitette a férfit a kórházba. A kórházi orvos szerint nem volt agyvérzés, ám miközben a beteg fe3 jét ütögette gumikalapács- csal, eltalálta a jobb szemöldökénél az eredeti ütés helyét. A férfi rendkívül éles fájdalmat érzett. Néhány másodpercre megvakult, csak lassan kezdett újra derenKörmendi Lajos mm Üveg géni. Nagyon fátyolosán ugyan, de látott. Később gyakran mesélte ismerőseinek. „A jobb szemöldökömnél a kalapácsütésre bevér- zett. A bevérzés miatt hatszor lumbáltak. Az ötödik szúrásnál végignyilallott a jobb lábam a talpamig. Erre a lábamra teljesen lebénultam. Nem tudtam emelni, csak a földön húztam. Megröntgeneztek: kaptam egy röntgen- sugár sérülést.” Saját felelősségére távozott a kórházból. Naponta négy órát úszott, kettőt délelőtt, kettőt délután, közben gyalogolt vagy tíz kilométert. Persze, ez a gyaloglás eleinte csak vánszorgás és támolygás volt. Öt hónapig lábadozott. A harmadik hónaptól már naponta dolgozott három-négy órát. Felváltva hunyta be hol az egyik, hol a másik szemét, mert ha mindkét szemével böngészte a papírokat, még szédült. A munkahelyén rá akarták beszélni, hogy százalékoltas- sa le magát. A munkatársai mostanáig azt hitték, agyvérzést kapott. O azt bizonygatta, hogy agyrázkódást. Óriási erőfeszítések árán ugyan, de meggyógyult. Nem értette, miért támadnak ellene. Aztán megtudta. A balesete közvetlenül a bérrendezés előtt történt. Amikor azt a hírt kapták, hogy őt agyvérzés érte, a ráeső bérhányadot felosztották egymás között. A régi munkáit nem kapta visz- sza. A lakóhelyétől legtávolabb eső munkahelyekre kellett ingáznia. Azt gondolták, ezt az életet nem vállalja, inkább leszázalékoltatja magát. r évedtek. A férfi szívósan bumlizott, fél szemmel vizsgálgatta a távoli munkahelyek számláit. Nem adta fel. De az ablaknál nagyon vigyázott. Politika — túladagolva Kovács Éva y an egy kiváló módszerem. Ha valamiről úgy érzem, nem tudom a dolgot helyesen megítélni, ha úgy látszik, hiába szeretném, mégsem igazán sikerül semleges véleményt formálnom, részrehajlás nélkül gondolkodnom, ne adj isten, egy téma kapcsán elragadni látszik az indulat, akkor fogom magam, s megpróbálok gondolatban az illető bőrébe bújni, az ő fejével gondolkodni, vagy éppen elképzelni magam abban a szituációban, amiről éppen szó esik, ami körül a beszéd forog... Hatásos módszer, mondhatom. Különösen mostanában, amikor a hazai közéletben igen nagy a pezsgés, amikor az ember szinte naponta fel tudja, vagy tudná bosszantani önmagát vagy másokat, amikor a végletek uralkodnak, amikor valamikori jó barátok lesznek egymás ellenségeivé, s nem hogy társaságok, de családok is egymásnak ugranak, szétszóródnak, felbomlanak. A kór ragályosnak látszik, neve sem titok. Úgy hívják: politika. Politika, amit a mai Magyarországon alaposan túladagoltak. Lassan nincs téma, amelyről nélküle beszélni lehetne. Szinte mindegy, miről van szó, nyugdíj- emelésről, Bős-Nagymarosról, privatizációról, kárpótlásról, kül- vagy éppen belügyekről, s annak sincs nagy jelentősége, az adott témáról éppen ki beszél és kinek beszélnek, a szigorúan vett szakma csak ritkán jut szóhoz, pusztán önmagában ritkán érvényesül. Nem kellene pedig így lennie. Maradhatnánk inkább szigorúan az adott témánál, s ami szakmai kérdés, abból nem csinálnánk szántszándékkal politikát. Akkor talán kevesebb gondunk lehetne, s az élet bármely területén hitelesebb lenne az értékelés. Akkor talán a mostani kétkedők is elfogadnák a tényt, mely szerint az MDF-kormány munkáját lehet dicsérni, lehet bírálni, egy azonban mindenképpen tény: az elmúlt négy esztendőben, az Antall-kormány idején politikai stabilitás jellemezte az országot. Nem voltak rendkívüli választások, a taxisblokádtól eltekintve nem volt az országban nagyobb felfordulás. Akkor talán nem lenne vita afölött, hogy Horn Gyula kormánya demokratikus úton jutott hatalomra, s amíg ez így van, addig nem csak a dicsőség, a felelősség is az övék. A többi már inkább politika, amit mindenki saját szájaíze szerint magyarázhat. / ómagam azokkal értek egyet, akik azt remélik, egyszer eljön az idő, amikor a politizálás, ez a furcsa tudomány szép lassan visszaszorul az őt megillető helyre, és talán békén hagyja az embereket. Ezt szokták jobb helyeken polgári demokráciának nevezni. A kis magyar hamis(ított) Angyal Sándor-rjr ezdődött ugye a SS paprikával, amiről l-\. végül kiderült, hamisított, sőt ólmozott, ezért végzetesen veszélyes az egészségre. Ki is vonták a forgalomból az egészet—no nem rögvest, a hivatalos szervekazértnem kapkodják el a dolgot, aludtak rá jó néhányat. Aztán a Vegeta következett, pontosabban az az álfűszer, amely nem mérgez ugyan, de sótartalma eléri a 90 százalékot, így a Vegeta csak egytized részben az, aminek lennie kellene. Még meg sem nyalhattuk a szánkat az elsózott fűszerutánzat után, amikor újabb vészharangot kongatott a Kermi (Kereskedelmi Minőség-ellenőrző Intézet): a mosóport is hamisítják. Az ő szakemberei figyeltek fel arra, hogy árulnak a boltokban olyan külföldről származó mosóport, amely mindössze 3-4 százalék hatóanyagot tartalmaz, de a szép csomagolás teljesen eltereli a vevő figyelmét erről a lényegtelennek azért mégsem tekinthető tényről. Legfeljebb az ing nyakán feketéllik majd mosás után is a kosz. Az olajszőkítést már szégyenli említeni az ember, annyit hoztuk szóba ezt a gátlástalan hamisítást, de mindhiába, mert legutóbb éppen szűkebb pátriánkban csíptek fülön az ilyen műveleteken rapidgyorsasággal gazdagodni vágyókat. Lehetne még tovább példálózni, mi minden hamis minálunk, s most nem csak a hamisgulyásra gondolok, vagy a hamiskás mosolyú elárusítónőre, aki pillantásával tereli el figyelmünket arról a pillanatról, amikor éppen a mócsingos részt rejti a felvágottba. Miként eleink híresek voltak arról, hogy jól ülték meg a lovat s még jobban kezelték a nyílvesszőt, úgy az egész világot elkápráztattuk mi már az évszázad nagy pénzhamisításával is. C sak az nem megy a fejembe, hogy ki veszi el már egyszer végleg a hamisítók kedvét? Vagy mára már a büntetés is csak 3-4 százalék kellemetlenséget tartalmaz?
