Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-28 / 229. szám
12 iitóet-Magyaroiszág KULTÚRA 1994. szeptember 28., szerda A tudomány Rákócziról Művelődés a Kertvárosban Pezsgő élet a mostoha körülmények ellenére • Új tanfolyamok, és klubok Üzletkötői tanfolyamon sokan szereztek szakképesítést az elmúlt években Vaja (KM - K. J.) — //. Rákóczi Ferenc korának szentelt tudományos ülésszak kezdődik — Köpeczi Béla akadémikus elnökletével — október 7-én a vajai Vay Ádám Múzeumban. A nyitónap délelőttjén hangzik el Heckenast Gusztáv Ki kicsoda volt a Rákóczi-szabadságharcban című előadása, majd Fejes Juciit expozéja Orczi István Heves vármegyei kapitányról, illetve Bánkúd Imre számol be egy, a regionális történeti kutatásokra vonatkozó módszertani kísérletről. A délutáni előadások szünetében avatják fel a vajai múzeumalapító Molnár Mátyás kopjafáját. Emlékbeszédet mond Dankó Imre. Ezt követően hangzik el Csatáry György előadása a beregszászi levéltár Rákóczi szabadságharcához kapcsolódó gazdasági iratairól, majd Molnár Sándor igazgató tekinti át a konferenciának helyet adó múzeum három évtizedes történetét. A napot a nyíregyházi 4. Számú Általános Iskola kórusának a hangversenye zárja a vajai református templomban. Tárlatmegnyitókkal kezdődik a tudományos ülésszak második napja. A Ván- tus /síván-emlékkiállítás, a Vay Ádám Múzeum 30 éves múltját bemutató tárlat, valamint Dávid Vera festőművész Art Electro Image elnevezésű kiállítása 11 órától tekinthető meg. A délutáni program új kiadványok bemutatásának a jegyében zajlik. A 13 órakor kezdődő összejövetelen az érdeklődők megismerkedhetnek Tóth Zoltán Szemeid előtt című verseskötetével, az így múlik el tőlünk című irodalmi antológiával, a Vántus Istvánt és munkásságát bemutató emlékfüzettel, illetve a Vay Ádám Múzeum jubileumára megjelentetett kiadvánnyal. Kállai János Nyíregyháza (KM) — A Kertvárosi Közösségi Ház Nyíregyháza legkisebb művelődési központja. A dinamikusan fejlődő városrész egyetlen ilyen típusú intézménye. 1990-ben nyitotta meg kapuit, de hivatalosan az intézményt Nyíregyháza közgyűlése 1991. június 1-jén alapította meg. A megnövekedett lakossági igények miatt elkészült az intézmény bővítési terve, amelynek megvalósulása eddig pénzügyi okok miatt késik, pedig a kulturális alapellátás javítása miatt nagyobb házra lenne szükség. Sokszínű tevékenység Négy évvel ezelőtt — a legnehezebb időszakban — szinte a semmiből indult a közművelődési munka. A szűkös gazdasági körülmények ellenére, amikor a lakosság egyre kevesebb pénzt áldozhatott a kultúrára, sikerült élettel megtölteni a közösségi házat. A legfontosabb feladatok közé tartozott a tárgyi, dologi feltételek javí tása, egy teljes épületfelújítás, eszközök beszerzése. A rövidesen 10 éves évfordulóját ünneplő és kiválóan működő Nosztalgia Ifjúsági Klub mellett egymás után alakultak a kisközösségek: ifjúsági klub. diák matematikusok klubja, kertbarát klub, kártyakor, kertvárosiak baráti köre. Folyamatosan indultak a közhasznú tanfolyamok, szabó-varró, an gol-német nyelvtanfolyam, angol nyelvű foglalkozások óvodásoknak, növényvédelmi, üzletkötői, gombaismerői, tár sastánc Ezeken a kurzusokon sokan szereztek hasznos isme reteket, melyeknek birtokában jobban megfelelhetnek a munkaerőpiaci elvárásoknak, meKormány Margit Penyige — Ritka manapság a jó közérzet, a megelégedettség, hát még a boldogság. Ezért is örült a szívem, amikor a minap egykori munkahelyemre, a Móricz Zsigmond körzeti általános iskolába belépve Czalánné Török Irma igazgatónő és helyettese, Juhász Gyuláné örömtől sugárzó arccal mondták, mutatták álmuk megvalósulását, az elkészült nyelvi labort. Nyelvi labor Penyigén, az alig 700 lelkes kis faluban, elsőnek a környező kistelepülések iskolái közül. A korábban szertárnak használt kisterem ma egy modem technikával felszerelt, pompásan berendezett nyelvi tanműhely. Honnan teremtették elő ezt a csodát? — tör ki belőlem a boldog meglepetés. Az igazgatónő és helyettese felváltva mesélik el a labor keletkezésének történetét a megálmodástól a megvalósulásig. — Két éve, amikor megpályáztam az igazgatói állást, a koncepciómba is belefoglaltam régóta dédelgetett álmomat egy, a nyelvi oktatás fellendítését szolgáló, a jelenkor követelményeinek megfelelő nyelvi labor létrehozását. Nemcsak a tantestületben, de a helyi önkormányzatban, a lyek segítségével megalapozhatták későbbi szakmájukat. Ismeretterjesztő előadások, színészek, pódiumműsora, közéleti fórumok, szünidei gyermekprogramok, népművészeti tábor, disco, kiállítások, cipő- és ruhavásár, regionális konferenciák és egyéb szabadidős programok elégítik ki a városrész, a város érdeklődő polgárainak igényeit. Felnöttnevelés A közösségi ház a kulturális alapellátás mellett sokrétű feladatot lát el a táj felnőttnevelésében is. Az intézmény a Fel- ső-Tisza-vidéki népfőiskolái mozgalom bázisintézménye Ebben az intézményben ala kult meg a nyíregyházi népfőiskolái egyesület, és jelenleg is a Felső-Tisza-vidéki Népfőiskolái Társaság központja. Segítik a civil szerveződéseket, az alakuló és működő népfőiskolákat. Rövidesen konferenciát szerveznek Bázisunk a civil társadalom címmel. A képviselő-testületben és személy szerint Körösi Miklósáé polgármester asszonyban egyetértő, támogató, segítő partnerre találtam tervemhez. Gyors kivitelezés Újságból olvastam, hogy a nyíregyházi Audex elektronika cég vállal nyelvilabor-be- szerelést, beüzemelést. Felvettük vele a kapcsolatot, megegyeztünk a számunkra is elfogadható árban, és szeptember elsején már minden a helyén volt: vezetékek, fejhallgatók, mikrofonok, irányító-vezérlőpult a tanár számára, speciális magnetofonok a teljes, zavartalan kommunikáció létrehozásához — tájékoztat az igazgatónő. □ No, és ezeket a csodálatos laborasztalokat hol vették? — Meg fog lepődni, de nem vettük, ezt a teljes bútorzatot ügyes kezű, szorgalmas karbantartóink: Kiss Zoltán és Varga Péter készítették a nyár folyamán itt az iskolában. Dicsérendők Megvettük Fehérgyarmaton a hozzávaló anyagokat, találtunk egy prospektust pontos rajzokkal, leírásokkal, és annak alapján a két ügyes karbantartónk megtervezte és elkészítette a tanulói és tanári asztalokat pontos szabvány szerint. Csak elismerni és dicsérni tudom nagyszerű kertvárosi népfőiskola idei kurzusán az Önkormányzatok eddigi működését és a terveket dolgozzák fel a résztvevők. Egyetlen hasznosítható nagyteremben persze nem lehet csodákat létrehozni. A legfontosabb feladat az épület bővítése lenne, ahol mozgás- kultúra terem, valamint számítógépes helyiség kapna helyet. A kertvárosiak is megérdemlik, hogy helyben járjanak balett és aerobic, valamint női kondicionálótomára, ne kelljen a várost átutazni emiatt. Vámos szakképzés Német támogatással pedig alapvető számítógépes ismeretekre oktatnánk az érdeklődőket (a számítógépeket a németek adják). A bővítés kb. 8 millió forintba kerülne. Ha erre nem lesz lehetőség, akkor a Kalifornia felnőtt nevelési modell szerint a kertvárosi általános iskola tantermeit kell majd igénybe venni az oktatások után. munkájukat — lelkesedik az igazgatónő. S hogyan fog itt folyni az oktatás? Erről Juhász Gyuláné igazgatóhelyettes beszél. — Negyedik osztálytól kezdve csoportbontással oldjuk meg az angol és német nyelv oktatását. A laborban egyszerre tíz gyerek dolgozhat, s ezt a megoldást osztályaink létszáma is lehetővé teszi. A németet Varga Gá- borné, az angolt Szaniszló Valéria tanárok fogják oktatni, akik már korábban elvégezték az átképzést, s szakkör formájában oktatták e nyelveket. Felnőtteknek is Úgy gondolom, hogy a labor mint oktatási mód, lehetővé teszi, hogy a tanár minden gyerekkel külön foglalkozzon, minden gyerek bármikor megnyilatkozhat, amikor csak akar anélkül, hogy a társai munkáját zavarná, s a lassabban haladók is megtanulnak önállóan dolgozni. Szeretném még megemlíteni, hogy a teljes anyagi kiadást a penyigei önkormányzat vállalta magára, s ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni értékes segítségükért. Tervezzük továbbá, amennyiben a falu lakossága igényli a felnőttek, különösen a fiatalok nyelvoktatásának szervezését, lehetőséget adva a nyelvi labor szélesebb körben való kihasználására. Harasztosi Pál felvétele Októberben teljesen új formaként indul a 150 órás vámkezelői tanfolyam. Célja: vámkezelők szakmai felkészítése vámjogi, vámtarifa és külkereskedelmi technikai ismeretekből. A budapesti SZTÁV Rt. közreműködésével a résztvevők szakbizonyítványt kapnak. A 107. sz. ipari szakközép- iskola esti és levelező tagozatára járók részére délelőttönként angol és német nyelvtanfolyamot szerveznek. Folytatódik az üzletkötői kurzus, amelynek célja az önálló ügynöki tevékenységet végzők munkájának szakmai megalapozása. Két új klubjukba szeretnének tagokat toborozni. Az egyik az önálló kertbarátklub, mely igazodna a városrész kertjellegéhez, a másik egy kismamaklub, melyben a gyes-gyed „betegséget” enyhítendő hasznos ismeretekhez juttatnák a kismamákat. (Jelentkezni lehet: Nyíregyháza, Prága u. 7. Tel.: 342-213.) A Leopold Bécs (MTI) Az elmúlt tizenhét évben Rudolf Leopold szemészprofesszor neve a képzőművészet ausztriai kedvelői körében fogalommá vált. Nem orvosi tevékenysége miatt, hanem mert a műgyűjtő és művészettörténész ennyi ideje folytatott az állammal kínkeserves tárgyalásokat arról, hogy 5300 darabos gyűjteményét milyen formában alakíthatja át akapítvánnyá — Ausztria és a közönség javára. Most végre létrejött az ügylet, aminek sok-sok fettétele volt. A nagyvonalú mecénás nem elsősorban pénzt szeretett volna látni a képekért, hanem inkább valami biztosítékot arra, hogy a festményeket megfelelően helyezik el és a nagyközönség hozzáfér. Tulajdonképpen Leopold úr gyűjteményének elhelyezése érdekében született meg az új bécsi múzeumnegyed építésének gondolata, ám az évek óta inkább csak vajúdik. Most végre a gyűjtő olyan biztosítékokat kapott, amit el tud fogadni —* s ennek kölcsönhatásaként indulhat most már teljes gőzzel a tervezés. Ta- lán-talán 1999-re felépül az új mázeumegyüttes, amelynek egyikét Leopold Múzeumnak fogják hívni. Raquel Welch, a fittnesz királynő, most szeptemberben ötvennégy éves. A hetvenes években — a férfiálmokban — a tökéletes női szépség megtestesítője. Harmincöt filmben szerepelt. Mindegyikben az alakja, a szépsége, a nőiessége dominált, nem a játéka. Ma is filmezik, saját produkciós vállalata van MTI-Press fotó |J| m mm m 4% Ijr 4% m • III ii#wüwl A BASIC... ...Tánc Klub mutatja be műsorát szeptember 30-án 17 órától a nyíregyházi sétálóutcái programok rendezvénysorozata keretében. (KM) Tokaji festőművész... ...Vass Etelka tárlata nyílt meg szeptember 25-én a Tokaji Galériában. A kiállítás október 16-ig tekinthető meg. (KM) Georg Orwel... ...Állatfarm című kisregényének színpadi változatát játsszák 28-án 19 órától a nagykállói művelődési központ színháztermében. A darabot a Korányi Gimnázium színjátszói mutatják be. (KM) Krónikás képek Debrecen (MTI) — Debrecen szabad királyi várossá nyilvánításának tavaly ünnepelt 300. évfordulója alkalmából reprezentatív képes albumot jelentetett meg a városi önkormányzat megbízásából a Debreceni Regionális Gazdasági Fejlesztési Alapítvány. A kiadvány mintegy 400 fotó segítségével mutatja be a város történetét. A színes fotókat és a reprodukciókat Oláh Tibor az MTI fotóriportere készítette, a kötetet Sulyok Géza, a nyíregyházi tanárképző tanára szerkesztette. Nyelvi labor a Szenke mentén Minden gyerek bármikor megnyilatkozhat, amikor akar Képtárlat... ...nyílt a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Csontváry Kamaragalériájában. írja Juntunen festőművész (Finnország) alkotásaival október 7-ig ismerkedhetnek meg az érdeklődők. (KM) Koós János... ...és Dékány Sarolta ad koncertet szeptember 29-én 19 órától a nyíregyházi városi művelődési központ hangversenytermében. (KM) Iskolaszéki... ...ötletre jelentette meg a vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola az 1993/94. tanév eseményeit, eredményeit összegző krónikáját. (KM)