Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)

1994-09-08 / 212. szám

1994. szeptember 8., csütörtök t HATTER j Expo vagy országfesztivál „Hogy látva lássanak" • A lelkesedés szép dolog, de önmagában kevés Györke László Nyíregyháza (KM) — Amint arról hírt adtunk, a megye­házán tanácskoztak azok, akik valamiféleképpen kap­csolódnak az Expo ’96-hoz. Az alapkérdés az volt: ha az Országgyűlés is leszavazza a világkiállítást, mi legyen he­lyette, hiszen 1996 a mille- centenárium éve, tehát ez az esztendő akkor is más kelle­ne legyen, mint a többi, ha Magyarország nem rendez világkiállítást. A tanácskozásnak akár vezér- gondolataként fogadhatjuk el azt, amit dr. Vincze Ist\’án me­gyei expo-felelős bevezető­ként mondott: nem kellene le­mondanunk a programba vett rendezvények megtartásáról, ha nem lesz expo, akkor sem. Pénz, pénz, pénz Igen ám, de az egyértelmű, hogy az országfesztivál me­gyei rendezvényeinek meg­szervezése sem olcsó mulat­ság. Honnan lesz rá pénz, hi­szen a helyi lehetőségek meg­lehetősen korlátozottak, köz­ponti pénzekre pedig éppen azért nem nagyon számítha­tunk, mivel a kormány gazda­sági gondokra hivatkozva sza­vazta le a világkiállítás meg­rendezését. A megyei önkor­mányzat a lehetőségeinek ará­nyában maximálisan támogat­ja ’96 szabolcs-szatmár-berer- gi rendezvénysorozatát, attól függetlenül, hogy majdan mi lesz a neve. Úgymond tehát „konvertálni” kell a millecen- tenáriumi rendezvényekre mindazt, amin már sokat dol­goztak. Dr. Láczay Magdolna (me­zőgazdasági főiskola) vélemé­nye szerint a finanszírozás módját tisztázni kellene. A pá­lyázatok elbírálásánál sok a szubjektív elem, ami a vidéki­eknek nemigen kedvez. Mivel a támogatás összefüggésben van a társdalom kondíciójával, zAhoi kisvArda ( SZABOLCS NAK \ vAsArosnamény VAJA NYÍREGYHÁZA tiszavasvAri FEHÉRGYARMAT MÁRIAPÖCS NAGYKAUÖ NYÍRBÁTOR Még friss, ropogós a programfüzet Illusztráció 1996 differenciáltan kellene támo­gatni. Nem kétséges, hogy nagy lelkesedés (volt) tapasz­talható, ám ez önmagában édeskevés. A tanácskozás hangulata egyértelműen jelezte, hogy mindazoknak, akik már sokat dolgoztak az expo-előkészüle- tek során, számukra óriási csa­lódás, hogy esetleg nem lesz világkiállítás. Kökéndy Mária megyei expo-titkár szerint pél­dául a „csatornákat nehéz volt megnyitni”, s ha ezek újra be­zárulnak, nagy bajba kerü­lünk. Gondos Lajosné pályázó pe­dig elmondta, hogy nem kis munkájába került, míg meg­győzött egy amerikai üzletem­bert, aki hajlandó lett volna beruházni, ám amikor a kor­mánydöntés híre eljutott hoz­zá, azon nyomban felhívta, s közölte vele: „Sony, akkor stomó.” Együtt vagy külön? Zavarkó Mihály (Nyíregyháza város) felvetette a kérdést, hogy vajon külön kell-e vá­lasztani a millecentenáriumi rendezvényeket az országfesz­tiváltól. Dr. Páll István, a mú­zeumfalu igazgatója szkepti­cizmusának adott hangot. At­tól tart, ha a parlament is ne­met mond a világkiállításra, az ezzel kapcsolatos pályázati le­hetőségek is megszűnnek, il­letve másokat írnak ki. Lakatos Dénes, Szabolcs község polgármestere szerint konkretizálni kellen mielőbb a lehetőségeket, hogy az ország­fesztivál rendezvénysorozatá­hoz csatlakozók tervezni tud­janak. Azzal többen egyetértettek, ha nem lesznek pályázati lehe­tőségek, egy sor tervezett ren­dezvény megtartása lehe­tetlenné válik. Skripeczky György regionális expo-refe- rens sommás véleménye: hogy itt mi lesz, csak tőlünk függ, mert egy százalék esélyt nem ad annak, hogy lesz világkiál­lítás. A realitásokból kell kiin­dulni, bizonytalan forrásokra ne alapozzunk. De vajon mi a realitás? Közvetve Kovács István (PRIMOM) el­mondta, hogy a Regionális Fejlesztési Ügynökséghez is nyújthatnak be vállalkozók pályázatokat. Konkrétan: 600 ezer forinttal támogatja az alapítvány Szatmár-Bereg ide­genforgalmának fejlesztését. A kistérségi fejlesztési társulá­soknak — jelen esetben Vá- sárosnaménynak és Fehér- gyarmatnak — is van lehető­ségük támogatáshoz jutni például a falusi turizmus fej­lesztése kapcsán. Tehát — mint vállalkozást — minden olyan elképzelést támogat a PRIMOM, amely (ha közvet­ve is) a megye gazdaságfej­lesztését elősegíti. Magya­rán: jól el kell tudni adni a megyét. Végszóként mind dr. Vincze István, mind Kézy Béláné (Ke­reskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző) kihangsúlyoz­ta: folytassák, amit elkezdtek, hiszen az eddig elvégzett mun­ka nem mehet veszendőbe. S ami talán átsegít a nehézsége­ken: az összefogás. A helyszín Szoboszló, ahol többnyire idős emberek élvezik a me­leg víz gyógyító, simogató hatását. Duplán örülnek, hi­szen a szezon végén valami­vel olcsóbban megússzák ezt a röpke turnust. Az üdülő tár­salgójában már két napja fi­gyel geti egymást két öreg úr. Titkon, sandán egymásra néznek, minden áron meríteni akarnak emlékeik kútjából, de sehogy sem sikerül. Látni, sőt szinte hallani lehet, hogy ezt kérdezi mind a kettő önma- gától:„Honnan ismerem én eztapacákot?” Aztánegyikük így panaszkodik a maga kis társaságában:„Már két hó­napja alig esett eső a Krasz­na és a Szamos vonalán”. // Megvan! ö kiált fel a másik. O a Jani. Oda mennek egymáshoz, ölelgetik egymást. Illetve csak ölelgetnék, mert a po­cakjuk miatt nem nagyon kerülnek testközelbe. A vi­szontlátás, a felismerés örö­me azonban így is teljes. Tel­jes, mert két szatmári ember jobban tud társalogni egy­mással, mint egy hajdúsági­val, vagy egy Szolnok me­gyébe valóval. A két öregben sok a hason­lóság. Nem csak pocakjuk, kopasz, illetve majdnem ko­paszfejük is hasonlóvá teszi őket. Napbarnította bőrük még alig ráncosodik. Nyil­ván sokat vannak friss leve­gőn, sok zöldséget, gyümöl­csöt esznek, megterem nekik. A pocak arra utal, hogy saját disznót hizlalnak, s elég gyakran letekerik egy-egy sörösüveg kupakját. Vagyis nem nagy nyugdíjukat kiegé­szítik ezzel-azzal. tett volna kiverni onnan őket. Már majdnem az egész falu belépett, de az egyik gazda — aki itt ül a szoboszlói üdülő társalgójában — külö­nösen nyakasnak bizonyult. Nem hatott rá semmilyen érv, semmilyen ígéret. Az egyik agitátor — aki szintén itt sörözget a társalgóban — leengedte a favedret és majd­nem tele merte a vályút. A nem rég jól beszénázott te­hén a láncát csörgetve sietett a vályúhoz és hangos szür- csöléssel megitta a víz felét. Az állat megnyugodott, s sze­líden, elégedetten bámult maga elé. Ekkor szólalt meg megint az agitátor: —Most tegye oda a kezét a tehén hasához és érezni fog­ja, hogy a hideg víztől rúg- dosni fog a borjú. Ha nem érez rúgásokat, nem vemhes, ha érez rúgásokat, nyilván vemhes. Úgy is történt. A gazda so­káig tartotta a kezét, szinte kéjes öröm töltötte el az egyenletes rúgások miatt. Ahogy odabent pihenni tért a borjú, a gazdának valami megvilágosodott a fejében: ez az agitátor nem szélhámos politikus, hanem küzülünk való szakember. Leemelte a zsíros kalapját és bekiáltott: „Hé, anyjuk! Teríts a tiszta szobában! Aztán hozzál le a padlásról egy kis száraz kol­bászt, a pincéből meg hozzál fel egy kis tavalyelőtti bort!” M egitták az áldo­mást, s a gazda alá­írta a belépési nyi­latkozatot. Egy év múlva brigádvezető lett belőle. Most meg már nyugdíjas. Ott issza a sört azzal, aki beléptette... IMábrádi Lajos Vemhes nem vemhes A társalgó kényelmes fotel­jában ülnek egymással szem­ben, s ahogy fogy a sör, úgy oldódik a nyelvük, úgy válik hangosabbá a beszédjük, szinte látni lehet, hogy emlé­kezetük vásznára vetítenek. Emlékszel, Józsikám, ami­kor agitálni jöttél hozzám? Míg élek, el nem feledem — így a másik. Aztán egybehangzóan, egymást is igazolva mesélik el a furcsa történetet. Történt pedig a hatvanas évek elején, hogy a szatmári faluba agi­tálni ment a kisvárosban élő szakember. Csak az egészen fiatalok kedvéért említjük: agitátor társaival arra akar­ta rávenni a falusi gazdákat, hogy lépjenek be a téeszbe. Sokan nehezen léptek be, az­tán bunkós bottal sem lehe­szintén nyakas ember volt, s a fejébe vette: csakazért is belépteti ezt a jó módú, jól dolgozó, köztiszteletben álló, jó erőben lévő parasztot. El­ment agitálni ehhez az em­berhez másnap, harmadnap is. Ez az ember már majdnem beadta a derekát az agitátor­nak, amikor ezzel a kifogás­sal állt elő:„Hát még se igen lépek be. Mert itt van ez a jó fajta, jól tejelő tehenem. Azt se tudom róla, hogy vemhes- e vagy se. Az agitátornak fel­csillant a szeme,s így vála­szolt: „Azt én pár perc múlva eldöntőm. Vezessék ki azt a tehenet a vályúhoz és húzzon fel neki jó hideg vizet." A nyakas paraszt előbb húzó­dozott, félt, hogy palira ve­szik. Aztán csak kiment a gémes kúthoz, az ostor alján Idealista van Szőke Judit Y j igyázat, az Idealista I / nem tévesztendő V össze az idiótával, a jóindulatú, hátsó szándé­koktól mentes ember pedig nem feltétlenül komplett hü­lye! Holott, nálunk sokan a jelzőket — szándékosan vagy véletlenül — összeke­verik. Hacsak a jelzőket ke­vernénk össze, de megzava­rodnak az értékek is. Ezen általános tévedés áldozatai pedig jó emberek. Mint voltak valamikor is a nyelvújítók, a költők, a tu­dósok, az anyagiakat, pláne meg a gazdagodást lenéző szakemberek. Ilyenek, né­hányon ma is élnek közöt­tük. Ok nem gyűjtenek, nem akarnak zsíros állásokat, eszükbe sem jut olyan ha­talmifunkciókba jutni, ahol saját maguk hasznára (na jó, a maguk hasznára is) ki­aknázhatják, immár legali­zálva, akár egy város szeme láttára kapcsolataikat, ka­szálhatják a rokoni és egyéb szálakat. Persze, le­het hogy a maguk módján nekik van igazuk, ám a vilá­got, mely különben nekik áll, nem ők viszik előbbre — csak a maguk és körük fényesen csillogó, mégis ér­téktelen szekerét tologatják. Meg merem kockáztatni a gondolatot, hogy idealisták nélkül a magyarság nem lenne sehol. S nem ideoló­giákra, nézetekre, gazdasá­gi koncepciókra gondolok, ahogy őket emlegetem, ha­nem emberekre. Mondhat­ják rájuk, óh, az élhetetle­nek, óh a maflák! A pozíció- és pénzhajhászok nyilván nem rájuk vadásznak, ami­kor munkatársakat, partne­reket keresnek. Hogy mi­ért? Nem nehéz kitalálni. Mert érzik a lelkűk — ha van nekik — legmélyén, hogy amazoknak van iga­zuk, azok a kultúra, ők a mérce. Vesszenek hát! A mérce ugyanis kíméletlen, csak baj van vele, objektív, minden álnokságot, hazug­ságot, sunyiságot kimutat. Nem tud korrumpálódni, s nem fogadja el hajbókolva a viszontszolgáltatást. Ha az idealisták nem kapnak olyan döntési lehe­tőséget, mint amilyet kap­niuk kellene, szegényebbek leszünk, jaj nekünk. Olvas­tam valahol, hogy a leg­erkölcstelenebb ember is tulajdonképpen éppoly esendő, mint a többi, „neki is csak egy lélegzet fér az orrába". Arról azonban nem szól a fáma, hogy kötelező szeret­ni is őket. A szépítkezés, a kozmetikum a hölgyek nélkülözhetet­len kelléktára Elek Emil felvétele I I Másodosztály Balogh József A ki tegnap elolvasta A Címzett 450-et fizet címmel megje­lent írásunkat, biztosan el­gondolkodott rajta: milyen fura is az élet, hogyan bün­teti azokat, akik nem a fővá­rosban, vagy nagyvárosok­ban születtek, hanem egy tanyai ház kéményére tette őket a gólya. Arról volt szó, hogy ha egy külterületen élő család táviratot kap, a kéz­besítésért 450forintot fizet­tetnek velük. A posta két ve­zető munkatársa elmondta: nem valamiféle magának­cióról van szó. A feladó fi­zeti a távirat árát, a külterü­leten élő ember pedig a kéz­besítési díjat. Azt is megtudhattuk: né­ha még a pénz sem hoz megoldást, ha nem vállal­kozik senki a távirat kikéz­besítésére, s 450 forintért sem viszi ki senki, akkor le­vélként kell kézbesíteni, s csak másnap viszi ki a pos­tás a támpontra, amikorra esetleg a hozzátartozót el is temették. Ez tehát a külterületen élők sorsa, vagyis a külön- díj beszedése szabályos és jogos. Törvény intézkedik róla, hogy a külterületen élőket — sok egyéb infra­struktúra hiánya mellett '■— még ez is sújtsa, s erősítse bennük a tudatot: ők máso­dosztályú állampolgárok. Erre utal, hogy többe ke­rül az áram, drágább a víz, többért viszik el a szemetet, nekik kell távolsági díjat fizetni a buszon, mert a vá­rosi tarifa legfeljebb a hely­ségnévtábláig szól. Pedig vehetett volna a törvény- alkotó más példákat fi­gyelembe. Például, hogy nem kér többet a győri kek­szért a tetemes fuvardíj el­lenére sem a gyár itt, mint a Rába stadionjának büféjé­ben, s a mezőberényi gyár koloniálbútorai is azonos áron keresnek gazdát Sop­ronban és Békés megyében. Persze mindez talán akkor volna hatásosabb, ha ezt az egész szöveget távi­ratban adnám fel a törvény alkotóinak, s nekik kellene kifizetni a szöveg árát is, meg a kézbesítési díjat. : .........................................V""[....P-I"'■!■!'111 1 k L'* J $ j wl \ ____/ EV*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents